Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-11-26 / 48. szám
fl AMERIKAI MAGYAR SZÓ November 26, 1953 AZ ESEMÉNYEK NYOMÁBAN A kémhajszák és ami mögöttük van E héten Joseph McCarthy wisconsini szenátor megismétli a Forth Monmouthban egy hónappá* ezelőtt lefolytatott úgynevezett vizsgálatot, miután annak nem volt meg a várt sikere. McCarthynak ugyan teljes segítségére volt a sajtó és rádió, mint minden esetben, de a nemlétező kémhistóriát ezúttal nem sikerült beadni az amerikai népnek. Nyilván szerepe volt ennek a kudarcnak abban, hogy a feszültség fenntartására maga Brownell igazságügyminiszter állt elő a Harry Dexter White-féle kémhistóriával, mely éppen olyan légből kapott, mint McCarthy “lelplezései.” Brownell kissé túllőtt a célon azzal, hogy egyenesen az Egyesült Államok volt elnökét vádolta meg az “orosz kém” előléptetésével, annak ellenére, hogy az FBI gyanúsnak találta. A Brownell vád országos, sőt világbotránnyá lett, ami igen sok olyan polgár szemét is kinyitja., aki eddig vak volt a reakció célkitűzéseivel szemben. Most már nyilvánvaló, hogy a fasizmus veszedelme egyre nagyobb méreteket ölt s kénytelenek félelmüknek kifejezést adni még a CIO és AFL vezetői is. K ;t héttel ezelőtt Brownell segített McCarthynak. Most McCarthy akar segíteni Brownell- nek, visszaterelni a figyelmet Fort Monmouthra e elterelni az igazságügyminiszter baklövéséről. A fegyvertársak célja változatlan: a hisztéria fokozása, mindaddig, amig az utolsó csepp józanságot is sikerül kiölni az amerikai népből. H' r eddig még nem sikerült, azt, a CIO múlt héten lefolyt konvenciója mellett igen sok minden yizonyitja, sőt komoly jelek vannak rá, hogy nincs messze az idő, mikor az amerikai nép rá fog ütni a boszorkányüldözők kezére és megálljt parancsol. A füsttakaró kezd eloszlani, a nagy hazugság, melyet olyan sikeresen alkalmazott Hitler, hogy sikerült vele háborúba sodorni a világot, 1953-ban sokkal erőtlenebb. Az amerikai nép annyit bevett belőle az utolsó években, hogy most már kezd immunizálódni, mint a himlővel szemben. Vasárnap délután az NBC-TV “American Forum of the Air” cimü programmján Joseph Rauh washingtoni ügyvéd, az Americans for Democratic Action szervezet képviselője Roy Cohnnai, a McCarthy bizottság fő jogtanácsosával (vizsgálójával) állt szemben. Rauh kijelentette, hogy a Fort Monmouthban lefolytatott boszorkányhajsza, illetve kém vadászat teljes egészében a nép felültetése volt. Korábban maga Robert T. Stevens hadügyi államtitkár kénytelen volt beismerni, hogy Fort Monmou-thban a jelenben bizonyosan nincsenek kémek, amint azt McCarthy szeretné feltüntetni. A televízión lefolyt viiában McCarthy Cohnja nem tudott válaszolni Rauh vádjára, hogy az egész kémhistória a nép m tévesztését szolgálja. Arra hivatkozott, hogy mint a bizottság alkalmazottja, nem árulhat el > e titkokat. “Várjon keddig,” hangoztatta. “majd akkor megtudja.” Kedden ugyanis McCarthy nyilvános kihallgatást kezdett Fort Monmouthban, a televízió és rádió teljes segédletével. Ugyanazokat a tanukat idézik be, akik kihallgatása után már bebizonyult, hogy az egész kémkedési ügy McCarthy koholmánya. Mindez azonban nem számit, mert ha a beidézettek az alkotmány 5-ik kiegészítő szakaszéi a hivatkozva mégtagadják a választ a McCarthy bizottság kérdésére, ez McCarthy szerint “bizonyíték.” A helvzet az, hogy a McCarthy és társai által alkalmazott nagy hazugság kezd ugyan veszíteni hatásából, de még mindig eléggé hatásos ahhoz, hogy a nép nagy tömegeit félrevezessék vele. És mindaddig hatásos lesz, mig az egész amerikai néppel sikerül megértetni, hogy Hitler és Mussolini fanatikus kommunizmus elleni ke- resztesha■'járata mögött a háborús célkitűzés állt, ami a végén meghozta a katasztrófát. Ugyanez a célkitűzés áll McCarthy és más fasisztabarát, washingtoni politikus és szövetségeseik ke'-esztesháboruja mögött. A Smith törvénytől, a