Amerikai Magyar Szó, 1952. október-december (1. évfolyam, 1-10. szám)
1952-12-12 / 8. szám
4* * * 4 ❖ * * * * * * * * * ❖ * * * * v v v v v ❖ v v v * V v *;4 v v v Mikszáth Kálmán: A 6ÓZ0HI LÁTOMÁS Azért lett olyan népszerű a keresztény vallás is, mert egy szép szőke asszony van az istinek között. Az ő szelid, égi arca segített meg- > .ditani az emberiséget. S ábrándos, álmodozó embereknek, kik hisznek benne, ő jelenik meg a legtöbbször. Kutak fenekéről jön, a Bágy hullámaiból kel ki, vagy az erdő titokzatos homályáén mutatja meg magát azoknak, akik jók, akiit t megszeretett. Látta már néhai Préda'János is, azonképen Szűcs Gergelvné, nemkülönben Sánta-Nagy Mi- hályné apja, de még azelőtt is kell, hogy megjelent légyjen az elődöknek, mert nemhiába építették a gózom gesztenyeerdőben a kilenc kápolnát a kálváriával. Már ami a bágyaikat illeti, azokból csupán Gughi Pannának adatott meg, hogy a Mária megjelenik előtte s elbeszélget vele a szent kut- lr.i.1, valahányszor búcsú van, mert ő a legjám- b rabb a hívek között s oly szép, ájtatos hangon ér.ekli a szoltárokat, hogy az előéneklő Mindég Jancsi, ki a koszorús Krisztust viszi, nem győzi mondogatni: “Ez aztán a hang, a kántoré otthon, az semmi.” De még a vén Mindég Jancsinál is nagyobb b mulója a menyecske hangjának, meg. . . ki tudja. . . talán a két piros orcája, csípőn ringó I: rcsu derekának is, Csuz Gábor, éppen azért, mert olyan kihiresztelt vallásos legény, hog.v ná- }f még Gughi Panna sem buzgóbb bucsujáró. Mert éppen abban van valami különös, ha valaki bgy egyszerre nagyon a szentekhez fordul. Ki sckat ácsorog a biró udvarán, pőre van az erannak. .Rebesgetik... Ki beszélte csak ?. . . Alighogy a cséplők a Biziék szérűjén, hogy ott náluk €-oltón, ahol tavaly szolgált, valami Kovács Maris nevii érdemes hajadonnal járt mátkaságban ® úgy megvette a szivét, hogy az eszét is elvette. Ezek a becsületes emberek egészen fel van- r k háborodva a magaviseletén; mikor szerencsétlenné tette, otthagyta. Hiába 'üzenget neki szegény Maris, hogy megöli a szégyen, hogy égeti fejét a párta, rá sem hederit, felé sem néz. Nem ■lesz ennek igy jó vége. Egyszer csak itt toppan s leány szégyenével együtt. * Vigyázzátok meg jól ezt a Csuz Gábort, van ar.nak az apró, szürke szemeiben valami alatto- m osság, akárhogy fordítja is őket az ég felé. ■Ha meg Kovács Marist emlegetik előtte, kenet- tesen himez-hámoz, hogy igy, hogy úgy, volt t iryan köztük valami, de a leány lutheránus, esze áiában sincs elvenni, neki, a buzgó katolikusig k. De hiszen, Csuz Gábor, ilyen dolgokat málnám kiván az Isten! Tisztelet-becsület Gughi Pannának, de ez már alighanem az ő dolga, mert vagy hülye a legény ér ő veri bele a vakbuzgóságot, vagy viszony van köztük... hej, Panna, Gughi Panna! — már. ti ram bocsáss meg, ha vétkeztem — de nem egében tiszta dolog az ő szent élete sem. Igaz, hogy imádság a fekvése, ébredése, s biféle olvasó is van a rokolyája zsebében, a hóbortos ura, meg a falu is úgy becsüli, mint egy s.entet; azt sem lehet tagadni, hogy gráciában áll a mennyeiek előtt; ha valakinek baja van, ő a közbenjáró a boldogságos Szűznél, de már az i. igyon gyanús, hogy ami pénzt küldenek tőle ügyes-bajos emberek a Máriának abból egy h. ukas tallért múltkor fölismért a kartali bol- t snál Bede Erzsi; tulajdon az a pénz, melyet ő 3: áldott a Máriának. Meg is kérdezte Pannától, hogy odaadta-e? — Oda bizony, húgom. A Boldogasszony •megígérte, kiengeszteli az édesanyád szivét a Ezücs Pali iránt. Átvette a tallért is, köszöni s ássan. No má,r hogy volt, hogy nem volt, senki m tudhatja, hanem az az egy áll, hogy maga a - /.