Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-10-28 / 42. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ October 28, 1951 Cápával birkózott a tutajos SYDNEY, Ausztrália. — 115 napig tartott, amig a 6 ezer mérföldes viziutat egy tutajon megtette a Csendesóceánon keresztül William Willis, ez a 61-éves new yorki ember, Sydneybe érkeztekor elmesélte, hogy majdnem életét vesztette, amikor lebukfencezett a tutajról egy em> bernagyságu cápával folytatott birkózás közben. Willis igy mondta el a syd- ney-i Daily Telegraph riporterének : “Egyizben egy öt-hat láb hosszú cápát fogtam horoggal és felhúztam a tutajra. Lehajoltam, hogy a horgot kiakasszam a szájából. Amikor kezemmel a szája közeié be értem, megcsúsztam. Jobb kezem beszaladt a cápa szájába s elég mély harapást szenvedtem hüvekujjamon, és csuklómon. A cápa elszabadult a horogról, én meg bent voltam a vízben. A tutaj elúszott. Vérem áradt a harapástól, a cápa pedig a közelemben úszkált. Mind össze egy zsineg fűzött a tutajhoz, mert a vége jó erősen oda volt kötve s ha megfeszült, 150 lábnyira voltam. A zsineg vékony volt s minden pillanatban elszakadhatott úgy, hogy csak óvatossággal húzhattam magamat a tutajhoz,” Ebből az a tanulság, hogy nem tanácsos cápákkal birkózni, — és az óceánon tutajon utazni. Csúnya játék a nyugdíjasokkal A társadalombiztosítás felemelése sok esetben a nyugdíjas jövedelmének csökkenésére vezet Lovász István temetése A múlt hét csütörtökén helyezték örök nyugalomra a brid- geporti temetőben a haladószel- lemü amerikai magyarság és az amerikai munkásság egyik kiváló tagját, Lovász Istvánt. Vigasztalhatatlan *özvcgyén, szül. Ducsay Veronikán, lányán Ellán, férjezett Novák Frankné, férjén, Frankon lányukon Jane- en, valamint fivérén Lajoson ki- vül a South Norwalk és környéke magyarságának számos tagja, barátok, munkástársak nagy száma kisérte ki utolsó útjára. A haladószellemü amerikai magyarok nevében Deák Zoltán mondott búcsúbeszédet a Ganung Temetkezési Vállalat kápolnájában, valamint a temetőben. Deák Zoltán rámutatott arra, hogy az amerikai magyarság mily sokat vesztett ebben a rendkívül képzett, sokat olvasott, s a munkásság s a munkássajtó ügyéhez utolsó le- helletéig hü magyar testvérünk elvesztésével. Lovász István munkástársunk 78 éves korában halálozott ei. 55 évig élt ideálisan boldog házasságban szerető hitvesével és több mint 50 esztendeje volt Amerika lakója. Mielőtt South Norwalkra költözött volna, huzamosabb ideig dolgozott Beth- lehemben, McKeesportqn s New Yorkban. A Magyar Szó szerkesztősége és egész személyzete ezúton tolmácsolja mélységes részvétét a gyászoló családnak. Emlékét megőrizzük. Nyugodjék békében. A kongresszus nyári ülésszakának végén hozott népellenes törvények megszépítő palástjául hoztak egy uj társadalombiztosítási törvényt is, amelynek értelmében felemelik a biztosítottak számára fizetendő havi illetményeket. Az emelések havonta 5 dollártól kezdve 13 és fél dollárig váltakoztak. Ez magában véve is édeskevés volt és úgy nézett ki, hogy az idősebb személyeket akarják ezzel a pár garassal megvesztegetni a novemberi v á 1 asztásokra. A pénzeknek persze mindenki örült, de csak most, hogy a törvény hatályba lépett, derülnek ki a turpisságok, amelyeket az első híradásnál még nem igen fedezhettek fel az emberek. Arról van szó, hogy a havi illetmények felemelésével boldogított öregek közt van körülbelül félmillió olyan, akitől ugyanannyit elvesznek, mint amennyivel emeltek s ez az elvett összeg az egyes államok kincstárába vándorolt. Hihetetlennek hangzik, pedig igy van. Ami a legkínosabb az egész mesterkedésben, az az, hogy éppenséggel az ilymódon kijátszott személyek és családok azok, akiknek a legnagyobb szükségük volna erre a sovány kis emelésre. Sajnos, hoppon maradnak. Erre a rut fogásra tulajdonképpen méltatlankodó demokraták jöttek rá Pennsylvaniában. Ez azonban az egész országban igy van. Az egyes