Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-01-14 / 2. szám
January 14, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Békevárös a Sajó partján Szalad a-vonat a Sajó partján, Miskolcról Ózd felé.- A vó- i nat befut Sajószentpéterre. A mozdony alig szusszan két-1 töt-hármat,. máris tyábbránt- ja a szerelvényt. Jóidéig azonban csak kényelmes lé-; pésben halad, mert dolgoz-) nák a pályán. Töltést rakva uj szinpárt fektetnek, beton- hidakat, vizáteresztőket építenek. Az uj hazát, formáló tudo- nyos értelem az ország egyik legnagyobb '' bányászvárosát építi fel Kazincbarcikán. Kazincbarcika uj lakóházaival, gépesített bányáival, modern ipartelepeivel már több a tervnél, megfogható valósággá formálódik. A lakótelep, amelynek a dolgozók a Békeváros nevet adták, sok családnak nyújt otthont. A Műtrágyagyár már termelésre készen áll, hogy dusabb legyen hazánk földjének termése. Az Erőmű épületében októberrt villanyenergiát' termel az első gépegység. A kokszolóim! helyét is kijelölték. A hatalmas- méretű szénosztályozóhoz már gyártják az épületelemeket. Formálódik a város, emel- kedhek az ipartelepek falai. 195Í1 augusztusában minden | nappá! több ablak veri vissza, a dombok fölött kelő nap su- i garait. Csizmásán, feltürt ingujjal, lobogó, puha ősz hajával, erőteljes, mozgékonytéstü ember Faur Ferenc mérnök, a Kazincbarcika mellett épülő Erőmű sztahánovista fő- épitésvezetője. Ha künn van az építkezésen — már pedig többet járkál az állványokon, téglahalmazok között, faraktárban és mindenütt, ahol szükség van rá, mint ameny- nyit benn ül az irodában. Hangja túlszárnyalja a daruk csikorgását, a betonkeverőgép morgását, az anyag- szállitó kocsik és autók dübörgését. Délfelé jár már az idő mindennap, amikor Faur mérnök belép az épitésveze- - tőség “irodaházába”. A fő- épitésvezető szobájának ajtaja mindig, mindenki előtt a : szó szoros értelmében nvit.va áll. Ha minden látogató ki- í nyitná és bezárná, talán át is melegednének a forgószékek. Olyan sokat és olyan sűrűn keresik fel a főépitésvezetőt. Szabó technikus azzal állít be a főépitésvezetőhöz, hogy , a pénztár még mindig nem fizeti ki a prémiumot. Pedig nemcsak ő, hanem nagyon sokan várják, mert a múlt, hét végére már megígérték. Faur Ferenc arca elkömo- rodik. A telefonhoz nvul. Az igazgatót kéri. A beszélgetést azzal fejezi be: — Amiért az ember becsületesen megdolgozott, azt ki kell fizetni. Ezt mondja a kormányprogramul is! Az igazgató Ígérete is csak akkor készpénz, ha legalább egy csomag cigarettát adnak | érte. Uj élet — rég'i diplomával Múlnak az órák, letelik a munkaidő. Régitipusu bricskal gördül az irodaház elé. A két! rúd közé fogott testes, öreg, lovacska farkával a legyeket! hajtja. Faur mérnök közlekedési eszköze, a modern gépekkel! felszerelt építkezés vezető jé-1 nek a vállalattól “kiérdemelt” jármüve “előállt”. Az ősz, fürgemozgásu férfi fellép a magas alkotmányra. A ló megrántja az istrángot. A négy kerék forogni kezd. A bricska megindul az újonnan épült utón, ahol három esz- i tendővel ezelőtt még kukoricaszárak között futkározott az erdős dombok közül lefutó híivös szél. Az ut átszeli a vasút sínpárjait és a Műtrágyagyár hajladozik a Békeváros felé. — Ezt az építkezést is én vezettem! — mutat Faur szaktárs a Műtrágyagyár hosszú, magas épületére, a- melynek gömbölyű, bogárhá- tu teteje valószinütlenül ró- fénytől. A döcögő kocsin Faur mérnök elmélkedik és beszél. Mint.ha önmagában rendezné az elmúlt két és fél esztendő történetét, a múló idő kőbe, vasba, betonba rögzített emlékeit. Huszonhat évvel ezelőtt kapta meg az építészmérnöki diplomát. Négy évvel ezelőtt kezdett dolgozni az Állami Épitővállalatnál. A diploma keltétől 1949-ig is tervezett, épített, tanult és tapasztalt. . — Az utóbbi négy esztendőben annyi és olyan munkát csináltam, amennyit magánmérnökként az ember nem is lát egész életében! 