űz Mária csakugyan nem vihette a tallért a j írtad zsidóhoz. Hanem hiszen úgy félig-meddig minden kiír áglott rá egy "Létre a gózoni őszi búcsún. Szép, enyhe napok voltak. Sokan mentek Págyról: Tímár Zsófi talpig fekete gyolcsruhá- Uon, az öreg Bizi Józsi, Bönyörné, még az isteneién Filcsik István is egész háznépestől (bizony bsszájáról fordul már a világ!), ott volt a hetyke Vér Klári, (hogy nem szégyel emberek közé járni a gyalázatos!), meg ki győzné elszámlálni a többit; voltak j ók-rosszak vegyest, köztük mondanom sem kell Gughi Pannát és Csuz Gábort. Nagy sokadalom, vagy harminc processzió jött a környékről, Gózon, Bodok, KartaJ, Szilke, Tarján, Beléd, Kesziről, Csoltról a palócok, még tán a messze Majornokról is a katolikus rész. Ilyenkor volna jó kivenni árendába a papoktól a perselyeket! A bágyiak hajlott estén érkeztek s alig hogy megjárták térden a kilenc kápolnát stációrul-stá- cióra idejük sem volt szétnézni a mézeskalácsok közt, hol legjobban hullámzott a népség, mindjárt besötétedett, s ott, aho éjjelre megtelepedtek, a nagy részét nyomban elnyomta a buzgó- ság, csak kevesen hallgatták Gughi Pannát, ki csodás dolgokat beszélt el a gózoni Szűz Máriáról. — Hát aztán, aztán. . .mondjad csak tovább, édes Panna lányom! — ösztökéli Filcsik- né. — Mit mondott még a Szent Szűz? — Mindent el kell neki beszélnem kegyelmetek felül. — óh, óh, óh! — hajtja a ragyás Böngér Panna éneklő hangon — de boldog is. aki olyan istennek tetsző, mint te!! Ne adjam alád ezt a nagy kendőt is, Pannus? Úgy nézem, kemény a fekhelyed, drágám. Te pedig, Csuz Gábris, piszkáld meg egy kicsit azt a tüzet, hadd lássuk a galambom arcát, mikor beszél. Gábornak nem volt kifogása: megcsóvált egy végén zsarátnok fahasábot s úgy világította meg a tömött fekete hajat s a szemvesztő két göd- röeskét, mely azon a piros arcon, mintha feneketlen verem volna, hova a nyugalma, lelke odaveszett. — Mondjad csak, édes szivem — faggatja OI.EXO ENDRE: MAGYAROSAN Fején ütem a szöget. Padkán gyujtám a tüzet, így tanita az apám Nem vala más iskolám. A bort dalközben iszom Közbe lányra kacsintom. Mulatni jól ugv lehet. Ha bor, lány vigaszt szivet. A morgóra rámorgok. Bosszút holtig nem hordok, S kapzsisággal nem lesem Dicsőség és kenyerem. Gvámolitok jóügyet. Szentül hiszem, mit hiszek. Ha kevés is kenyerem, Éhesebbekkel eszem. Aki dörmög, haragszik. Ki szomorú, panaszlik. Hetvenkedik a kevélv, A konok lelke sekély. A dolmányom bakacsint, Sümegemnél rozmaring. Az ümegem fehérgyolcs, — Ebnek dobott csont a konc. A bokros vidék csalit. A börtön cella kálit. Szoknya ránca — az a kóc. A mestergerenda póc. Ki álldogál — kuntorog, A kószáló — csavarog Bakafántos — ki zsörtös, Surján gyerek — az öcskös. A bor alja a csiger, A zúzmara több, mint dér. Vigályit, ki rikit, nyes, — Deszka pad volt a deres. Álladalom: az állam. Terhét viszi a vállam. Daróc alatt melegszek. A csuhában vezeklek. A sáros viz az locsok. Hajrám freccsen, rám pocsog. Aki cseveg, szavatol. Aki hallgat, az bagoly. 