államok olymódon zsebelik be a szegények felemelt illetményeit, évente súlyos milliókat, hogy a jóléti alapból kevesebbet fizetnek ki számukra. Az illetményeket 6 és félmillió személyre érvényesen emelte fel a kormány, azokra, akik a társadalombiztosítási listán szerepelnek. Csakhogy ezek közül a személyek és családok közül van 403,000 olyan is. akik szövetségi és állami öregkori segélyben is részesülek. Pennsylvania — és más államok is — azonnal kapva-kaptak az alkalmon és leszállították az aggkori segélyt azok számára, akiknek társadalmi biztosítását felemelték. Id. Lawrence A. Connor pennsylvaniai állami képviselő hozta nyilvánosságra, hogy “ebben a körzetben élő több száz ember a napokban értesítést kapott az állami közsegély- ügyosztálytól, hogy eddigi segélyüket havi 30 dollárral csökkentik, mivelhogy társadalombiztosítási illetményeiket felemelték.” — Hasonló a helyzet elhunyt kenyérkeresők hátrahagyott árváira nézvöj'akik eddig a hátrahagyottak számára megállapított járandóságokat kapták. A megszerezhető utolsó adat szerint, 1953 novemberében, 31,700 olyan család volt, amely a hátrahagyottak járandóságait is élvezte, meg közsegélyt kapott az eltartásra szoruló gyermekek után. Ha tehát minden állam követi Pennsylvania példáját, akkor 463,000 olyan család létezik, amely társadalombiztosítást is kap meg az eltartásra szoruló gyermekek címén is segélyt élvez. Nos, ha ezektől elveszik azt a közsegélyt, amelyet annyival vágnak le, amennyivel felemelték a társadalombiztosítást, akkor bizony ezek éppoly nyomorúságosán lesznek kénytelenek tovább tengetni életüket, mintha fel sem emelték volna a társadalombiztosításukat. A»közsegélyosztogatásról szóló törvény ugyanis előírja, hogy az utolsó centig be kell vallaniuk a segélyezetteknek minden bevételüket, akár extramunkával, részidős alkalmazással, akár rokoni adományokból minden bevételüket, vagy bármily forrásból is szereznek valamit s ennek arányában csökkentik a számukra megállapított közsegélyt. Ez a köz- segély-összeg ugv kerül megállapításra, hogy hivatalosan kiszámítják, mennyire van szükségük minimálisan élelemre, ruhára, lakásra, világításra és fűtésre. A társadalombiztosítási járandóság is gyarapítaná az ínségesek jövedelmét, a törvény értelmében tehát ennyivel kevesebbet juttatnak nekik. Amennyivel kevesebbet adnak az ínségeseknek, annyival több marad a jóléti ügyosztály kasszájában. Ezt a pontot még nem látták tisztán az emberek az uj társadalom- biztosítási törvény elfogadásakor. 1954 februárjában összesen 2 millió 578 ezer személy kapott öregkori támogatást s ezek közül 463,000, azaz 18 százalék, társadalombiztosítást is kapott. Volt 542 ezer 126 család, amely eltartásra szoruló gyermekek után járó segélyt élvezett, de ezek 5.9 százaléka, vagyis 31.700 család húzta a hátrahagyottaknak járó társadalombiztosítást is. Mindenki tudja, hogy ezek a személyek és ezek a családok, mind a kétféle illetményt összevéve, sem járnak bíborban és nem rózsaágyban hajtják álomra fejeiket. Igen találóan jellemezte a helyzetet Richard Dilsworth, demokrata államügyész, a John S. Fine kormányzóhoz irt levelében: “A felemelt társadalombiztosítás inkább az államot, mint a szükölködőket fogja segíteni.” James A. Byrne pa-i demokrata képviselő pedig az Eisenhowerhez intézett levelében ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy “a .kongresszusnak nem az volt a szándéka, hogy ez a pénz az államok páncélszekrényeibe vándoroljon, hanem az, hogy ténylegesen segítsen az öregeken és az Ínségeseken.” Majd felkéri az elnököt, mint a republikánus párt vezérét, szólítsa fel Pennsylvania állam republikánus kormányzóját, intézkedjen, hogy ez a sikkasztás véget érjen. A fuvarosmunkások fényes győzelme A Hungária úti trolibuszjárathoz már gyártják a kocsikat az ikarus-gyárban. Az év végéig összesen 54 trolibuszt készítenek úgyhogy jut belőle a már meglévő vonalakra is. Múlt héten véget ért a