Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-12-10 / 50. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ December 10, 1953 ^ Hétvégi levél írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. A rrnagy hazugság” alkonya Szegény, éhező rabmagyarok ... Ennek a cikknek tavaly nyáron — a helsinki-i olim- piász befejeztekor — kellett volna megiródnia, de valahogy nem került rá időm. Most azonban, hogy a magyar válogatott footballjátékosok fenomenális győzelmet arattak Londonban az angol bajnokcsapat felett, a téma ismét időszerűvé vált; hadd mondjam el hát, amit tavaly kellett volna elmondanom ebben a rovatban. Az átlagos amerikai újságolvasó — hála a gyűlölködő, hazug propagandával megtöltött napisajtónak — a tavaly lezajlott olimpiászig csak annyit tudott a mi szülőhazánkról, hogy annak népe valami kegyetlen moszkvai ügynök zsarnoksága alatt nyög, szenved, éhezik és rongyokban jár; száját panaszra kinyitni nem meri, mert a zugolódókat ezrével hurcolják a szibériai haláltáborokba; legkiválóbb vezéreit — mint például Mindszenty bíborost és Grősz érseket — keleti brutalitással vetik börtönbe; a munkásokat halálra dolgoztatják és jaj annak, aki nem teljesiti túl a mértéktelenül magasra szabott kvótát; a földművestől minden tér-] mését elrekvirálják s csak annyit hagynak meg neki, ameny- nyi feltétlenül szükséges az életbenmaradáshoz és a gondjaira bízott föld újra való bevetéséhez — és igy tovább... Aztán jött a helsinki-i olimpiász. Kiderült, hogy ez az agyonkinzott, kizsarolt, rongyos rabnép, a megfélemlített kicsiny magyar nép olyan reprezentánsokat küldött erre aj világturára, akik — a világ két leghatalmasabb nemzetei mögött — a HARMADIK helyet vívták ki országuknak, ami e kicsiny nép számarányához képest bízvást megfelel az első helynek... Az átlagos amerikai újságolvasó általában nagyon rosz- szul van informálva a világ legfontosabb eseményei felől, de amikor sportról van szó, az amerikai talán a világ legjobban értesült népe. A legvilágrengetőbb események végbemehetnek anélkül, hogy tudomást venne róluk, de a “sport-sec- tion-t” az első betűtől az utolsóig hűségesen végigolvassa mindennap. Nagy sportrajongó; rekord-teljesitmények végtelenül imponálnak neki. Amikor tehát az ujságlepedők hatalmas jelentéseiből kénytelen volt tudomásul venni, hogy Magyarország, amelyről azelőtt jóformán csak annyit tudott, hogy fővárosa Vienna vagy Bucharest — vagy a jó Ég tudja: micsoda! — és hogy ott találták fel a “goulash-t”, olyan atlétákat termelt ki az elmúlt néhány év során, akik tucatszámra vágják zsebre az olimpiai bajnokságokat más — sokkalta nagyobb — nemzetek képviselőinek az orra elől, akkor az átlagos yankee kezdett egy kissé álmélkodni az olvasottak felett. . . Hát hiszen hallott vagy olvasott ő a magyar népnek az állítólagos teljesítményeiről egyéb téren is, mint például az ipar, mezőgazdaság, tudomány és nép jólét' terén, de ezeket a híreket magátólértetődően mint “vasfüg-j göny mögül jövő propagandát” könyvelt^ el. Egy igazi,] vérbeli amerikai, akit a bölcsőtől a koporsóig folyton azzal traktálnak, hogy minden szépet és jót, mindent, ami üdvös és kívánatos, csak az egyedül-üdvözitő kapitalista rendszer tud kitermelni vagy létrehozni, csak nem bolond elhinni, hogy egy másfajta rendszer teljesítményei még csak közelébe is jöhetnek az amerikai rendszer verhetetlen vívmányainak?! Nonsense. De amikor a 21-éves Csermák Jóska parasztfiu 60 méter 34 centiméterre veti a l^ilapácsot — szédületes rekord! •—, azt nem lehet ajkbiggyesztéssel lefitymálni, mint hamis • propagandát! Amikor a magyar vivők elnyerik az első, má• sodik és harmadik helyezést, azt nem lehet egy kézlegyintéssel “hamis hirnek” deklarálni! Hogy Papp Laci kiütötte •az amerikai boxolót és megnyerte a világbajnokságot a kö- zépsulvban; hogy a magyar footballisták egyre-másra legyőzték összes ellenfeleiket; hogy a magyar vizipóló-játékosok szecskává aprították minden riválisukat; hogy a magyar birkózók palacsintává lapították összes versenytársaikat — mindez nem hangulatkeltésre szánt, hamis propaganda, hanem százpercentes valóság, amit az átlagos amerikainak kénytelen-kelletlen el kell fogadni és tudomásul venni. . . "Szegény éhező, szenvedő, rongyos magyar rabnép” — tűnődött a mi yankee barátunk — “vájjon milyen eredményeket tudna ez a nép felmutatni, ha egyszer istenigazában jól is lakhatna ?