Amerikai Magyar Szó, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1953-06-05 / 23. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 5, 1953 ' L - I- Köröm Sándor, az Uj Elet- j tszcs agronómusa két dologról nevezetes. Az első, hogy noha érti a dolgát, még igen fiatal. Épp csak most kezd bokrosodni a bajsza. A második, hogy csepp kis irodájában, a vetőmag-minták, szakkönyvek és egy zörgésre száradt ágas-buza társaságában üveg alá préselt bodzafavirágot őriz. Gönczöí Menyus, harmadéves! gimnazista, aki úgy hirlik a félévi vizsgák alkalmával elhasalt Szombathelyen s most “betegség” ürügyén otthon lábatlan- kodik, nézi, csak nézi a fonnyadt virágot, a virág alatt az Írást, s mert a sok dolgától ráér, hát megkérdezi: — Hogy’ kell ezt érteni, Sándor? Köröm Sándor fölnéz Írásaiból — éppen a vetési ütemterv összeállításán fáradozik — és azt mondj a: — Mintha magamat hallanám Menyus. — Magadat? Nem értem, Sándor. — Én se értettem apámat — mosolyodik el a cimbora elképedésén Köröm Sándor. Leteszi a tollat, tűnődik kissé, vájjon nem veti-e hátra munkájában a születő beszélgetés, aztán elszánja magát és folytatja: — Igen, én se értettem apámat, mikor négy esztendeje ezt a virágot leszakította. A tavaszt előző napsütés bever a szobába. Megzölditi az ablakban ágaskodó, előcsiráztatott búzát s hirtelen olyan csendet hoz a meszelt falak közé, hogy Gönczöl Menyus még a szive dobogását is hallja. — Akkoriban volt ez — folytatja Köröm Sándor —, mikor intőt hoztam haza a pünkösdi Ünnepekre s azt találtam mondani: — Nem baj, apám! Itthon is megélek, ha netalán tán. “lemorzsolódnék.” Köröm Sándor nyom egyet a szón, hogy a Menyus gyerek akaratlanul is magára vehesse, i aztán fonni kezdi a történetet,! ahogy annakidején apjától hal-j lotta. II. Mikor Köröm Sándor (nem az agronómus, hanem 73 esztendős apja) bekerült a pusztai iskoláiba, a hercegi uradalom BODZAFAVIRÁG kommenciós tanítója mindjárt az utolsó padba ültette. Apja ágrólszakadt cselédember volt s nyakas, lázadozó természete miatt mindig a legrosszabb helyre tudott csak elszegődni. Oda, ahol hire-pora sem volt az iskolának. így hát Sándor fiú csupán a kalendáriumból tanulgatta a betűvetés tudományát, ha téli estéken anyja a térde közé állította. Meg kell hagyni, hogy fölfogás tekintetében nem lehetett rá panasz, mert már az első télen úgy megtanult irni-ol- vasni, mint a vízfolyás. Igaz, hogy csak a nyomtatott betűket ismerte, mert szegény anyja uj- jai közt a sok munkától igen reszketően állt a plajbász, meg hát palatábla sem volt kéznél, amire a betűket róhatta volna Hanem a következő télen már segített magán. Valami pléh- darabot kunyorált ki a gépészkovácsnál, krétát is hozatott magának a tejesemberrel, aki a városba szokott járni, s mire kitavaszodott, olyan kövér, szé- pen-metszett betűket rótt, mint a parancsolat. Az iskolában eleinte keserű volt a sorsa. Csúfolták, kötődtek vele, hogy vén szamár létére a kicsik között ül, ott is a legutolsó helyen — de nem sokáig. Könyve ugyan nem volt, mert otthon még gyufára se tellett, mindig a szomszédoktól hozta anyja a parazsat, de az esze úgy forgott, mint a borotva és hallomásból is többet tanult, mint az ispán fia a méregdrága könyvből. Konok, kemény