Reformátusok Lapja, 1972 (72. évfolyam, 1-7. szám)
1972-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 DARÁNYI LAJOS EMLÉKEZETE Amire esztendők óta mindig mély aggodalommal gondoltunk, bekövetkezett. A sárospataki Egyház volt lelkipásztora, a Tiszáninneni Egyházkerület nyugalomba vonult püspöke, a Sárospataki Főiskola nagy fia, Isten igéjének alázatos és hű szolgája: Főtiszteletű Darányi Lajos, november 28-án, 66 éves korában befejezte földi pályafutását. Az ősi sárospataki Alma Mater megszentelt falai között Darányi Lajos együtt nőtt fel azokkal az erős sudarú, gazdag lelki és szellemi gyümölcsözést ígérő ember-palántákkal, akiket a magyar föld porából sarjasztott ki, emelt fel és vett tenyerére a jó Teremtő. Kegyelmének gazdagságát, megváltozhatatlan akaratának szentségét mutatja az, hogy ezeknek a kiválasztott edényeknek életében minden úgy történt, ahogy Ő elrendelte, amikor a világok sorsát meghatározó örök tervébe beiktatta a Magyar Református Egyház legészakibb végvárát, a mi drága Sárospatakunkat is, azokkal a lelkekkel együtt, akiket a maga szolgálatára kiválasztott s küldetésükre a megszentelt falak között ráeszméltetett. Boldogan teszünk bizonyságot arról, hogy a küldetés-tudat kevés pataki diáknak az életét és szolgálatát uralta olyan lebírhatatlan szenvedéllyel, mint a Darányi Lajos életét. Ő tudta, hitte, vallotta és élte, hogy a küldetésben a legfőbb feltétel, pótolhatatlan tényező s nélkülözhetetlen alap a Küldő személye, akitől jön minden indítás. S mivel a küldetésben mindig életről, és pedig halálos veszedelmekben vergődő, tehát megtartásra szoruló életről vagy életekről van szó: ez a domináns Személy nem lehet más, csak a legtökéletesebb Élet, az abszolút Valóság, a teremtő Úr Isten, aki minden megmozdulás, történés és lét kezdő oka (prima causa), aki szuverén akaratából, isteni mindenhatóságánál fogva, szent igéjével semmiből teremtette (creatio rei ex nihilo) a mérhetetlen világot s benne a teremtés koronájaként a maga képére és hasonlatosságára az embert. Nemcsak teremtette, hanem szent Fiában megjelent kegyelmével gondviselésébe is vette s Szent Lelke tanácsával igazgatja. Ennek a szuverén-hatalmú Istennek megismerése, szent Igéjében kijelentett akaratának elfogadása minden küldetésnek az alapja. Nem minden munka küldetés és nem minden ember küldött. A küldöttet teremtő Ura választja ki szolgálatra ugyanezzel a szuverén mindenhatósággal (omnipotentia sua), amellyel a világot teremtette s annak kormányzását intézi. Azért nem szabad szem elől tévesztenie, hogy ő, a teremtmény, élete első pillanatától szíve utolsó dobbanásáig Isten tulajdona, aki szabadon rendelkezik vele, toldta az aranykönyv adományozását azzal, hogy kis unokája nevében 100 dollár készpénz ajándékot írt be első ajándékként a dunaalmásiak aranykönyvébe. Szathmáry Lajos tehát sohasem akarhat más, sem több, sem kevesebb lenni, mint aminek Isten szánta. A küldöttnek, ha igazán küldött akar lenni, a parancsot adó Isten (persona Dei loquentis) által elébe adott Kijelentésben, mint egy tükörben, meg kell látnia féregvoltát (vermicuíus, Ézs. 41:14), azt a nyomorult állapotot, amelyből az égi Kegyelem (gratia Dei) kiemelte, a maga számára kiválasztotta, felmagasztalta, javai sáfárává, munkatársává tette. És adta neki útul ebben a világban az életet, hogy könny- hullatások és öröm, küzdelmek és szenvedések között, üldöztetésben és halálos veszedelmekben parancsának feltétel nélkül engedelmeskedve, magát maradék nélkül felkínálva, mindig hálatelt szívvel szolgálja az Ő dicsőségét (gloria Dei). Mert minden küldetés végső célja Isten dicsőségének a szogálata. Darányi Lajos személyisége ebben a küldetésben formálódott ki a maga teljességében. Ez volt az alapja az ő meggyőző igehirdetésének és vonzó lelkipásztori szolgálatának. Nem volt olyan elesett lélek, akihez le ne hajolt volna; olyan kicsi kunyhó, amelyben otthon ne érezte volna magát; olyan megvetett ember, akiben fel ne ismerte volna Istennek egy-egy drága ajándékát. Mindenkit testvérévé fogadott, akinek szüksége volt támogatására. Nem úgy volt jó, hogy minden rosszat jónak fogadott el. Éles lelki fegyverzettel felszerelve, vágta fel a mélyen fekvő keievényt, hogy gyógyíthatóvá tegye a sebet. Szíve utolsó dobbanásáig küldetésben tudta magát, példát adva lelkipásztortestvéreinek Megváltó Urához való hűségéről s tanítván mindnyájunkat arról, hogy e mögött a látható világ mögött van egy másik világ: a lélek világa, amelyben rejtve, láthatatlanul Isten megtartó munkája folyik, amelynek íratlan történelme imádságban, hitben és titkos áldozatokban ábrázolódik ki. “Az Úr szemei előtt drága az Ő kegyeseinek halála” (Zsolt. 116:15). Dr. Árvai-Zsiros József FŐTISZTELETÜ DARÁNYI LAJOS PÜSPÖK 1905-1971 Ft. Darányi Lajos nemesi családból született Kisge- jőcön, Ung megyében 1905. augusztus 24-én. 1917-ben ment Sárospatakra, ahol a gimnáziumot majd a teológiát végezte. 1928-ban kapta lelkészi oklevelét. A teológia elvégzése után egy évig volt a Főiskola széniora, majd Halléban és Bonnban folytatta tanulmányát. Hazatérve Sárospatakra, vallástanár lett. 1933-ban választotta meg a sárospataki egyház lelkipásztorának. Lelkipásztorkodása mellett a teológián gyakorlati teológiai tárgyakat adott elő. 1957-ben a Alsó-zempléni Egyházmegye esperesévé választotta, s még ebben az évben nagyobb megtiszteltetés érte: a Tiszáninneni Egyházkerület püspökévé választotta, mely tisztséget 1964-ig viselte, amikoris megromlott egészségére tekintettel nyugdíjazását kérte. Nemes szíve 1971. november 28-án megállóit. Temetése Sárospatakon volt december 2-án 130 lelkipásztor jelenlétében. A sárospataki temetőben helyezték nyugalomra volt professzorai, diáktársai és diákjai mellé. .. Gyászolják szerettei, volt diáktársai, és tanítványai otthon és széjjelszórva az egész világon. Legyen áldott emléke! V.F.
