Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-04-29 / 16. szám
April 29, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1----------------------------- ------------------------------------------------ ■ —— ! 5--------------------------------------------------" Hírmagyarázat és kritika . -■ rTT—rr- ih.;..- ■ 1 ^r,r^7ir—,T.-„V , n^mim r.’ii- ■ ■ 'i'." ’7» A telefonbeszélgetések lehallgatása Herbert Brownell igazságügyminiszter törvény- javaslatai olyan rendőrállam létesítéséhez vezető lépések, “amely politikai ellenőrzés alatt fogja tartani az állampolgárokat”, ezt a vádat emeli akitünő jogász-iró, Laurent B. Frantz, a “The Nation” c-imü hetilap legújabb számában. Frantz e liberális folyóirat április 17-iki számában Brownell programmját “Judás-javaslatok- nak” nevezi. Frantz mindenekelőtt nyomatékosan emlékezteti az olvasót arra, hogy a Jogok Törvényének szerkesztői a magánélethez való jogot akarták biztosítani, majd kijelenti, hogy a Brownell- programmnak meg éppenséggel az a célja, hogy ezt a régi alkotmányos jogot megsemmisítse. Előveszi Brownellnek a telefonlehallgatások megengedéséről szóló törvényjavaslatát, amelyet e hónap elején módosított formában 378 szavazattal 10 ellenében fogadott el a képviselőház, továbbá az úgynevezett mentességi törvényjavaslatot, amely a kongresszusi bizottságok elé idézett embereket megfosztaná az alkotmány ötödik függelékére való hivatkozás jogától. A telefonlehallgatásokról szóló javaslatot boncolgatva Frantz elveti azt a megokolást, hogy a telefonlehallgatások a kémek leleplezésében segítségre lesznek: “Alig hihető, hogy kémkedéssel foglalkozó egyének majd a telefonra bízzák titkaikat, ennélfogva a törvényjavaslat támogatóinak egyéb céljaik vannak vele,” Írja. “A Coplon-ügyet igyekeznek beállítani olyasminek, amiben az ügyészség- kudarcot vallott, mert a telefonlehallgatások bizonyítékait nem használhatta. Csakhogy ám nem ezért bukott meg az ügyészség.” A két Coplon-ügyet taglalva Frantz kereken leszegezi, hogy “a telefonlehallgatással szerzett bizonyíték sem változtatta volna meg az Ítéletet.” Frantz élesen perbe száll az FBI igazgatójának, ,1. Edgar Hoover érvével, hogy a telefont csak akkor -hallgatják le, “hu kémkedésről,.szabotálna- . ról, a belső biztonság súlyos kockáztatásáról van szó vagy pedig, ha emberéletek forognak veszélyben,” Frantz felemlíti az FBI azon telefonlehallgatásait, amelyek a Coplon-iigy folyamán kerültek napvilágra s a következőket Írja: “Ezek a telefonlehallgatások bebizonyították, hogy a rendőrség sok esetben csak azért hallgatta ki a telefonbeszélgetéseket, mert az áldozat radikális volt vágj’ radikálisokkal állt összeköttetésben, anélkül, hogy a legkisebb ok is fennforgóit volna annak feltételezésére, hogy bármiféle bűncselekményt követtek volna el.” Ha az emberek attól félnek, hogy bizalmas természetű beszélgetéseket kihallgatnak telefonon és ezért inkább nem is használják a telefont, ez azt jelenti, hogy “a nemzetet már megszállta a rendőrállam légköre,” folytatja Frantz. “Az ellenőrzés technológiájában szinte napról napra történő vívmányok jelzik azonban, hogy ez még csak a kezdet kezdete.” A kémkedés műszaki módszerei közül Frantz a következőket említi: 1. Mikrofont használtak egy Long Beach, Cal.-i magánlakásban, hogy minden egyes szót lemezre vegyenek, amelyet három hónapon keresztül ott kiejtettek. 2. Egy besúgó vagy beugrató beszélgetést kezd valakivel, miközben a beszélgetést a zsebébe rejtett leadókészülék segítségével azonnal továbbítja a rendőrségnek. 