Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-04-15 / 14. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ April 15, 1954 “TILTAKOZZUNK!” Április 2-án ismét figyelemreméltó levél jelent meg a N. Y. Times hasábjain H. David Kirk, a State Teachers College társadalomtudományi professzorának tollából. E levélből az alantiakat idézzük: “...Úgy tűnik fel mintha szörnyű pusztulás felé haladnánk. Nemcsak a civilizáció és az élet fizikai pusztulását értem ez alatt, hanem a személyes felelősség nagyratartott értékeit, melyeket oly hangosan hirdetünk kifelé. Nürnbergben háborús bűnösökként Ítéltünk el a személyes felelősség elve alapján olyan személyeket, akik felsőbb parancsra brutális tetteket követtek el. Hogy állunk a mi politikai vezetőinkkel, akik & nemzetközi kérdőrevonás és tiltakozás ellenére hangoztatják, hogy a kísérleteket folytatni kell ? “Hol maradt a tiltakozásunk akkor, amidőn megégtek azok a japán halászok és amikor ama ország amugyis csekély halkészlete részleg megfertőződött a mi cselekedetünk következtében? “Az a tény, hogy nem volt tiltakozás, mutatja, hogy mennyire érzketlenné váltunk! Ahelyett, hogy kormányunk- nyilvánosan bocsánatot kért volna a japán kormánytól, minden kártérítést 'megadott volna és megígérte volna a további in- sidensek megszüntetését, a N.Y. Times tetetett naivsággal kérdezi: Ugyan miért ez a nagy felháborodás Japánban? Csakugyan szüksége van-e az embernek, hogy a legutóbbi robbantást azzal a kárral mérjék, amelyet amerikaiaknak és az amerikai élelmiszereknek tehetne valamelyik külföldi csoport, mielőtt honfitársaink felfognák a helyzet rettenetességét ? “Határozottan elérkezett az idő rendes polgárok számára, hogy lássák, mekkorára nőtt ez a szörnyeteg. Talán még mindig demokráciánk felelős polgárai lelkiismeretéért ? Szívesebben hiszem, hogy ezeket a lelkiismereteket elárasztja az atom- repesztés félelmetes hatalmának mocsara, semmint azt, hogy ezek a lelkiismeretek megszűntek működni. Hallgassuk meg valamennyiünk véleményét. Itt az idő.” H. David Kirk, az állami tanárképző kollégium társadalomtudományi fakultásának tanársegéde. ★ “Lemondani a bomba használatáról” Tisztelt Szerkesztőség! Most, hogy már megkaptuk a hidrogénbombára vonatkozó felvilágosításokat, világos kell, hogy legyen, hogy a “tömegmegtorlás” tana a legvisz- szataszitóbb külpolitikai felfogás mindazok közül, amelyeket eddigelé ajánlottak az amerikai nép nevében. Másféle választ kell találnunk a támadás veszélyére. A bomba n^m használható, ha az emberiség meg akarja őrizni a civilizáció erkölcsi talp- kövét. Nyugtassuk meg hát a világot. Mondjunk le az atommegtorlásról, mint a nemzeti politika eszközéről. Jelentsük ki, hogy soha többé nem fogjuk ismét megsemmisíteni egy város lakosságát. Nem azért, hogy a támadást elnézzük, hanem azért, hogy elejét vegyük atomtámadásnak. Akárhány gépfegyvert és ágyút használnak is ellenünk, akárhány zendülést is szítanak, nem szabad, hogy odáig fajuljanak a dolgok, hogy olyan fegyverhez nyúljunk, amely el fogja pusztítani ügyünket és — végső soron el fog pusztítani bennünket is. Hirdessünk elvekre és nem hatalomra alapozott külpolitikát. Kovácsoljunk békefegyvereket. Hirdessük törődésünket és szeretetünket a föld összes népei iránt. Vessünk véget a félelem és megtorlás politikájának, amely csakis odavezethet, hogy rengeteg emberi lényt dobunk oda a tűz martalékául. John G. Morris Armonk, N. Y., 7954 április 3. * Eszmecsere Tisztelt Szerkesztőség! A H-bombáról ■szóló legutóbbi jelentések szükségesebbé teszik most, mint bármikor azelőtt, hogy újból szem ügyre vegyük önmagunkat. A jó és a rossz lehetőségei, amelyeket ez a robbanás nyilvánvalóvá tett, végtelenek. Hogy jóra és a rossz elkerülésére használjuk fel azokat a lehetőségeket, — mert a rossz valamennyiünk pusztulását fogja előidézni — képzeletet és világos gondolkodást igényel. Ezek pedig csak