Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-03-01 / 3. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 21 Beszélgetés egy skót tudóssal magyar nyelven Amerikában A chicagói McCormick theológia tanárlakásainak felépítésében és belső beosztásában semmi különleges jellegzetesség nincs. Bárhol találhatunk hasonlókat. George Knight professzorék otthonának igy nem a külsőségek és a bútorok kölcsönözték azt a sajátságos és rokonszenves atmoszférát, amelyet hozzájuk érkezve azonnal megéreztünk. Vájjon európai hátterünk, a részben közös élethivatás és Magyarország emléke támasztotta fel bennünk percek alatt a jóleső érzést, hogy igazi barátokra, testvérekre találtunk? Nem, mindez csak hozzájárult az első benyomáshoz. Egyik kérdést a másik után intéztem Knight professzorhoz a gyönyörű hímzett térítővel borított ebédlőasztal mellett s hamar kibontakozott előttem egy olyan lelkésztanár arcképe, aki nemcsak tudományos felkészültségével és széleskörű tájékozottságával, mégcsak nem is patainás nevének és pozíciójának tekintélyével vonja csak magára az emberek érdeklődését. Egész egyéniségéből kiérezhető, hogy a barátság felajánlása és előlegezése nála nem modort jelent és hogy frissességének, nyíltságának, természetes humorérzékének és könnyed társalgásmódjának alapja: emberszeretet. Illatos kávé, friss pogácsa és püspök-kenyér mellett keresztül-kasul jártuk a világot. Hol felesége, hol ő időzött hosszabban életüknek egy-egy fontosabb állomáshelyén: Glasgowban, Budapesten, New Zealandban. Olyan élet-történetbe nyertem bepillantást, amelyiknek minden egyes szakasza bizonyság Hans Christian Anderson szavai mellett: “Minden ember élete egy mese, Isten ujjaival irva.” Engem azok a fejezetek érdekeltek különösebben életükből, amelyek velünk kapcsolatosak . . . Régi, nagynevű családjából George Knight az első, aki teljesen megtanult beszélni, Írni, olvasni magyarul. De a magyar nép iránti érdeklődést és szeretetet örökölte. Egyrészt a múlt században világszerte ismert misszionárius dédapjától. A. N. Somerville 1887-ben hátlapokig evangélizált nálunk is és a magyarokat szivébe zárta. Másrészt édesapjától, aki amikor a Skót Református Egyház hivatalos kiküldötteként bejárta Közép- és Kelet-Európa országait, fiát is magával vitte, s alkalmat nyújtott számára, hogy 16 éves korában 3 hetet Budapesten tölthessen. Mindaz a kellemes tapasztalat, amit a figyelmes és éleseszü ifjú magával vitt skót hazájába, döntően hozzájárult későbbi életének kialakulásához. Még készen sem volt tanulmányaival — melyben az Ótestamentum és a sémita nyelvek voltak fő tárgyai — máris meghívást kapott missziós kiképzésre. Hogy minél jobban felkészülve állhasson majd szolgálatba, a glasgowi egyetemen, ösztöndíjjal, megtanult magyarul. “Nagyobb boldogságot el sem tudtam volna akkor képzelni, mint hogy a budapesti Skót Misszió fejének nevezzenek ki” — mesélte lelkesen. “Első hivatalos gyűlésünkön meleg fogadtatásban részesültem. A magyar részről, udvariasságból angolul elhangzott üdvözlés után óriási ovációval fogadták az én — meglepetésükre — magyarul elmondott székfoglaló beszédemet.” Milyen volt a Knighték élete Pesten? “Wonderful . . . wonderful!” — vette át a szót felesége és hamarosan azt is megtudtam, hogy legkedvesebb emlékeik közé tartoznak a hétfő reggeli városligeti korcsolyázások s a sok séta a Margit-szigeten, ahová már csak azért is sűrűn eljártak, hogy “a világ legszebb krizantémjaiból’ vásárolhassanak. A magas müvelségü és csupa-ketíély skót házaspár körül rövid időn belül meleg baráti kör alakult ki, akik közül különösen szeretettel emlékeznek Forgács Gyula és Nagy Sándor lelkészekre. “A magyar népet nagyon könnyű megszeretni” — hallgatom örömmel — “mert hamar lelkesülök, zene és müvészetkedvelők, emocionálisak és őszinték megnyilatkozásaikban.” — Mintha tükröt éreztem volna magam előtt, ahogy sorba leírtam a jelzőket. — “A skót és a magyar természet sokban hasonló. Szinte otthon éreztük magunkat a magyarok között. A magyar és a skót ember életfelfogása, természete sokkal közelebb áll egymáshoz, mint például a skót és az amerikai, hiába beszélik ugyanazt a nyelvet.” A Knight házaspár, baloldalon a cikkíróval Aztán leszűkítettük a két nép fiainak jellemzését a reformátusokra. “Itt már különbözünk egymástól némileg. A skót ember vallásosságára nincs alakitó hatással hazafias érzése és viszont. A magyar református egyház és ember megértéséhez azonban ismernünk kellett történelmi hátterüket is.” — “Milyennek látott bennünket ebből a szempontból ottartózko- dása idején?” — kérdeztem. “Természetesen akadt kivétel” — felelte a professzor — “de nagy általánosságban nekem úgy tűnt fel, hogy még a magukat erős-nyaku-kálvinistáknak vallók is érzemileg először magyarok voltak s csak aztán reformátusok.” A háború terjedése s a szélsőséges politikai körök erősödése sok nehézség és megaláztatás elé állította később a budapesti Skót Missziót a zsidóság között végzett evangélizálásukért. A Knight-házaspár egyéniségére vall, hogy még ezek a próbatételek sem tudták befolyásolni irántunk érzett szeretetüket. Még akkor sem, amikor végül is el kellett hagyniok Magyarországot. “A háború után én voltam az első angol, akit nem katonai minőségben beengedtek Budapestre 6 hétre.” Az egész Skót Missziót, benne Knighték ottmaradt személyes könyveit, értékeit a
