Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-11-18 / 45. szám
22 AMERIKAI MAGYAR SZÓ November 18, 1954 __ Hírmagyarázat és kritika Megint egy hajszálon múlt . . . Valahányszor a túlsó oldalról leszerelési, fegyvercsökkentési, bombatilalmi ajánlat, vagy a békés együttélésre vonatkozó újabb meg újabb javaslat történik, a Wall Street' politikusai visz- szafricskázzák s kijelentik, hogy az ajánlat vagy javaslat nem őszinte, majd rázendítik a rrjaguk szólamait, kijelentve, hogy ők akarnak békét, nem a szovjet. Az amerikai nép egy tekintélyes részével valóban sikerült is elhitettniik, hogy egyedül ők küzdenek a békéért egyedül és nekik kerül nagy megerőltetésükbe, hogy elhárit- sák a szovjet “provokációkat.” Ez a wallstreeti békedemogógia gyakran odáig fajul, hogy ha a szovjet részéről csak ezt a szót hallják: béke, már megcsörrentik kardjaikat. Hogy ezt a képmutató játékot hogyan egyeztetik össze a hidegháború egyidejű hirdetésével, mutatja érveléseik sántitását. S éppen ezért keltett általános megdöbbenést a “Washington Post and Times Herald” a napokban közölt cikke, amely szerint a legutóbbi Que- moy-szigeti incidenssel kapcsolatban a vezérkar olyértelmü döntést hozott, hogy bombázni fogják a kínai szárazföldet. Más szóval el voltak tökélve, hogy teljes méretekben beavatkoznak egy ázsiai háborúba, amely minden jel szerint magában rejti a lehetőséget, hogy atombombás világháborúvá váljék. A washingtoni lap jelentése szerint a négy vezérkari főnök közül három a beavatkozás mellett foglalt állást, ezek voltak Radford tengernagy, Carney tengernagy és Twining tábornok, John Foster Dulles külügyminiszter pedig helyeselt nekik. Hasonlóképpen nagyjelentőségű az a megoko- ]ás is, amellyel az Elnök nem helyeselte a döntést. A lapok azt Írták, hogy Eisenhower azért gátolta meg, mert Ridgeway tábornok és Walter Bedell Smith külügyi államtitkár érvelése szerint a légibomba támadások szárazföldi hadműveletekhez vezetnek, erre pedig US még nincsen kellőképpen felkészülve. Megint egy hajszál választott el egy esetleges világkatasztrófától a “béke” szakadatlan hirdetése közben. Ez az incidens feltűnő hasonlóságot mutat ahhoz az incidenst) ez^jimely az indokinai háborúval kapcsolatban történt, amikor Nixon alelnök azt állította, hogy a kormányzat döntött a beavatkozás mellett és Radford igyekezett Angliát is rábírni, hogy csatlakozzék le az Egyesült Államokhoz. Ekkor is egy hajszálon múlt minden, hogy egy nagvobbméretü, valószínűleg az egész földgolyót' magábaölelő háborúba keveredjünk, hiszen Pierre Mendés-France francia miniszterelnök kijelentette, hogy amerikai hadihajók indulásra készen álltak indokinai vizek felé fepülőgépekkel felszerelve, hogy atombombákat zúdítsanak Dienbienphu ostromlóira. Radford, a tüzelésre mindig-készenáiló katona, azonban továbbra is vezérkari főnök marad, sőt mi több, a kormány egy újabb paktumról tárgyal Csang-Kaj-sekkel a bőszen kinaellenes helyettes külügyi államtitkár, Walter Jtobertson utján. Világosan látható, hogy országunk állandóan abban a veszélyben forog, hogy belerántsák Ázsiában valamilyen kalandos háborús, lépésbe mindaddig, amig a kormány ragaszkodik állás- pontjához, hogy nem ül le tárgyalni a népi Kínával s militaristák kezére bízza a nemzet biztonságát, noha a katonaemberek mohón lesnek az alkalomra, mikor kezdhetnek bele egy újabb világháborúba. A legutóbbi incidens is nyomatékosan hangsúlyozza, mennyire életfontosságú kérdés a nemzetre nézve, hogy szétbomlasszák a mccarthysta és a kínai érdekek kongresszusi ki járó-szervezetének azon törekvéseit, hogy ne engedjék be a népi Kínát az Egyesült Nemzetek sorába s hogy ne üljenek le tárgyalni vele, mint nagyhatalommal, a világfeszültség enyhítése végett. Szólj igazat, betörik a fejed Ez a magyar közmondás, hogy szólj igazat, betörik a fejed, Amerikában is igaz, mindazonáltal csak azokra a kockázatokra hívja fel az emberek