kommunista vezetők elítélésétől egyenes ut vezet a Truman ellen emelt Brownell-féle vádig. Az ut egyes állomásait jelentik: a Taft-Hartley törvény, a McCarran törvények, a hüségeskü, a külföldi születésűek üldözése, a hisztéria kiterjesztése, jóformán az élet minden ágában. Mint Truman volt elnök helyesen hangoztatta: Brownell igazságügyminiszter lépése azt jelenti, hogy az Eisenhower-kormány teljesen magáévá tette a McCarthyzmust. A McCarthyzmus előretörése az amerikai fasizmus előretörését jelenti, amit egyedül a munkásság és népi egység tud és fog megállítani. Nem elég azonban az éremnek csupán egyik oldalára rámutatni, amint azt a CIO vezetői teszik, akik elitélik a kormányt a belső reakció miatt s a “milliomosok szolgáinak” nevezik. Mint több esetben rámutattunk, a belpolitikát nem lehet elválasztani a külpolitikától s mindaddig, mig bármely szakszervezet elfogadja a háborús, szovjetellenes külpolitikát, ugyanakkor támogatja a munkásellenes, népellenes belpolitikát is. A kettő megoldása csak együttesen történhetik. Éppen ezért a munkásság és a nép harca a békét, a minden országgal való együttműködést kell hogy követelje, a belső reakció megállításával egyetemben. Ha szakszervezetek valóban magukévá teszik ezt a célt, akkor sikerülni fog megbuktatni McCarthyt és társait, valamint az összes háborús uszitókat. Múlt heti számunkban leközöltük fordításban H. H. Wilson cikkét, mely a Nation cimü folyóiratban jelent meg. A cikk figyelmezteti a demokrata pártot, hogy teljesen meg fog semmisülni, amennyiben gyökeresen meg nem változtatja politikáját, kivetve abból a vöröshajszát, mellyel maga a Truman kormány alapozta meg az utat McCarthy számára. Eddig egyetlen demokrata vezető sem adta jelét, hogy ilyen szándékaik volnának. Wilson megállapításait teljes egészében helyesnek tartjuk, azonban ki kell egészítenünk azzal, Hogy nemcsak a demokrata pártra, de az egész amerikai népre vonatkozik a veszély. Ugyanakkor leszegezzük azt is, hogy a fasizmus amerikai hívei kétségbeesettek, mert tudják, hogy idejük rövid s a népi erők ellenállása fokozódik. A valóság az, hogy a népi erők tömörítésére soha nem volt ilyen alkalom, mint ezekben az időkben. Ehhez azonban szükséges az, hogy úgy a szakszervezetek, mint a demokrata párt képviselői, mint a béke és demokrácia igaz, őszinte harcosai menjenek ki a nép közé. Ha ezt megteszik, akkor az 1954-e választás el fogja seperni McCarthy és a háborús uszítok táborát. McCarthy szűk baráti köre McCarthy szenátor barátai “Washington egyik legérdekesebb és leghatalmasabb politikai körét alkotják”, Írja a Look magazin utolsó számában, megnevezve a legszűkebb barátokat. A cikk, melyet Richard Wilson, a Look washingtoni szerkesztőségének vezetője irt, elmondja, hogy a csoport egyes tagjai szeretnék McCarthyt az Egyesült Államok elnöki székében látni. “Mások”, hangoztatja, “úgy gondolkodnak, hogy a vele való társulás segíteni fogja őket az emelkedésben. Sokan azt hiszik, hogy ő lesz Amerika megváltója.” A McCarthy társaság “legmagasabb társasági gyülekező helye az A1 Marah nevű arab lovakat tenyésztő farm Washington mellett, melynek tulajdonosa Mrs. Garvin Tankersley,” Írja Wilson, majd folytatja: “Mrs. Tankersley az egykori Ruth McCormick, Robert McCormick chicagói lapkiadó unokahuga, aki egyidőben maga is a Washington Times-Herald alelnöke volt s aki időközönként összegyűjti maga körül a McCarthy csoportot. “Itt McCarthy olyan személyiségekkel találkozik, mint Mrs. Alice Roosevelt Longforth (Theodore Roosevelt unokahuga) 'Gwen Cafritz, aki a fogadóestélyek adásában versenyez Perle Mesta-val, Richard Nixon alelnök, egy csomó kínai nacionalista, középamerikai és spanyol diplomata. Ugyancsak a társaság tagjai: Mrs. Marcella duPont, Lemuel C. Sheperd tábornok, a Marine Corps főparancsnoka, Mrs. Preston Davie, Constance Bennett színésznő és puli ku- ■ tyája, Mrs. Ivy Baker