Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-09-23 / 37. szám
382 oldalas magyar könyv ‘Magyarok Amerikában’ INGYEK a Magyar Szót újságárusoknál vásárló olvasóinknak. Ha (ín újságárusnál veszi a Ma- ‘ gyár Szót, ingyen kaphat egy rendkívül érdekes, tanulságos és hasznos magyar könyvet, a 382 oldalas “Magyarok Amerikában” e. évkönyvet, ha beküld hozzánk négy egymásután megjelenő 'szelvényt. Az első szelvényt alant hozzuk. Gyűjtsön hát négy '■ egymásutáni szelvényt és aztán ! “küldje be azokat hozzánk 10 c. " postaköltséggel együtt. A nagyszerű, számos képpel diszitett ■ könyvet postafordultával elkiild- 1 jiik Önnek. „ ........... Magyarok Amerikában t i MAGYAR SZÓ 12 AMERIKAI MAGYAR SZŐ September 23, 1954 Két költő találkozott a naptárban idén augusztus végén s együtt üli születési napját, két küzdelmes lélek: a 380 esztendős Szenei Molnár Albert s a 200 éves Virág Benedek. Évfordulójukat a véletlen tette igy egymás mellé, találkozásuk mégis csaknem baráti: egyetlen mozdulattal átnyúlnak évszázadokon s természetes örömmel paroláznak. Legalább is igy élnek lelki szemünk előtt a magyar múlt élő világában. Ha valóban egy korban élnek, alighanem akkor sem találkoznak sokkal többet. A szenei molnár fia nem tudott megülni a hazában, külföldi ^ városokat és kultúrákat vándorolt be, hogy fel- tarisznyázzon mindent s hazahóditsa; a dióskáli jobbágyfi viszont idehaza üldögélt könyvei között s azokból szívta fel s ajándékozta tovább népének a világ értékeit. Alig lehet különbözőbb lelkialkatokat elképzelni, mint ezt a két költőt. S mégis, egy harcba álltak be mindketten, vitte- ragadta őket a haza, melynek műveltségéért, a magyar gondolat szabad röptéért kínlódni, küzdeni kellett mindig. Hogy az egyik szilajabb szenvedéllyel élt s többet volt utón, mint honn ? Hogy a másik, szeli- debb lélekkel, idehaza emelte a könyvet? Az idő kiegyenlíti a mégoly nagy lélekkíilönbséget s azt emeli ki, ami mindkettőben közös és nagy: müvük nemzeti értékét. Még legénytoll alig ütött ki a szenei molnárfiu ajka fölött, mikor nekivágott a nagy útnak, reménnyel, szenvedéllyel. Egyelőre csak tanulni akart, s az apa, az elszegényedett polgár, nem bánta. A humanizmus úgyis ott van a családban: Albert szépapja Mátyás seregében szolgált s a fiút ekkép valami személyes kapcsolat is fűzi a lassan legendássá emelkedő reneszánszkirályhoz. Sok elsorolni a városneveket is, amerre járt: Győr, Kassa, Debrecen, Nyírbátor. Végre Göncre, a bibiafordító Károli Gáspár mellé kerül. Ezután tizenhat éves kamaszfejjel, 1590-ben németországi egyetemekre indul. Wittenberg, Strassburg, Heidelberg, Frankfurt magas tornyait, tudós koponyáit bámulja, bejárta Itáliát - és Svájcot, haza is néz közben látogatóba. Harminc éves, mikor első müvét, magyar-latin szótárát kiadja s három év múlva már itt a nagy alkotás, kikerül a sajtóból a Psalterium Unga- ricum, Szent Dávid királynak 150 zsoltára. Már a következő évben Marburgban Károli bibliafordításának szépítésén dolgozik, két év múlva magyar nyelvtant szerkeszt, aztán 1611-ben megházasodik s úgy látszik, Kunigunda Ferinari mellett egy-két nyugodtabh éve van. Ismét hazalátogat, de — ahogy Áprily Lajos szép tanulmánya írja — “Kunigunda asszony nem tudott a magyar viszonyokkal megbarátkozni s ezzel még KÉT KÖLTŐ TALÁLKOZÁSA Szenei Molnár Albert és Virág Benedek évfordulójára cikázóbbá tette a nyugtalan magyar életfonalát.’’ Oppenheimben tanít tovább, kiad még két könyvet s csak 1625-ben tér meg végleg hazájába. Még van nyolc éve, de az csak hullás, korai öregség, szegénység; az emlékek parazsa alighanem több meleget ad gémberedő lelkének, mint gyengülő testének a tépett haza. Még nincs hatvanéves, mik ír meghal. Pestis öli meg, de vájjon nem a nemzet nyomora fojtogatta már esztendők óta s nem az csigázfa el küzdő lelkét? Különös életsors, alkotó düh, magát meg nem adás; a műben tüzel a nagyerejii férfilélek. Hadd szóljak csak a zsoltárfordításokról, amelyeket a nagy francia, Clement Marót verseiből ültetett át s amelyek oly magyarok, hogy a francia dallamukat is megszokta, megszerette érte a daloló nép. A hívők leikéből szóló éneket kapott Szenei Molnár Alberttól a református egyház, de túl rajta, az egész magyar művelődés. S mert kifejezte a népet, találkozhatott annak saját költészetével, az egykori népdallal is. így kezdtek önálló életet a zsoltárok, kifejezvén s utóbb szítván is a sorsa ellen lázadó sürüvérü kálvinista földműves-nép indulatait. Szenei Molnár Albert élete ekképp évszázadok szabadságharcaiba fonódik bele. Ez az erősödő polgárosodás emeli magasra Szenei Molnár Albert müvét, fordításai a nagy társadalmi mozgalom sodrában önálló alkotás értékével hatnak. Azok is: önálló munkák, a magyar nép sóhajt bennük szabadabb nemzeti fejlődés távlataiért. A másik pályának mennyivel nyugodtabb az ive! Mélyebbről, rettenetesen mélyről indul, az igaz. Mert Virág Ádám Ignác már tizenöt éves kamasz volt, mikor családja fölszabadult a job- bágysorbóí Nem gyermekkorából derengő emlék, álomszerű messziség volt hát életében a jobbágyság, hanem ésszel élt valóság, melyből kitörni, a napfényre kijutni alig-alig lehet. Még az látszott legkönnyebbnek, ha papnak áll s az álmodozó fiúból csakugyan buzgó diák lesz: huszonegy éves korában, Benedek néven pálos szerzetes s már a teológián Horatius rajongója. Székesfehérvárott tanít, összebarátkozik Bacsányival, Kazin- czyval, Baróti-Szabó Dáviddal. Költészete szerényen virágzik, a “dureás Musa” gyötréseit örömmel állja, szenvedélyei derűvé enyhülnek és^de- rekas szorgalommá. Negyvenéves, mikor beteges- kedve, Budára költözik s aztán végre 1799-ben megjelennek összegyűjtve, kötetben is Virág Benedek poétái munkái. E nyájas él§t értéke ekkor kezd erősebben hatni: Csokonait lelkesíti, Berzsenyiben kelt csodálatot. A honfoglalásról tervez eposzt később s lefordítja Horatius ódáit. Közben telenként körmét lehelgetve melegszik, ha barátai oda nem lopnak udvarára egy kis tűzifát. így írja a Magyar Százaclok-at is, mig a tűzvész még szerény hajlékát is elpusztítja. Ebbe belerendül, elutazik, de visszatér megint, még rosszabb életbe. S egyre jobban elvadul az emberi társaságtól, a történelem-könyvét irja meg, aztán már azt sem, csak éppen él, gyöngén pislákolva, csöndesen és szivósan. Az idő és a szegénység töri össze mégis azután: 76 éves, mikor nagy magányban meghal. Áldozatosan szegény élete volt Virág Benedeknek, müveiben is inkább alázat, mint nagyravá- gyás. De miért vállalta? S itt egyszerre lehullik alakjáról"életeseményeinek szelídsége, s fölizzik a belenyugvás csöndes bölcsének vívódó lénye. Mert magyar verset költeni és latinokat meghódítani, történelmet Írni és nyelvünk prozódiájá- ról elmélkedni: harc volt ez azon a századfordulón, olyan küzdés, mely a halálba, a sötét Kuf- steinba vezetett, vagypedig az önfeledt szorgalom ba, a szellemi építés lázába, ebbe a mindentválla- ló munkába. Hát véletlen az, hogy a magyar irodalom legszelidebb költője Csokonaiban gyújt tüzet, Berzsenyi mennydörgésében visszhangzik? A jámbor Virág Benedekben is az elnyomott nép szilajsága élt, legföljebb lelkében szorgalommá oldódik a harag. Milyen szerényen mondta: “írj s azzal emeld a nemzeti lelket”. Egyszerű tanács? Nem, ezt a csöndesen elzümmögött mondatot egy költővé szabadult jobbágy bölcsessége feszíti. S hegy visszatekintünk rájuk, a forrófejű, Európát hörpintő magyarra s a másikra, aki szelíden mosolyog és Horatrast plántálja a hazai kertbe, 'ismét megcsap a két sors külső különbözősége mögött a két lélekhelyzet azonossága. Az emlékezés csöndjében idehallatszanak egy nagy vers halk ütemei, mint az érverés; aztán rimei is lassanként kicsendülnek a messziségből. Hogy is mondta Szenei Molnár Albert? “Nemcsak magunknak születtünk, hanem születésünknek egyrészét hazánk tulajdonítja magának.” S milyen engedelmesen rimei rá a másik, távoli költő Virág Benedek: “Születtem, szerettem hazámat, dolgoztam; ez az én életem története; tegyetek ti is igy; tanítsátok utódaitokat s ha ezek is igy