■?!!” S most, hogy a magyar fiuk Londonban Kezdetben volt a hordozható atombomba, amelyet bizonyos titokzatos “szovjet ügynököknek” kellett volna aktatáskában elhelyezniök a nagyobb amerikai városok pályaudvarain, hogy levegőbe röpítsék a bankárok és ingatlanügynökök mennyországát. Azután Washingtonban kijelentették: azon gondolkoznak, hogy “szovjet támadás” esetén vonatra rakják az Egyesült Államok legfontosabb kormányhivatalait, s ez a bürokrata-szerelvény fel s alá í száguld majd a világrésznyi ] országban, hogy kikerülje “a1 szovjet bombázókat.” Az amerikai polgár újságból és templomi szószékről, rádióból és televízióból évek óta minden este megkapta a maga hisztéria-injekcióját. A hisztériának és idegláz-j nak ezt a rohamát persze na-1 gyón is hűvös fejjel tervezték meg. A cél az volt, hogy megfelelő légkört teremtsenek a fegyverkezési költségek fel- srófolására, ég felé irányítsák a hadianyaggyárak részvényeinek árfolyamát, s végül a koreai tűzvész fellobbantá- sával eltolják legalább néhány esztendővel az 1949—1950 fordulóján félreérthetetlenül fenyegető válságot. A hisztéria jajgatása mögött csak kevesen hallották meg a számológépek és árfolyam jelző készülékek józan kopogását. Kevesen hallották — és még kevesebben mondották azt, amit egy bátor tanú ki mert mondani az “amerikaellenes tevékenységet vizsgáló bizottság” előtt, hogy “valahányszor Koreában meghal egy amerikai katona, a Wall Streeten csendül egyet az automatapénztár.” Azóta elmúlt néhány esztendő, de a hisztéria-hadjárat folytatódik. És mégis — valami megváltozott ebben az esztendőben. A képzelt amerikai atommonopólium végleges összeomlásával egyidőben a szovjet békepolitika cselekedetei, a sorozatos békekezdeményezések meggyőző és letagadhatatlan tényei, az emberről való még fokozatosabb gondoskodás hatalmas programjának kibontakozása a Szovjetunióban és a béketábor többi országában — áttörte a ’’szövet veszélyről” fecsegő bankárok, politikusok és katonák “radar-függönyét”. Ez törte át — és nem az északi lény. Áttörte Nyugat-Európá- ban, s egy sor jel azt mutatja, hogy Amerikában is. A tőkések lapjai már ott is hónapokkal ezelőtt kénytelenek voltak megállapítani, hogy nem hat úgy a méreg, aho-i gyan ők szeretnék. A “Bostori j Traveller” cimii lap azt par.a-1 szólta, hogy “az amerikaiak- j nak újra és újra megmond-' tűk, hogy a Szovjetunió meg-] támadhatja őket — de ezt nyilvánvalóan nem hiszik el.” Apró jelek ezek. De azért mutatják, hogy a hisztéria függönyét át- meg áthasitot- ták a szovjet békepolitika éles és világos tényei. Ridgway tábornok most nemrégen bevallotta, hogy “a szovjet külpolitikának a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló manőverei meghozták természetes, emberi visszhang ju- 1 at” az amerikai nép körében. A függöny tehát meghasadt. S a megtépázott foszlányokon keresztül be lehet látni a “hátsó szobába”. A foszlányokon mind gyakrabban keresztülvillannak az egész hidegháborús hisztéria-és hazugságkampány alapvető okáról szóló vallomások, kérész\ £ AMERIKAI' £* r Magyarázó Subscription rate in New York, N. Y., U. S. A., Canada $7.00 Foreign $8.00 per year Published weekly by the Hungarian Word Inc. „84 130 E. 16th St., New York 3, N. Y. - AL 4-0397—0398 hatalmas, világraszóló győzelmet arattak a földkerekség legjobbnak tartott — s mindeddig veretlen — fottball-csapata felett, u*;ranezt a kérdést újra felvethetné mindenki, aki valaha is hitelt adott a Magyarországról szóló ostoba és gonosz rágalmaknak... Erre a kérdésre csak egyetlen válasz lehetséges: Ilyen csúcsteljesítményekre csak olyan nép fiai és leányai képesek, amely tele van határtalan lelkesedéssel, ambicióval, áldozatkészséggel és odaadással. Rabnépekből az ilyen tulajdonságok hiányzanak! Csak egy elégedett, boldog, minden tekintetben