Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-01-14 / 2. szám
Uj fejezet szülőhazánk fejlődésében Lapunk múlt heti számának első oldaláh hirt adtunk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozatáról a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről. Kiemelkedő eseménye ez a magyar népi demokrácia egész fejlődésének. A határozat megalapozza a mezőgazdaság: a növénytermesztés és állattenyésztés hozamának emelését és olyan eszközöket ad a dolgozó parasztság, az egész dolgozó nép kezébe, amelyek segítségével a fellendülés útjára vezethetik a mezőgazdaságot és állandósíthatják annak növekvő, emelkedő színvonalát. Nagy történelmi célkitűzések ezek, amelyeknek megvalósitása jelentős mértékben előre fogja vinni a dolgozó nép életszínvonalának emelését, jóléte állandó fokozásának ügyét, a júniusi és októberi központi vezetőségi határozatok és a kormányprogramm megvalósítását. Mi tette szükségessé ennek a határozatnak a meghozatalát? Az elmúlt évek fejlődése folyamán aránytalanság állt elő a magyar ipar és mezőgazdaság között. Ezt az aránytalanságot jellemzi, hogy míg az ipari termelés a felszabadulás előttihez képest több mint háromszorosára nőtt a mezőgazdasági termelés elmaradt, alig múlja felül a felszabadulás előtti alacsony színvonalat. Ennek az aránytalanságnak természetes következménye, hogy a mezőgazdasági termelés nem tudta és nem tudja megfelelően kielégíteni a lakosság élelmiszerszükségleteit. S z á zezrekkel emelkedett a bérből és fizetésből élők száma; városban és faluban megnőtt és növekvőben van az élelmiszerszükséglet. Ezeknek az igényeknek kielégítése a magyar kormány politikájának alapvető célkitűzése. A MDP Központi Vezetőségének júniusi határozata, amely uj szakaszt nyitott meg a magyar népi demokrácia fejlődésében, a gazdaságpolitika alapvető feladataként a dolgozók, elsősorban a munkásosztály életkörülményeinek állandó javítását jelölte meg. A mezőgazdasági termelés fejlesztéséről hozott határozat végrehajtása e feladat megoldásának nélkülözhetetlen feltételeit teremti' meg. A lakosság bőséges ellátása kenyérrel, hússal, zsírral, tejjel, gyümölccsel és borral, más élelmiszerekkel, könnyű- és élelmiszeriparunk nyersanyagokkal való ellátása — olyan feladatok ezek, amelyeket csak dolgozó nép országa tűzhet napirendre és oldhat meg sikerrel. A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozat mintegy megkoronázza azoknak a határozatoknak és, rendeleteknek a sorát, amelyek az elmúlt hónapok folyamán a Központi Vezetőség júniusi határozatára épülve, úgy szabták és szabják meg a népgazdaság fejlesztésének feladatait, hogy ezek teljes összhangban álljanak az ország teherbiróképességével, hogy az ipar tovább szilárduljon és" lehetővé váljon a mezőgazdaság * gyorsütemü fejlesztése. Ezek a határozatok véget vetnek a mezőgazdasági termelés elhanyagolásának, ami az elmúlt időben meglazította a munkás-paraszt szövetséget, nehézségeket okozott a városi lakosság ellátásában és nehézségeket gördített a parasztság elé is, amennyiben a termelés növelésében való közvetlen érdekeltségének fokozása helyett a begyűjtési terheket növelte. Az MDP Központi Vezetőségének júniusi határozata óta és az azóta hozott rendelkezések nyomán, jelentősen megnőtt -és növekvőben van a parasztság termelési kedve. Jellemző erre, hogy a nagyranőtt tartalékföldek már ez év őszén gazdára leltek s jórészt bevetetten várják mezőgazdaság fejlesztéséhez. Meg fogják gyorsítani a 1954. évi mezőgazdasági munkákat. Az elmúlt napokban nyilvánosságra került több évre szóló begyűjtési rendelet ezt a termelési kedvet kétségtelenül még tovább fogja növelni. A mezőgazdaság fejlesztését szolgáló nagyarányú munkakedv az elkövetkező három évben mintegy 12—13 milliárd forintot kíván állami eszközökből a mezőgazdasági termelés fejlesztésére fordítani. Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt három évben összesen 5 milliárd forintot ruháztak be a mezőgazdaság területén, nyilvánvalóvá válik, milyen nagymértékű segítséget fog nyújtani a népi demokratikus állam a mezőgazdaság fejlesztéséhez. Meg fogjuk gyorsítani a mezőgazdaság gépesítését, 18 ezer uj traktort adunk a mezőgazdaságnak, és úgy fejlesztjük a miitrágyaellátást, hogy 1956-ban 600 ezer tonna műtrágyát, vagyis háromszorannyit, mint a piost befejeződött évben acljon a mezőgazdaságnak. Jelentős mértékben növelik az öntözött területeket; ezek a következő három év alatt 160 ezer katasz- trális holddal fognák megnövekedni, ami mintegy tízszerese annak a területnek, amennyit 1934-ben a nagybirtokos Magyarországon összesen öntöztek. A szülőhazáját szerető minden becsületes magyar, bárhol éljen is, csak a legnagyobb örömmel és megelégedéssel fogadhatja e nagyhorderejű határozatokat és szivében megzendülnek és uj jelentőséget nyernek a Himnusz sorai: ‘Isten áldd meg a magyart, Jó kedxmel, BÖSÉGGE1....... Hozz reá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt.” Izrael “faji” problémái Az ember azt hitte volna, hogy uj hazájukban a zsidóknak ha lesznek is nehézségeik s problémáik, de legalább “faji” problémáik nem lesznek, hogy e tekintetben a világnak talán legegységesebb népi közösségét fogják alkotni. Kiderül azonban, hogy nem igy van. Izráelnek “faji” problémái vannak, amelyekről az utóbbi időben rendkívül sokat vitatkoznak Izráelben. Ezek a viták David Ben-Gurion volt izraeli miniszterelnök faji nézetei körül forognak, sőt kavarognak. Ezeknek a nézeteknek Ben-Gurion az izráeli kormány most megjelent 1954-es Évkönyvéhez irt előszavában is befejezést -adott... Ben-Gurion aggályos szemmel nézi a keleti közösségekből Izráelbe özönlő zsidó elemeket, akik “alapvetően és hirtelenül megváltoztatták az izráeli zsidó település összetételét és karakterét”. Az uj állam vezető, feltételezetten “felsőbbrendii” faja, az askenázi, ilymódon szembekerült az “alsóbbrendű” keleti zsidó fajjal, irja Ben-Gurion, majd második problémaképpen felhozza az askenázi és a keleti közösségek nyelvében és közösségi kultúrájában fennálló különbségeket s az ebből származó zavart. A továbbiakban kifejti, hogy azért tekinti alacsonyabbrendünek a keleti “fajt”, mert olyan politikai rendszerekből, országokból származnak, amelyek rendezetlenségben, viszálykodó és felelőtlen pártoskodásban élnek; sem közös nyelv, sem közös hagyományok nem jellemzik ezeket a jövevény törzseket, kulturális vagy politikai, kötelékek sem fűzik össze őket; és mivel ehhez a rendetlenséghez hozzá vannak szokva, csak bajokat okozhatnak, csak veszélyeket zúdíthatnak a honalapítókra. Ezek .helyett olyan cionista elemeket tart Ben-Gurion szükségesnek, akikben úgy él az úttörők szelleme, mint az alapítókban... Mondanunk sem kell, hogy a csodálkozás egy nemével vesszük tudomásul ezeket az ujabbsüte- tti “faji” nézeteket Ben- Gurion tollából. Ilyen alapon szinte magunk előtt látjuk Izráel megszorító intézkedéseit lakóhelyeken és parkokban is talán, akár csak Hitlerék idején Németországban a magasabb és alacsonyabb értékű “faji” felfogás alapján. Természetesen lehet igazság Ben-Gurion nézeteiben, lehetnek olyan néprajzi tények és szempontok, amelyekről ítélkezni kapásból és innen a távolból meglehetősen felelőtlen dolog volna. Nem is ebben az irányban szólunk hozzá a kérdéshez. Elismerjük, hogy ilyen néprajzi különbségek fennállhatnak, "de azt kérdezzük, vájjon egy igazi demokrata államnak nem azt kell-e első kötelességének tekinteni, hogy megszorító intézkedések helyett emelje fel, nevelje magához, csiszolja, képezze azokat a néprétegeket, amelyek eddigelé meg voltak fosztva a kultúra magasabb áldásaitól ? Ben-Gurion nézetei meglepő hasonlóságot mutatnak a Wall Street körül tenyésző “faji” nézetekkel és gyakorlattal is. Mi ebben annak a Wall Streetnek “szellemi” behatását észleljük, amely gazdaságilag és politikailag már alaposan éreztette befolyását Izráel ügyeibe — és meglehetősen megingatta úgy az amerikai, mint az egész világ zsidóságának hitét, demokratikusan gondolkodó embereknek az izráeli