Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-11-25 / 46. szám
November 25, 1954 5 <------------------------------------\ Geréb József írásai a Magyar Szóban A Magyar Szó országos iapbi- eottsága és szerkesztősége tudatja lapunk olvasóit, hogy a kiváló, veterán munkásuj ságiró, Geréb József Írásai ezentúl rendszeresen meg fognak jelenni lapunk hasábjain. Geréb munkástárs a Bérmunkásnak volt hosszú éveken keresztül kiváló szerkesztője és egyike a harcos, osztályöntudatos amerikai magyar újságírók legjobbjainak. Hisszük, hogy olvasóink éppoly örömmel köszöntik írásait lapunk hasábjain, mint lapunk szerkesztősége. v----1-------------------------------/ Győzelem' Londonban Az angol alsóház november 38-án 264 szavazattal 4 ellenében jóváhagyta a Nyugat Németország felfegyverzésére kötött párizsi egyezményt. Megszavazták, de ez vereségnek is beillik, mert a kétnapos vita után a Labor párt óriási többsége, beleértve úgy Clement R. Atlee, mint Aneurin Bevan követőit, tartózkodott a szavazástól. Bevan olyan nagyhatású beszédet mondott az egyezmény ellen, amely megrázta az egész munkáspártot. így tehát a 625 tagból álló alsó- ház 59 százaléka nem szavazott. A kormány mellett leadott szavazatok voltaképpen az alsóház kisebbségét jelen-, tik. Bevan többek közt a következőket mondta beszéde során: "Azt hiszik önök, hogy or-| szágunk népe nagyobb biztonságban lesz a háború lehetősége ellen, ha a német hadseregnek és náci tisztjeiknek atom- és hidrogénbombáik lesznek ?” Amikor Bevan ezt odakiáltotta az alsóháznak, az egész munkáspárt zugó tapsba és éljenzésbe tört ki. Sürgetik a nácik felfegyverzését Az Eisenhower-kormány és a londoni, valamint a párizsi fegyverkezési terveket támogató többi kormány arra ké- j szül, hogy nem vesznek tudó-' mást az elhalasztásra irányuló szovjet indítványról. Londoni sajtó jelentések szerint az amerikai, az angol és a francia kormányok azt válaszolták a szovjet október 23- iki és november 13-izi jegyzékeire, hogy azt követelték, írjon alá Moszkva egy ausztriai állami szerződést és fogadja el a nyugati hatalmak “szabad választásokra vonatkozó” eszméit Németországot illetően, mint minimális feltételeket ahhoz, hogy megfontolás tárgyává tegyék a szovjet indítványt egy európai kollektiv biztonsági konferencia ügyében. A szovjet legújabb ajánlata szombaton oly formában talált kifejeződést, hogy Molotov szovjet külügyminiszter válaszokat adott a Pravda tudósítójának kérdéseire. Eszerint az esetben, ha a n.vugati hatalmak elhalasztják a ratifikálást, a szovjet is hajlandó későbbre halasztani a ’ovember 29-ikére egybehívott konferenciát. KOR BÓDOG ANDRÁS ROVATA Az embertelenités tudománya Amikor a kormányunk egyik minisztere Wilson nemrég a kutyákhoz hasonlította a munkásokat mondván, Jiogy jobban szereti azokat a kutyákat és munkásokat, akiket nem kell etetni, a nagy ur nem követett el nagyobb hibát, csakhogy szokatlanul őszintén fejezte ki érzéséit. Miniszterek és egyéb nagy fiuk ritkán bizonyultak költőknek a történelem folyamán és ha ilyesmi mint a jelenlegi példa mutatja, olykor előfordult, hát legtöbbször rossz vége lett. Az abesszin háború idején Mussolini fia látogatott el az Egyesült Államokba, jó közvéleményt akart teremteni, de rosszul sült el a dolog nem utolsósorban azért, mert a Mussolini fióka elmesélte, hogy egy repülőtámadás alkalmával “az abesszin harcosok egy összegyűlt csoportjára ledobott bomba úgy nyílt ki, mint egy gyönyörűséges, hatalmas rózsa.” Ez a költői hasonlat nagy felháborodást keltett országszerte és szerzője sietve hazavitorlázott apjához, aki jobb méltánylója volt az efajta költészetnek. Persze ez régen történt, sajnos azóta nekünk is kifinomodott a felfogásunk az ilyen költészet tekintetében, emberek “csordáira” és “hordáira” ejtegetett égő és robbanó rózsákról szóló katonai költemények és híradások nem háborítanak fel bennünket. Ha 5—10 év múltán, egy remélhetőleg lecsillapul- ; tabb és nyugodtabb korszakból alkalmunk lesz visszatekin- { teni a maira és a könyvtárakból kiszedjük a mai könyveket, | újságokat, nyilatkozatokat, el fogunk ámulni, hogy érzés- j nélküli, kegyetlen és embertelen látásmódhoz és felfogáshoz ' szoktattak bennünket, anélkül, hogy észre is vettük