Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-07-15 / 27. szám
AMERIKAI MAGYAR SZŐ July 15, 1954 (Részletek Jean Boulier abbénak, a hires francia katolikus békeharcosnak a Défense de la Paix I legutóbbi számában megjelent cikkéből.» Biztonságukat keresik a népek. Egyesek úgy, hogy saját fegyveres erőikre bízzák létüket, má- ,gok meg úgy, hogy szövetségeseket keresnek. A szövetségi szerződések rendszerinti célja, hogy a túlsúlyban lévő, támadó erővel szemben olyan szövetségi erőt összpontositson, amely nemcsak egyensúlyt teremt a szembenálló felek között, hanem lehetetlenné teszi a meglepetésszerü támadást, sőt meghiúsítja a győzelmet is és ezáltal biztosítja a szövetségesek kölcsönös biztonságát. Ám az efféle szövetségi rendszer hasznavehetetlensége és veszélyessége már kellően bebizonyosodott az első világháború idején. A két ellenséges blokk közötti egyensúlyt ugyanis olyan “precizitással” számították ki annakidején, hogy abból a pusztításnak és az öldöklésnek szörnyű kiszélesedése következett be. A blokkhoz tartozó feleket oly nagy mértékben béklyózták a szerződéssel járó elkötelezettségek, hogy azoknak merevsége a döntő pillanatban lehetetlenné tette az egyes szerződők cselekvési (szabadságát. Ilyen körülmények között lehettünk tanúi annak a folyamatnak, hogy kézről kézre járt a háború tüzcsóvája, mig csak ki nem lobbant. A két blokk pedig együttesen zuhant a szakadékba anélkül, hogy a bűntársak bármelyike is levethette volna a magára vett végzetes bilincseket. Annakidején az angol nép azt hitte, hogy szabadon foglalhat állást a háború kérdésében. Az Entente Cordiale rendszere azonban már kezdet kezdetén megkötötte az angol nép kezét. A szö- yetségközi vezérkarok az angol és a francia nép megkérdezése és tudta nélkül a francia flottát a [Földközi tengeren összpontosították, a francia partok és a Csatorna védelmét viszont angol hajóhadra bízták. Belgium semlegességének megsértése, amellyel valamennyi vezérkar számolt, csupán ürügy volt ahhoz, hogy megszerezzék az angol közvélemény hozzájárulását a háborúhoz, amelyet egészen más okok miatt s a nép tudtán kívül indítottak el. Az egyensúly-elméleten alapuló szövetségi rendszer második következménye volt, hogy végzetesen felfokozta a fegyverkezési hajszát. Si vis pacem, para bellum. (Ha békét akarsz, készülj a háborúra.) Ez a hajsza viszont nyomorba dönti a fegyverkező népeket, de busás hasznot jelent a vállalkozóknak, akik lebonyolítják a hadi megrendeléseket. Másrészt pedig, hogy a fegyverkezés költségei előteremthetők legyenek, gondoskodni kell a gyűlölet kampányszerű felszitásáról a közvéleményben, amely aztán a kormányt is magával sodorja. BOULIER ABBÉ: “PARA PACEM !n (Készülj a békére!) Hasztalan merül fel később valamilyen vitás ügy, amelyet békésen és észszerűen lehetne megoldani: a jövendő ellenség ellen feltüzelt közvélemény már nem nyerhető meg többé a békés megoldás számára, amely kölcsönös kompromisszumot és áldozatot követel. Ha jól megfontoljuk a dolgok jelenlegi állását, azt látjuk, hogy az USA politikája, a hitleri kapituláció óta, velünk, franciákkal kapcsolatban ugyanolyan helyzetet érlelt meg, amilyenbe 1914 előtt keveredtünk bele. A klasszikus fegyvernemek még lehetővé tették a kezdeti hadműveletek lassúbb kibontakozását. Néhány órás szünet a hadműveletekben még Lengyelország lerohanásának első napjaiban is megállíthatta volna az 1939-es háborút. De ma, az atomfegyverek visszavonhatatlanul és azonnal sújtanak. Néhány másodperccel azután, hogy az agresszió tényét megállapították, az atomlövegek már útban lennének célpontjaik felé.