Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-01-14 / 2. szám
January 14, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 Ha detektív megszóiil valakit az utcán... | Egy mesével ... janak velük szóba. Ha egy FBI-közeg idézést vagy le- tartóztatási parancsot nyújt át, akkor sem kell semmiféle kérdésükre válaszolni. Nincs törvényes joguk bármiféle kérdést intézni az emberekhez, de különben is ki fogják csavarni a válaszok értelmét. Ha valaki telefonon keresi fel az embert, és személyes jellegű kérdést hoz fel, ne adjunk neki semmiféle választ. Ha azt állítja, hogy hatósági közeg, nem kell neki válaszolni. “Az esetben, ha valakit bevisznek az őrszobába, kérje» ' engedélyt hogy telefonáljon egy ügyvédnek. Ez mindenkinek alkotmányos joga. Az FBI meg fogja próbálni, hogy “észszerűnek” tüntessen fel minden kérdést. Sokan bedőlnek ennek a cselfogásnak és válaszolnak, pedig nem kellene. “Jegyezze meg mindenki, hogy minden felvilágositást, amelyhez hozzájut, az FBI, a hisztéria, a terror és félelem fokozására használ fel. Már maga a kérdezősködés is a megfélemlítésnek egyik formája. Sem a demokrácia, sem a béke érdekét nem szolgálja.” Sfíitóakes* meneszt ! 3,500 munkást A Studebaker automobil- gyár bejelentette South Bendben, hogy megszünteti az éjszakai munkát és elbocsát 3,500 munkást. Nemrégiben már több mint 5,000 munkást menesztett a gyár. A bejelentéssel egvidőbe* Harald S. Vance, a gyár vezérigazgatója azt hangoztatta, hogy a munkáselbocsátás nem jelenti a termelés csökkentését. A tervbevett terme- lés 15,000 autó januárban és ugyanannyi f ebru árban. Vance azt hangoztatta, hogy j a termelés mennyiségét úgy i tartják fenn, hogy azokat a ! nappali munkásokat, akik eddig csak a hét egy részében í dolgoztak, most heti 40 órán | át dolgoztatják. Bizonyos azonban, hogy ezek nem fogják pótolni az éjszakai mun- I kásokat. Ezt a munkatempó I csendes fokozásával próbál- I ják elérni. ______________ Valamilyen, eddig kideríthetetlen okból, a kongresszust meg- j látogató közönség nagy előszeretettel szorítja meg Truman, a volt elnök szobrának — orrát a szenátus terme előtt. Truman (szobrának) orra ennek következtében bepiszkolódik és az épület alkalmazottainak gyakran kell azt tisztítani ■ j William S. Patferson, a, Civil Rights Congress orszá-j gos ügy vezető titkára, jelenti, hogy a CRC-t nap nap után tanácsadásra kérik olyan férfiak és nők, akiket rendőrségi közegek figyelnek s zaklatnak. “Az FBI kísérletei”, mondja Patterson, “hogy megkülönböztetés nélkül megszólítják az embereket, voltaképpen azt célozzák, hogy általános rémületet keltsenek. Hogy jelenleg ezek a megfélemlítések szaporodóban vannak, ez annak tulajdonítható, hogy az emberek egyre nagyobb ellenállást fejtenek ki a Mc- Carthy-féle fasizmussal szemben. “Mindenki számára fontos, hogy ismerje saját törvényes jogait. Ne állapodjon meg senki az FBI-közegekkel, hogy egy későbbi időpontban találkozik velük! Ha FBI — vagy rendőrségi közegek keresnének fel valakit otthonában, csak azt kell kérdezni tőlük: “Hoztak-e idézetet vagy van-e felhatalmazó iratuk?” (Have you ? summons or have you a warrant?) Ha nincs, csukják be az ajtót az orruk előtt. Sohase engedjék be őket a lakásba. “Ha az utcán szólítana meg valakit egy FBI-közeg, ugyanezt a fenti kérdést intézze hozzájuk. Ha nem tudják igazolni, hogy hivatalos rendeletre járnak el, ne állirányitják. A hatalom és a vagyon az ő tulajdonuk. Soha még az ország történetében például nem került ilyen sorsdöntő pozícióba néger, vagy munkásember, vagy be- í vándorolt. A vagyoni szem- j ponton kívül az angolszász faji felsőbbrendűség hivatalosan nem sokat hangoztatott elve uralkodott minden- ! felé ezen a tájon. Az alaóbb- rendüek csak kivételes esetben törhettek előre, amikor szellemi vagy atlétikai kiválóságuk úgyszólván egyedülálló