szabad emberektől és szabadon lefolytatott vitákból származhatnak. Ez a meghatározás maga egykor az amerikai polgárt jelenthette. Ma mégis másképpen állnak a dolgok. Színészi foglalkozásomban például politikai véleményért feketelistára kerül az ember. A kéziratokat és az írókat cenzúrázzák. Sőt még könyvégetéseknek is. tanúi voltunk. A politikai színen olyan emberek ágálnak, mint McCarthy, akik azt a felfogást terjesztik, hogy aki ellenzi működésűket, az hazaárulást követ el. Egyre kevesebb hang meri bátran kimondani, hogy a status quo-t ellenzi. Holott ezek az ellenzéki hangok, akár igazuk van, akár nem, a szabad vitatkozások lényege, a haladás megteremtői. Véleményem szerint sikeresen csak akkor szállhatunk szembe az'atomenergia által felmerült problémákkal, ha megtaláljuk az utat a régi szabadsághoz s mások iránt való türelmetlenséghez, amik ennek az országnak az alapját alkotják. Ha elvesztjük ezt az alapkvető erkölcsi szempontot, el fogjuk veszteni létjogosultságunkat is. A nukleáris repesztés terén csak akkor lesz‘miénk az igazi vezetés, ha tisztázzuk magunk előtt, hogy annak többet kell nyújtania az emberiség számára, mint "több zenebonát a pénzünkért.” Nem hiszem, hogy bármely politikai csoport ebben az országban vagy máshol a világon, magának tulajdoníthatja, hogy felfedezte “azrigaz- ságot.” De vallom azt, hogy sok csoport képes lehet, hogy annak különböző alkatelemeivel hozzájáruljon. Ennélfogva akár tetszik, akár nem, csak nyerhetünk azzal, ha mindenki hangját meghallgatjuk. Ne mulasszunk el egyetlen alkalmat sem, hogy megtaláljuk a válaszokat a fennmaradás mai problémáira és ne féljünk meghallgatni mások véleményét. > George Ives, Forest Hill, N. Y. ★ Tiltsuk be a bomba használatát Tisztelt Szerkesztőség! Az értelmes amerikaiak többsége sem lelkiismeretnek, sem érzékenységnek nincs híjával. Megdöbbentik és elborzasztják őket a legújabb fejlemények és tanácstalanul állnak, miképpen akadályozzák meg a világösszeomlást, amely felé rohanni látszunk. Talán ha az egyházak (templomok) és más szervezetek közös akarattal összefognak, hogy ezt a tébolyt megállítsák, az segítene. Sajnálom, hogy hazám valaha is robbantott atombombát. Ami pedig a hidrogénbombát illeti, ez mániákusoknak való fegyver, nem pedig állítólag civilizált és keresztény országoknak. Meg kellene akadályoznunk rnzeket a pusztító kísérleteket és más országokkal karöltve be kellene tiltani a bomba használatát. Carina Friedland, New York ★ Korlátlan háborús iszonyat Tisztelt Szerkesztőség! A hidrogénbomba teljes irtózatosságát nem fogják fel az emberek a maga egészében A megértésnek ez a hiánya legfeltűnőbb azoknál, akik a megkönnyebbülés sóhajával mondogatják, hogy ők milyen boldogok: kívül laknak a nagyvárosok körzetén. Bizonyos az, hogy a thermonukleáris fegyvert csak a korlátlan megsemmisítés háborújában használnák. Ilyen háború esetén az ellenség megelőzné a kevésbbé lakott területek felől jövő megtorlást, ennélfogva kénytelen volna, hogy megpróbálja a néptelenebb tájak semlegesítését a rendelkezésére álló leghathatósabb fegyverek segítségével, példának okáért a kobaltkisugárzással, fojtógázzal, baktériumokkal, stb. Elképzelhető, hogy a modern háború, amely nem ismer korlátozásokat, ki tudná küszöbölni bolygónk életének nagyobb részét. Neil Potter, New York ★ Nemzetközi együttműködés szükséges Tisztelt Szerkesztőség! Mivelhogy a bombák oly hatalmasak, hogy egyetlenegy elpusztíthatja a jelenleg létező legnagyobb várost is és mivel még hatalmasabb bombák gyártását helyezik kilátásba, hol fogunk megállni? Gyártanak-e a végén majd olyan bombát, amely közül egyetlenegy eltörölhetné a föld színéről az egész Egyesült Államokat? Miért nem? Nincs lehetséges védelem, kivéve az, hogy változtassuk meg a nemzetközi éghajlatot. Tiz évvel ezelőtt valamennyien együttműködtünk a kommunizmussal, nem azért, mert szerettük a kommunizmust