Priest, az Egyesült Államok jóképű kincstárnoka, valamint a klasszikus szépségű Mrs. William Randolph Hearst Jr.,” E csoport hátterében egy másik csoport áll, — Írja Wilson, “mely jelentőségteljesebb, de valamivel unalmasabb s ámbár közel állnak Mc- Cartyhoz, nem tartoznak olyan szorosan belső, meghitt köréhez. E csoportba tartoznak: William E, Jenner és Homer E. Capehart, indianai, George W. Malone, nevadai, Spessard Holland floridai és Herman Welker idahoi szenátorok, Charles E. Halleck, indianai és Clarence Brown, ohioi képviselők. “Ezeket néha kiegészítik az újságírók, mint Fulton Lewis Jr., rovatiró és rádió hírmagyarázó, George Sokolskv, aki a politikai ro- vatirók közül a legszélsőbb jobboldalt képviseli, Constantine Brown, a Washington Star rovatirója, Danton Walter, broadwayi rovatiró, Walter Trohan, a Chicago Tribune washingtoni szerkesztőségének vezetője. Westbrook Pegler, ámbár nem jár fogadásokra, gyakran tanácskozik McCarthyval.” Wilson ugyancsak megnevez egy csomó texasi olajmágnást, akik szoros kapcsolatban állnak McCarthyval. Ezek között van H. L. Hunt, H. R. Cullen, aki a múlt évben 53 ezer dollárt adományozott McCarthy és néhány társa választási kampányköltségeihez, Douglas Marshall, Clint Marchison és Austin Hancock, “aki reméli, hogy McCarthyt hozzásegítheti az elnökjelöltség elnyeréséhez.” íme ezek a McCarthy szűk barátai. Legtöbb név régóta közismert. Ott szerepeltek a New Deal legádázabb ellenségei, Hitler és Mussolini amerikai barátai között. Egy kissé elsietett kijelentés “Hogy hívnak?” kérdezte Truman egy embei*- től aki aláírást kért a volt elnöktől, amidőn az a newyorki Waldorf Astoria szálloda környékén szokásos sétáját végezte. “Nem mondhatom meg” válaszolt az illető. “Én Wall Streeten dolgozom.” Tudniillik a Wall Streeti munkaadók, akik legtöbbje természetesen gyöpösfejü republikánus, nem igen szeretik, ha lakalmazottaik egy volt demokrata elnök aláírását gyűjtögetik emlékként. “Ne féljen barátom” válaszolt Truman “nem lesz magának ebből baja. Én nem bántok soha senkit.” A volt elnök kétségkívül jóhiszemíileg, de talán kissé meggondolatlanul tette e kijelentését. Utóvégre ő volt az első (remélhetőleg az utolsó) ember a történelemben, aki az atombombát háborúban használta. De még aztán a két kis Rosenberg árva és a ‘martinsvillei hét’ családja is hozzászólhatna ahhoz a kérdéshez, hogy bántott e Mr. Truman valaha valakit ebben az életben. b rachon letartóztatása A New York Times első oldalán közölte a hirt, hogy a francia rendőrség letartóztatta Benoit Frachon-t, a baloldali francia szakszervezeti szövetség főtitkárát, akit márciusban, mikor több kommunista vezetőt letartóztattak, nem sikerült megtalálni. A kommunista vezetők elleni vád az volt, hogy veszélyeztetik az ország biztonságát. A francia kormány, nyilván amerikai biztatásra, az US-t akarta utánozni ,ami azonban nem sikerült. A francia kommunista vezetőket hamarosan kénytelenek voltak szabadlábra helyezni s mind e mai napig nem emeltek ellenük vádat. Nyilván azért, mert a fegyverkezés és a háború ellenzése nem jelent hazaárulást, sem összeesküvést, amint azt, a Wall Street urai szeretnék beállítani. A New York Times, miután a cikk fölötti nagybetűs címben azt irta, hogy a március óta “rejtőző” Frachont sikerült letartóztatni, a cikkben elmondja, hogy Fraction egy nyilvános szakszervezeti gyűlésen elnökölt Pá- risban s akkor tartóztatták le, mikor elhagyta a termet. A jó magaviselet jutalma “Az olajipar soha nem kért semmiféle rendkívüli szívességet,” hangoztatta e hónap 12-én McKay belügyminiszter az American Petroleum Institute (az olajiparosok szövetsége) chicagói bankettjén, majd hozzátette: “Szeretném azt látni, hogy az a jövőben se legyen másképpen.” Az 50 milliárd értékű partmelléki olaj elajándékozása az olajtársaságok számára nem volt rendkívüli szívesség, csupán a jó magaviselet jutalmazása.