és verhetetlen volt. De az ilyen kivételek is csak a szabályt erősitik. így aztán minden politikai mesterkedés ellenére is lassanként általánossá vált az “uj osztás” vágya és a korlátlan lehetőségek maszlagából való kiábrándulás. kait követte a jogi pályán. A nagyvállalati ügyvédek i 89 százaléka végzett egyete- | met és 89 százalékának legalább négy felfelémenő nemzedéke amerikai születésű volt. 187 amerikai üzletember életpályáját tekintette át Wiliam Miller a 20. század elejéről és megállapította, hogy 30 százaléka nagyobb városok fia volt, 56 százalékának! családja üzletből, gyakran nagy üzletből élt. Csak 5 százaléka származott a szegé- j nyebb osztályokból. Rácáfolva j Carnegie elméletére, arra a következtetésre jutott, hogy; 45 százaléka 19 éves, sőt idősebb korban kezdett dolgoz-i ni és 41 százaléka végzett egyetemet. A 187 tagból álló elitcsoportból nem több, mint 3 százalék volt szegé- bevándorlók gyermeke vagy béreslegény, 1940-ben boncolgatta a ‘Fortune’-folyóirat 100 nagy- vállalat elnökének pályafutását. 54 százalék egyetemet végzett. Hagyjatok fel minden reménnyel Tanulság, amit a “Wall Street Journal” levon, az, hogy tekintélyes tőke vagy hatalmas össze köttetések nélkül semmiféle esélye nincs az átlag amerikai polgárnak arra, hogy belőle Mellon vagy Rockefeller legyen. Nagytőkés lap lévén azonban, nem akar egészen borúlátó lenni és kijelenti, hogy de azért a lehetőségek ajtai nincsenek még végérvényesen becsapva előtte. i A munkások nem kérnek a gazdasági oligarchiából l A korlátlan lehetőségekről szóló mítosz (hitrege) igen jó szolgálatot tett egy ideig az uralkodó osztálynak Ama- rikában, amikor el akarta terelni a dolgozók figyelmét a reménytelen jövőről, amelyet a tőkések szántak nekik. A nagy tömegek a szemfényvesztő ígéretek ellenére is reálisabban nézték az életet, semmint valóban arról álmodtak volna, hogy Mellonok vagy Rockefellerek legyenek belőlük. Megelégedtek volna mindenkor tisztes és méltó életkörülményekkel, ámde még ezek is túlfokozott álmoknak bizonyultak a rendszeresen megismétlődő gazdasági válságok és életfennmaradásuk folytonos bizonytalanságában. A harmincas évek nagy gazdasági összeomlásában már végleg kiábrándultak a korlátlan lehetőségek ígéretéiből és holnapi milliók helyett inkább szak- szervezeteket akartak a “jobb ma égy veréb” elv alapján. Közben ugyanis mindenki számára világos lett, hogy az amerikai gazdasági élet voltaképpen egy titkos oligarchia kezében van. Ez a kaszt, a maga gazdasági és társadalmi összefonódottságában, a maga tagjaival töltötte be az ország gazdasági életének minden lényeges posztját, azokat a helyeket, ahol a nemzet sorsát ténylegesen kalmasabb egyedek megmaradása törvényének. Carnegie, a szegény Egy másik forrása e legen- ' dának Andrew Carnegie volt, aki a maga sikereivel bizonygatta írásaiban, hogy az amerikai üzletemberek “a szegénység iskolájában” készültek fel az életre. Ez a rege is tetszett általában véve az üzletembereknek. Hivatkozhattak Montgomery Wardra, aki vidékjáró vigéc volt, Marshall Fieldre, aki 17 éves korában egy newenglandi falusi boltban volt kereskedősegéd. A bányaipar világában sokat beszéltek William A. Clarkról, aki egy missouri tanítóból lett bányabáró, Marcus Daly csákánnyal kezdte, j Meyer Guggenheim bevándo- üolt házaló, James B. Duke, la dohánykirály, papája szegény földműves volt, James J. IliH, a vasutkirály, irodai j alkalmazott volt egy st. pauli | gőzhajóvállalatnál, Collis P. j Huntington pedig béreslej gényként kezdte. v 1 j Ezek azonban éppenannyi- j ra nem jellemző esetek a | pénzvilág, a kereskedelem és a nagyipar mezején, mint ahogyan nem tipikus Jackson, Lincoln vagy akár Truman, az Egyesült Államok elnökei sorában. Akik bíborban izületiek I Akit még ez sem győzne | meg, annak felemlítjük, hogy I a “Dictionary of