3. Irattáskába rejtett felvevőkészülék létezik, amely a reklám szerint negyven lábnyi távolságból még a suttogást is felfogja. Frantz még arra is felhívja a figyelmet, hogy a modern hangfelvevő készülékek lehetővé teszik azt is, hogy egy ártatlan beszélgetést egy bűncselekmény bevallásává változtassanak “ugv, hogy egyszerűen kitörölnek belőle egy szót vagy egy egész mondatot.” A “The Nation” írója kijelenti, hogy rokonság áll fenn a Brownell-féle telefonlehallgatásokról és a mentességről szóló törvényjavaslatok közt. “Az első javaslat megengedné a telefonbeszélgetések kihallgatását, — Írja — a második pedig kiszolgáltatna rokonokat, barátokat és társakat. Együttesen pedig arra kényszerítené az amerikaiakat, hogy saját maguk cenzúrázzák meg nemcsak a telefonon keresztül folytatott beszélgetéseiket, hanem még a szemtől szemben elhangzó társalgást is.” Frantz kifejti, hogy “az egész eljárásnak nem az a célja, hogy információkat szerezzenek, hanem az, hogy a tanukat csalják lépre.” Ez a javaslat, amely kikényszeritene vallomásokat vonakodó tanuktól, közvetve megsemmisítené az alkotmány ötödik függelékét, amelyet “történetileg arra szántak, hogy megakadályozzák vele bármiféle információ gyűjtését, amely az egyéni polgár politikai felfogására és társulásaira vonatkozik”, írja Frantz. “Ennélfogva meg kell buktatni,” fejezi be. J. Parnell Thomas bukása New Jersey hetedik kongresszusi- választókerületében jelöltette magát a pótválasztáson J. Pai’- nell Thomas, volt kongresszusi képviselő, aki közpénzek elkezelése miatt börtönbüntetést kapott. Igaz, hogy ellenjelöltjével, William B. Widnall képviselővel szemben 8:1 arányban elbukott, vagyis számokban kifejezve Widnall 34,974 szavazatával szemben Thomas 4,473 szavazatot kapott, de mégis közel ötezer ember akadt a kerületben, aki a szégyenfolt ellenére is őt akarta képviselőnek s ez a szám magábanvéve mégiscsak tekintéljres valami. Ez az ötezer ember nyilván nem tekintette bajnak, hogy Thomas börtönviselt ember. Nem tekintették bűnnek, nem tekintették megbocsát- hatatlannak, mert korunk hisztériás légkörében sajnos bőven akadnak olyanok, akiknek a mc- carthyzmus minden körülmények között kívánatos, bárki is. legyen e fasiszta ideológia hordozója és hirdetője, még ha az egy Thomas is, aki McCarthy lelkes, odaadó hive és imádója. Hogy csúnya módon tűntek el keze alatt pénzek, nem számit a szemükben, ha a mccarthyzmus nagydobjának döngetésével tulharsogja, elnyomja a lelkiismeret és az 'értelem hangját. Azt már hallottuk, hogy bukott üzletemberek nem vesztettek semmit hírnevükből s talpi’aállá- suknál az emberek bizalma követte őket, - akik úgy gondolták, hogy az üzleti életben szenvedett bukás is növeli az illető tapasztaltságát s uj vállalkozásánál annak a tapasztalatnak is hasznát veheti. De hogy egy a politikai téren botrányos körülmények közt megbukott politikus, miután alig ülte le büntetését, máris számit önteltségében az emberek bizalmára, elég szokatlan lát- vány. Az emberek bizalma azonban őt nem kisérte, mert a múltban szerzett tapasztalatai nem sok jót ígértek a jövőre. Ha a mccarthyzmus előrehaladottabb állapotban lett volna, Thomas ismét bejutott volna a kongresszusba, amelynek reakciós tagjai nagyon örülhettek volna annak, hogy ilyen illusztris politikussal atyáskodhatnak a hon felett. S a mccarthyzmus győzelmével hány ilyen egyén szállna fel a diszhintóra, azt könnyű elképzelni. A katasztrófa azonban ezúttal szerencsére elmaradt. Reméljük, hogy Tho- masról többé nem fogunk hallani. McCarthy “betegség” így nevezi egy washingtoni unitárius lelkész a boszorkányüldözés atmoszféráját, ami Washingtonban uralkodik s melynek fertőzése egyre inkább érezhető az ország minden részében. ★ A Detroit Free Press hasábjain olvastuk a rövid beszámolót, mely Dr. A. Powell Davies, a washingtoni All Souls Unitarian Church lelkészének, a városban elhangzott beszédével foglalkozik. Ha McCarthy szenátor beszédéről lett volna szó, a lap bizonyára első oldalon, nagybetűs címmel közölte volna. Dr. Davies számára, aki egyeben az atomerő teljes polgári ellenőrzését követelő országos bizottság elnöke is, s aki az Institute of Art termében tartott előadást, csak igen kis hely jutott a lapban. Mindazonáltal, a rövid tudósítás is elárulja a félelmet, amit az alkotmányos demokráciához ragaszkodó, konzervatív lelkész érez a mai Washingtonban. Mint fentebb említettük, a boszorkányüldözést súlyos “erkölcsi betegségnek nevezi, mely igen széles körökben el van terjedve Washingtonban s