kis legény volt és addig nem nyugodott, mig meg nem emésztette mindazt, amit a többiek három-négy esztendő alatt már megtanultak. Vasárnapra kölcsönkérte az ispán fiától az iskolakönyveket. Felhuzódott a szé natartóba és addig bújta, faggatta a lapokat, mig be nem sötétedett. Az is megesett, — különösen, ha valami szép történetről volt szó —, hogy sötétedés után a holdvilágra ült ki és talán pirkadatig is eltudósko- dott volna, ha anyja ágyba nem kergeti. így történt, hogy a mester nem sok idő múlva az utolsó pádból előre ültette. Oda is mindjárt másodiknak az ispán fia mögé. Ha látogató jött, a mester leginkább őt feleltette. Irkát kapott tőle meg rajzolófüzetet, csak éppen az első helyre nem ülhetett, mert mégis csak furcsa lett volna, ha az! ispán ur gyerekének egy rongyos cselédfiu mögé kellett volna szorulnia. A végén odáig ment a dolog, hogy a mester már a kisebbek oktatását is rábízta. így érkezett el a husvét. — Ahogy az ünnep másnapja bejött és a locsolkodás, sivalkodás az itató-vályunál megkezdődött, a Sándor-fiu fogta magát és a rétre futott tojást hajigálni. Futtában szólt rá az iskola ablakából a mester. — Küldd föl hozzám, Sándor fiam az apádat. Este aztán apja száraz levelet morzsolt a pipájába, parazsat tett rá, szipákolt párat, aztán olyan nemszeretem formán, igen-igen lassan ejtegette: — Iskolába akar küldeni a mester. Beszélt az urasággal is, de az kinevette. “Elég, ha a paraszt a hé-t, meg a hó-t megta- j nulja.” A magunk erejéből kellene kiruházni. A többi — azt mondja mester — már a te dolgod. Sándor szivdobogva figyelt. Nem is mondta, inkább csak makogta: — Hát, kend, kend mit mondott rá, édesapám? — Azt fiam, hogy ha megfeszülök se tudom az öltő ruhát meg a váltás fehérneműt kiizzadni. Itthon maradsz, oszt vége. A Sándor fiút ettől az estétől fogva mintha kicserélték volna. Végképp busulásra adta a fejét. Figyelmetlen volt. A levegőbe bámult. Fél déutánokat is elcsavargott a Farkas-erdőn és ha valaki rászólt, olyan ijedten tudott nézni, mintha nagy bűn terhelte volna a lelkiismeretét. Egyszer is, úgy aratás felé, a temetődombon talált hanyatt- ! feküdni. Kezét a feje alá kanya- j ritotta. Fűszálat vett a szájába) és a felhők játékába feledke-j zett. Fölötte tömöttvirágu, bo-' zontos bodzafa hajlongott a \ szélben. A virágok szaga édes, émelyítően édes volt, mint nyári délutánokon a méhes. Az egyik virággal teli ág alig arasznyira remegett Sándortól. A gyerek öntudatlanul is utánakapott. Arcához emelte. Nagyot szagolt belőle és a következő pillanatban úgy pattant föl, mintha villám csapott volna mellé. Nézte-nézte az ezernyi, apró kelyhecskéből összeálló, tenyérnyi virágot és a szeme egyre jobban kifényesedett. Levetette a kabátját. Kiteregette és nagysebesen kopasztani kezdte a bokrot. Attól fogva nem volt nap, hogy ne lehetett volna látni, amint virágot szed a határban. Tépte-szaggatta az édesillatu bodzát és három-négy fordulót is csinálva, vitte haza, a padlás- ' ra. Az egész puszta csodájára járt a fiú különös passziójának. Mert a gyerek a padláson szétteregette a virágot. Naponta forgatta, szárogatta. Ha nyirkosabb volt az idő, másnap nem resteilte lehordani kincsét a napra, hogy a nedvességtől