figyelmét, ami az igazmondással jár, de nem azt tanítja mégsem, hogy hazudj. A napokban igen megalázó és feltűnő módon tették ki a szűrét a diplomáciai karból egy hivatásos diplomatának, John Paton Daviesnek. Nyolc “hüség”-vizsgála- ton ment már keresztül s nem történt semmi baja. A kilencedikben azonban megbuktatták. Megbuktatták és kicsapták. Ez a Daviés a háborús évek alatt a State Department közege volt Kínában. Elkövette azt a “bűnt”, hogy Washingtonnak megmondta, amit mindenki tudott, hogy a Csang Kay-sek körül lebzselő társaság egy csomó svindler, akit gyűlöl a kínai nép és hogy ha a Wall Street tőkebefektetői számára gyarmati játszótérül “meg akarják tartani Kínát”, akkor eszeljenek ki valami más utat-módot a Csang- társaság pénzelésére. Csak azért, miért Davies ezzel a felfogásával enyhe összeütközésbe került a mccarthystákkal, röpülnie kellett John Foster Dulles helyeslésével. Dulles ugyan kijelentette, hogy ha Davies nem is mondható “hűtlennek”, vagyis ha nem is áll a békeügye mellett, mindazonáltal nincs “kellő ítélőképessége.” Dulles ezzel is bebizonyította, hogy hétrétgörnyedve engedelmeskedik a Mc- Carthy-Knowland-csoportnak. Davies azonban nem állt sarkára. A pofont zsebrerakta és kivonult, sőt annyira inába szállt a bátorsága, hogy még egy levelet is nyilvánosságra hozott, mint védelmének ütőkártyáját, amely szerint 1950-ben ő az atombombás világháborúnak volt a hive s azt vallotta, hogy USA-nak meg kell támadnia a Szovjetuniót. Buzgó harcikiálltása azonban tulkésőn hangzott el ahhoz, hogy eltakarja* karrierjének végzetes “hibáját”, azt, hogy beismerte, hogy a Csang- klikk népszerűtlen Kínában. Davies esetének igazi tanulsága az, hogy Washingtonban a háboruspárti fanatikusok, mint Radford tengernagy és a MeCarthy-csoport szolgálatkész békitgetői, mint Dulles, képezik a legnagyobb biztonsági kockázatokat, amilyeneket még sohasem tapasztaltak az ország ily magas hivatalaiban. Nemcsak azon iparkodnak, hogy tönkretegyenek minden olyan amerikai embert, aki valaha is bírálni merészelte dogmáikat és fondorlataikat, hanem az egész amerikai nép biztonságát is irtózatos kockázat tárgyává teszik. Galambos páter lapjának példátlan antiszemita és nácijellegü uszításaival foglalkozik ismét a Bethlehemi Híradó mult- heti számában a “Világtükör” c. rovat Írója, Robert Oszkár. “Hatmillió — írja Robert Oszkár — köztük sok, a Dunaparton s magyar földön egyebütt, tarkón gyilkolt mártír nem volt elég Galambosnak, a zsidók ösztönös magyarellenes gyűlölete meséjével akarja elmérgezni az uj generáció, az amerikai magyar ifjúság lelkét is! Micsoda fene- ketlensége az istentelenségnek, embertelenségnek!” A hivatalos körökben megtűrt, sőt támogatott náci uszítás leleplezésével és ostorozásával Robert Oszkár hasznos munkát végez. Ebbéli munkája hasznosságát kétségkívül csökkenti szellemi vák- sága, mely. nem engedi felismertetni vele, hogy a nácizmus és fasizmus a vörösfalás szerves folyománya. Hogy mennyire ingatag alapról kritizálja Robert Oszkár a náci-hajlamu Galambos pátert, kiderül rovata utolsó szakaszából, amelyben kijelenti, hogy “meleg emberi gesztussal üdvözölné” Galambos pátert, ha az “magába szállna” és a vörösfalást antiszemitizmus nélkül folytatná. Szóval Robert Oszkár hajlandó “meleg gesztussal” üdvözölni azt, aki még tegnap dicsérte hatmillió zsidó gyilkosait és aki pogromra uszítja az amerikai magyarokat, feltéve, ha az illető megígéri, hogy kevesebbet fog antiszemitáskodni. Ezért gyenge Robert Oszkár erkölcsi és politikai fundamentuma. Talán egy kis “magábaszállás” neki is segítene ! Prosperitás háború révén A választási küzdelmek ugyan már lezajlottak, de azért az emberek fülében vissza-visszacsenge- nek azok a kellemetlen vádaskodások, amelyeket a küzdő felek egymás fejéhez vagdostak. Sőt, az ilyen választások alkalmával kürtölik világgá egymás bűneit a leghangosabban és be kell vallani, hogy