volna. Balvakra dobott égő bombák, az ágyukkal ezrivel elsöpört , emberi “hordák”-ról szóló jelentések akár holdbéli utazóktól jöhettek volna, annyira hiányzott belőlük a legcsekélyebb érzés, hogy talán azok is emberek, akiknek anyjuk van és gyermekeik. Elképzelhető lett volna csak 10 évvel ezelőtt^ hogy a katonai parancsnokság “Operation Killer ’- nek, “Gyilkoló műveletnek” nevezzen egy támadást, anélkül, hogy a legnagyobb felháborodást ne keltse fel az ország népében. Joggal kérdezhetjük meg: kegyetlenebbek és embertelenebbekké váltunk-e, vagy mi történt velünk? Egy részleges bár, de nagyon érdekes lélektani választ adott erre a kérdésre a “Psychiatry” egy tudományos havi : folyóirat újabb számában megjelent tanulmány. Ez a folyóirat elmeorvosok és lélekbúvár szakembereknek szól tudományuk nyelvén, de részleteiben és eredményeiben is mindnyájunkhoz beszél. A fizikus vagy vegyész az anyag kis darabkáját vizs- \ gálja és abból következtet az egészre. Hasonlóképpen a lélekbúvár a társadalmi és egyéni lélekmegnyilvánulások egy- egy, jellemző epizódját veszi vizsgálata alapjául és abból vonja le általánosabb következtetéseit. Ez a tanulmány, amely “Közmagatartás és az atombomba” cimen jelent meg, ugyanezzel a módszerrel járt el. A tanulmány Írója azt az alapvető kérdést tette fel magának: hogyan és miért változik meg a közvélemény olyan [ formában, hogy elfogad és nem ellenez oly dolgokat, melye- | tcet előzetesen erkölcsi és emberies okokból visszautasított, j igy felhozta azt a tényt, hogy egy köz vélemény kutatás eredménye szerint az amerikai közönség pár hónappal az atombomba használata előtt 59 százalékban nem-mel válaszolta meg azt a kérdést, hogy helyeselné-e mérges gázok használatát a japánok ellen és mégis egy hónappal Hiroshima és Nagaszaki atom bombázása után ezt 67 százalékban helyesel- le. Melyek azok a tényezők, amelyek ilyen véleményváltoztatásokat' produkálnak? A tudós válasza leegyszerűsített formában a következő volt. Emberek vagyunk és hajlamosak vagyunk arra, hogy embertársaink sorsa együttérzést és rokonszenvet keltsen jenptink. Ha azonban valamiért bűnösnek érezzük magunkat embertársainkkal szemben, akkor igyekszünk elfelejtem .ettünket, vagy pedig azt, hogy hozzánk hasonlatos embe- ■ekről van szó. Ugyanígy, ha nem akarjuk, hogy mások helytelenítsék, amit tettünk, akkor igyekszünk a figyelmet elterelni arról, hogy azok is emberek volnának. Velejében a dolog igen egyszerű. Ha nem akarsz rokonszenvezni az éhezőkkel, felejtsd el, hogy emberek és nevezd vutyáknak őket. Ida nem akarsz emberi sajnálatot kelteni mint Hitler áldozataival szemben, nevezd őket a föld piszká- íak, amig mások is elfelejtik, hogy emberekről van szó. Hí nem akarod a háború borzalmaival rémitgetni a közönségei megszabadíthatod az emberies érzésektől, ha az ellenségei sordának, hordának, bandának nevezed. Általában ne gon- lolkozz és beszélj az események emberi oldaláról és minder rendben lesz. A tanulmány szerzője rámutatott arra, hogy ebben < elki folyamatban két tünemény jelenik meg. Az egyik “Kiválogató figyelem vagy mellőzés”, abban jelentkezik, hogy | tudatosan, vagy tudatlanul eltereljük magunk és mások fij gyeimét a kellemetlen, kényes vagy bűntudatot keltő tényéktől. A másik tüneményt “Személytelenités”-nek vagy "Embertelenités”-nek nevezi. Ez abból áll, hogy eltereljük a figyelmet az emberi vonatkozásoktól, hogy emberi együttérzést fel ne keltsenek. Ezeket a következőképpen mutatta be a tanulmány. A szerző kiválasztott egy eseményt ez év márciusából, amikor az Egyesült Államok hidrogénbombát robbantott fel a Csendes-óceánban, egy japán halászhajóra rádióaktiv hamu esett és nagymennyiségű tunahal, Japán legfontosabb népi eledele, használhatatlanná és örök félelem forrásává vált. Most egyszerűen összehasonlításokat tett, hogy hogyan tárgyalta ezeket az eseményeket két napilap, az egyik az angol “London Times” és a másik, az amerikai “New York Times.” Ez a két napilap és olvasói politikailag és társadalmilag a megfelelő konzervatív érdekeket, osztályokat és felfogást képviselik a két országban. Elvben tehát semmi ok nem volna arra, hogy e két lap ugyanazokat az eseményeket megírva különbségeket mutasson. Mégis a szerző összehasonlítva e. két