Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-02-01 / 2. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA elvégzése után mehetnek teológiára, tehát normális körülmények között 21-22 éves korukban. Ehhez jön a három esztendős lelkészképzés. Több mint felük már nősen megy a teológiára s mire kikerülnek, ezrével várja őket s sok üres protestáns gyülekezet. Jelenleg Amerikában mintegy 25,000 gyülekezet van lelkész nélkül. Mit tehetünk mi, amerikai magyar reformátusok? — Az első: becsüljük meg szerfelett a most szolgáló pásztorokat. A megbecsülés és tisztelet vonzani fogja ifjainkat is erre a hivatásra. Ugyanakkor, mi lelkipásztorok is becsüljük meg egymást. — Másodszor: lássuk el tisztességes fizetéssel lelkészeinket. Méltó a munkás a maga bérére, a lelki- pásztor is. Sok, jelenleg üresen álló magyar parókia kapna lelkipásztort, ha áldozatos adakozás árán is, ha az évi fizetést 6000-7000 dollárban állapítaná meg a kezdő lelkésznek a gyülekezet. Hasonló, de más pályára képesítő diplomások 15 sőt 20,000 dollár évi fizetést kapnak. Ismerek olyan lelkipásztort, kinek két mérnök fia tízszer annyi fizetést kap, mint palástos édesapjuk. — Harmadszor: próbáljuk ifjainkat a leikipásztori pálya felé irányítani már gyermekkorban. Imádkozzunk velük együtt. Adjunk nekik vallásos tartalmú olvasmányokat. Az egyházi életben nőjjenek bele a lelki munkába. A lelket meg ne oltsuk bennük az egyházi élet szándékos vagy szándéknélküli kritizálásunkkal. Próbáljuk meg, hogy minden gyülekezet vegye programjába a lelkipásztori pályára lépő egyháztagjának segítését. — Negyedszer: ne szűnjünk meg imádkozni Istenhez azért, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Tulajdonképpen ez a legnagyobb lehetőségünk. Dr. Harangi László NT. ENDREI FERENC BEIKTATÁSA Nt. Dr. Szabó István, a Magyar Egyház- kerület elnöke december 10-én iktatta hivatalába Nt. Endrei Ferenc ref. lelkészt, a 180,000 lakosú Indiana állambeli Gary városának egyetlen magyar protestáns papját. A délutáni istentisztelet az 5160 Georgia Street-en épült uj templomban folyt le a Nyugati Egyházmegye magyar lelkészeinek és a helybeli angol nyelvű református pásztorok részvételével, a templomot teljesen megtöltő helyi és vidéki hívők jelenlétében. Az angol nyelvű igehirdetést Dr. Szabó István végezte, aki Clevelandból repült erre az ünnepi alkalomra — magyarul pedig Dr. Ludwig Arthur, indiana-harbori ref. lelkész, a Nyugati Egyházmegye ügyvezető titkára és a Lake County Council of Churches alelnöke prédikált. Az istentiszteletben cselekvőén részt vettek: Nt. Parragh Dezső chicago-west-sidei lelkész, a lelkészkörzet elnöke, Nt. György Árpád chicago-south-sidei lelkész, a Magyar Egyház- kerület pénztárosa, Nt. Beretz Árpád az east- chicagoi gyülekezet lelkésze, Nt. Jalsoviczky Sándor kaíamazooii (Michigan) lelkész, Tiszt. Baksa Csaba Hammond (Indiana) beszolgáló pásztora, Nt. Balia Zsigmond a Joliet (Illinois) magyar ref. gyülekezet lelkésze és számos helyi angol nyelvű lelkipásztor. Az istentiszteletet közebéd követte a templom közvetlen közelében épült egyházi teremben. Nt. Beretz Árpád látta el a ceremónia mester szerepét a társadalmi összejövetel keretében, amikor közelről-távolról jött hívek és barátok köszöntötték Nt. Endrei Ferencet, a garyi templomépitő lelkészt, feleségét és gyermekét. A fiatal lelkipásztor Amerikában szerzett gépészmérnöki oklevelet, annak birtokában Isten hívására iratkozott teológiára és végezte el Californiában lelkészi tanulmányait. Kala- mazoo-ból hívták meg a gary-iek, akik tűzvész folytán vesztették el templomukat. Az uj templom kapavágása 1960 december 4-én folyt le, augusztus 27-e óta az egyházi (vasárnapi) iskola épületében folytak az istentiszteletek, október elsejétől kezdve már a templomban. Az épület építkezési költsége a két éker telekkel egyetemben vagy $160,000 tesz ki. A templom bebutorzására a közeljövőben, a templomszentelésre pedig tavasszal kerül sor. A garyi gyülekezet örömében osztozkodik minden keresztyén hivő, felismervén az acélmunkásokból álló gyülekezet 145 hívének adakozási örömét, amelyet a keresztyén sáfárság lelkületétől áthatott hü pásztor fejlesztett magas fokra. Az ünneplők között ott láttuk Dr. Endrei Arisztid, kalamazooi főorvost és nejét, a lelki- pásztor hivőlelkü szülőit, akik egyetlen gyermekük lelkészi hivatalba való iktatásán osztozkodtak hivő barátaik örömében és boldogságában. Dr. L. A. GÖCSEJ vidékén beérett a szelíd gesztenye, melyből 500 mázsát Budapestre szállítottak. DUNA-TISZA közén és a Hajdúságban rizst termelnek, mintegy 13,000 holdnyi területen.