kiegyensúlyozott nép tud ilyen atlétákat kitermelni magából. Számomra, aki eddig is elhittem, hogy Uj- magyarország határain belül olyan állapotok vannak, amelyektől egy ilyen nemzedék kitermelése várható, a helsinki-i és londoni győzelem egy-egy újabb bizonyíték arra nézve, hogy a jelenlegi rendszer csak jó és üdvös lehet a magyar nép szempontjából. Az ilyen bámulatos sikerek láttára most már azt is jobban megértjük, hogy miért volt képes a magyar nép oly mesébe illő eredményeket felmutatni ily rövid néhány év alatt — nagyon egyszerű és kézenfekvő a magyarázat: Az ipari munkást, a parasztot, a tudományok művelőjét, a tanítót, a mérnököt — egyszóval minden DOLGOZÓJÁT a magyar népnek — ugyanaz a lelkesedés, áldozat- készség és odaadás füti, mint ezeket a nagyszerű fiatal magyar sportolókat. Hangsúlyozom ezt a szót: “fiatal,” mert ezzel is ki akarom emelni, hogy ezek a világviszonylatban is vezető-poziciót elért fiatal atléták túlnyomórészt az agyoncsépelt, agyonrágalmazott “rabszolga-rendszer” neveltjei... Hát ilyen teljesítményeket a “szabad” Horthy-éra alatt nem láttunk — csak most, a zsarnokság, a nélkülözés, éhínség és rabság ideje alatt... Hát ha ez az átkozott rabság ILYEN nemzedéket tud nevelni, akkor én térdenállva imádkozom még több ilyen átokért! Mert amely nemzedék a sport terén az elsők közé tudja felküzdeni magát (s nem kell sportszakértőnek lenni annak megértéséhez, hogy az ilyen eredmények elérése csak végtelen kitartás, türelem és elszántság árán lehetséges!), az a nemzedék hamarosan az Qlsők között lesz az emberi törekvések minden más terén is. . . tülvillan a két világ békés versenyétől, s az abban való vereségtől való rettegés! A fő veszély — 'írja a N. Y. Times egyik száma — egyre több államférfi szerint nem az, hogy nagyszabású háború tör ki. . . hanem az, hogy pro- ' duktivitásban. . . végül pedig életszínvonalban lemaradunk a Szovjetunió mögött. Az eredmény fizikailag és erkölcsileg egyaránt meggyengiti a nyugati világot.” íme a koreai fegyverszünet megkötésének napjaiból ismert “béke-pánik” — ezúttal nem koreai, hanem világméretekben. A tőke, a dollár urainak rettegése attól, hogy ne a pusztítás, hanem a békés munka mindennapos versenye döntse el: melyik “életforma” az előnyösebb, melyik tartogat boldogságot az egyszerű emberek milliói számára. ők tudják, miért félnek annyira ettől a békés versenytől, hiszen ők tudják, mit tartogatnak a dolgozó emberek számára. Balogh Tamás, az oxfordi egyetem magyar- származású professzora “A szovjet kihívás nem elsősorban katonai, hanem gazdasági jellegű” címmel irt cikket, s miután aggódó szemmel ösz- szeméri a Szovjetunió gazdasági fejlődését, a szovjet emberek életszínvonalának emelkedését a “stagnáló Nyugattal” — ezzel a mondattal, zárja le gondolatai sorát: “Ha az oroszok fejlődését párhuzamba kell állítani továbbra is a Nyugat pangásával és azokkal a szakadatlanul növekvő különbségekkel, amelyek itten a gazdasági elosztásában léteznek mind a családok, mind a nemzetek között — bajosan tudunk megfelelni annak a politikai kihívásnak, amelyet a világnak az orosz gazdaság tett”. Az oxfordi professzor egy francia kollégája, Georges Boris, talán még világosabban és leplezetlenebből tárja fel a közös félelem okait, amikor igy beszél: Ha politikánk ‘Továbbra sem járul hozzá a lakosság jólétéhez, s még csak reményt sem nyújt anyagi körülményeinek megjavítására — akkor annak a veszélynek tesszük ki magunkat, hogy csatát vesztünk a társadalmi fronton minden katonai erőpróba nélkül.” A hisztéria és a gonoszség hadjárata tart. A tőkés világ országaiban és különösen Amerikában az egyszerű emberek ma is nap mint nap megkapják a hazugság jólfizetett szakértőitől a “szovjet fenyegetés” hazugságának a mé'regadagját. Senki sem becsülheti le ennek a hatását, de megelégedéssel könvvel- hetiük el, hoey a béke országainak mindennapos mukája, a jobb életért dolgozó egyes emberek százmillióinak együttes küzdelme közelhozta ennek a “nagy hazugságnak” az alkonyulását. iiiiMiimiitiiiiiiiiii miitniimt AZ IGAZSÁG AZ ÉLET SÓJA: LEGYEN A “MAGYAR SZÓ’’ OLVASÓJA!
