Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-09-09 / 35. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ September 9, 1951-á "EGYÜTT AMERIKA NÉPÉVEL a szabadságért, jólétért, békéért! Részletek Deák Zoltán szerkesztőségi beszámolójából a lap clevelandi konferenciáján 4 A múlt hét végén, szombaton és vasárnap folyt le lapunk országos konferenciája a clevelandi East Sidei Munkás Otthonban. A konferencia határozatairól lapunk más helyén hozzuk az első jelentést. Alalit közöljük 1 . . Deák Zoltán szerkesztőségi beszámolójának fontosabb részleteit. Lapunk idei konferenciáját fogadott hazánk talán minden eddiginél sulypsabb válságának korszakában tartjuk. E válság kiterjed az amerikai nép és állam életének minden fontos terepére, a politikai életre és a demokratikus államoerende- zésre, a gazdasági élet megnyilvánulásaira ép úgy, mint államunk külpolitikájára más államokkal s az egész külvilággal való viszonyára, hogy az erkölcsi élet s a kultúra mélyülő válságáról ne is beszéljünk. Mi okozza ezt a válságot? Hogyan jutottunk ide, s ami mindennél fontosabb, hogyan juthatunk ki belőle? Az amerikai demokrácia válsága “Amögött az érvelés mögött, hogy egy ördögi összeesküvés van folyamatban, veszedelmes fejlemények történnek hazánkban. Hatásos bár némileg leplezett támadás van az alapvető emberi jogok ellen” — figyelmeztetett már tavaly novemberben az amerikai presbitériá- nus egyház vezértestülete. “Az az állapot, melyet ‘hidegháborúnak’ neveznek, baljós változásokat idézett elő és veszedelmes személyiséget vetett felszínre. A propaganda kedvéért az igazságot eltorzítják, vagy elhallgatják. Ha az igazság segíti ellenségeinket, akkor el kell azt nyomni. így hát az igazság ma fogságban él a szabadság hazájában. De gyanúsak lettek az ilyen szavak is mint ‘béke’, ‘szeretet’ és ‘irgalom’ is.” Az amerikai demokrácia nagyszerű gyönyörű építményének rombolása több irányból, több frontszakaszon történik, még pedig úgy “törvényes” mint törvényenkiviili eszközzel. Azt, hogy a Smith- és a MeCarran-törvények a Bill of Rights legfontosabb szakaszainak, az elsőnek és ötödiknek eltörlésével vagy megbénításával egyértelműek, az a Legfelsőbb Törvényszék több tagjának, sőt Truman volt elnöknek is a véleménye, nemcsak a nép legéberebb millióinak. A munkásság elleni támadás “törvényes” formája először, mint tudjuk a Taft-Hartley-féle intézkedésekben jelentkezett, most pedig a 83-ik kongresszus a Brownell-féle javaslatok elfogadásával minden szakszervezet életét a kormány jóváhagyásától tette függővé, amely, jelenleg, mint tudjuk kilenc milliomos kormánya — miután a benne levő egyetlen bádogos néhány heti kirakati működés után jobbnak látta eltűnni a balfenéken. De nemcsak a munkásság ellen folyik a támadás a demokratikus jogok aláásása utján. Amerika népének jelentékeny hányadát teszik a bevándoroltak, akik ma, hála a McCarran-Walter- törvénynek, már csak amolyan másodosztályú lakói és polgárai ennek az országnak. De ne higyje senki, hogy a támadás csak a munkásság, csak a bevándoroltak vagy a baloldali munkások ellen van folyamatban. A "Big Business” egy tekintetben pártatlan: pártatlanul sújtja, nyomja, ostorozza, kihasználja az amerikai nép MINDEN rétegét. Mert a most lezárult 83-ik ülésszak Amerika történetében példátlan megkárosítása volt az egész népnek, az egész nemzetnek. Úgy az AFL, mint a CIO “ajándékozó kongresszusnak” nevezte. És mondanunk sem kell, hogy az ajándékok nem a nagy üzlet zsebéből vándoroltak a nép egyszerű millióinak zsebébe, hanem a nép zsebéből a milliomosokéba. Ez volt az a kongresszusi ülésszak^ amely a nemzet tulajdonát alkotó és 42 billiót érő, partmenti olajmezőket odaajándékozta az olajtrösztnek, amely törvényt hozott az adófizetők dollárjainak billióiból épített atomenergiatelepeknelc a villany tröszt kezére való átjátszására. Ez volt az a kongresszus, amely a nagyjövedelmüeknek és az óriási korporációknak hatbillió dolláros adó- kedvezményt adott, mig akisjövedelmüek millióinak pár dolláros évi