8 AMERIKAI MAGYAR SZŐ Decembeh 12, 1952 Filcsikné —, hogy néz ki a Mária? — Jaj, nehéz azt elbeszélni. . . Vakító fehér arc, aranyos szőke' haj, egész vállára omlik, bánatos kék szemek, hófehér jobb karján, mely tövistől vérzik, egy kicsike gyermek édesdeden alszik ... — Az ám... a kis Jézus! — Szakkasztott igy van lefestve az én imádságos könyvemben... — Meg a bodoki templomban! — teszi hozzá Gábor s átszellemülve szívja magába Panna minden szavát, hogy jön, hogy távozik a Szűz, vakító fény övezi néha, máskor meg egyszerű kartonruha'van rajta. De csak ő láthatja, ha egyedül van ott a Máriafáknál. • — Hát ma meglátod-e — kérdik. — Nem tudom; álmomban szokott hini —■ felelte Panna, aztán Gáborhoz hajolt és a fülébe súgta: — De te azért csak gyere el, amikorra mondtam! ,.gj A tűz már nem égett, csak itt-ott pislogott egy-egy szikra a pernye alatt; az álom lecsukta lassanként a szemeket, távolabb is kialudtak a tüzek s az egész bucsus nép, akihez jött, az Ur ölében pihent a térés tisztáson, mely az erdő alján elterült. Csend volt, csak a gózoni erdő zúgott balról s a levegőben rebbenté meg szárnyát egy-egy éji madár. Emiatt pedig épp olyan nyugodtan álmodhattak a hívők a vakító fehér arcról, az aranyos szőke hajjal. . . mint amilyen nyugtalanul álmodozók, éberen Csuz Gábor a gödrös, piros arcról a hollóhajjal. A bodoki bucsusnép, a tarjániak, a belédiek, a túlsó oldalon pedig a jó Isten tudja, miféle népek fehéredtek köröskörül. Egy alak gyakran megmozdult köztük, mintha errefelé kémlelne. Gábor látta, hogy ott iá hánykolódik valami nyugtalan lélek, az sem tud aludni, az is a nagy semmit bámulja talán, mint ő. Hosszú, hosszú idő telt el, mig végre meg- kondult fent a kálvárián a harang. Látta fölkelni Pannát az asszonyok közül s eltűnni az éjben; várt előbb egy félórát, úgy volt neki meghagyva, s aztán ő is ellopódzkodott-. Sietve ment az erdő tövisbokrokkal szegett gyalogútján, s ilyenkor mintha lépteket hallana a háta mögött. Követi tán valaki? De ugyan ki követné? Lihegve ért a Mária-fákhoz. Panna már várta. Ott ült a kút párkányán, fekete, lebontott hajával játszadozott s a csilla'gok fénye mellett nézte magát a kút vizében. — Sokáig maradtál, Gábor! Gyere, no, ülj le mellém!! — suttogta lágyan. Kigyulladt a Csuz Gábor szürke szeme, oda is ült mellé, de nem merte átkarolni. — Miért félsz tőlem? Hajtsd a fejedet az ölembe. Te is az Ur hive vagy, megjavítottam a lelkedet. A Szűz Mária megengedte, hogy szeressük egymást. — Igazán mondta? — hebegé a legény babonás áhítattal s mégis kétkedőleg. — Isten a tanúm rá. . . E pillanatban a hold tányérja mintha a földre vágódva összetört volna és széles cserepei bevilágították a selyem gyepet. Hiis szellő suhant át az erdőn. Gyönge zörejjel váltak szét a gallyak s hirtelen összecsapódtak . . . . . .S eléjük lépett a fák közül egy mennyei látomány, egy nő: vakító fehér arc, aranyos szőke haj egész vállára omlik, bánatos kék szemek . . . hófehér jobbkarján, mely tövistől vérzik, egy kicsike gyermek édesdeden alszik.... — A Szűz Mária! — sikoltott Panna rémülten. , Gábor némán fedte el arcát kezeivel. — Jaj nekem,"Szűz anyám! — Oh, könyörülj rajtam! — verte mellét Panna kétségbesetten s leborult a földre. —• Bűnös vagyok. A pénzedet loptam, nevedre hazudtam. . . A szomoruarcu anya szelíden elmosolyodott. — Semmi közöm hozzád, jóasszony! Nézz ide, Gábor, a kisfiádat hoztam el. Ott ä népek között nem akartalak megszégyeníteni. Akadozva és szemérmesen folytatta: — Meglestelek... utánad jöttem s itt megtaláltalak. Gábor megdörzsölte érdes kezével a homlokát és félénken, közeledett a beszélő felé. A gyermek éppen most nyitotta ki a szemecskéit s mosolygott. — Megtaláltál, Kovács Maris, de nem is veszítesz el soha többé, ha megbocsátasz. . . Maris nyájasan nyújtotta neki engesztelésii! a gyermeket. Mohón kapott utána, de csakhamar eleresztette. —- Nem, nem! Hadd nézzelek meg. Olyan szép vagy vele!