fuvarosmunkások sztrájkja. Győztek. A fuvarozó vállalatok egyesitett bizottsága szedte sátorfáját és bejelentette, hogy megadja magát a fuvarosmunkások országos szövetségének és teljesiti 25 centes óra- béremelési követeléseiket. A fuvarozó vállalatok a Pough- keepsie-től Trentonig -terjedő körzetben dolgoznak. A sztrájk három napig tartott. A munkaadók a fegy- verletételi nyilatkozatukat egy a Biltmore-szállodában tartott gyűlésen olvasták fel azok előtt a fuvarozó vállalati képviselők előtt, akik mindvégig kitartottak, mert sokan már a véghatározat meghozása előtt beszüntették a harcot a sztrájkoló munkások ellen. A nyilatkozatban “oroszokhoz” hasonlították a győztes munkásokat és a még harcoló fuvarozó vállalatoknak “engedélyt” adtak, hogy írják alá “a fegyverletételi feltételeket”, amelyeket a fuvarosmunkások országos szövetsége “diktált”. Az idézett szavak a nyilatkozatból vannak véve. Máskülönben igen kevés vállalat volt, amelynek engedélyt kellett adni. A Biltmore-szállodában tartott gyűlést megelőző órákban a fuvarosmunkások országos szövetségének fő közgazdásza, David Kaplan, aki egyszersmind a munkások szószólója volt a sztrájk folyamán, 3,000-re becsülte azoknak a teherautósoftőröknek számát a sztrájkban részt- vett 24,000 soffőr közül, akik még mindig nem Írták alá a szerződést, ez pedig megfelel 250 teherautótulajdonosnak. A fuvarozó vállalatok szószólója, Joseph M. Adelizzi, aki fájdalomtól megtört szívvel olvasta fel a nyilatkozatot száz-egynéhány teherautótulajdonos gyűlésén, bejelentette, hogy az alsó New Yorkot, N. Y. városát és az északi Név/ Jerseyt magában foglaló körzetben működő fuvarozási vállalatokat képviselő tárgyaló bizottság feloszlik. Tudtul adta továbbá azt is, hogy a szakszervezet ellen indított 10 millió dolláros kártérítési pert visszavonják. Olyan időben, mint a mostani, amikor egy-egy sztrájk gyakran hónapokig is elhúzódik oly csekély béremelésekért, amelyek ritkán érik el a fuvarosmunkások által kivívott béremelés egynegyedét, a fuvarosmunkások sztrájkja a legrövidebb ideig tartott a nagyobbszabásu sztrájkokat véve alapul. A soffőrök 20 cent órabéremelést értek el készpénzben, két centet a vakációk feljavítására, két. másik centet a jóléti alapra és egy centet a nyugdijak fokozására. Remélni lehet, hogy ez az újabb béremelési győzelem befolyást fog gyakorolni azokra a munkásokra, akik sok más területen lényeges béremelésekre törekednek New York körzetén belül és jóval túl is azon. A Biltmore-szállodában tartott gyűlés voltaképpen tiltakozó gyűlés volt azok ellen a vállalatok ellen, amelyek “megfutamodtak.” A gyűlésen felolvasott nyilatkozatban kijelentik, hogy “azok a fuvarozási vállalatok, amelyeknek inába szállt a bátorságuk és harc nélkül megfutamodtak, szé- gyelhetik magukat.”. Adelizzi úgy jellemezte sok cég fegyverletételét, mint “aljas cselekedetet”. Joel Seiler, a legnagyobb vállalat, a U. S. Trucking elnöke, különösen el volt keseredve és a szökevényeket oly kifejezésekkel illette, mint “gerinctelenek”, ‘^gyávák”, akik “cserben hagyták az ipart.” Azt is mondta, hogy “émelyeg a gyomra” a dolgok fordulatán és 12,000 dollárra becsülte azt az összeget, amelyet vállalatának visz- szamenőlegesen kell kifizetni a soffőröknek. Volt néhány bóknak nem nevezhető szava Dave Beck- hez, a fuvarosmunkások szövetségének elnökéhez és a helyi szakszervezeti vezetőkhöz, amiért “cserbenhagytak minket.” Seiler vállalati elnök rablóknak nevezte a szakszervezeteket, amelyek “éppenolyan bűnösek, mint az az ember, aki kiveszi a pénzt mások zsebéből.” A munkaadók sorban kiöntötték szivük bánatát. Egyikük a korai szökevényeket “hullarablóknak” nevezte. Egy másik azt mondta róluk, hogy “erőszakot követtek el” az iparon. Valamennyien lépéseket sürgettek a munkaadók védelmére ez “amerikaellenes” fajtájú kollektiv bértárgyalások ellen. Lépten-nyomon hangoztatták, hogy a fuvarosmun(Folytatás az 5-ik oldalon) A
