Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1954-03-25 / 12. szám

Hírmagyarázat és kritika Eisenhower megsegíti a gazdagokat A múlt hét szerdáján kezdték meg a vitát a képviselőházban az uj adótörvény javaslatokról. Az egész ország feszült érdeklődéssel várta ezt a vitát, mert mindenki a zsebénél fogva érdekelve volt benne. Volt azonban egy különleges érdekes­sége, amelybe nagy elvi és politikai kérdések voltak belekeverve. Az egyik javaslatot a demo­kraták nyújtották be és egyik pontja az adómen­tesség 600 dollárról 700-ra való felemelése volt, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy az ország legala­csonyabb jövedelmi kategóriájába eső embereken és családjukon segítsen. Ne felejtsük el: Válasz­tási évben vagyunk és ilyenkor a tőkés politiku­sok felfedezik, hogy a népnek vannak gondjaik a vörös mumuson kívül is! Eisenhower elnök szokatlan hevességgel elle­nezte ezt a pontot, amelyet pedig az ország zöme, a munkások, a szakszervezetek, a demokraták szivvel-lélekkel támogattak. Az adótörvény javaslat körül voltaképpen há­rom irányzat kavargóit. Elsősorban ott volt az Eisenhower-kormány programmja, amely 1.4 bil­lió dollárnyi adól'evágást ad a részvényeseknek az osztalék utján szerzett jövedelmükre, de elle­nez minden további adócsökkentést, mert a júni­us 30-án kezdődő kincstári év 2.9 billió dollár de­ficit elé néz. A republikánus képviselők egy be­folyásos csoportja ezzel szemben több adólevágást sürget. Az ezt megelőző héten a képviselőház 411:3 szavazatarányban már meg is szavazta a luxuscikkekre kivetett adók csökkentését. Ez a kormánynak 912 millió dollárral fogja csökken­teni adóbevételét. A republikánus képviselők is a választási évre való tekintettel sürgetnek adó- csökkentéseket. És végül ott volt a fentemlitett demokrata adójavaslat. Az elnök határozott állásfoglalása az adómen­tesség felemelése ellen azért keltett kínos feltű­nést különösen a munkásság körében, ahol a mun­kanélküliség romboló hatása a legfájdalmasabb, miközben a vásárlóképesség megcsappanása az egész ország gazdasági életében érezteti hatását, •— mert Eisenhower elnök ugyanakkor a legélős- dibb módszerrel szerzett jövedelemre, a részvé­nyesek osztalékaira kivHett adón akar jelenté­keny enyhítéseket eszközölni. A •Eisenhower-kor- mány ugyanazon a vonalon mozog, ahogy indulá­sától kezdve tette, amikor szinte első intézkedése volt a tengerparti olajmedencék magánkézre jut­tatása vagy a közpénzekből épített nagy, modern gyárüzemeknek majdnem ingyenes átszolgálta- tása n nagyvállalatoknak, a monopóliumoknak. Kényelmetlen helyzetbe hozta az elnököt a múlt szerdai sajtófogadáson Sarah McClendon, a “The El Paso Times” ujságirónője, amikor ebben a kényes tárgyban a következő kérdést intézte hozzá: Az elnök adójavaslatának az osztalékokra vonatkozó szakasza minden ezer család közül csak HAT-nak biztosit nagy előnyöket, mig a nép 80 százaléka semmi hasznát nem látja, azok viszont, akik évente 5,000 dollárnál kevesebbet keresnek, egyenesen megszenvedik.” A kérdés valóban fogós volt. Eisenhower nem térhetett ki a válasz elől, valamelyest azonban el lehetett készülve rá, mert a következőket felelte: Például vette a U. S. Steekt, mint gazdag csalá­dok tulajdonában levő 'nagyvállalatok mintáját és azt mondta, hogy a U. S. Steelnek 300,000 munkása -van, tehát a U. S. Steelnek 300,000 részvényese van, vagyis, hogy a munkásoké a vál­lalat részvényei. E -‘részvényeseknek” 56 száza­léka olyan egyén, aki évente kevesebbet keres 5,000 dollárnál, pontosabban ezek 46 százaléka az elnök szerint, 4,500 dolláron alul keres, ez az összeg lévén az acélmunkások átlagos évi jöve­delme. Ennélfogva azt állítani, hogy az' ő törvény- javaslata a gazdagemberek segítségére van szán­va, — tévedés! Nem valami meggyőző érvelés. Nem szólva ar­ról a tényről, hogy a U. S. Steel nem tipikus nagyvállalat, Eisenhower nem említette, hogy a részvényesek azon 56 százaléka, akikre az elnök célzott a részvényeknek csak 37 százalékát tartja kezében; azok, akiknek jövedelme 10,000 dolláron felül van, — a részvényesek 26 százaléka — a részvénytömb 47 százalékát mondják ma­gukénak, mig