Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)

1954-09-23 / 37. szám

September 1934 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13 Jsönuvózemle üzennek az áldozatok A náci fenevadak landósitják is a félelmet, de néha fölösleges kockázatok­nak állják útját vele. Húsz évvel ezelőtt Németország megbékitése védelmül Olasz­ország ellen őrület volt, mert­hogy a megbékitők kihagyták latolgatásaikból a ‘védőket’ és teljesen félremagyarázták a vörös veszedelem - igazi ter- mésztét. Ma Németország uj- rafegyverzése védelmül Orosz ország ellen őrület, ha a né­metek viselt dolgai szempont­jából ítéljük meg. Egy ujra- felfegyverzett Reich sohasem lesz képes többé harcra ki­hívni a szovjet tömböt. Vi­szont, a szovjettel vagy anél­kül, újra halálos veszélyt hoz­hat nyugati szomszédaira. Ha jól megfontoljuk, ez az ősz ■ szesen 2,800 oldalt 'kitevő öt kötet semmiféle más követ­keztésre nem utal.” RÖVIDEN Amikor a demokraták Milwau- keeban 25 dolláros vacsorát ren­deztek, jövedelmük 20 ezer dol­lár volt. A republikánusok 100 dolláros vacsoráján pedig 300 ezer dollár jött be. Ez a magya­rázata nagyrészben annak, hogy a választáson McCarthy nyert, s nem pedig az, hogy Wisconsin állam népe valami nagyon sze­retné McCarthyt. Persze nagy­ban hozzájárult még az is, hogy Eisenhower presztízsét a végle­tekig kihasználta, melyért vi- szinzásul most ő is az árulók közé helyezi Truman mellé, el­nevezvén a 20 éves árulást 21 éves árulásnak. • Televízión hozták So. Bend, Ind.-ból azt a gyűlést, amelyen a Studebaker gyár munkásai ál­lítólag elfogadtak egy tetemes bérlevágást. Azt a jóképű fia­talembert, aki a szószékről nagy hévvel igyekezett rábeszélni a munkásokat, hogy fogadják el a bérlevágást, Louis Horváth- nak (Horváth Lajos) hívták. — Nem mindig lehetünk büszkék magyarjainkra. Az sem vigasz­talás, ha Horváthnak hívjak őket. • Az automobil vásárlók ezrével mennek Detroitba, hogy az au­tót a gyárkapunál vegyék meg. Ezzel 400 dollár szállítási költ­séget takarítanak meg. Ennyit számítanak ugyanis az autóvá­sárlóknak minden gép után szállítási költség címén. Érdekes az, hogy pl. az autók nagyobb részét teherautókon szállítják Californiába és ennek a költ­sége pontosan 125 dollár. De aki ott vesz autót, attól 400 dollárt koilektálnak szállítási költség­ért. Ez ugyanis a nem szubven­cionált -vasútvonalak rátája. Ne is beszéljünk arról, hogy pél­dául a népszerű Chevrolet autó­gyárnak nagy telepei vannak országszerte, de bárhol is állít­ják össze a gépet, a vevőnek a Detroittól számított szállítási költséget kell megfizetnie. No, de ami jó a General Mo­tors Co.-nak. az jó az országi­nak: • Ugyanazok az orvosok, akik a közelumultban megállapították, hogy akik dohányoznak, azok sokkal rövidebb életűek, nem avt ajánlják, hogy ezt a dohányzást jtbba kell hagyni. 1944 szeptemberében tör­tént, hogy az SS-ek egy kö­rülbelül negyven főnyi cso­portot hajtottak a mauthau- seni táborba. Ebben nem volt semmi rendkívüli, mert hi­szen naponként ezernyire me­nő halálmarsoknak szörnyű látványa tárult elénk, a tábor régebbi haftlingjei elé. A szo­katlan az volt, hogy ez a negyvenes csoport katonai egyenruhákban és nagyon jó egyenruhákban érkezett kö­zénk. Egészen külön helyezték el őket. Késő este érkeztek. Másnap reggel a munkahelye­men, az Effektiv Kammer- I ban, ahol szénhordó voltam és I