-. Az 1914-es világháború után elitélték a szövetségi egyensulyrendszert, amelynek egyetlen célja volt — mint Amerikában mondják —, hogy az ellenfelet “leterrorizálják”. Ezért az egyensúlyon alapuló biztonság helyébe a nemzetek kollektiv biztonságát akarták létrehozni. Ez az elgondolás volt a szülője a Népszövetségnek is. Ez az uj rendszer haladást jelentett a múlttal szemben. A Népszövetség tagállamai kötelezték egymást, hogy nem folyamodnak háborúhoz. Kérdés, vájjon a mai USA kötelezné-e magát ilyesmire, vájjon lemondana-e arról, hogy a Szovjetunió ellen háborút viseljen? Hozzájárulna-e ahhoz, hogy az általa “agi’esszivnek” minősített eseményeket nemzetközi bíróság vizsgálja meg? Határozott visszautasítás lenne a válasza. A Charta ál. paragrafusa megengedi, hogy az államok hi tkozva e törvényes védelemre, kirobbantsák a harmadik világháborút. A Biztonsági Tanács pedig csak utólag törheti a fejét olyan szankciókon, amelyekkel esetlen megállapíthatják a kataklizmát. Az Eg/esült Nemzetek rendszere, amelyet a háború után a régi Népszövetség helyébe állítottak, nem a kollektiv biztonság támasza, hanem valójában az öt nagyhatalom állandó szövetsége a béke fenntartására. Már a két világháború közötti időszakban felmerült a kollektiv biztonság megszervezésének kérdése. A locarnói konferencián a győztes hatalmak arra igyekeztek rávenni az akkori Németországot, hogy ismerje el a versaillesi status- quot. De Németország megtagadott mindennemű kötelezettséget a keleti határokat illetően. Szabad kezet akart biztosítani magának kelet felé.. . ama szláv területek felé, amelyeket Hitler német “élettérnek” nyilvánította később. Ugyanez történik ma is. Adenauer nem ismeri el az Odera—Neisse határt s e területeket “békés eszközökkel” (?) óhajtja visszaszerezni... Annakidején Barthou egy ideig erélyesen ellensúlyozni tudta a hitleri Németország étvágyát. Ez az államférfit! azonban Pavelics usztasáinak áldozata lett. Meggyilkolták. 1935 május 2-án francia-szovjet kölcsönös segélynyújtási szei'ződést Írtak alá, amelyet vezérkari tárgyalásoknak kellett volna követniük. Laval azonban, aki Barthou örökébe lépett, e tárgyalásokat ellenezte. A kölcsönös segélynyújtási szerződés ilyenformán papíron maradt s ez a körülmény Hitler malmára hajtotta a vizet a müncheni tárgyalásokon. A béke valóságos biztosítóinak köréből kizárták a Szovjetuniót. Ha már most a bonni Németországban újjáéledő militarizmusra gondolunk, nem csekély aggódással emlékeztetjük az olvasót Patyomkin professzor könyvének (A diplomácia története) következő soraira: “Az ipar és a bank mágnásaira támaszkodva, a fasiszta demagógia eszközeivel magával ragadva a kevésbbé öntudatos tömegeket. megteremtve a nacionalista agitációt és dü- hödten hirdetve a revansot, Hitler egy mániákus megszállottságával sodorta bele Németországot az uj háborúba... Keresztes háborút hirdetett a Szovjetunió ellen s ezzel megszéditette Európa reakciós köreit ... E veszéllyel szemben a szovjet diplomácia rendületlenül hallatta szavát, egyesülésre hívta fel a békeszerető országokat a kollektiv biztonság megszervezése érdekében...” Ezzel egyidőben W. Churchill ugyancsak a kollektiv biztonsági rendszer kiépítését ajánlotta. Ebbe a történelmi háttérbe állítva értékelhetjük igazi jelentőségében és horderejében Molotov szovjet külügyminiszternek a berlini konferencia február 10-i ülésén előterjesztett kollektiv biztonsági javaslatát. Ma ugyanúgy, mint 30 évvel ezelőtt, ismét arról van szó, hogy megakadályozzuk á német újrafegyverkezést és rendíthetetlen alapokra helyezzük ma Európa békéjét.