azok, akik évente 25,000 dollárnál több jövedelmet húznak — a részvényesek 10 százaléka — a részvények 30 százalékát birják. Arról sem tett említést az elnök, hogy a U. S. Steel évi jelentése szerint 1953-barí az osztaléko­kon szerzett jövedelem az 1952-es osztalékjöve­delemhez képest 40 százalékkal emelkedett, azaz részvényenként 4.54 dollárról felment 7.54 dollár­ra, ezzel szemben a bérkeresők nem büszkélked­hetnek jövedelmük hasonló emelkedésével. Eisenhower az adólevágásokról szóló rádió-te- leviziós beszédében azt hangoztatta, hogy az adó- mentesség felemelése “súlyos csapást mérne -a kormányra” és veszélyeztetné a nemzetvédelmet. Világos, mit akar Eisenhower.: a szegények adómentességét felemelni annyi, mint veszélyez­tetni az prszág biztonságát. Ez hát nem jó. De közel másfélbillió dollárral enyhíteni a részvé­nyek osztalékprofitjára kivetett adóterheken, az jó az ország népének, az megakadályozza a gazda­sági pangást, az fokozza a vásárlóképességet! Ebből pedig világosan adódik, hogy amint há­borúban a dolgozó nép védi vérével és pénzével a hazát, úgy békeidőben a nélkülöző tömegek nyo­morából virul ki a monopóliumok sokmilliós pro­fitja. Csütörtökön aztán megejtették a szavazást és 210:204 arányban megbuktatták a demokrata javaslatot. Helyette Eisenhower elnök javaslatát fogadták el. A demokraták semmiféle erőfeszí­tést nem fejtettek ki, hogy a rendelkezésükre ál­ló összes szavazatokat összetoborozzák s igy a nagy akcióból nyilván egy puffogtatásra alkalmas kudarcot vallott kortesfogás lett. A javaslat most felkerül a szenátushoz, ahol a tömegek nyomására még van halvány .jesély, hogy ezt a gazdagok megsegítésére irányuló kísérletet visszaverjék. Levélirási hét A Common Council nevű szervezet bejelentet­te, hogy az idén is rendeznek “levélirási hetet”. A “levélirási hét” célja az, hogy külföldi- bará­tainkkal és hozzátartozóinkkal megismertessük az amerikai életet. Ez dicséreti’eméltó vállalkozás. Minden ami megismerkedteti, közelebb hozza egymáshoz a különböző országok népeit az csak fokozhatja a népek barátságát, ez viszont szilár­dítja a béke feltételeit. Sajnos a Common Council és a hatóságok, me­lyek utasítására ezt az akciót szervezi ^és levezeti, a levélirási hetet is a hideg háború egyik had­műveletének tekinti. Büszkén jelentik be, hogy az Amerikai Kereskedelmi Kamara mennyire di­cséri e kampányt és hogy a hideg háborúban való győzelmeink eszméjének nevezte. Amit Her­bert Hoover, meg még a Hoovernél is reakció- sabb Kereskedelmi Kamara dicsér, abból kevés jó származhatik az amerikai népnek. Ahelyett, hogy a levélírásból is a háborús uszí­tás eszközét csinálják, miért nem hasznáják azt a béke eszközéül? Mi is amellett vagyunk, hogy minden amerikai Írjon Európába. De e levelek ne hidegháborús levelek legyenek, hanem a meleg barátság, a szeretet és a béke levelei. írjuk meg Európába és az óhazába, hogy mi is békét aka­runk, hogy tudjuk: megfér ezen a világon min­denféle gazdasági rendszer és mindenefölött tud­juk, hogy ha nézeteltéréseinket a- hideg vagy tü­zes háború eszközeivel akarjuk elintézni, akkor az előidézett harmadik világháborúban minden elpusztulhat — beleértve a Common Councilt és a Keresdelmi Kamarát is. A TUDOMÁNY ÍTÉL KAUFMAN BÍRÓ FELETT “Bűncselekményeteket rosszabbnak tekintem a gyilkosságnál. Az egyszerű előre megfontolt gyilkosság eltörpül az általatok elkövetett bűn­tetthez viszonyítva. Gyilkosságnál a bűnös meg­öli áldozatát. A közvetlen család gyászt ül s ami­kor megtörtént az igazságszolgáltatás, az ügy le­zárul. Ámde a ti esetetekben, azzal, hogy az oro­szok kezébe szolgáltattátok az atombombát, évek­kel azelőtt, mielőtt legjobb tudósaink jóslata sze­rint Oroszország előállítaná a bombát, viselkedé­setek idézte elő meggyőződésem szerint a kom­munista támadást Koreában több mint 50,000 főnyi háborús veszteséget okozva nekünk és ki tudja, hány millió ártatlan ember fogja még meg­fizetni hazaárulástok árát. Árulástokkal kétség­kívül hazánk hátrányára .megváltoztattátok a történelem folyását.” Ezeket a szavakat Kaufman szövetségi biró mondta 1951 április 5-én, amikor a Rosenberg­házaspárt halálra