igy szabadabban tudtam mo­zogni a táborban, mert a szén állomás meglehetősen távol esett, a kőbányából már ko­rán reggel hallottam az SS-ek üvöltését, a korbácsok csatto­gását, a foglyoknak már meg­szokott, fájdalmas felhördü­lését, jajkiáltását. A hírhedt 184 lépcsőfokokon, amely le­vezetett a minden képzeletbe­li pokolnál is mélyebb pokol­ba, a kőbányába, megindult 60-80 kilós kődarabokkal a lépcsőkön felfelé a belső tá­bor felé ugyanaz a negyven főnyi csoport, amely előző este érkezett a táborba. Rög­tön felismertem, hogy ezek nagy többségben angol-tisztek Hogy honnan tudtam meg? Az Effektiv Ka-mmerban fosz­tották meg az embereket ru­hájuktól, értéküktől. Amikor reggel a munkahelyünkre ér­keztünk, az SS-ek még nagy vitában voltak, mert osztoz­kodtak az angol csizmákon, egyéb értéktárgyakon. Nem részletezem ennek a három napnak a történetét. Hússzor is meg kellett ten- I niök az SS-ek karmaiba ke­rült angoloknak, hollandok­nak, amerikaiknak, a pokol­nak ezt az útját, Aki a hatva­nadik, hetvenedik lépcsőfokon a súlyos kövek, a kínzó éhség és még kinzóbb szomjúság, a szüntelenül csattogó SS- kor­bácsok terhe alatt összeros- lcadt, azt. egyszerűen az SS- csizmába bujt lábak belerúg­ták a mélységbe. Már az első nap elpusztult ennek a cso­portnak a fele. Voltak, akik még tovább birták a másnap is megismételt kegyetlensé­géket. Ezeket végül a magas­feszültségű d r ót hálózatba Oh, nem! Ez a milliomos do- j hányérdekeltségek óriási profit- íjának ártana! Ehelyett feltalál- I iák, hogy lehet majd olyan do- j hányt termelni, amelynek nincs | kártékony hatása. •-Shelby, O.-ban elárvereztek 7 : tonna fölösleges érdemjelet. Mi­vel másra' nem használhatták, ! igy a benne levő réztartalomért bocsátottak áruba. Élesszemü i ócskavas-kereskedők hamarosan j észrevették, hogy a réznek lát- ! szó felület alatt az érdemren- í dek színtiszta ezüstből készültek i és gyorsan elkapkodták az egész készletet potom áron. — De nem sokáig tartott az öröm, mert a : Wilkins Air Force Basen, mely­nek égisze alatt az árverés tör- I tént, rájöttek a tévedésre, be­szüntették az árverést és a már eladott készlet-átadását is meg­tagadták. Hogy hol történt a tévedés és kit lehet felelősségre vonni érte, erről a tisztek nem voltak hajlandók nyilatkozni. hajtották bele, ahol pillanatok alatt szénné égtek. Soha nem lehet elfelejteni, mikép vánszorogtak ezek az újságíró kollégám, akinek na­kel a vállukon, véres arccal, szétzúzott karokkal. A leg- szörnyübb látványt nem tud­ta felvenni a fényképezőgép. De megmaradt, életünk vé­géig megmarad az emlékeze­tünkben. A korbácsütések ki­verték néhány angolnak a szemét. Még élve tántor-ogtak, arcukban, saját kivert szemü­ket hordozták és fogták a kezükben. Most, hogy Nyugat-Német- országot jobbára volt náci tá­bornokok vezetése mellett új­ra fel akarják fegyverezni, egymásután jelennek meg könyvek, amelyek a hitleri Németország- viselt dolgaival foglalkoznak. Hogy ez merő véletlenség-e, vagy pedig az; a dicséretes szándék rejlik-e mögötte, hogy felidézzék az emberiség néha gyakran fe­ledékeny emlékezetébe azokat a szörnyűségeket, amelyeket a náci rendszer alatt elkövet­tek, nem állapítható meg bi­zonyossággal. Minden esetre fel kell figyelni ezekre a könyvekre, amelyek egyrészt összefoglalják a tényeket, másrészt számos, eddigelé ke- vésbbé ismert vagy elhallga­tott