megszabadítsa. Péter-Pálkor, mikor megvolt I az ünnepség, Sándor nagyot! gondolt s odaállt az apja elé. I — Édesapám, engedje meg, hogy tovább is virágot szedegessek. ősszel iskolába akarok menni. — Mi köze a virágnak az iskolához? — nézett nagyot az apja. — Az, hogy kaptam egyszer a| mester úrtól valami könyvet, j Abban olvastam, hogy a bőd-1 za virágát gyógyításra használ-j ják. Volt abban a könyvben egyéb is. Tegnap újból elkér-1 tem s azt gondoltam, hogy útilaput, farkasalmát meg kakuk- i füvet szedek, ősszel aztán eladom. No, mit szól, édesapám? ' — Felőlem? — vont vállat az apja. Egy kicsit furcsállotta a dolgot, mert csak a menta meg a hársfavirág gyógyító erejéről tudott. Azt azonban semmiképpen se hitte el, hogy a Sándor gyerek valaha is pénzt kapjon a sok gezemicéért. Pedig mégis csak kapott. Ha nem is szekérderékkal, de any- nyit mindenesetre fizetett neki a gyógyszerész, hogy anyja csodálkozva csapta össze a kezét. Mert, mióta az eszét tudta, any- nyi pénzt még együtt életében soha nem látott... III. Aztán? Hogy volt tovább aztán? Talpon áll már a Me- nyus-gyerek. Izzad a tenyere, összekuszálódott a haja. Úgy csügg az ifjú agronómus. Úgy kán, mintha mese-leső gyerek lenne. — Aztán? — adja vissza a kérdést Köröm Sándor. — Aztán az történt, hogy mikor le-' verték fejéről a kalapot, öregapám szokása szerint az ispánra emelte a járomszöget. Csendőrök jöttek, költözni kellett, s úgy elment a bodzafavirágon szerzett pénz, mintha sohse lett volna. így maradt apám béres ... (most beszédes kis mosoly ül ki Köröm Sándor szája szélére) ... s igy lettem én nemtörődöm fickóból agronómus. Gönczöl Menyus lehajtja a fejét. Nézi, de most már értőn nézi az üveg alá préselt virágot s alatta az írást: — Emlékezz, Köröm Sándor! Az öreg, sokat szenvedett Köröm bácsit látja, aki tanulni szeretett volna, de nem tudott, s lám, vénségére is olyan eszes maradt, hogy a tanács elnökének választották. Pir futja el az arcát. Megrestelli magát, mert az érdemetlen ösztöndíjra, s az ingyen-könyvekre gondol. S a szó, hogy “betegség”, meg hogy “lemorzsolódás”, olyan szégyenletesen cseng a fülében, mintha valaki visszakézből arculcsapta volna. Urbán Ernő Munkáscsoportok az egyes államokban már régóta küzdenek olyan törvényért, amely előírja, hogy ahol a munkaadó követeli, hogy a munkás orvosi vizsgálat alá menjen mielőtt munkába áll, e vizsgálat költségeit a munkaadó fizesse. — Most Montana lett a 20-ik állam, amely ezt törvénybe iktatta. s< * Lincoln, Angliában 10 ember 8 óra alatt épített deszkából egy házat. Alig készültek el vele, szétszedték és Kanadába exportálták. ALASKA lakossága 72 ezerről 128 ezerre emelkedett 1940-től 1950-ig. BETTY SMITH: FELHŐKARCOLÓK ÁRNYÉKÁBAN (Regény egy amerikai család életéről) . Copyright 1952 Harper Bros. E regény eredeti cime: A Tree Grows In Brooklyn. Fordította Kilényi Mária Harper Bros. engedélyével közöljük. (32) A következő ünnepnap Mindszentek napjának előestéje volt. Neely bekormozta az arcát, fordítva tette föl a sapkáját, a kabátját visszájára fordítva vette fel. A mamától elkért egy fél fekete harisnyát, megtöltötte hamuval s ezt a csúnya harisnyát lóbálva kószálni ment csapat^ jával az utcára s rekedtre ordította magát. Francié egy