Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-03-01 / 3. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 13 ROBERT FROST A KÖLTŐ, AKI BETARTOTTA ÍGÉRETEIT, MIELŐTT ALUDNI TÉRT Pár héttel ezelőtt halt meg Robert Frost, az amerikai költészet nem-hivatalos poéta laureatusa. Longíellow óta nem született hazájában egy költő sem, akit olyan rajongással vett volna körül a versolvasó közönség, mint őt. Szóképei, meditációi és tájképfestései szinte varázserővel hatnak. Hétköznapi beszélgetéseink alkalmával számtalanszor előfordul, hogy akaratlanul is idézünk költeményeiből és meglepetéssel tapasztaljuk, mennyire pontosan emlékeztünk a sorokra. Santayana mondása, hogy “az ember méltósága nem abban nyilvánul meg, amit cselekszik, hanem abban, amit megérteni képes”, találó magyarázatul illik Robert Frost egyéniségének és költészetének a jellemzésére. Annál is inkább, mert Frost az ember és Frost a művész mindig együtt él, mint valami csodálatos ötvözet a képzeletünkben. Robert Frost versei gondolkozásra kényszerítenek és megértéshez segitenek. Semmi miszticizmus nincs bennük. Költészetének nagysága és sajátos ize éppen abban rejlik, hogy bár témáit a vidéki élet szürke valóságából, a hétköznapi kisemberek rutinos munkáiból és közismert, általános problémáiból meríti, szavainak legmélyéről mégis az egész emberiség sorsának kérdései, dilemmái, lelki és szellemi megrezdü- lései ekhóznak. Kifejezőerejének ez a rendkívüli készsége emelte azoknak az igen ritka poétáknak a sorába, akiknek még életükben megadatott, hogy közkedveltségnek örvendjenek, s ugyanakkor a világirodalom kritikusainak egyöntetű elismerését is élvezzék. A nagy Yankee költő művészete ellentétes jellegzetességei ellenére is harmonikus. A különbözőségeket hosszú életútjának változásai hozták létre. Robert Frost sokat látott és sokat tapasztalt. Amerikának a világ legtekintélyesebb országává fejlődése, az iparosodás nyomán támadt uj életproblémák, a földművelés gépesítése, a gépeknek általánosan do- minálló pozícióba kerülése, az üzleti élet és szellem hihetetlen mértékű tekintélyszerzése, a természettudományok uj felfedezései és az ezekből kifolyólag szükségszerűen előállt szociális kérdések nyomasztó ereje . . . mind hatással volt az érzékeny költő művészeti irányának a kifejlődésére. Kortársai közül Pound, Masters, Dreiser, Anderson és pár másik iró munkáit ugyanezek a hatások érintették, csak az övétől egészen elütő módon. Robert Frostnak sikerült megőriznie egyensúlyát és elfogulatlanságát, tehát individualitását. Költészete számára minden hatás tanító-, ismeret-bővitő és horizont-tágitó eszközzé vált s mint ilyen: önálló nézőpontja megőrzésére és egy mindent átfogó arany-középutas bölcsesség elérésére serkentette. Ezért van az, hogy a világ megismerése még utolsó éveiben is jobban érdekelte, mint a világ megváltoztatása. Robert Frost saját magáról azt hiresztelte, hogy ő “egy princípiumokhoz nem ragaszkodó rendszer”, akinek az életében tulajdonképpen semmi más, “csak a versírás számit”. Ez a princípiumokhoz való nemragaszkodás azonban csak a költő saját színének és önállóságából származó szabadságának tudatos megőrzését jelenti. Ha tüzetesen végigolvassuk Összegyűjtött Verseit, azonnal szembetűnik, hogy Robert Frostnak nagyon is voltak gyökerei, amelyek közül a legerősebbeket egyenesen a római és a görög klasszikus irodalom gazdag és szigorú princípiumokkal telitett talajába eresztette. A hivatalos kritika konzervatívnak jellemzi költészetét, ami igaz is — fenntartásokkal. Frost “kísérletező” konzervatív és emancipált hagyománykövető volt. Óriási felelősségérzése elsősorban önmagával szemben szorította hűségre, mert csak ilyen módon volt elképzelhető számára az egész emberiség és az egész természet megértése. Robert Frostnak mindig a költészet volt a mindene, legalább annyira, amennyire nagy szellemi elődjének, Thoreaunak a természet. Rendkívüli virtuozitásának köszönheti, hogy a munkáiban előforduló sokszínűséget egymásbaolvadónak, harmonikusnak érzi az olvasó. Még pesszimizmusát is olyan egyéni átérzéssel és annyi oldalról megvilágítva vetíti szemünk elé, hogy mire a versek végére érünk, meglepetéssel tapasztaljuk: pontosan az ellenkező irányba, a reménységbe terelte gondolatainkat. Robert Frost költeményei: életének tükörképei. Megismerjük belőlük a humoros, barátságos emberen és a rendkívüli talentumokkal dolgozó poétán kívül Robert Frostot, a széles ismeretekkel rendelkező geográfust, a történészt és a plasztikus stilusu humanista, közelebbről a XX. századba szakadt transzcendens gondolkodót. Látjuk hogyan érik benne érzésé a mult, a jelen, az ember, a patak, a csillag, a kőfal, a vadméh, a gyermek, az öreg, a madár és a fűszál . . . képzelet és emlék összekapcsolódik, szintéziséből uj fogalmak születnek uj tanítások alapanyagául. A költői véna mellett két más rendkívüli tehetsége is volt Frostnak, ami segítette fejlődésében. Egész életén át lekötötte és foglalkoztatta: a tanítás és a megfigyelés. Nyílt, kék szemeivel mindent észrevett, mindent elraktározott, hogy majd annakidején tovább adhassa őket. Módszerei nem hasonlítottak sem Henry James kiválogatásra irányuló kutatásaira, sem Emersonnak, rokonlelkü elődjének etikai természetű célkitűzéseire. Robert Frost pragmatista megfigyelő volt: szigorúan szemügyre vette az adott tárgyat és először is abból a szempontból vizsgálta meg, hogy milyen jelentősége lehet a gyakorlatban. Ennek ellenére, ha végignézünk élete munkáin, gyakorlati szempontjait sohasem érezzük szembetűnőnek. Az irodalomban használt moralista jelző értelmében Robert Frost ahhoz az “iskolához” sem tartozott. Versei viszont reménységet keltenek, világosságot terjesztenek és a jóra ösztönöznek. Nem nietzschei, poei, vagy baudelairei a levegőjük, hanem Whitman, Browning, Tolsztoj és Goethe írásainak atmoszféráját juttatja az eszünkbe. A régi protestáns családból származó Robert Frost életfilozófiája egyszerű és egyéni: Az ember legfon