vagy bíztunk benne, hanem azért, mert a Tengely még nagyobb veszedelem volt. Ma a hidrogénbomba a legnagyobb veszedelem és ezért ismét a köztünk és a kommunisták közti együttműködés nemzetközi éghajlata az egyetlen megoldás, amely megóvhat a teljes pusztulástól. Aaron Nadell, Melbourne, Fia. ★ Mások bőre Tisztelt Szerkesztőség! Mint nép, amelyről azt hitték, hogy megvan az az előnyünk, hogy elsőnek állítottuk elő az atomfegyvereket, mint nép, mikor fogunk odahallgatni a félelem intő szavára, hogy mások ugyanazt tehetik velünk ugyanazzal a fegyverrel vagy akár más pusztító eszközökkel? Ne felejtsük el, hogy mi használtuk először ezt a pusztító hadieszközt és igy saját cselekedetünkkel adtunk példát másoknak a tömegirtás módszereinek alkalmazására. Azóta nemcsak igazoltuk eljárásunkat, hanem igyekeztünk továbbfejleszteni is s ma már a földgolyót behálózó légibázisainkról a világ egyetlen része sem meneKÜl- hetne meg a katasztrófától, kivéve saját területünket, amely a főid lakosságának egynyolcadát foglalja magában. Ha olyan,, Frankensteint hizlaltunk volna fel, aki csak saját létrehozóját pusztítja el, ez is méltó büntetés volna, miután az emberiség felett valamilyen legfelsőbb ellenőrzés megmért bennünket a mérlegen és könnyűnek talált, aminthogy ugylátszik ez a néptömegek felfogása irányunkban. De mi fenyegetjük és kockára vetjük azok biztonságát és létezését, akik szövetségeseink és barátaink voltak, valamint azokat, akikből állhatatos gondossággal ellenséget ákartunk csinálni, akikkel nem juthatunk békés megoldásra ideologóiai nehézségeink tekintetében. Elmondhatják rólunk és mindazokról, akik oly hangosan és kitartóan pergetik a háborús dobot: “Oh ti kishitiiek!” Sok bibliai mondás van, melynek lelkesítenie kellene közülünk azokat, akik hirdetik, hogy keresztényeknek kell lennünk, amely mondások alkalmazhatók a gyűlöletnek arra a kényszerképzetére, amely ugylátszik beivódott politikai testületünkbe. Boston, 1954 április 1. Charles W. Lavers ★ “Ne kövessünk el nemzeti öngyilkosságot “Valamit tenni kell a hidrogénbomba megfékezésére. A háború nemzeti öngyilkosságot jelentene!” Robert A. Lewis hangoztatta ezt a figyelmeztetést, ugyanaz az ember, aki 1945-ben társpilótája volt a bombavetőnek, mely ledobta az első bombát Hirosimára. Lewis most 36 éves, a new jerseyi Maywood városban el, ahol egy cukorka üzem személyzeti igazgatója. A múlt hét péntekjén felkereste a newyorki Journal American egyik riportere, hogy megkérdezze véleményét a hidrogénbombáról. A válasz igy hangzott: “A hidrogénbomba alakjában egy szörnyeteget teremtettünk s vagy megtaláljuk a módot annak megfékezésére, vagy meg fog ölni valamennyiünket. Ami engem illet, sokkal fontosabbnak tartom mint az adózás, a kikötősztrájk problémáját, vagy a kommunistákat. Itt már egyszerűen az életbenmaradás kérdéséről van szó, arról, hogy élni fogunk-e holnap, a következő nap, vagy azután. “Hadd mondjam el önnek, hogy mi történt, mikor ledobtuk az atombombát. Reggel 8 óra 15 perckor érkeztünk Hirosima fölé. “Mikor a bomba elhagyta a gépet, az előre szökött, megszabadulva a tehertől. A leggyorsabb tempóben igyekeztünk elrepülni s két perccel később alkalmunk volt rá, hogy visszapillantsunk. / “A város egészen eltűnt. Nem voltak többé villamosok, teherautók, gyalogosok. Mérföldeken keresztül csak lángokat láttunk, még a várost övező domboldalakon is. A 11 ember azonban a repülőgépben életben volt és épségben. Megöltünk többszázezer embert, akik valószínű nem voltak sokkal jobbak, vagy rosszabbak, mint én magam. “Arra gondoltam akkor: mi történhetik öt,'tiz, vagy 25 év múlva? Ha most meg tudunk ölni ennyit, mennyit fogunk tudni megölni akkor?... A háború óta megnősültem. Feleségem van és négy gyermekem. Zsuzsi 7 éves, ifjabb Robert 5, John 2 éves. Valamit tenni kell a hidrogénbombával! A háború azonos volna a nemzeti öngyilkossággal.” 10--