adalékot tartalmaznak a német fasiszták rémuralmá­ra vonatkozóan. Lapunk egy másik cikkében foglalkozik egy ilyen munkával, amely Angliában jelent meg. Itt Amerikában öt jelentős, ha­talmas munkát adtak ki, amelyről összefoglaló kriti­kát irt Frederick L. Schurnán professzor, a német kérdés ki­váló szakértője, aki több kö­tetben tanulmányozta már a német kérdést, többek közt a “The Nazi Dictatorship” és aj “Germany since 1918” cimüí köteteiben. Kritikája a “The! Nation’ folyóirat legutóbbi | számában jelent meg. Az öt mii: “Tyranny on Trial”, irta Whitney R. Har­ris, a nürnbergi tárgyaláso­kon szerepelt ügyészség ame­rikai tagja. (Southern Metho­dist University Press kiadása, ára 6 dollár,) “Hitler’s Eu­rope”, irta Arnold Toynebee és Veronica M. Toynebee (ki­adta a Royal Institute of In­ternational Affairs, Oxford University Press, ára 14.50 dollár.) “Modern Germany”, irta Koppel S. Pinson, (a Me Millan Company kiadása, ára 10 dollár) és végül "Govern­ing Postwar Germany”, irta Edward H. Lichtfield és tár­sai, (Cornell- University kia­dása, ára 7.75 dollár) Frederick Schuman, a Wil­liams College történésztanára, akinek történelemszemlélete magasszinvonalu 1 i b e raliz- must jelképez, a kritika so­rán a következő megjegyzést teszi: “A Hirosima és Naga- szaki elleni atrocitásokat a világ legnagyobb demokráciá­ja követte el, ahol a militariz- mus, az idegengyűlölet és a fanatizmus évről évre elbur- jánzik és ahol a kommunista­ellenes monodiabolizmus (a minden ördögiességet egy fo­galomba sűrítő felfogás) üsz­kös fekélye oly mélyen be van ültetve a politikai testületbe, akárcsak a náci. Reichben volt.” A német ujraf egy vérzésre vonatkozó fejtegetését a kö­vetkező érveléssel zárja le: “Ezt a feltevést a franciák meggondolása szerencsére érvénytelenítette. Az európai emlékezőtehetségek jobbak, mint az amerikaiaké. Ha ál­Az Effektiv Kammerba fu­tottak be nap-nap után a tá­borban elhalálozottak listái,; sok száz és száz halott nevé­vel. Egyik nap külön érkezett 1 be hozzánk egy 47 nevet tar­talmazó lista, túlnyomó rész-; ben angol név. Rátkai Károly i ségii fogoly sosem felejtjük gyón jó emlékezőtehetsége i van, a nevek egy részét em­lékezetébe véste és nap-nap után memoriterként elmon­dotta. Mauthausenről szóló “Kéttorony” cimíi könyvében néhány ilyen nevet emléke­zetből fel is jegyzett. Ezek emlékezete szerint magasabb- rangu angol tiszteknek a ne­vei. Rátkai Károly memoriá-1 jában a következő nevek ma­radtak meg: “Wilkinson Edward, Clement George, Newman Mathew, Norman Í Gilbert, Young Guttbert, j Bloome Markus. . Nekem írásbeli feljegyzés van birtokomban a mathau-1 seni táborban az SS-ek által; kivégzett egyik angol vérta­nútól, John Wilktől. Kivégzé- í se után ugyancsak az Effek-| tiv Kammerbah személyi ok­mányait tartalmazó papirta-' sakot kellett feldolgoznom és' a tábor p arancsnoksághoz í visszaküldenem. A személyi I okmányok mellett ebben a j tasakban három levelet ta­láltam, amelyeket a közeli ki-' végzés árnyékában feleségé­hez és az általa soha nem is látott kisfiához irt. Az SS-ek, akik1 elvették tőle okmányait, í nem sokat törődtek ezekkel i levelekkel, pedig ha tudtak volna angolul, és elolvastál» volna őket, akkor át kellet^ volna érezniük, hogy mennyi­re nyomorult férgek, a szabad ságot, a hazáját igazán szere­tő emberrel szemben. Olvas­tam