csomó kislány társaságában rótta az uccákat. Egy kis krétadarabot vitt magával. Ha elment mellettük egy kabátos ember, gyorsan nagy fehér keresztet rajzolt a hátára. A gyermekeknek fogalma nem volt, mit jelent ez a móka. A régi szertartás szimbóluma még elevenen élt az emberek emlékezetében, de a jelentősége rég feledésbe merült. Alighanem a középkorból maradt fönn ez a szokás: igy jelölték meg az embereket, ahol a pestis pusztított. Ré- gés-régen a komisz csirkefogók gyanútlan járókelők hátára rajzolták ezt a jelet, hogy jól megbosszantsák őket. Ez a kegyetlen tréfa a századok folyamán értelmét vesztve már csak ünnepelőtti farsangos bolondozás volt. A "Választás napját tartotta Francié a legnagyobb ünnepnek. Ezen a napon Williamsburg- ban kivétel nélkül mindenki ünnepelt. Az ország más részein is szavaznak az emberek, de Brook- lvnban ... itt a szavazás is másként megy, gondolta Francié. Johhny mutatott Francienek egy falatozót a Scholes Streeten, ahol osztrigát lehet kapni. Százévesnél régibb épületben bujt meg ez a kis vendéglő: a ház már akkor is állt, amikor Tammany, a Nagy Főnök leselkedett itt harcosaival. A falatozó hires volt az egész államban az osztrigáiról. Népszerűségét mégsem ennek köszönhette. Ide jártak titokban a new-yorki városháza nagy politikusai. Itt jöttek össze egy különteremben a politikai pártok vezetői s a nagykutyák összedugták fejüket s az Ízletes osztrigák fölött „folyt a tanácskozás, kit választanak meg s kit buktassanak ki a következő választáson. Francié gyakran elment a falatozó előtt, nézte a házat és izgult. Az ajtó fölött nem volt cégtábla, kirakata jóformán üres volt, csak egy cserép páfrányt állítottak az ablakra. Hátul egy rézrudon kissé félrehúzott barna vászonfüggöny lógott. Egyszer, mikor Francié arra járt, kinyílt az ajtó s bement valaki. A gyerek egy pillanatra betekintett az alacsony terembe — de nem sokat látott: a vörösernyős lámpák tompa világításában vastag szivarfüst gomolygott. Francié a környékbeli gyerekekkel együtt résztvett a választás mozgalmas eseményeiben, de fogalma sem volt róla, ..mit jelentenek ezek az érdekes szokások. A választás előtti estén beállt a sorba a többi gyerek közé, kezét az előtte álló gyerek vállára tette s megindult a kígyózó lánccal az uccán, s énekelt a többiekkel: Tammany, Tammany, A Nagy Főnök Tammany Harcosait rendezi, Győzelemre rendeli, Tammany! Tammany! A papa és a mama sokat vitatkoztak a pártról. A papa meggyőződéses demokrata volt, lelkesedett érte; a mama nem tartott sokat erről az egész politizálásról. Kritizálta a pártot; meg is mondta Johnnynak, hogy nem érdemes szavazni menni. — Ne mondd ezt, Katie — tiltakozott a papa. — A párt alapjában véve rengeteget tesz a népért. — Képzelem — gúnyolódott a mama. — Nincs igazad. Mit kívánnak tőlünk? Hogy a férfiak órájuk adják le a szavazatukat. És nézd, mi mindent tesznek az érdekükben! — Ugyan mit, ha volnál szives megmondani ? — ‘Például: jogi tanácsra van szükséged. Nem kell ügyvédet fogadni, hanem elmégv a képviselőnkhöz s megkérded, mi a tennivaló. —Vak vezet világtalant. —Tévedsz. Nem mondom, a képviselők közt is van sok ostoba fráter, de minden közigazgatási rendelet a kisujj ukban van. (Folytatjuk) 4
