Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)

1962-03-01 / 3. szám

20

REFORMÁTUSOK lapja

—--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------s

TÉLI EPIZÓD SZABÓ LÖRINCZ “TÜCSÖKZENÉJÉ”-BÖL

1. A TÉL RAJZAI

4. A SZÉP BORZADÁLY

A tél rajzolt. Száz fehér-fekete vázlatán a bokrok szerkezete s a nagy fák sok törékeny ága-boga oly gyönyörű volt, hó és zúzmara olyan dús disz, hogy szemem-szám elállt. Próbáltam utánozni a csodát, a gondos művészetet, amivel szépségeiket fedezieüe fel; de a ceruzám ügyetlen maradt.

Hány árnyalatot, hány uj vonalat kapott egy dőlt kerítés! És milyen tisztán mutatta, mily érzékenyen a hó a cinkék s varjak lábnyomát, s ahol meggyűlt, a szél örvényeit!

Szép volt a táj, a szó, hogy "Havazik!", meg ünnep, s volt szenünk, fűteni, fánk, mégis borzadtam tőle: emberek fagytak meg télen s éhes verebek.

Neki hát! Oldalt nagy, havas síkok.

Előre! Ott majd mindent megtudok.

Varjak. Bokám fájt. Nem fütött erő

soha még ily vad. Az esteledő

táj rám szürkült. Hói a Kürtös patak?

Az Ipoly jól mutatta az utat,

hátra, előre. Otthon anyuka

hogy sirat már! De a Kürt meg az a

Katlan, a titok, a szép borzadály

közeledett, az örvény, a Halál,

melynek Torka van — van neki, biztosan,

hiszen mondták! Összeszedtem magam

s tovább verődtem. Sokszor lépni is

alig lehetett, félúton a friss

hó úgy befújta az egész folyót . . .

S ekkor a ködből gyors árnyak, hahók — s elzugoit mellettem — nagy pillanat! — de visszafelé —- a mentőcsapat.

2. A BEFAGYOTT IPOLYON

5. TOVÁBB

Korcsolyáztam. Előbb fakorcsolyán, aztán igazin. Még csak tétován mozogtam a befagyott Ipolyon, s féltem a forgóktól: sok helyt bizony vékony volt a jég, süllyedt, recsegett s visszahajolva szinte röpített, ha rátévedtünk. Ilyen helyeken lyukat kereső, tátogó halak villogtak az áttetsző zöld alatt, de többnyire fenékig mereven állt a dermedt viz, s én kényelmesen kacsáztam ide-oda . . . Szárnyamat (a kabátomét) széttártam, kevély vitorlaként, dőljön bele a szél: repülés volt ez is, tükörsima semmiben a repülés mámora, s mig nyeltem a hó csapó pelyheit, a kalandvágy mindig messzebbre vitt.

Megkönnyebbültem. A karonfogott, pokrócbacsavart, rummal itatott négy gyerek élt hát — a részleteket később tudtuk meg: — egyik sem beteg, sőt, ime, mind a lábán megy haza! . . . Mehetek én is ... De a Katlan, a nagy káprázat, s a másik, a Patak, a szépnevü? Óh, boldog iszonyat!

Mit tegyek? A rém nem nyelt senkit el, de azért megvan, ott van, s látni kell, látnom kell: még ma: ha már itt vagyok, ki kell bírnom ezt a kis darabot, a kis utat a kongó Gödörig, ami hátra van! . . . Poklok lángjait láttam egy Kondér alatt, s jegeket, szakadékot, bíbor örvényeket, és zöld Vadászt, amint kürtjébe fuj . . . S kacsáztam tovább, lankadatlanul.

3. HALÁL TORKA

6. LYUKAK A HOMÁLYBAN

Hangok a jégen. "Szörnyű! Beszakadt a Katlan-Gödör!" És: "Kürtös patak", hallottam, s "Halál Torka!" "Plédeket!", kiabálták. "Négy fiú ott veszett", sírta valaki. "Csak egy", tudta más;

— és máris indult liz-husz korcsolyás férfi, csáklyákkal, föl az Ipolyon.

Utánuk én, kacsázó izgalom, bukdácsolva, a gyors nagyok megeít hatéves sereghajtó. Őrület vette eszemet. Hogy? Katlan-Gödör? Pokol csattant-borzongott benne föl, úgy kongott a hang a szó közepén.

A szél szembe fújt. Fáztam. De a rém hajtott, húzott. Ijesztett a magány a kanyarban. A felső hid után már sehol senki. Vissza? Hói vagyok?

A látomás elörét kongatott!

És most már nem ijesztett a vidék, s hogy meg-megreccsent alaitam a jég, s a gondolat, hogy farkas is jöhet: zergeiollas apród integetett, fürge vadász, ki a folyó s a hegy közt futárkodik (bár mindig csak egy irányban: onnan ide) . . . Kürtszava szinte zendül már . . . Tűzvész meg ez a karcsú legény állt előttem, mikor hirtelen jobbra fordult az Ipoly s én megérkeztem ... És mit kaptam? Oly üres minden; se vadász, se pokol! . . . Kaptam tudást, amely semmit sem ért, valóságot kínokért s álmokért, szűk árkot, nádast, derengő öböli.

Kürtös patakot és Katlan-Gödört: lyukakat a homályban. Semmi mást.

S otthon vérhányást, torokgyulladást.