Reformátusok Lapja, 1972 (72. évfolyam, 1-7. szám)
1972-01-01 / 1. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA AMI MEGMARAD... Nt. Kecskeméthy József édesanyjának temetésén Passaic, 1971. december 9-én “Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (I. Kor. 13:13.) Ezt az Igét, amely a szeretet himnuszának a koronája, azért hoztam el özv. Kecskeméthy Jó- zsefné, szül. Kelemen Erzsébet koporsójához, mert az a meggyőződésem, hogy ennek az Igének sok mondanivalója van számunkra, amikor a külső ember szerint elbúcsúzunk attól a zarándoktársunktól, akit olyan sokan olyan természetesen, olyan ösztönösen hívtunk egyszerűen nagymamának. Ez a szó rangot jelentett azoknak az ajkán és szívében, akiknek életével élete érintkezésbe került. Az Igének minden szavára figyeljünk, mert még a kötőszavaknak is értelme van. Most azért — vezeti be az apostol mondanivalóját. A most azért mindig az a szituáció, amelyben megállunk és másodszor és harmadszor is koncentrálunk az Ige mondanivalójára. A most azért a mi esetünkben az a perc, amikor — Ady szavaival élve — “élet s halál peremén járunk”. Amikor valaki, aki eddig az élet ezer szálával kötődött életünkhöz — nincs többé. Amikor a múlandóság a saját küszöbünket lépte át. Amikor egy áldó kezet nem szoríthatunk meg többé. Amikor egy sírhalom jelöl valamit, ami nincs ott többé. Amikor az édesanyák távozása belehasítja a gyermek szívébe a felismerést: ez a mi sorsunk is. A halál realitása — édes szüléinké és a mi- enké — az a kontextus, amelyben ezt az Igét meg kell vizsgálnunk és meg kell értenünk. Kedves család, kedves rokonok és barátok, számunkra ma ez az Ige így kezdődik: nagymama halálának pillanatában is megmarad a hit, remény, szeretet, e három... Megmarad — mert vannak dolgok, amik megmaradnak és vannak, amik nem. A földi test nem marad meg, legyen bármilyen szívós és erős.... És ez a derék magyar asszony szívós és erős ember volt. Nem adta meg magát egykönnyen az elkerülhetetlennek. Erős szívével éveken keresztül harcolt, félretolva a homlokára mutató csont- váz-ujjat s az csak akkor tudta megérinteni, amikor ő maga feladta a küzdelmet és nagyobb lett pihenni vágyása, mint életösztöne. Megadatott neki az Isten kegyelméből és gyermekei hűségéből az a nagy ajándék, hogy majdnemhogycsak akkor ment, amikor azt ő maga úgy látta jobbnak. Ment, mikor a halál már nem ellenség volt, hanem barát. Áprily Lajos, a nemrég elhúnyt nagy református költő írt egy szép verset a halállal való ba- rátkozásról. A versben vén kutyájával beszélget és a végén ezt mondja neki: Ha rossz halál sunnyogna erre s telkünkre is bejönni merne, el ne inalj. Kerüld meg némán és orozva, rohanj a nesztelen gonoszra s csontjába marj. De ha a jó Halál megállna s behívó intésemre várna kapunk előtt, nehogy reá mordidj, ha látod, illőn fogadd, mint jó barátot s bocsásd be őt. Nagymama megbékült a jó halállal, behívó intését megadta, mint jó barátot fogadta. Mert a test, a földi élet láza nem marad meg. A vagyon, a rang, a pozíció, a hatalom nem marad meg. A szépség, az erő, a munkára való energia nem marad meg. Egy bizonyos idő múltán már nem felfelé kapaszkodunk a hegyre, lefelé ballagunk a másik oldalon. Sorra vehetjük s egyikéről a másik után mondhatjuk el: nem marad meg. .. nem marad meg... nem marad meg... S ebbe a melankóliába hasít bele Igénk üzenete: most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három. . . Ez a három megmarad... de talán nem is három —, talán csak egy: a szeretet. Mert a hitből színről-színre való látás lesz; a reményt felváltja a beteljesedés — a szeretet azonban soha el nem fogy. Hogy pontosan megértsük, hogy itt miről beszél az apostol, meg kell mondanunk, hogy a sze- retetre használt újtestámentumi görög szavak közül alapigénkben az agapé szó áll. Ez a szó pedig jelöli elsősorban és mindenek fölött az Isten sze- retetét, amellyel Ö szereti a világot; a szeretetet; amely inkarnálódott a Jézus Krisztusban; a szeretetet, amely képes volt a végső áldozatra; a szeretetet, amely megváltó és üdvözítő hatalom. Az Üjtestámentum tanítása szerint az igazi keresztyén szeretet az embernek nem velesziiletet attribútuma, hanem ennek az isteni szeretetnek a visz- szatükröződése. Ezt meggondolva, Igénk valahogy így hangzik: Most azért — a halál tényének ellenére is — megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet, az Isten
