Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-02-01 / 2. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA már, és el is fog jönni. A ma áldott valósága az, és a jövendő nagy reménysége is. Gyülekezeteink szivében egy nagy kérdés ég: megyünk, vagy maradunk? Mi lesz velünk? Az Ige annyira ránkillő: “még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk.” Fontos az, hogy egy “nyáj” maradjunk. Még fontosabb az, hogy Istenfiuságunkat ne adiuk fel, hogy az Ő megváltó uralma alatt éljünk, hogy az Ő Országának imádkozó polgárai maradjunk. De legfontosabb, hogy a “csemete-lelküek” gyü- mölcsöt-termő fákká legyenek, hogy velünk együtt Isten Országában lakozzanak, mert csak ott maradhatunk meg mindnyájan nem csak református magyarnak, hanem remélni tudó embernek is. Köszönő levél Szerencsről A THÁBOR HEGYEN Nagytiszteletü Marton Sándor ref. lelkész urnák Nagytiszteletü Lelkipásztor Ur! Szerencsi református egyház presbitériuma és egész közössége nevében hálás szivvel mondunk köszönetét egyházközségünk részére küldött $300.00, azaz háromszáz dollár adományért. Köszönetünkkel elsősorban Nagytiszteletü Ur felé fordulunk, aki magára vállalta egy ismeretlen gyülekezet terhét és meghálálhatatlan szeretettel hordozta azt. Gyülekezetünk számára felbecsülhetetlen értéket jelent a küldött adomány. Amikor hálás köszönetét mondunk érte, kérjük Istent, hogy szeretetének bőségével áldja meg Nagytiszteletü Ur életét, minden szeretteit és tegye gyümölcsözővé szolgálatait! Hálás szeretettel gondolunk mindazokra a testvéreinkre, akik Nagytiszteletü Ur felhívására siettek adományaikkal segítségünkre lenni. Kérjük Nagytiszteletü Urat, szíveskedjék tolmácsolni köszönetünket a jókedvvel és jósziv- vel adakozó testvéreink felé! Presbitériumunk határozata szerint az adakozást az utókor számára jegyzőkönyvünkben megörökítjük és az adományt 1220-ban épült templomunk fenntartására fordítjuk. Még egyszer hálás köszönetét mondva, maradunk a szerencsi református egyház nevében Szerencs, 1961 október hó 15-én atyafiui szeretettel: Molnár István Faragó György főgondnok lelkipásztor (Egyházi pecsét) BÓDVASZILAS (Borsod vm.) község határában hatalmas csepkőbarlangot fedeztek fel a kutatók. A földalatti képződmény nem olyan hosszú, mint az aggteleki barlang, de az egyik terme a legnagyobb Magyarországon. A barlangot Dr. Dénes György ismert szpelunkológus fedezte fel. (Máié 17:1-9) Magas hegyorom, erdő koszorúval. Hogy benne a szem csak az egei lássa. Óit szólt az Isién egyszülött Fiával, Ezért szép neve: az istentisztása. Oda vitte fel három tanitványái. Isteni fényben tündökölt képe. Oly ragyogásban, mint mikor a napfényt Vakítón veri hólepel fehérje. Mózes és Illés, ős próféta lelkek. Oly fényben szálltak a Thábor ormára. Hogy Péter, Jakab és a kedves János Nagy félelemben borultak egymásra. A két próféta elmondta Jézusnak: Szenvedésének nem lesz soha párja. De legdicsőbb hely Isten országában Hatalmas jobbján elkészítve várja. Fényes fellegből Isten szava zengett: "Ez az én fiam, kiben gyönyörködöm. Őt hallgassátok, mert hozzá hasonló Nem volt, nem is lesz sem égen se földön." E hangra mélyen megrendült a lelke Az arcra hullott három tanítványnak. Krisztus érinti s hangjára ocsúdnak. De rajta kivül már senkit se látnak. A fény eloszlott s Krisztus szellem-arca Már vissza nyerte emberi vonását. Szent lábaihoz omlott alázattal Imádják benne Isten földi mását. Pétert átfűti Krisztus istensége. Úgy érzi, ott van a Menny kapujában. Mily boldog élet Isten közelsége. Földi bilincsből szabad szívre vállán. "Uram! ez a hely Paradicsom nékünk. Építsünk házat e Szenthegyen, hármat. Néked, Mezesnek, Illésnek is egyet. Ahol a lelkünk istenül imádhat!" Gerjedő szivvel ezt rebegi Péter, De rajongását hüti a jó Pásztor: Ezt a jelenést szivetekbe zárva El ne mondjátok, csak feltámadáskor. SZABÓ LÁSZLÓ