Amercian | Biography” (Amerikai életrajzi lexikon) többek közt 1,500 vezető szerepet játszó j üzletember élet történetét j mondja el, akiknek 63.7 százaléka felsőbbosztályból vagy j a középosztály felső rétégé- I bői származott és majdnem ! a felének már az édesapja is üzletember volt. Edward C. Kirkland nemrég áttanulmányozta 100 vasutmágnás életrajzát, akik New England vasutrendszerében szereztek hírnevet maguknak a 19. században. Megállapította, hogy valamennyien rég letelepedett családokból származtak és még csak véletlenül sem akadj köztük egyetlen bevándorló vagy akárcsak bevándorlónak fia vagy unokája. A vasut- I társaságok igazgatói és elnökei általában gazdag üzletemberek. kereskedők, bankárok; gyárosok vagy nagyvállalati ügyvédek. Hasonlóan szól a krónika az értelmiségi foglalkozásbeliekről. Nézzük például a jogot, amely a legközelebb áll az üzleti világhoz. Az itt tapasztalható családi háttér minden esetben a legmaga- , sabb színvonalú. Az “Encyclopedia of American History“ a 300-as listáján 20 jogászt sorol fel, akik közül mindje ssze kettő származott szegénysorból, a többiek úgyszólván a jog emlőin nevel- | kedtek fel. White főbírónak j az apja meg a nagyapja is i biró volt, Waite, a legfelső ; törvényszék birája Connecti- 1 cut főbiráját nevezhette apujának; William Howard Taft hu apja é* nagyapja nyomdoNemzedékről nemzedékre azt hirdették az amerikai ifjúság és a világ népei számára, hogy ee az ország, amely annyira mentes előítéletektől, annyira csakis az egyes emberben rejlő tehetséget és képességeket juta lmazza, hogy bárkinek, aki rongyok közt született, lehetősége van itt, hogy meggazdagodjon, akár mérhetetlenül is. Persze ■akadnak vakbuzgó hazafiak, még a bevándoroltak között is elég számosán, akik mellüket döngetve hangoztatják, hogy ez * végtelen lehetőségekről szóló állítás igaz. Ezekkel a szuperpatriótákkal szemben az igazság az, hogy ez a mondás nemcsak változott korunkban vált regévé, hanem.még akkor sem volt igaz, amikor az emberek váltig állították és gyermetegen el is hitték. Ezt ez esetben nem is mi mondjuk, hanem maga a konzervativ, nagytőkés “The Wall Street Journal” a január 7-iki számában megjelent “Background for Success” (A sikerek hátterében) oimü cikkében. Keserű pirula Már abban az időben, amikor fogadott hazánkat az emberek a végtelen lehetőségek hazájának tekintették, azok az egyének, akik a gazdasági vagy politikai élet terén nagy pályát futottak be, túlnyomó- részt jómódú és társadalmilag kiemelkedő családokból származtak. Ennek tudomásulvétele nyilván keserű pirula a dühöngő hazaffyak számára. Gazdagoké a siker Az “Encyclopedia of American History” legújabb Kiadásában 300 amerikai kiválóságot vettek lajstromba. Ha ezeknek a nagynevű közéleti személyiségeknek é 1 e trajzi vázlatait áttekintjük, azt tapasztaljuk, hogy a nagysikerű férfiak és nők e csoportjának kétharmadrésze pályafutását olyan családi háttér szilárd alapjának köszönhette, amelyet a nagy vagyon, a társadalmi kivételes helyzet vagy magasszinvonalu kultúra jellemez. A 300 közül mindössze 84 van olyan, amelyik szegénysorból emelkedett fel. Százkilencvenkilenc élvezte egyetemi tanulmányainak vagy főiskolai végzettségének előnyeit (beleértve West Point-ot vagy a Ho- ditengerégzeti Akadémiát). Más tekintetben pedig a városi születésűek előnyben voltak az egész vonalon a falusi születésüekkel szemben. Bizonyos, hogy a korlátlan boldogulásnak ez a legendája a 19. század ifjúsági irodalmából származott. Továbbá ez volt az ország terjeszkedésének százada, az emberek bizakodóak voltak, még nem sejtették, mi vár rájuk, a tőkéseknek pedig tetszett Darwin fejlő déselmélete, mert azzal tudományosan leplezhették azt a tényt, hogy nem tehetségüknek, arravaló- ságuknak köszönhették fel- emelkedésüket, hanem a létért való küzdelemben a legal.