Shelley-nek a szabadság­ról szóló himnuszait. Byron forró vallomásait a szabad­sághoz, de ennyire megrendí­tő és mégis felemelő hivallást a szabadság mellett még nem olvastam, mint ebben a há­rom posthumus levélben. Bár­mennyire veszélyes is volt, lemásoltam őket és hazahoz­tam magammal. Ruhám, téli­kabátom, cipőm, órám, egy újságírónak szegényes kis holmijai, ottmaradtak, kabát nélkül egy rongyos nadrágban jöttem haza. De ebben a ron­gyos nadgágban elhoztam azt a kis fekete noteszt, mely­nek két legértékesebb kincse: a lapok közé préselt két száz­szorszép virág, amelyet elő­ször tudtam szedni ismét sza­badon és annak a három le- vélnnek a másolata, amelyet kivégzése előestéjén irt az SS-ek által halálra Ítélt an­gol vértanú. Elküldtem volna ezeket a leveleket azonnal, ha a halál­raítélt címet is irt volna rá­juk. Sajátságos módon címet nem találtam. Bizonyára tud­ta, hogy ezek a levelek úgy­sem érik el soha' feleségét és az általa soha nem látott kis­fiát. Úgy érzem azonban, kü­lönösen a Russel-könyv körül j támadt polémia óta, hogy ez az angol vértanú nemcsak a legkedvesebb hozzátartozók­nak irta e leveleket, hanem j irta ezeket a leveleket, hanem !magának az angol népnek a lelkiismeretéhez. Ez a lelki- í ismeret most ismét föltáma­dásban van, mint azt Russel könyve, a brit sajtó kavargó visszahangja bizonvitja. • Nem akarom hosszúra nyújtani ezeknek a viharzó és ma. annyira drámaian idősze­rű emlékeknek a felsorolását. Az a több tízezer ember, aki össze volt zsúfolva a mauth- hauseni haláltáborban, nap­nap után láthatta, hogy az amerikai és brit imperialis­ták által most ismét dédelge- j tett és “bajtársakká” foga- I dott SS-pribékek, hogy bán­tak el azokkal az angol és amerikai repülőkkel, akik kénytelenek voltak a maut- hauseni térségben ejtőernyő- j vei kényszerleszállásokat vé- gezni. Amint megjelentek dél- j előtt tizenegy óra tájban az angol-amerikai repülők, an- ! nak ellenére, hogy a maut- j hauseni körzetet soha nem , bombázták (csak a németek a magyar munkaszolgálatosok í úgynevezett hellagerjét,) a- j légvédelmi ágyuk tüze fogad- | ta őket. A lángbaborult gépek ' pilótái ejtőernyőhöz nyúltak. I És mi lent a táborban sziv- I szorongva figyeltük, hogyan I ereszkednek alá ejtőernyőik­kel. Szivszorongásunkat elsö- ’ serban az okozta* * mert tud­tuk, hogy Bachmann SS-tá- borparancsnok és pribékjei felnvergeltették lovaikat és ! mezőn, erdőn keresztül ga­loppba kezdtek, hogy elfog­ják a földre került repülőket. Szivszorongásunk azért volt, mert nap-nap után láttuk, hogy hozták be véresre ver­ve, még szemünk előtt is fur- kósbotokkal, korbácsokkal üt­ve a nemzetközi jog, a genfi konvenció legbrutálisabb meg­sértésével a hadifogságba ke­rült angolokat és amerikaia­kat. Nos, mi magyarok és a ná­ci koncentrációs táborokban volt minden európai nemzeti­ségű fogoly sosem felejtjük el ezeket az emlékeket. Ame­rikai és brit politikusok, dip­lomaták és tábornokok emlé­kezőtehetsége. úgy látszik jó­val rövidebb, mint a mienk. De sem a brit, sem az ameri­kai nép nem felejtheti el eze­ket a gyalázatosságokat. Mert hiszen nemcsak velünk ma­gyarokkal, oroszokkal, lengye­lekkel, franciákkal, olaszokkal követték el az emberiség el­leni legszörnyübb bűncselek­ményeiket, hanem a brit és az amerikai nép fiaival szem­ben is. Parragi György, Budapest

Next

/
Oldalképek
Tartalom