Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-02-01 / 2. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 19 ARCKÉPEK: Harriet Beecher Stowe "Uncle Tom" 1852-ben, 110 évvel ezelőtt születeti a világirodalom és az emberiség számára. Alakja ma is él. Többé már nem kunyhóban, hanem az emberi lélek palotájában. A "Tamás bátya kunyhóját" egy amerikai református "nagyasszony", Harriet Beecher, az előbb cincinnatii, majd bowdoini szemináriumok tudós professzorának, Calvin Síowe-nak a felesége formálta örök valósággá. A tiszta felebaráti szeretet legszebb zsoltárát énekelte, hirdette a könyvben, tragikus időkben, az élet színpadán. Minden üteme a krisztusi hit léleküditő harmóniáját sugározza felénk ihletés erővel . . . ma is. Harriet "nagyasszonyt" ez "Uncle Tom's Cabin" tette világhiressé 41 éves korában. Egyik napról a másikra. Egy év alatt csak magában Angliában másfél millió példány fogyott el könyvéből, amelyben rádöbbentette a hadvezéreket, teológusokat és politikusokat, Amerikát és az egész világot arra, hogy csak a szeretet olvasztja le a kegyetlen kalmárság vastag kérgét a szabad ember szivéről. — "Tamás bátya" alakja ma, esztendők múltán is úgy áll az igazságot érző emberiség előtt, mint a Szabadságszobor az Atlanti Óceán hullámai fölött. Harriet Beecher Stowe világhíres könyvének a szeretet volt a bölcsője, zsoltáros ének a ringatója. Nagy kár, hogy életének és művészetének ezt az oldalát kevesen ismerik. Harriet lelkét kora gyerBOCSÁSS MEG IRTA: NADÁNYI ZOLTÁN A szemedet, mely mindig odafordul, hol én vagyok és kelni, bukni lát és el nem unja nézni ezt a zordul szövődő, egyhangú tragédiát, a szemedet, mely az imént is, este, mikor kigördült velem a vonat, tűnőben is még arcomat kereste és nézte, nézte imbolygásomat, a szemedet távolból, gondolatban megcsókoltam és köszönöm neked, hogy a szemed engem néz szakadatlan, hét éve már, hogy néz, néz, nézeget. Még éjjel is, ha alszol már, az álmok ködében is ott ring bus homlokom. Bocsáss meg, hogy mindig elébed állok s előled a világot elfogom. mekségétől kezdve alakította és nemesítette a szülei házában uralkodó csodálatos egyetértés és zenekultúra. Eszményi közösségük forrása — mély vallásos meggyőződésükön kívül — a gyakori házikoncert és a közös éneklés volt. Fiatalkori élményei között meghatóan festi le Harriet a mozzanatot, amikor szülei zongorát vásároltak: "A Szövetségládát nem vihették annakidején a Szent Sátorba akkora örömmel és átszellemüliséggel, mint mi otthonunkba az uj zongorát." Apja, a Connecticut-szerte hires-neves liich- fieldi lelkipásztor szépen hegedült, Harriet 7 testvére közül két fiú fuvolázott, valaki felváltva a zongorához üli, a nagy család többi tagja pedig kórust formált és úgy énekelték áíszellemüllen egymás után a szebbnél-szebb egyházi énekeket, ősi zsoltárokat. Csodálatosan eggyé kovácsolta őket a zene élvezete a harmónia-szülte szeretet bearanyozta az egész parókiát. Családi együttesük ihlete később egyházi énekek Írására késztette Harrietet. Már hires írónő volt, mikor apja — akkor már a cincinnatii Lane Theological Seminary elnöke — Henry és Charles fiaival együtt kiadta az évek alatt összegyűjtött legkedvesebb vallásos énekeiket "The Plymouth Hymnal" címen. Ebben az egyházi énekeskönyvben szerepelt legelőször Harriettől pár megzenésített költemény, amelyeket azután sok hasonló követett élete későbbi folyamán. Közülök sok olyan közismertté és közkedveltté vált, hogy ma már majdnem minden protestáns denomináció énekeskönyveiben megtalálhatóak. Harriet a zenében a hit bizonyságtételét is érezte s az egyházi zene és ének segítette át később nagy fájdalmán, amikor 1886-ban férjét elveszítette. "Still, still with Thee, when purple morning breaketh. When the bird waketh and the shadows flee ..." — vetette papírra a szavakat Harriet bizakodón még élete derekán egyik korareggeli sétája ihletetségében. S 1896-ban ugyanezekkel a szavakkal mondtak néki istenhozzádot rokonai és barátai, amikor egy napsütéses júliusi napon körülál’ták virágerdős koporsóját és elénekelték legkedvesebb énekeit. Egbert Smyth professzor is Harriet "nagyasszony" örökszép versét olvasta fel utolsó útjára bocsátván búcsúzóul: "So shall it be at last, in that bright morning. When the soul awaketh, and life's shadows flee. Oh, in that hour, fairer than daylight's dawning. Shall rise the glorious thought, I am with Thee." Szálltak, szállnak azóta is a gondolatok . . . s a melódia. Nemesítenek, gazdagítanak bennünket is, mint ahogy a sok-sok zsoltáréneklés istenhitre és emberszeretelre nevelte régen a Beecher-családot, köztük Harriet Stowe-ol, a "Tamás bátya kunyhója" klasszikus tollú Íróját.