melynek fertőző központjában McCarthy áll.” “Az erkölcsi alapról való lemondás következtéién Washingtonban a megfélemlítés és a gyanakvás légköre lett úrrá,” hangoztatta Dr. Davis s ez olyan, méreteket öltött, hogy a kormány munkáját is komolyan akadályozza. “Azok a kormányhivatalnokok, akikben van némi képzelőtehetség, nem mernek megszólalni manapság. Félnek, hogy hat hónappal később valamelyik bizottság elé idézik őket. Pedig kritikus idők ezek, melyekben nagyobb szükség van ideákra, mint bármikor is volt, a múltban.” Olyan időben élünk, folytatta, melyben a civilizáció elpusztítása és teljes öngyilkosság fenyeget, hacsak egy “erkölcsi újjászületés” nem történik az országban. “Az emberiség pontosan tudja, miként pusztíthatja el sajátmagát, azonban nem látja világosan azokat az eszközöket, meljrek segítségével elkerülheti az összeütközést.” A washingtoni vezetők nagyrésze teljesen elveszítette Ítélőképességét, hogy megkülönböztetést tegyen a jó és rossz között és általánossá vált a szokás, hogy nem veszik figyelembe a kipróbált hagyományokat. Ez a tény égjük fő oka annak, hogy a társadalom kezd szétbomlani. A “bőség” ára Nem most, hanem bölcs előrelátással már egy hónappal ezelőtt uj és eredeti javaslatot terjesztett elő a képviselőház földművelési bizottságának elnöke, Hope kansasi republikánus honatya. Azt javasolta, hogy létesítsenek egy bankot “a talaj termékenységének fokozására.” A bank arra buzdítaná a farmereket, hogy földjük egy részét vonják ki a termelésből. A kongi*esszus majd “ösztöndijakat” fog adni azoknak a farmereknek, akik földjeik ugarolásával megszabadítják a kormányt a fejfájástól, amit a mező- gazdasági termésfölösleg problémája okoz neki. Más szóval: a kormány fizetni fog a földbirtokosoknak. hogy ne vessék be földjeiket, holott ebben a fene nagy “szabad világ”-ban most is szigorúan ellenőrzik a búzával és gyapottal bevetett területeket. Érdekes, hogy mi mindenre van pénz (az adófizetők zsebéből) és mi mindenre nincs. Nincs iskolákra, kórházakra, olcsó lakóházak építésére, kultúrára, nincs — többek közt — a társadalombiztosítás és a munkanéküli segéljrösszegecskék emelésére, de van pénz — többek közt arra, hogy kevesebb élelmiszert termeljenek, ami közeljár ahhoz, hogy van pénz a munkanélküliség mesterséges fokozására (ugyancsak az adófizetők zsebéből). Le hát a, kalappal az országvezetés és a nép boldogságkeresésének előmozdítására megválasztott illetékesek lángesze előtt, amiért rájöttek arra, hogy csak úgy menthetik meg magukat attól, hogy dús raktáraikba, hegymagassá gnyi élemiszereikbe és saját zsírjukba meg ne fulladjanak, ha nemcsak összetett kezekkel könyörögnek a termelőknek, hogy ne termeljenek többet, hanem ráadásul még pénzadományokkal is megvesztegetik őket e nemes cél elérésére. Mi mindenre tudnak gondolni, istenkém, mi mindenre van pénzük, csak arra nincs, hogy a munkanélkülieknek, a sztrájkólóknak, az Ínségeseknek és éhezőknek kenyeret adjanak! Mese a vajról A földművelésügyi minisztérium — a Wall Street Journal jelentése szerint — azon a terven dolgozik, hogjr a nagyközönség 45 centért vásárolhassa a vaj fontját. (Tartsa meg az Isten az efajta jószokásukat!) Ám az ut a 45 centes vaj felé igen körrülmé- nyes. A kormány ugyanis eredetileg 60 centért vásárolta fel a vajat a termelőktől, hogy megszabadítsa őket az óriási termésfeleslegtől. Ily mó-. dón sok százmillió font vaj halmozódott fel a kormány raktáraiban. Ezt a vajat most — 10 centért fogják eladni a vajnagykereskedőknek, kik viszont 45 centért adják majd el a vevőknek. Szóval a szegény vaj a következő utat járja be mielőtt eljut gyermekeink kenj’erére: Először is a kormány megvásárolja a farmertől vagy tejtermelőtől 60 centért. Ezt a 60 centet természetesen a néptől kollektált adóból fedezik. Az igy vásárolt vajat eladják a vajnagykereskedőnek 10 centért. Ezen a tranzakción van 59 cent veszteség. Ezt az 50 centet is természetesen a fogyasztó adójából fedezik. A vaj nagykereskedő eladja a vajat a fogyasz(Folytatás a 10-ik oldalon)