csökkentést. Minden elengedett dollárból 73 cent részvénytársaságoknak ment, 18 cent az 5,000 dolláron felül keresőknek és csak 9 cent az 5,000 dolláron alul keresőknek. Az ,egyre súlyosabb gondokkal küzködő kisfar- merektöl, akiknek évi jövedelme évi kétbiilióvai csökkent, elvették a kormánytámogatás jelentékeny részét azzal az indokolással, hogy a változatlan paritás nem gazdaságos. Nyilván 42 billió dollárnyi olajmező elajándékozása “gazdaságos”. És ez volt az a kongresszus, amely olyan jelenetek közepette, amelyet még a konzervatív sajtó is “őrületnek” és “pánik”-nak nevezett, megszavazott egy törvényt, melynek teljes szövegét egyikük sem látta és az alkotmány félre nem érthető rendelkezésének sárbatiprásával, törvényen kívül helyezett — Amerika történelmében első ízben — egy politikai pártot, ez esetben a kommunista pártot. Helyesen jegyezte meg Kefauver szenátor, hogy ha egyszer elkezdjük a politikai pártok törvényen kívül helyezését, mi lesz az akadálya annak, hogy holnap esetleg a demokrata pártot is né helyezzék törvényen kívül? Ez a megjegyzés nem volt véletlenség. Mert a Nagy Üzlet támadása nemcsak a demokratikus berendezés, nemcsak a munkásság, a bevándoroltak, a farmerek, az adófizetők és a baloldal ellen irányul. A republikánus párt jobbszárnya, élén McCarthyval és a dicső emlékű Hooverrel, a demokrata pártot a “20 évi árulás” pártjának deklarálta és Hoover bejelentette, hogy az őszi kampányban ezMesz egyik főjelszavuk. Mik azok a fejlemények, mi kazok a társadalmi és politikai változások, amelyek felelősek a demokrácia elleni támadásokért, a nép jóléte, szabadsága ellen folyamatban levő merényletekért? A presbitériánus egyház fentebb idézett körlevele helyesen mutat rá, hogy a “hideg háborúval kapcsolatban folytatott propaganda” váltja ki az igazság elnyomását. De ez nem elég a hatalmon levőknek. Politikájukat nem tudják folytatni olyan körülmények között, amelyekben a demokrácia elvei szabadon érvényesülhetnek és a tömegek szabadon bírálhatják a “Big Business” politikáját és annak minden következményeit. Ezért van szükség a demokratikus jogok következetes leszűkítésére, «'felgöngyölítésére és felfüggesztésére. Különösen szükséges ez számukra azért is, mert a hideg háború és a tőkés rendszer egyik fő jellegzetessége, a gazdasági válság az elmúlt évben fokozódott. A gazdasági élet válsága Az elnök nemrég kibocsájtott évközépi gazdasági jelentése megállapítja, hogy az egy évi húzódó recessziónak vége van. Ezt a kis visszaesést különben is eltúlozták a “félelem prófétái”, de akárhogy is volt, ma már ismét “nagy prosperitás korszakában” (“period of great prosperity”) élünk. Nos ebben a nagy prosperitásban ott tartunk, hogy e hónapban Michigan államban minden negyedik autóipari munkás munkanélküli lesz. Hogy ha a Cadillac kormány ezt tálalja fel “a nagy prosperitás korszakának”, akkor igazán a jó Isten óvjon ^bennünket egy “kisebbfajta depresz- sziótól.” Ebben a nagy prosperitásban az országban legalább ötmillió a munkanélküliek száma, a városi segélyen levő milliókon kivid 620,000 család kap ingyen táplálékot a kormány kezében levő terményfeleslegekből. Az acéltermelés az 1952 júliusi acélsztrájk óta nem volt olyan alacsony és ma két és félmillió tonnával kevesebb mint -tavaly júliusában. Az autógyártás 20 százalékos csökkenést mutat a tavalyihoz képest. De az eladatlan autók száma mégis nőtt 10 százalékkal tavaly óta. A “kis” gyárakat már csaknem teljesen kiszorította a két óriás, GM és Ford — amiben persze semmi szerepet sem játszik az, hogy a GM elnöke benn ül a kormányban abban a depart- mentben, ahol az évi 40 billió dollár értékű hadirendeléseket adják ki. A bútorgyártás 16, mozigépgyártás 19, hűtőgép gyártás 20, TV 25, villanykályhagyártás 36 százalékkal esett. munkanélküliség következtében a biztositási kötvények készpénzre váltása 22 százalékkal a takarékbetétek kivétele 4 százalékkal emelkedett. New Yorkban egyetlen takarékbankban 5,000 ember merítette ki takarékszámláját, ami kétszerese a tavalyinak. Ugyancsak 