napilap főoldalait egy héten keresztül, nagy eltéréseket talált nemcsak abban, hogy mit és hogy irt az egyik és a másik, hanem hogy úgy címben, mint elhelyezésben és tartalomban, hogy fogalmazták meg ugyanazokat a tényeket. Az első nagy különbséget abban találta a szerző, hogy amig a március 17-től márc. 31-ig terjedő idő alatt a London Times két cikkben is foglalkozott az elnök nyilatkozatával, amely a hidrogénbomba váratlan erejét tárgyalta és az ott- ni polgári védekezés eshetőségeit, a New York Timesben erről egy szó sem volt. Ebből arra mutatott rá a tanulmány, hogy a New York Times irói próbálták elfelejteni és elfelejtetni az amerikai közönséggel hogy mit jelentene egy hidro- génbombás háború számunkra itthon. A londoni olvasó ellenben tapasztalta saját bőrén és otthonában a háború borzalmait, vele ezt nem lehet — és nem ajánlatos — olyan köny- nyeh elfelejtetni. Majd összeTiasonlitás történt táblázatban, hogy a két lap milyen címek alatt tárgyalta az eseményeket. A London Times három címben a szerencsétlenül járt halászokat, egyben, hogy “Aggodalom a másik két halászhajóért is”, azaz négy ízben is az események emberi körülményeit emelte ki és egyszer megemlíti a címben, hogy a tunahal rádióaktiv lett. A N. Y. Times ellenben kétszer emlegette címeiben a halakat, az embereket ellenben soha. Hogy ezek az események emberi életekkel álltak összefüggésben, arról a legcsekélyebb sejtelme se lehetett annak, aki a címeket olvasta el. Azaz száz százalékos “embertelenités” történt. Az is jellemző, hogy két nappal később, mint a londoni újság, a New York Times címben megemlítette, hogy rádióaktiv hamu esett “Japánra”, minthogy e lap olvasói néha tudják, hogy Japánban emberek is laknak — ez volt a legközelebbi pont, ameddig az újság eljutott az “emberi értelmezésben,” A cikkek elhelyezésével megint jellemző, hogy a New York Timesben a halászok szerencsétlenségére való minden utalás még a szövegben eltemetve is csak'H hátsó oldali folytatásokba került, amig a London Times főoldalán ötször szerepelt a halászok sorsa. Csák 12 nappal a szerencsétlenség után történt, hogy a N. Y. Times első oldalra léptette elő a halászemberek említését, de ez is csak egy nagy kétha:a- bos cikk végeíelé történt pár szóval. Hogy az előzmények után milyen tartalmi különbségeket mutatott a két újság azt fölösleges is mondani. Csak ..egyet érdemes különösen kiemelni. A robbantás után rádióaktiv hamueső esett Japánra. Ezt a körülményt a New York Times két nappal később irta meg, mint a London Times és akkor is mellékesen, olyan formában, hogy valamelyik japán politikus az ottani amerikai hatóságoknak kijelentette, hogy a hamu az amerikai és az orosz robbantásoktól er^dt és különben is az orosz robbantásokból mindig esik. “Ilyen formában jelentette be a New York Times először az amerikai közönségnek” — mondta a tanulmány, “hogy a robbantás folytán rádióaktiv hamu esett a japán népre. Ezt az Írásmódot a lélektani tanulmány “paranójás,átalakitás”-nak jellemezte és elmondta, hogy ez ugyanaz a tünet, mint amikor a gyerek azt mondja: “Nem én csináltam tanító ur kérem szépen, a másik gyerek volt, én jó voltam.” Amig azonban a kisgyereknél az ilyesmi többé-kevésbbé elfogadható, mert reméljük, hogy kinövi, a felnőtt egyénben bizony kicsit beteges tünet, amikor saját hibáját addig hárítja másra, amig végül maga is elhiszi. Eddig szólt a tanulmány. Tudós szerzője mikroszkópja alá tette az események sorozatának egy mozzanatát-és részleteiben elemezte, mint az általánosabb folyamatokra jellemző példát. Mint föntebb jeleztem, ez a magyarázata a tömeglélektani folyamatoknak nem felel minden kérdésre és nem eléggé kimerítő, de rendkívül fontos és értékes tünetekre mutat rá. Akármi is az oka és háttere a “válogató el- felejtés.”-nek és “személytelenités”-nek, bizonyos határokon belül és körülmények között megtalálhatók, amikor az egyik ember kutyákról beszél s embert ért alatta, a másik bombák kinyiló rózsáját emlegeti és a “hordák” elsöprését. így az beszél, aki beszéde tárgyát akarja “elszemélyteleniteni.” F»e az eredmény az, hogy az igy beszélőnek sikerül néha sajátmagát és másokat minden emberi érzéstől megfosztani, azaz, a tudomány nyelvén mondva: “elemberteleniteni”.