demokráciába ^etett reménységét és várakozását. Heítai Jenő Papírkosár cimü kötetéből: SÉTA AZ ÁLLATKERTBEN Valahányszor Budapesten uj állatkertet nyitnak meg, J fölébred bennem a jó család-j apa és kiviszem gyermekei-1 met az uj állatkertbe. Eddig j csak egyszer volt erre- aikal- j mám. Tehát három lányommal és a hozzájuk tartozó francia nevelőnővel megjelentem az uj áliatkertben. Előrebocsátom, hogy sokkal izgatottabb voltam, mint leányaim. — Ugyanis azt hallottam, hogy az állatkertben nagyon sók a ritka, uj állat, én pedig a gimnázium óta egyáltalán nem foglalkoztam állatokkal. Bizonyos aggodalommal tii- i nödtem tehát azon, hogyan fogom ezeket a ritka példányokat gyermekeimnek megnevezőn. Azonban, szerencsére, kellemesen csalódtam. Először is az állatkertben nincs is olyan ! sok állat és nem is olyan: ritkák, nem is olyan újak. I >r, gyermekeim na-1 gyón mérsékelten érdeklődtek az állatok iránt,. Harmadszor, — és ezt egy. kis büszkeséggel említem meg — még mindig többet tudtam az állatokról, mint ők. Bedekker s az őröktől való kérdezőskö- dés nélkül, kizárólag jó emlékezőtehetségem révén ráismertem az oroszlánra, az elefántra, a vízilóra, a zsiráfra, a medvére, stb., ami pest.i embernek elég szép eredmény. Annál szomorúbb nyilatkozatokat hallottam gyermekeim ajkáról. Hogy az állatokat nem ismerték, hagyján! Képeskönyvből igazán nem lehet olyan állatokra ráismerni, amelyek nincsenek a Képeskönyvben. — Ismerősnek csak a struccot látták. — Ott, megy anya kalapjai mondták egyszerre. A hattyút libának nézték és azon csodálkoztak, hogy j nincs megsütve, az énekes- j madarakat kis csirkéknek és azon csodálkoztak, hogy nin-1 csenek kirántva. Eleinte meg! akartam nekik magyarázni... De aztán letettem róla. Minek? Hadd éljenek tovább abban a boldog és egyszerű hitben, hogy az egész világon mindössze kétféle madár van: sült és rántott. Az emlősökkel sem jártam jobban. Amikor a leopárd előtt megálltunk, azt kérdez-1 tem tőlük: — Melyik szelíd állatra emlékeztet titeket ez a vadj állat,? — A lóra, — mondta a ■ legnagyobb. — A tehénre, — mondta a második. — A krokodilra, — mond ta a legkisebb, aki az imént i látta életének- első krokodiluI sát és még nem felejtette eb I - l Az elefántok már jobban | | érdekelték őket, Jónás is. Itt | is baj ok voltak: sehogyan t sem. akart,ák megérteni, hogy az elefánt — ha már olyan nagy állat miért nem megy a viz alá, mint Jónás, viszont Jónás -—- ha már olyan nagy állat —- miért nem jön ki a vízből, mint az elefánt? Zavartalan sima örömük csak a majomketrec előtt volt; itt azzal mulattak, hogy azt, találgatták, kihez hasonlít ez a majom, mpg az a majom. . . és minthogy ismert neveket hangoztattak, kénytelen voltam nagyobb botrány elkerülése végett gyorsan odébbállni velük. Hogy ezen az emlékezetes narson fenékig ürítsék a gyönyör serlegét, elvittem őket a moziba, meg a cukrászdába is. És hazafelé menet még egy utolsó kísérletet tettem: — Mégis szeretném tudni, melyik állat tetszett nektek legjobban. Gondolkozás, habozás nélkül felelt mind a három. — A mozi, — mondta a legnagyobb. — A cukrászda, — mondta a második. — Édes apa, — mondta a legkisebb, az egyetlen, akiben a hálának valami halvány szikrája fölcsillant! H ÍMreste emelik a szplisiefi £gpk szimat BUDAPEST, január 4. — A fővárosban 1952-ben 27,453 cscsemő jött a világra, 1953 első 10 hónapjában pedig 30,227. A születések számának hatalmas emelkedése a kórházakban, a szülészeti és nőgyógyászati osztályokon komoly torlódást okozott, ezért a budapesti városi tanács végrehajtó bizottságának egészségügyi osztálya . gondoskodott arról, hogy már 1954 első felében mintegy 250-nel több ágy álljon a sziiiő anyák rendelkezésére, ezzel egyidejűleg növelik a nőgyógyászati ágyakat is. ^7Ff7FTT MÁR EGY T J olvasót a magyar szónak* W&U.LCi I A MAGYAR szó minden szama a felvilágosítás KINCSESTÁRA. — A D .1 A SZO'tSZ i£DJA KEZESE? 10________________________________ ■: ; • , AMERIKAI AGYAIT SZ3 : . ; . . : . ; U January 14, 1954