10 százalékkal emelkedett a Savings Bond-ok készpénzreváltása. Sőt julius havában 25 százalékos volt az emelkedés e téren az előző hónaphoz viszonyítva. Az amerikai külpolitika válsága Az amerikai demokrácia válságát nem érthetjük meg, a gazdasági életünk válságát pedig nem orvosolhatjuk, vagy legalább is nem enyhíthetjük ha nem vesszük figyelembe nemzeti létünk harmadik fontos megnyilvánulásának, külpoli- kánknak, helyesebben az amerikai nagyipar és pénztröszt külpolitikájának válságát. Mik az amerikai külpolitika jelenlegi fő jellegzetességei, alapelvei, célkitűzései és mik válságának és kudarcának jelei? Idestova tiz éve lesz annak, hogy az Egyesült Államok külpolitikája élesen letért arról az útról, melyen Roosevelt alatt haladt és arra a “konklúzióra” lett alapozva, hogy a Szovjetunió összeesküvést tervez a világ meghódítására. Ez ellen a szabad országoknak védekezni kell, amilyen módszerekkel cílak tudnak, katonailag, politikailag és gazdaságilag. Ennek megfelelőleg az amerikai kormány a II. világháború befejezése óta 250 billió dollárt költött el fegyverkezésre és szövetségesek finanszírozására. Ennek a politikának meg volt az az előnye, hogy az amerikai részvénytársaságok profitja az 1939-iki hat billióról és az 1945-iki 10 billióról 1053-ban 45 billióra emelkedett. Az ipari termeléstúgy ahogy fenntartották és egy mesterséges hadi prosperitást idéztek elő. Ám e politika egyik folyományaként 35,000 amerikai katonafiu nyugszik Korea távoli földjében és 100,000 jött haza sebesülten és rokkantán. Ez a politika, amely a “béke védelmének” jegyében indult és működött, az évek folyamán a világot a hidrogénbombás háború veszélyének elviselhetetlen légkörébe juttatta, megméi’gezte a népek, nemzetek egymáshoz való viszonyát, de megmérgezte az amerikai nép életét is, lehetővé tette a mccarthyzmus felburjánzását, a demokrácia aláásását, a félelmet, gyanakvást, hisztériát. A béke biztosítása helyett minden eddiginél nagyobb bizonytalanságot, az adóterhek hallatlan emelését, gazdasági válságot, idézett elő. És célját — amejy végső elemzésben az egész világnak egyetlen nagy Guatemalává tételével lett volna egyértelmű — mégsem érte el. Nem érte el azért, mert ez a külpolitika, a hideg háború, az elszigetelési, a felszabaditási külpolitika tarthatatlan alapokra volt építve. Ez a politika egyszerűen nem vette tudomásul azt, amit pedig az Amerikát alapitó hazafiak magától érthetődő- nek tekintettek, hogy t. i. minden embernek joga van az élethez, szabadsághoz és minden népnek joga-van ahhoz, hogy olyan módszerekkel építse államformáját, életmódját, olyan utakon keresse boldogulását, amelyeket jónak tart. És mivel nem vették ezt az alapvető tényt tudomásul, külpolitikánk intézői a világ minden részében szembetalálták magukat a nép többségével. Szembetalálták magukat Kina népével, Korea népével, Indokina népével. És e héten pedig a francia nép is megmondta mondanivalóját, amikor leszavazta a fegyverkezési politika egyik fő tervezetét az Európai Védelmi Közösséget. Mig a mi kormányunk nem létezőnek tekinti a 600 milliós kínai népet és annak kormányát, addig az angol labor party vezetősége látogatóba járnak és tárgyalnak a kínai kormánnyal a békés kapcsolatok kiépítéséről és a kereskedelem fejlesztéséről. Mig kormányunk továbbra is a fegyverkezés fokozását szorgalmazza, beleértve az atom- és hidrogénfegyverek gyártásának fokozását, addig az egyházak világtanácsa Evanstonban az atomfegyverek betiltását követeli és azt, hogy a kormányok kövessenek el mindent az ellentétek kiküszöbölésére. Hiába mondja Spellman érsek, hogy “nem szabad, hogy amerikaiakat álomba ringasson a kommunistákkal való békés megtérés reménye”, a békés megtérés eszméje ma már olyan erő, amellyel számolniuk kell azoknak, akiknek másféle terveik vannak a világ és az emberiség jövőjéről. Hogy mily erőt képvisel a békés együttélés eszméje, annak bizonyítékai az Eisenhower- Dulles külpolitika sorozatos kudarca. Genfben Dullesék minden erőlködése ellenéi-e létrejött az
