Reformátusok Lapja, 1971 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Beteljesedhető kívánság ^4 m ctcjyaroKn oz llu Bort, búzát, békességet! Jó egészséget, sok sikert és szerencsét! Ilyen és ezekhez hasonló kívánságokkal indultunk és indídottunk el másokat az új esztendőbe. Hacsak töredéknyi része is beteljesednék ezeknek a kívánságoknak, bizton várhatnánk az aranykor közeli megérkezését. Persze, ez egyáltalán nem valószínű. De egy kívánságnak van értelme, s nagyon is lehetséges beteljesedése. Ez a “Boldog Újévet” kívánás. Fordítsuk meg, és úgy fejtsük ki abból, ami remélhető és elérhető. Újévet kezdtünk! De ne rakjunk annak horizontjára csábító délibábokat. Ne szőjjünk 1971 köré lehetetlen álmokat és terveket, mert azzal, csak önmagunkat csapnánk be. Inkább kapaszkodjunk abba, ami valóság, valószínű és várható. A valóság az, hogy a világ vállán még mindig az az ördögi palást van, amiben forgott és forgolódott a múlt esztendőben. Várható a lelkek további leszegényedése, tele a hit “összetöredező cserépedényeinek darabjaival”, a reménység egyre inkább foszladozó és szakadozó szálaival. A félelem nagyot nő — megint. A gond, az aggodalom megmarad soklábon járó szörnynek. Aggódunk önmagunkért, hiszen a jövő-menő évek és napok, természetesen, egyre többet visznek el kiszabott időnkből. Aggódunk gyermekeinkért, ifjúságunkért, kik közül egyre többet ejt rabul a kísértés, a bűnnek életet emésztő és romboló hatása: a szabadon tobzódó erkölcstelenség, a kábítószerek rabsága. Minek folytassam? Aggódunk az egyházért, mit “kikért a Sátán, hogy megrostáljon”, s egyre többen esnek ki a rostán. Aggódunk a köz- és nemzeti élet egyre vékonyodó minőségéért, és az emberiség sorsa felett, mert még mindig könnyebb a harc szikráját lángra lobbantani, mint a békesség légkörét megteremteni. Ez a valóság ma, s ezt várhatjuk az új esztendőben! S mégis lehet boldog újévünk! De ahhoz az szükséges, hogy szívünkben nagytakarítást csináljunk. Tiszta legyen a szívünk, mert csak akkor lehetünk boldogok, ha szívünk tiszta. Ilyen szívvel az Istent megláthatjuk (Máté 5:8). Mi haszon lesz abból? Az, hogy napjainkat kezdhetjük azzal, hogy megszámlálva a teendőket, azok közül kiválasztjuk azt, amit mi fogunk csinálni. A többit rábízzuk Istenre. A könnyűeket válasszuk ki magunk számára, a nehezeket hagyjuk Isten erejére, imánkban kérjük: végezze el helyettünk. Utóvégre, Isten számára semmi sem nehéz, “még a lehetetlennek látszó is lehetséges”. Ebben a hitben a gond szétoszlik, a félelem eltűnik, a reménységünk állandóvá lesz, bátorságunk megizmosodik, s az esztendő kialakul azzá, amilyennek kívántuk — kialakul egy igazán boldog új-esztendővé. Marsaiké József Romlásnak indult hajdan erős magyar! Nem látod Árpád vére miként fajúi? Nem látod a bosszús egeknek Ostorait nyomorult hazádon? Nyolc századoknak vérzivatarja közt Rongált Budának tornyai állanak, Ámbár ezerszer vak tüzedben Véreidet, magadat tiportad. Elszórja, hidd el, mostani veszni tért Erkölcsöd: undok víperafajzatok Dúlják fel a várt, mely sok ádáz Ostromokat mosolyogva nézett. Nem ronthatott el tégedet egykoron A vad tatár kán xerxesi tábora, S világot ostromló töröknek Napkeletet leverő hatalma; Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő Századja, s titkos gyilkosaid keze: A szent rokonvérbe fürösztő Visszavonás tüze közt megálltál: Mert régi erkölcs, spártai férfikar Küzdött s vezérelt fergetegid között; Birkózva győztél, s Herkulesként Ércbuzogány rezegett kezedben. Most lassú méreg, lassú halál emészt. Nézd: a kevély tölgy, melyet az éjszaki Szélvész le nem dönt, benne termő Férgek erős gyökerit megőrlik, S egy gyenge széltől földre téríttetik! így minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledűl s rabigába görbéd. Mi a magyar most? — Rút sybaríta váz. Letépte fényes nemzeti bélyegét, S hazája feldúlt védfalából Rak palotát heverőhelyének. Eldődeinknek bajnoki köntösét S nyelvét megúnván, rút idegen cserélt, A nemzet őrlelkét tapodja, Gyermeki báb puha szíve tárgya. Oh! más magyar kar mennyköve villogott Attila véres harcai közt midőn A félvilággal szembeszállóit Nemzeteket tapodó haragja. Más néppel ontott bajnoki vért hazánk Szerzője Árpád a Duna partjain. Oh! más magyarral verte vissza Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát! (folytatás az 5-ik oldalon)