nem egyszer fájó igazságokat is mondanak. Az egyik ilyen igazságra mutatott rá a “Daily News” egyik akkori vezércikke, amelyet a demokrata párt ellen, a republikánus párt javára, adott ki. Nem árt, ha visszaidézzük: “A legközelebbi kongresszus vezetésének ma- gáhozragadásáért harcc/va a demokraták telekiabálják az országot, hogy ők alkotják a prosperitás pártját: azt a pártot, amely meg bírja gyógyítani a munkanélküliséget és gyógyult állapotban is tartja. “Ha azonban megvizsgáljuk az elmúlt harminc év munkanélküliségéről készített grafikont, megállapíthatjuk, hogy arról bizony csak szomorú történetet olvashatunk le. Eszerint a demokraták csak egyetlenegy biztos módon tudják orvosolni a munkanélküliséget. Ez az orvoslás: a háború. A New és a Fair Deal húsz éve alatt kétszer alkalmazták : a második világháborúban és Koreában. És csakugyan eredményesen. Békeidején azonban a New és Fair Deal egyszerűen nem orvosolta és nem is tudta orvosolni a munkanélküliséget. “A tanulság egyszerű és szomorú. És pedig: Ha az amerikai harcoló katonák vérével megvásárolt ‘prosperitást’ akarjátok, szavazzatok a demokratákra. Ha azonban olyan kormány alatt akartok prosperitást, amely igyekszik elkerülni a háborút, fokozza az alkalmazást, és fejlődését üzletszerű, amerikai módszerekkel, akkor szavazzatok a republikánusokra.” Nem tagadjuk, hogy a vezércikk a “Daily News” ragyogó technikájával Jól fizetett zsoldos ‘ ujságirózseniálitással íródott. De az csak a formájára vonatkozó elismerés. Tartalma természetesen más lapra tartozik. Mert amennyiben valóban áll az, amit a demokratákra ken, ez nem jelenti azt, hogy igaz az is, amit a republikánusokra mond. Hoover idején, a newyorki tőzsdekrach idején, békeidőben, a munkanélküliség mélypontra jutott és a republikánusok alaposan megmutatták, mennyire nem tudják megoldani a munkanélküliséget. Ami pedig a háborúra vonatkozik, idén tavasszal a republikánusok “Üzletszerű, amerikai mórszereikkel” odáig züllesztették a külpolitikai helyzetet, hogy már csak egy hajszál választotta el az országot, hogy Nixonék bele ne rántsák az indokinai háborúba, egy esetleges harmadik világháborúba, amint ezt Stevenson oda is dörgölte Nixon orrához a választási kampány vége felé. A “Daily News” demagógiája azért veszedelmes és káros, mert az igazságot mesterien keveri a maszlaggal. Lapunk olvasói és a “Bérmunkás” megszűnése A Magyar Szó olvasói közül sokan olvasták a másik munkásérzelmü amerikai magyar újságot a Bérmunkást”, amely az utóbbi években egyre .korrektebb álláspontot foglalt, el a legtöbb politikai és munkásmozgalmi kérdésben. A Magyar Szó Országos Lapbizottsága és szerkesztősége tudatában volt annak, hogy a mai időkben mily sokat jelent az, hogy minél több amerikai magyar olvasson munkásujságot és minél kevesebbep legyenek kitéve a háborúra uszító, munkásellenes • reakciós, sőt fasiszta ii'ányzatu amerikai magyar sajtó mérgezésének. Amikor tudomást szereztünk a Bérmunkás válságáról, minden támogatást felajánlottunk a Bérmunkás vezetőségének a lap további megjelentetésének biztosítására, bár, mint olvasóink tudják, nekünk is ép elég gondunk van saját lapunk fenntartásával. A Bérmunkás megszűnése után lapunk szerkesztősége érintkezésbe lépett a Bérmunkás népszerű írógárdája tagjaival, felajánlva lapunk hasábjait minden olyan írásuk közlésére, amely úgy a mi táborunk, mint a Bérmunkás volt táborának érdekeit előmozdítja -és követelményeiket kielégíti. Örömmel jelentjük, hogy a Bérmunkás érdemes szerkesztője Geréb József munkástárs már tudatott is "bennünket, hogy fog Írni lapunk számára. A Magyar Szó szerkesztősége örömmel és meg elégedéssel veszi ezt tudomásul, mert tudjuk, hogy álláspontjaink a legtöbb pontban egyeznek, és meg fogjuk tudni találni a harmonikus együttműködés módszereit. Biztosak vagyunk benne, hogy olvasóink is örömmel fogadják majd Geréb munkástárs írásait lapunk hasábjain.