1951 februárjában, amikor alapozni kezdték a Műtrágyagyárat, az “első fecskék” között volt. Télen alapozni!? Hitte is, nem is, hogy lesz belőle valami. Rábízták az építkezés vezetését. Az első hónapban csak száz emberrel dolgozott Két hónap múlva már háromszázan voltak. Mire újra tél lett, ezerre szaporodott', a dolgozók szá- I ma. — Amikor először láttam ennek az épületkolosszusnak a tervét, a hideg futkosott a hátamon. Pedig nem vagyok sem nyulszivü, se gyerek. Gyárépületet előbb is épített már, de nem ilyet. Száz katasztralis holdon huszonnégy méter magas, 126 méter hosszú egyetlen épülettömböt felállítani nem gye- ! rekj áték. Hát még a kivitelezés módja? Először a magyár építészet történetében — Szeretem az újat mindenben, különösen a szakmámban. Előregyártott 46 méter szabad fesztávolságú, 92 tonna súlyú idomokat majdnem tizenöt émbér ma- gasságnyira felemelni és rögzíteni ?-!... Ilyen még nem volt a magyar építészet történetében. Bevallom őszintén, nem éreztem magam bősnek. Talán féltem volna is, ha marad rá időm. Valahogy úgy éreztem magamat, mint a vá- j lattanul • ütközetbe került ka-1 tóna, akinek, nem marad ide- j je se félni, se nagyon neki- fohászkodní, mert az ellen-1 ség támad . Hát szorítottj az ellenség, az idő és vitt a lelkesedés, a baráti segítség, j a munkatársaim ösztönzése, j Az épület falainak felhu- [ zása után kezdődött az igazi | munka. Éjszakánként szak-! mai könyveket olvasott, rajdolok azokra az évekre, araikor majd a fiatalok felváltanak. Nem félek az öregségtől. . . Elképzelem, hogy úgy húsz esztendő múlva — mert legalább hetvenig " bírom a munkát — majd ideutazom a Blikkbe és szétnézek. .. Két évtized múlva Sajószentpéterről kin , a vonat és az utas először az Erőmű kéményét látja meg, amelyet még csak most fognak felépíteni. Az^án a Műtrágyagyár, a Kokszoló és a Szénosztályozó falait, nézegeti, hegy milyen sö tetszik kére : . . . . A hepehupás ut -helyett beton- szalagon futnak az autók. Az áifomá.- >n ; t:t 3 bus? all cs parkok között gördül be a városba, a nagyszálló elé. Faur Ferenc sztahanovista mérnök végigsétál a Békeváros utcáin, az ízléses kirí.haiti üzletházak között. — A cukrászdák közül kiválasztom a legzajosabbat,' mert HZtos'an fiatalok' szúra- 1 óznak. 'Utána megnézem az iskolákat, kulturházat és bosszankodom,^mert szebbre is építhettük volna. Elnézegetem a parkokban a gyerekeket, a pihenő bányászokat, lakatosokat, mérnököket^és tisztviselőket s végül felsétálok a város legmagasabb pontjára. Búcsúra nyújtja a kezét: —; Jóleső érzés lesz, hogy a virágzó iparváros megalkotói között én is ott voltam. Érezni, hogy magyar ember vagyok, aki igyekezett olyan becsületesen szolgálni hazáját, mint ahogyan ma a haza megbecsüli a lelkiismeretes és tisztességes munkát. Dérv Károly. zokat, számításokat tanulmányozott. Minden munkafázist a legapróbb mozzanatig felbontott. — Most már nyugodtan beválthatom, nem azért dolgoztam, mert dicsőségre vágytam. Sokan azt hiszik rólam, ezért volt minden. De nem! Nagynak éreztem a munkát és még nagyobbnak a felelősséget. Amikor az első 92 ezer kilós idomdarab a láncok és drótkötelek hálójában elszakadt a földtől, jobban dobogott a szivem, mint a legutolsó mérnöki szigorlatomon. Tudományos merészség Az ilyen munkát, az emberi tudás és technika ilyen nagyszabású alkotását azonban nem lehet egyedül létrehozni. Knédig Miklós tervező- mérnök a tudományos merészségnek olyan dokumentumát adta ezzel a tervvel, a- milyenre nincs példa a magyar építészetben. Knédig Miklós Kossuth-dijas és Arany Munkaérdemrendes mérnök nap mint nap ott | tartózkodott a munkahelyen. — Együtt haladtunk előre ! centiről centire. Az idomok a 1 helyükre kerültek. Műhiba nem volt. A baleseteket elke- ! rült.