Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-01-01 / 1. szám
AZ APA ES A FIA Négy szénfekete táltos állt meg tajtékozva a vármegyeház előtt. Fenn az ablakhoz tódultak az urak. —• Itt a zsibói ur! . . . A négy ló kapált, nyihogva rázta a fejét. A báró hatalmas alakja mellett izmos, erős gyerek tűnt fel. — No lám csak ... a Wesselényi-fi! A fiú vállán ibolyaszin mente — balja kardmarkolaton. Keze alól ki villannak a markolat türkizkövei. — Itt van Wesselényi — súgja Tholdalagi grófnak jobbkeze és segítsége, a fiatal Horváth. — Hallottam — böki oda a főispán ingerülten. Többséget akart a jó ur egy indítványhoz — de hát elvitte most már, ugylátszik, az ördög. — Tán nem — mosolyog öntelten a fiatalember. Hajlékony, jóvágásu legény. Mindenkinek kedvére való. Mondják, biztos helye van már az udvari kancellárián. ALEXANDER POPE: A KIS=TUDÁS GÖRGEY GÁBOR FORDÍTÁSA A kis tudás veszélyes, hosszan idd, vagy ne is idd Múzsák forrásait: kortyolgatástól kólyagos leszel, de húzd meg jól, s kijózanit e szer. Múzsánk tüze ifjan fellelkesil s elérjük a Művészet csúcsait; az ész zárt síkjain csak távlatok nélküli szűk képeit láthatod, de lépj tovább, végtelen s meglepő tudás uj képei buknak elő! így látjuk mi a tornyos Alpot is, úgy tűnik, orma mind az égbe visz, az első fellegek s örök havak s ormok már utolsóknak látszanak — megmásszuk, s a látványtól vacogunk, mert nő a fáradtság és nő utunk, vándor szemünk előtt a kép dagad: bérc bércre húz Alpokra Alpokat! ★ ★ ★ Alexander Pope 275 évvel ezelőtt, 1688-ban született. Kora fiatalságától kezdve élete végéig csak az Írásnak és csak az abból szerzett vagyonából élt. A születéstől fogva nyomorék költő merész és kihivó szatíráival, Homérosz-forditásával, szellemességével és tudásával rövid idő alatt hatása alá vonta kortársait s ezáltal a 18-ik század szellemi életének irányítójává vált. 1744-ben halt meg Twickenhan-i otthonában, amely esztendőkön keresztül akkor már az angol klasszikus irodalom központját is jelentette. Itt közölt verse az “Esszé a kritikáról” cimü munkájának egy töredékét alkotja. — Hát elhozta — int busa szemöldökével a Wesselényi fiúra Poós Gáspár uram — pedig csak most múlt kilencéves. — Hát? — horkan fel Baróti. — Vadkanvadászni hordozza azt már az apja! Multiban is egy sebesült vadkant, hogy támadt, két lépéssel előtte találta el az öreg Wesselényi. S még csak meg sem rezzent a gyerek. — Fortes creantur fortibus . . . neque-imbellem feroces Progenerant aquilae columbam — idézi Horatiusi Nemeskéri tiszteletes uram. — De nem igen emlegesse nagytiszteletü uram se a vadak erkölcseit, mert eszébe juthat a bárónak és szétvágja itt a gyülekezést, mint Kolozsvárt a diétát. Az urak fanyarul nevetnek. Csak a fiatal Horváth arcán rándul meg egy kaján vonás — s már el is siklik a beszélgetők mellől. — Hallja-e bátyám — fogja meg az öreg Kibédi Farkas mentéjén a gombot — hallja-e, Wesselényi azért jött, hogy szétvesse a gyűlést! Megy a furfangos szó, valóságra színezve a tréfát s mire megjárja az ambitust és visszakerül a nagyterembe, már hitelt lel mindenütt. Megveresednek a vastag nemesi nyakak. Kutyamája, ha van ok, ha nincs, szétvetni a nemesi gyülekezetét csak úgy, mert nagyúri kedve azt kivánja! — Dejsz! — majd elválik, ki bírja jobban. A nemes vármegye, avagy a zabolátlan zsibói báró? S amint szétnéz Wesselényi, vasvillaszemek döfnek felé s foghegyről vetett kurta szavak felelnek a kérdéseire. A zsibói ur meghökken s egyet fuj aztán. — Nem tetszem ... — dörmögi önmagának. A gyermek mindebből nem vesz észre semmit. Komolyan, nyugodtan ül helyén s hallgatja a beszédeket, amikbe időnként beledörög a báró szava. Ilyenkor bosszús moraj kél a teremben. — Apa haragos — állapítja meg a fiú s nézdelődik tovább. Most Wesselényi beszél. A zugás szinte állandó, a báró hangja dörögve emelkedik s vele az ingerültség is körülötte. Fönn az asztalnál a főispánhoz hajol az aulikus Gerzson és mond valamit. Kiszámított volt, avagy véletlen, a félhangon tett megjegyzés Wesselényihez csapódott. — ... rebellis. A báró arca elfeketül, mellében feldübörög az indulat. — Ni — látja csodálkozva a gyermek — hogy elsápadt a főispán s asztalt verve ugranak föl a megyei urak! — Pardont! A gyermek arra riad, hogy a gyűlés tombolva követel valamit s ahány felemelt ököl, mind Wesselényinek irányul. — Megkövetni! Pardont! A báró tekintete körülvillámlik, aztán hatalmas