tesznek, akkor Magyarország boldog lesz.” Vájjon meghalljuk-e idők távolából ezt a verset, mai magyar olvasók és költők, s méltó rimet találunk-e rá? Sebestyén György “AMIKOR MELLÉFOGOK, ALAPOSAN MELLÉFOGOK” Hozzászólás Eörsi Béla szeptember 16-iki Lapunk népszerű rovatirója multheti, szeptember 16-iki rovatában az amerikai fiatalság problémáival foglalkozött. Cikke után megjegyeztük, hogy az “számos meglehetősen súlyos tévedést, helytelen általánosítást tartalmaz” és hogy a cikkre vissza fogunk térni. Hogy a sok helytelen általánositás közül csak. egy néhányat ragadjunk ki, Eörsi munkástárs azt állítja, hogy a bevándoroltak gyermekei túl hamar válnak “amerikaivá” és kezdik utánozni az “igazi” amerikaiakat. A cikk azt a benyomást kelti e helyen, hogy az “igazi” amerikaiak mind a “good time”-ot hajszolják, hangosak, kellemetlenek. Ez természetesen nem egyéb, mint az amerikai nép lebecsülése, megsértése. A mi Íróinknak tekintetbe kell venni az amerikai nép osztálytagozódását, különbséget kell tenni a kizsákmányoló osztály és azok fullajtárjai, ügynökei, valamint a nép túlnyomó többségét alkotó munkásság és parasztság között. Az amerikai dolgozó nép többsége nem élvhajhász. Tudjuk, természetesen, hogy a rothadó uralkodó osztály igyekszik megrontani a nép széles rétegeit és ez nem egy ízben sikerül is, de a nép nagy többsége mégis dolgos, becsületes ember, akik nehéz, munkájuk után magáté! éri hetődőleg keresnek némi szórakozást. Hibás megállapítása akkor is, amikor a másik végletbe menve, a bevándoroltak gyermekeit “legtöbbször;” jó gyermekeknek minősiti, mivel azok szülei a “jó öreg iskolát” járták ki, amelyben tudták mire is kell nevelni az embert. Hát nekünk bizony kételyeink vannak az európai bevándoroltak “jó öreg iskolájának” fennsőbbségét illetőleg is. E “jó öreg európai iskola” Németországban kinevelt egy olyan nemzedéket, amely létrehozta, támogatta és tűrte a történelem legnagyobb szörnyűségeit elkövető náci rendszert. Magyarországon ez a “régi jó iskola” szintén kinevelte Horthy- ék és Szálásiék generációját, még pedig úgy, hogy a maguk erejéből nem is tudták volna magukat a teljes pusztulástól mgementeni. cikkéhez Helytelen tehát bevándorolt munkásoknak, íróknak, vagy bárki másnak az óhazai “régi jó világ” nevelési módszereinek fennsőbbségéről írni és beszélni. Ugyancsak igazságtalanul támadja meg Eörsi az átlagos amerikai nőt, azt 'állítva, hogy az amerikai nő a “szerető” hivatását tartja legfontosabbnak a nő szerepében. Ez nagyon komoly és nagyon súlyos vád és hisszük, hogy Eörsi munkástárs ebbeli tévedését korrigálni fogja. A tévedés gyökere itt szintén Eörsi különös rövidlátásában rejlik. Eör»i munkástársnak, aki komolyan foglalkozott az amerikai társadalom osztálytagozódásának tanulmányozásával, tudnia kellene, hogy nem lehet társadalmunk egyetlen gazdasági vagy kulturális jelenségét megérteni, még ke- vésbbé kommentálni, ha nem vesszük az osztálytagozódást figyelembe. Eörsi kijelentése a nőkről vonatkozhatik a parazita osztály EGYES tagjaira, vagy számos tagjára, de az amerikai nőkről azt írni, hogy életük főcéljának a szeretkezést tartják, végtelenül helytelen megállapitás. A dolgozó nő ezernyi gond közepette neveli fel gyermekeit, élete minden napja gondokkal van tele. Aggódik gyermeke, férje jövője fölött, gondterhes az élete, hogy be tudja osztani férje szerény jövedelmét a megélhetés növekvő költségei közepette. Az amerikai nő, komoly, hasznos értékes tagja társadalmunknak. És e tekintetben nincs különbség a bevándorolt munkásasszony és az itt született munkásasszony között. Folytathatnánk a kritikát még tovább, mert Eörsi munkástárs a viszonylag rövid rovatában meglepően nagyszámú téves megállapítást volt képes összezsúfolni. Meg vagyunk győződve, hogy Eörsi munkástárs az önkritika jegyében maga is meg fogja állapítani, hogy több- rendbeli hibás megállapítást tett és ki fogja jelenteni akárcsak a néhai LaGuardia tette néha, hogy ‘amikor melléfogok, I akkor alaposan melléfogok.”