ük. És három hónappal ! előbb már csak “kozmetikázzuk” — kiált fel nevetve Faur mérnök. A lovacska kocog az utszé- !i porban és a hátán verejték csillog. A Békeváros előtti kapaszkodón vonszolja fel a kocsit. A főépitésvezető lehunyt szemmel ringattatja magát a bricska lágy rugóin. Ugv kezd beszélni, mintha vallomást tenne. — Ez a munka az én számomra nem. azért, volt uj és nagy, mert hasonlót még magyar mérnök nem épített, hanem valamire rá is döbbentem. Arra, hogy én lényegében nem csupán “egy épitkeKIT JELEST NÉPDALT ÉNEKEL!!!? — Magyarországi riport — Budapest, 1953 december havában. — Szerda este a Bartok-teremben Török Er-' zsi Bartók Béla és Kodály Zoltán müveiből népdalokat népdalokat énekel. Sokan fogadták ezt a hirt nagy örömmel s egyben azzal a kérdés- j sel„ miért nem lépett fel ez a | kitűnő művésznő közel fél esztendeje önálló hangverse- i nyen. Erről és más művészi problémáiról beszélgettünk. — A közönség tekintélyes része és sajnos több művészünk is azt hiszi, hogy népdalt énekelni egyszerű, feladat. Ez a felfogás mélységesen téves. Ahhoz, hogy valaki népdalt énekeljen, a megfelelő hang kevés. Ismerni kell hozzá a nemzet történelmét és irodalmát, a paraszti! észjárást s még az egykori táncokat, építészeti stílust is! Nélkülözhetetlen a historiás énekek, a virágénekek isme-: rete s nem túlzás, hogy a jó j népdalénekesnek magába kell szívnia a különböző korok levegőjét: csak igv tudja elevenné tenni a régmúlt időket. Műveltnek kell tehát lenni, nagyon sokat és állandóan tanulni!... hogy erre miért van szükség? Mert a fantázia,, legyen az bármily élénk is, nem tud mindent megteremteni! És még valami. A népdalénekes feladata egészen más, mint az operaénekesé. Hiszen neki egyedül, díszletek és partnerek nélkül kell olyan hangulatot teremtenie, hogy a néző — mondjuk — a tizennyolcadik században érezze magát. A tanulás mindenkire kötelező. Török Erzsi is ezt teszi. Most például azon fáradozik, hogy több nagy költőnk költeményeihez megke- keresi az egykorú zenét. — Az a véleményem, hogy péuldául Tinódi Lantos Sebestyén müveinek nagy része a mai közönségnek száraz és fárasztó olvasmány. Énekelve ellenben szinte hatalmasnak tűnik ez az :“idejétmúlt” költészet. S igy azt hiszem, fontos feladatot teljesítek, mert a magyar népdal terjesztése sajnos, még ma is sok kulturális szervünk müsorpoliti- kájának elhanyagolt része. A magyar népdal éneklését tartom fő feladatomnak, erre tettem fel az életemet. Ha a német énekes több Wagnert énekel, szerintem természetes, hogy a magyar énekeseknek a magyar dalkincsből kell többet előadniok. Azaz: Bartók és Kodály népdalfeldolgozásait. Választások USSR—ben MOSZKVA. — A legfelső tanács elnöksége jelenti, hogy a szovjet parlamenti választásokat ez év március 14-re tűzték ki. zést” vezettem, hanem “ezer embert”, munkást és mérnököt, fiatalt és öreget. Arra is ráeszméltem, igaz, hogy- csak nagyon lassan, hogy ez! a Műtrágyagyár több mint I egy gyár a sok közül. Az | épület megváltoztatja a táj á arculatát, de mégis beleik i leszkedik a nagy egészbe. Ez! történt velem is 1951 febru-; ár óta, amikor először sárban ! vízben végigjártam a Műtrágyagyár jövendő telepét. _ A- hogy nöt.tek a falai:, bennem is változott valami abból, amit emberi öntudatnak szokás nevezni. Lassan beesteledik. A Bé-j keváros már kész házaiban világítanak az ablakok. Faur mérnök nagyokat szív a cigarettáján és mielőtt ki-, mondja a gondolatát, bólogat; hozzá. ‘ — A magyar mérnök, a műszaki értelmiség tehetségét ma igazán fejlesztheti és bőven' van alkalma csillogtatni. Egy-égy beosztott mérnök sokszor olyan feladatot kap, amelyet régen, a kapitalista világban csak nagyszakállu tudósokra mertek bizni. Csak az a fontos, hogy az ember becsületes lélekkel fogjon a végrehajtáshoz. Bízzék az emberekben, a munkatársaiban, a segédmunkástól a miniszterig. A sztahánovista mérnök visszanéz a Műtrágyagyár óriási épületére, és mosolyog. — Az ötvenedik esztendőmet taposom, de nem érzem “öregnek” magamat. Ha fáradtabb vagyok, sokszor gon