-. A Szovjetunió ugyanazon veszéllyel szemben ugyanazt a tapasztalaton és józanságon alapuló megoldást javasolja ismét a népek békéje és biztonsága érdekében... Elszalasszuk ezt az alkalmat.?.. . Adenauer és a Wall Street j I ( Folytatás a 11-ik oldalról) élvezi, az Európai Védelmi Közösség (EDC) ellen uj német külpolitikát követelt, amelynek — mint mondotta — éppen olyan függetlennek kell lennie nyugati, mint keleti irányban. Nagy nyomatékkai hívta fel a figyelmet az amerikai gazdasági válságból következő veszélyre, különösen arra az európai országra nézve, amely a legmesszebb ment el a Wall Street érdekeihez való alkalmazkodásban. Brüning, aki már átélte egyszer Németországban a válság pusztításait, húsz évig élt az Egyesült Államokban, ahol minden bizonnyal alkalma volt mélyebben betekinteni az amerikai külpolitika kulisszái mögé s akinek politikai gyökerei ugyanabban a konzervatív és nagytőkés talajban vannak, mint Adenauernak, feltehetően nem a haladó eszmék és a dolgozó tömegek oldaláról nézi a helyzetet. S ha mégis azt a következtetést vonja le, hogy Nyugat-Németországnak uj külpolitikai és gazdasági orientációra, függetlenebb irányvonalra van szüksége, úgy nem kétséges, hogy ez a követelés abból a fordulatból adódik, ami a nemzetközi politikában egyre határozottabban bontakozik ki. ! ÜNNEPIVÁSÁR I Csanakival a devecseri Vidám Vásáron találkoztam. Kefében hatalmas fazél: és egy tizenkétkilós dinnye volt. Arcáról szomorúság, fájdalom tükröződött. — Ne is kérdezd, hogy vagyok! — panaszkodott. — Képzeld találtam egy olyan fazekat, amilyent már régóta szeretett volna venni a feleségem. •— Örülj neki. — Minek örüljek? Annak, hogy cipelhetem haza ezt a nagy fazekat? — Látom, dinnyét is vettél. — Eleget bosszankodtam miatta. Ezt is cipelhetem. — Miért vetted? ' — Hát lehet ellenállni ilyen gyönyörű fajdinnyének? 'Az ünnepi vásáron áron alul adták. Meg kellett venni.. . — Azért ne bosszankodj. Nézd meg a kultúrműsort. Legyintett: — Azt hiszed, hogy jó a műsor? — Azt. — Hát tévedsz, mei't nem jó, hanem remek, kitűnő, színvonalas. Ez a baj! Három színpadon adják a műsort és ■a néKŐ sajnálja, hogy egyszerre csak egy helyen lehet. Csupa bosszúság. És az a lacikonyha! — Ott mi a baj? — Olyan nagy adag disznótorost adtak kilenc forintért, hogy alig tudtam megenni. t — Persze, ezen is bosszankodtál. — Na hallod, amikor öt perccel később a Keszthelyi Halász-csárdában nyolcért hatalmas tál halászlét pillantottam meg. De nincs két gyomrom! Azután megnyertem egy fogadást is. — Üldöz a balszerencse. — Csak gúnyolódj. Fogadtam, hogy délelőtt tiz óráig legalább ötvenezer látogatója lesz a vásárnak. És a megafón bemondta, hogy eddig már 70,000 látogató jött Devecserbe. Át kellett vennem egy ötven forintos nyereséget. Most napokig bosszankodhatom, hogy miért nem százba fogadtam. — Ne dühöngj, nézd meg inkább a lovas felvonulást. — Azt már láttam. Szép volt. De elmulasztottam miatta a tapolcai KISZÖV tánckarát. Az állatvásár nagy élmény volt, de amig néztem, elszalasztottam a női kerékpárversenyt. — Délután is táncolnak. — De ugyanakkor a Devecseri Téglagyár kulturcsoport- ját kellene megnéznem! Azután itt van a citrom és az emen- tháli. — Vettél? — De mennyit! — mutatott rá a kidudorodó zsebeire. Alig tudok menni miattuk. De nekem elég volt ebből! Én ebben a pillanatban itthagyom ezt a vásárt! Hazaviszem a fazekat, a dinnyét, a sajtot és a citromokat. —- Azután lefekszel és jól kipihenek magad! — Bolondnak tartasz ? Felülök a Csepelre és a kapuvári Vidám Vásárra motorozom. Palásti László Egy tábornok békét sürget Hugh B. Hester, nyugalmazott tábornok, a “N.Y. Times” szerkesztőségéhez irt levelében dicséri és példaképpen állitja oda Hamson E. Salisbury, a lap moszkvai tudósítója tollából megjelent cikksorozatot, amelyben a Kelet-Szibériában élő orosz nép életmódját ismertette érdekesen, tárgyilagosan. A levéliró ebből kiindulva sürgeti a tárgyilagosság ezen fajtáját jelenlegi vezetőink részéről is, sürgetve az államfők személyes találkozóját és tárgyalásait, sürgetve azonképpen a békét is. Elismeréssel szól a Sztálin, Roosevelt és Churchill közti «gyütt- müködésről a- második világháborúban s arról a katonai győzelemről, melyet “a modem idők legnagyobb válságá!»an arattak. Szép, hogy ilyen levélnek helyt adnak a N.Y.T.-ban, noha vezércikkeikben-ez a lap egészen más vizeken evez. 02___