ítélte. Ezekkel az érvekkel akarta igazolni azt a páratlan kegyetlenségü Íté­letet, amelyet tavaly junius 19-én végre is haj­tottak a szerencsétleneken. Atombombákat nem lehet lopni Még egy év.sem telt el Ethel és Julius Rosen­berg kivégzése óta, az atombombával kapcsolat­ban különös megállapítások hangzottak el a leg­illetékesebb amerikai fórumon. Az atomenergia­bizottság adatosztályozási hivatalának igazgatója, dr. James Beckerley óriási feltünéstkeltő nyilatko zatokat tett, amelyeket a “N. Y. Times” március 17-ik száma közölt. Kijelentette, hogy ideje, hogy felhagyjunk önmagunk áltatásával az “atomtit­kok” tekintetében, ideje felhagynunk azzal a hit­tel, hogy a szovjet tudósok illetéktelenek. Szov­jet tudósok, mindta dr. Beckerley, 1949-ben már kifejlesztették az atombombát és 1953-ban a hid­rogénbombát. Az atombombát és a hidrogénbom­bát nem kémek utján lopták el tőlünk, mondja nyomatékosan dr. Beckerley. A kémkedés csekély szerepet játszott abban, hogy a szovjetnek sike­rült atomfegyereket gyártani. “Ideje, hogy ne áltassuk magunkat, hogy mű­szaki dolgokban előbbre vagyunk a Szovjetunió­nál”, jelentette ki dr. Beckerley a Biltmore ho­telben a gyáriparosok gyűlésén az atomipari fó­rum által rendezett konferencia keretében. > “Az oroszoknak megvan a szakértelmük és gyá­ri felszerelésük is, hogy repeszthető anyagokat és bombákat gyártsanak”, mondotta. “Le kell ráznunk önelégültségünket és el kell ismernünk, mily mértékben képviselnek versenyt a szovjetek az atomtudományban.” Dr. Beckerley kifejtette, hogy a törvény által előirt titkossági követelményeket felül kell vizs­gálni, mert bár sok esetben hasznosnak bizonyult az ‘osztályozási gyakorlat’, de szükséges, hogy szabad hozzájárulás legyen az ismeretekhez, mert az uj tudományos gondolatok nélkül nem tarthatjuk meg vezető szerepünket a nukleáris fegyverekben. A jelenlegi biztonsági szabályzatok az atomenergia-bizottságnak lehetővé teszik, hogy átosztályozzon és szélesebb körben közöljön atomismereteket, ha ez nem segít az ellenségnek és nem gyengíti saját erőnket, de természetesen ezek megválogatása nehéz tudományos feladat. Atombombákat és hidrogénbombákat nem lehet ellopni és továbbítani információ alakjában, mondja dr. Beckerley, hangsúlyozva a kémkedés viszonylagös jelentéktelenségét az atomfiziká­ban. Példának felemlítette a svájci óragyárost, aki azzal, hogy órákat exportál, még nem expor­tálja összes titkait. Eddig szól a “N. Y. Times” jelentése dr. Bec­kerley érdekes előadásáról. Nemzeti katasztrófával fenyegető struccpolitika * El lehet tűnődni ezeken a kérdéseken, hiszen ez tulajdonképpen vádirat egy biró ellen, aki az atomfizika kérdésében járatlan és tudatlan, de halálos ítéletet hozott annak ellenére, hogy dr. Urey atomtudós és Eistein, az atomenergia kép­letének felfedezője, az ítélethozatal előtt a leg­határozottabban kijelentették, hogy nincsenek atomtitkok és ha volnának, azokat nem lehet csak úgy, hallomásból, átjátszani mások kezére. Lehet, hogy Kaufman bírónak sem dr. Urey, sem Einstein nem volt elég megbízható, lehet az is, hogy Kaufman, bár tagadta a háborús hisztéria által túlfűtött légkör létezését, talán sajátmaga is akaratlan áldozata volt, de azt már nem ta­gadhatja, hogyv dr. Beckerley, az atomenergia- bizottság tagja, illetékes és nem szovjetbarát és nem liberális, hanem mindenek felett tudós és hazaszerető férfi. Neki csak elhiszi Kaufman bi­ró, hogy “nem kémek lopták el tőlünk az atom­bombát és a hidrogénbombát”, hanem a szovjet tudósok tudománya és hozzáértése, továbbá a szovjet műszaki ismeretek és berendezés játszott közre az atombomba előállításában és hogy “ön­áltatás”, “struccpolitika” az “atomtitkok” tekin­tetében öltött magatartásunk, amely “nemzeti katasztrófához” vezethet. Ezek világhírű tudósok és szakemberek. Az ember jobban hisz ezeknek, mint egy bírónak, aki már annak idején azt a megdöbbentő kijelentést tette halálos ítéletének megokolásául, hogy a Ro- senberg-házaspár atomkémkedése “idézte elő a koreai háborút” és “változtatta meg hazánk hát­jq AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 25, 1954.

Next

/
Oldalképek
Tartalom