Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-04-01 / 4. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA Hűséges szolgája, Chuma és kísérői nem tudták, hogy mitévők legyenek. Afrikában temessék el Livingstone holttestét? Chuma azt mondta: “Nagyon nagy ember volt, nem temethetjük itt el, holttestét haza kell küldeni Angliába.” Először a szivét vették ki, a szivet, amely 30 évig dobogott Afrikáért és eltemették egy fa tövében, rávésvén a fára: “Livingstone, 1873 május 4.” Tizennégy napig dolgoztak gazdájuk holttestén, majd fakéi'egbe és ponyvába csavarták, vállukra vették és elindultak nyugat felé, a kikötő felé. Kilenc hónapig tartott veszéllyel tele ütjük, míg a kikötőhöz értek s ott egy hajós kapitánynak átadták Livingstone holttestét, hogy Angliába vigye. Skóciában, Blantyre-ban, Livingstone szülőhelyén, a Livingstone Dávid emlék-muzeumban egy fából faragott szobor áll, mely ezt a halott vivő csoportot ábrázolja. A szobron ez az Írás olvasható: “Az utolsó ut.” Nem lehet meghatódás nélkül meg- állani e szobor előtt. Livingstone-t a londoni Westminster Abbey-ban temették el Anglia többi nagy emberei és királyai közé. Késői misszionárius utódja, a manchuriai muk- deni missziói leányiskola költő lelkű igazgatónője, Mrs. Miskelly (1934-ban halt meg Mukdenben munkája közben szerzett betegségben, tífuszban) igy fejezte ki a saját s ugyanakkor Livingstone lelkű- letét is: “Uram, én boldog leszek, Ha életem lámpása Te éretted oltódik ki.” Babos Sándor Nem a más anyanyelvűek beszédére gondolok. Latin, germán, vagy angolszáz nyelvek elsajátítására szorult belém egy parányi képesség; életem során hozzá is jutottam, hogy más népek fiainak beszédét ellessem, valamennyire el is tanuljam. A bajom az, hogy a magyar szavakból összerakott, utón, útfélen hallható, olvasható “hivatalos” nyelvből, minél öregebb leszek s minél jobban iparkodom — annál kevesebbet értek meg. A harmincas években kezdődött szócsavarások rettentő szokásából maradt mai, boldog napjainkra is egy egész sereg. Sőt, az a rettegtető gyanúm, hogy még újak is burjánoztak elő azóta. Tegnap is. Kaptam a balatonboglári tanács vb adócsoportjától egy Határozatot. Fontos dolog, én nem bánom, Írjuk nagy betűvel. Először azt gondoltam, elküldöm a Határozat negyedivnyi papírját Lőrincze Lajosnak. Legalább három rádióelőadást csinálhatna belőle. De hát csak egy Lőrincze Lajosunk van s nekem a Határozat értelmében ténykednem is kellene, ha tudnám, mit? Jártam én kereskedelmi iskolába is egy fél évig, mielőtt gimnáziumba adtak volna (igaz, hogy régen), s tanultam valamit kamatról, kamattérítésről. De mivel a közgazdaság- tanban máig hatökör maradtam, ez ellen a hiányosság ellen védekezendő, szoros barátságot tartok családom egy remek tagjával, aki több szakvizsgát tett s ma is kiváló dolgozó. Főkönyvelő. Felhívtam. Elolvastam neki a Határozatot, s megkérdeztem tőle; mit jelent? Kis összegről van szó — azt mondta, ne nyugtalankodjam. Érteni nem érti. Pedig, ha akarok, fellebbezhetek. Ezt még én is megértettem a Határozat szövegéből. De, hogy a “zárás során számszaki hiba miatt szaporodásba hozott kamattéritési többlettel’, mit tegyek, azt nem tudom. Én tartozom, vagy nekem tartoznak, illetve az én javamra Írnak majd néhány forintot? Rejtély. Ülök a papiros előtt s merengek. Rettenetesen félek attól, hogy hivatalos szervek megpirongatnak. Lehet, hogy mégis én vagyok adós? Mert az adócsoport szövegének stílusából is, mintha valami megrovásfélét éreznék. Azt Írja: “szaporodásba kellett hozni”. Kellett. Muszáj volt neki. S hozta. Működött valamit, dolgozott, miattam. De hogyan “hoznak” az adótisztviselők valamit szaporodásba? Nem ők szaporítják, ez azt hiszem, kétségtelen. Kisgyerek koromban vett apám a vásárban egy cserépmalacot. Keskeny nyilás volt a hátán. Biztatott, csak tegyek bele néhány fillért, majd meglátom, megszaporodik. Szaporodott is, mert ő időnként hozzáeregetett a magáéból néhány fényes pénzt. Pénzt fialt a malac. De hát apám nem “hozta szaporodásba” a malacot, hanem maga szaporította a benne levő pénzt. A Határozatot tértivevénnyel kézbesítették. Tárgya: “többletmegadás helyesbítése”. Hát helyesbítsék; ismerjék csak el, hogy többet adtam. De akkor miért fellebbezzek? Az csak jó, ha tulfizettem. Olyan, mintha adóelőfizető volnék. Vagy hogy ők, számszéki hiba miatt tévesen adták volna meg nekem a többletet? Nekem ugyan nem adtak semmit. Még soha életemben semmi jót nem kaptam az adóhivataltól, nem hogy többletet. Ámbár az is lehet: ők tévesen úgy számították, hogy én többet fizettem be, mint kellett volna, pedig dehogy! Sőt! Ellenkezően. Kevesebbet fizettem. S most én ezt vegyem tudomásul. Ha nem: fellebbezzek. Nos, fellebbezek, tisztelt Adóhivatal. Ez ellen a képtelen, kicsavart, össze nem illő szavak torz halmazából álló hivatalos nyelvhasználat ellen. Idegen ez: nyelvünk szellemétől, gondolkodásmódunktól, az élettől. És nincsen: tolmácsa! Én legalábbis hiába kerestem olyan szakképzett embert, aki adóügyi fogalmaimat “szaporodásba hozza”. (1963.) BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF GONDOLATAIBÓL 4« Éppen kitűnő embereknek szükséges a vallás leginkább, mert ők érzik igazán emberi elménknek szűk korlátáit. ❖ Jó iró csak az lehet, ki azért ir, hogy gondolatait kifejezze: ki azért gondolkozik, hogy Írjon, jó mesterember lehet, de való művész nem lesz soha. ❖ Minden ember nap-óra, melyet árnyéka megkerül. ❖ Azt mondják közönségesen, hogy a vallás csak annak szükséges, ki magát boldognak nem érzi; de e világon — hol semmi sem biztos, s a jövő pillanat mindentől megfoszthat, mitől üdvünk függ — ki érezheti boldognak magát? Ignácz Rózsa: IDEGEN NYELV
