Reformátusok Lapja, 1969 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1969-11-01 / 11. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Reformáció - Ökuméné Október 31-e az egyház március 15-e, szabadságnapja; tavasz az őszben, mely az anyaszentegyház másfélezer éves fáját újra kivirágoztatta. Magyar földön, különösen, annyira elterebélyesedett, hogy egykor a nemzet 98%-át ölelte magába. Nem csoda, hogy a pápai főiskola címerében benne van ez a fa, melynek koronája Magyarország kontúrjait mutatja. Magyar földön kettő, avagy három ágra oszlott a reformáció egyháza, sajnos, egyesítése nem sikerült, másutt azonban a rosszul értelmezett vallásszabadság szabadossággá lett, s ki-ki inkább tetszése szerint, hogy sem a Szentlélek indítása folytán alakította meg vallásos csoportjait. Az evangélikus, református, stb. világszövetségek próbálják összefogni egy-egy egységbe a nemzeti, egy felekezetű egyházakat, míg a NCC és WCC országos, illetve világ viszonylatban kapcsolják össze a protestáns egyházakat szolgálati közösségbe. Amíg mindkettő ezt szem előtt tartja, jó, amikor azonban az egyik szuper-egyházzá, a másik világ-egyházzá akarja kinőni magát, s beszélni kezdenek a meg nem kérdezettek nevében, mindkettő eltévesztette célját s elvesztette hivatását. Sem az egyik, sem a másik nem egyház, nem felekezet, csak keret, melyben különböző felekezetek együtt dolgozhatnak, tehát egyiknek sincs joga közös nevezőként beszélni ott, ahol benne kinek-kinek megvan a saját hitvallása, hite és mondanivalója. Egyetemes egységtárgyalás inkább az egyes felekezetek dolga. A reformáció jellege állandó megújhodás, ortodoxiába nem csontosodó dinamizmus, mely magában hordozza az egész egyház megújulása reménységét az íge és a Szentlélek szerint, s nem lehet sem a reformáció, sem az ökuméné, semmiféle tárgyalás Jónása, azonban mindenkor kész dolgozni az egyház ige szerinti megújulásáért! A reformáció drága ajándék az egyház és benne az ember részére, az élet kovásza, az örökkévalóság kulcsa. Nem arra való, hogy hidegre tegyük, elkönyveljük, mint az egyház és a világtörténelem fél évezredes vallásos vagy ideológiai mozgalmát, mikor arra való, hogy az egész emberi életet megkelessze, s az íge szerint készítse az emberiséget Ura visszajövetelére. A reformáció örök kincseit becsüljük meg, mint szemünk fényét, amíg megvan, s ne cseréljük fel a látszat üveggyöngyeivel. Egy az egyház, egy a test, de a testnek is részei vannak. Sem az ökuméné, sem semmiféle más egység nem menti meg az egyházat, hanem csak és kizárólagosan Krisztus, aki meghalt érte s, Aki Ura és Feje az egyháznak és benne az embernek, nem pedig függvénye! ÜZENET Szent Mihály lovára szállt az öreg székely. A kis család a távozónak búcsút integet. Már nn ssze jár, a csillagok felett . ., Mikor utána kiáll a leánya: Édesapám! Jaj, igen sírnak a székelyek . . ! Édesapám! Csaba királyfi .. ! Jöjjenek . . ! Vitéz Ferenc HITVALLÁS A hitemnek alapja az Isten, Ki által lett e világban minden. Ő küldte le Szent Fiát a földre, Hogy helyettem a törvényt betöltse. Szent Fiának kiontatott vére Váltott meg az örök üdvösségre, Egyedül csak ö a közbenjáróm, Isten előtt Ö az én Megváltóm. Az én hitem nem legendán épült, Jézus drága tanításán szépült, S gályarabok példamutatása Mutatja, hogy hitem milyen drága. A Szentlélek tanít benne élni, Szentháromság Istent hogyan félni, Jézus vezet benne kézen fogva, Könnyen járok, terheim ő hordja. Templomunkba szent örömmel megyek, S a hitemről bizonyságot teszek, Vígan csendül ajkamon a zsoltár, Templomunkban, tudom, Jézus ott vár. A hitemnek alázat az éke, Benne élve igazi a béke. Nem imádom földi ember képét, Egyedül csak Isten őfelségét. A hitem az én igazi kincsem, Számomra szebb e világon nincsen, S tudom, hogy a földi utam vége Folytatódik majd ott, fent az égbe’. Hörcsik József Ha nem lesz többé iskolánk . . . Ha egyszer nem lesz többé iskolánk, — Nem lesz üvegház gyönge palántáknak, — Ha nem lesz tanterem, Hol a tanító nyíló ajakán Az ige-virág magyarul terem, Ha nem lesz többé szentesített mód Oktatni gyermekünk az ősi szóra, Ha minden jussunkból kivettetünk: Egy Iskola lesz egész életünk, S mindenki mindenkinek tanítója. Bölcsek leszünk, szentek leszünk, Hogy gyermekeink leikéhez közel, Mindig közel legyünk. Nem leszünk semmi más: Hitben, hűségben, tisztaságban Egymásnak folytonos példaadás. És esküszünk Mindenre, ami szent nekünk: Így, iskolátlanul Egymásból olyan nemzedéket ) nevelünk, Hogy mind az idők végezetéig Megemlegettetünk. Reményik Sándor
