Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-08-01 / 7. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA HÁRFA-HANGOK AZ ÉLET ZAJÁBAN ISTENHEZ SZÓLNÉK (Olvasd: I. Mózes 17:1. — Zsoltár 103. — II. Kor. 1:3. — Krónika 28:9.) Az én szavam nem szép: — óh miért nem vagyok énekes madár, vagy nyirfaágak között halk tavaszi szellő, amely hárfákkal cimborái? Miért nem lehet szavam zugó habja vizeknek, láng daruz s olás, vagy hópehely nesze, harmatcsöppenése hűvös holdvilágnál, vagy erdő lehelete? Zsenge lombok lenge tapsolása, nyájas tücsök szó, vagy csendülő sugár, növekvő füvecskék zsongó muzsikája, akiket megcsókolt a nyár? Szavam miért méltatlan, durva, nyüttes, fülsértő emberi szó? — Csak sóhajtok hát . . . Istenem, meghallod-e? Te megértő vagy és mindenható. HÁRFÁS elküldtük a kinai lelkipásztort, Yü tiszteletes urat, hogy beszéljen a vak fiatal ember családjának a lelkére, és kérje őket, hogy ne űzzék el a családtól a vak embert. De minden hiábavaló volt. A család üldözte a fiatal embert nem annyira az evangélium elfogadása miatt, mint inkább a jövendőmondásból bejövő jövedelem elesése miatt. Egy Ízben Wang bátyja testi kínzással próbálta az öccsét jobb belátásra bírni, de az nyugodt hangon igy szólt hozzá: “Az apám meghalt, az anyám sincs már, a kezetekben vagyok . . . megölhetsz és csinálhatsz velem, amit akarsz, de akkor sem fogom megváltoztatni elhatározásomat, hogy keresztyénné legyek.” Erre persze még több ütlegelés és szidás lett a következménye, majd összegöngyölitették a fiú ágyneműjét és kiutasították a házból. Wang az egyik szomszédjuknál volt pár napig, de nyilvánvaló volt, hogy ott se maradhat sokáig. Yü tiszteletes ur még egyszer elment a bátyjával beszélni, de minden eredménytelen volt. így nem maradt más hátra, mint segit- ségére lenni a fiatal vak embernek. Innenonnan pénzt gyűjtöttünk, ruhát vettünk neki, élelméről gondoskodtunk, lakást pedig a templom épületében levő evangélisták kis szobája nyújtott. Természetesen, ami adomány összegyűlt csak arra volt elég, hogy a testet s lelket összetartsa benne, de ő boldog volt és örvendező, mert olyan szivbeli békessége és öröme volt, amilyent neki eddig senki és semmi nem adott. Jövőjét nem tudta, csak azt tudta, hogy az élete az Isten kezében van, Aki hatalmas Isten, s Akiről vasárnapról vasárnapra hallhat, s Aki őt nem fogja elhagyni. S ez neki teljesen elég. Dolgozni sokat nem tud, de any- nyit már meg tud tenni, hogy tapogatózva a fal mellett a templomba megy és egy portörlővel pádtól pádig, ablaktól ablakig menve megtörli azokat, hogy tiszták legyenek, mert illik, hogy az Ur házában mindenek ékesen és jó renddel legyenek. És amikor Yü tiszteletes ur útra indul, hogy a gyülekezeteket látogassa, magával viszi vak Wangot is, hogy bizonyságot tegyen a híveknek arról, hogy mit jelent az ő számára hinni az Ur Jézus Krisztusban.
