Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 17 LISZT-SZOBROK Nem azokról a szobrokról kivánok szólni, amelyeket az elismerés kegyelete állított Liszt Ferencnek világszerte. Ezek száma is tekintélyes. Most arra a sok millió szoborra gondolok, amelyeket az öt világrész egyetemes zenei társadalma minden nemzeti különbségtől függetlenül mintázott meg a saját maga számára. A szivek mélyén. Nincs zenekedvelő széles e földön, aki ne látta volna valaha lelki szemei előtt a nagy abbé képekről ismert vezéri alakját, amelyet az egész kultur- világ osztatlan bámulata övezett a múlt században. “A legismertebb ember Európában” — állapította meg róla Hanslick Eduard, Liszt kemény kritikusa. És indítványára egyhangúlag a magyar Liszt Ferencet választották meg a párisi világkiállítás (1878) nemzetközi kulturbizottsága elnökének. Egy magyart . . . Párisban ... a francia, angol, német stb. kulturnemzetek delegátusai élére. Milliók képzelete sokféle Liszt szobrot formált meg a szivekben. Hol az örök forradalSZÁNCSENüŐ IRTA: WEÖRES SÁNDOR Éj-mélyből fölzengő — Csing-ling-ling — száncsengő. Száncsengő — csing-ling-ling — Tél öblén halkan ring. Földobban két nagy ló — Kop-kop-kop — nyolc patkó. Nyolc patkó — kop-kop-kop — Csönd-zsákból hangot lop. Szétmáló hangerdő — Csing-ling-ling — száncsengő. Száncsengő — csing-ling-ling — Tél öblén távol ring. ★ ★ ★ Weöres Sándor egyike a legnagyobb élő magyar költőknek, akire már fiatal korában felfigyelt Babits Mihály is. 1913-ban, Szombathelyen született. Sokat utazott Európában és talán csak ő az egyedüli a magyar költők között, aki még Ázsiában, Indiában is járt. Szakértők, kritikusok véleménye szerint Weöres költészete olyan sokszinü, melyre kevés példát találhatunk az irodalomban. már zenszerző, hol a zongora Paganinije, az egyházi zene uj Palestrinája, vagy a legnagyobb romantikus, aki a “Leitmotiv” gondolatát készen adja át Wagner Richárdnak további használatra, a született esztéta vagy az önzést nem ismerő nagyszivü lélekóriás profilja éleződik a véső alá. Én a magyar Liszt Ferencet mintázom meg magamnak. Ahogy tudom. A magyart. A szobor talapzatát két márványtáblának hasonmásából szerkeszteném össze. Ezeket Liszt doborjáni szülőházának falában láttam. Egymás mellett. Egyikkel a magyarság jelölte meg nagy fiának születési helyét, a másikkal a német nemzet (das Deutsche Volk) fejezte ki igényfenntartását az “uj német iskola” egykori alapítójának nevére és szellemi hagyatékára. Föléjük állítom Liszt Ferenc alakját. A zongora mellett. Tudom, ez a legnehezebb, hogy olyan pillanatban érzékeltesse a művész vonásainak összehangolt rezdületeit, amikor egy- szersmindenkorra megfellebezhetetlenül eldönti a kérdést a világ számára: Valóban magyar volt-e az a Liszt Ferenc, aki csak fogyatékosán beszélte hazája nyelvét ... az a világjáró művész, aki egyik első pesti hangversenye teljes jövedelmét a “Nemzeti Zenede” alapítására adományozta . . . akit a pesti árvízkatasztrófa első hire azonnal hazainditott külföldről, hogy művészetével a károsult honfitársak segítése ügyét szolgálhassa . . . Liszt Ferenc egyetlen fia, Dániel, alig husz- esztendős korában Petőfi Sándor szavaival ajkán . . .. halt meg. Keresem . . . figyelem és mintázom magamban a magyar Liszt Ferenc arcvonásait. Ott áll a zongora mellett . . . egyik bécsi hangversenyén . . . Az, udvari páholyból Ferenc József is végighallgatja a műsort. A közönség ismételt kihívásait Liszt végül a XV. Magyar Rapszódiával köszöni meg. A Rákóczi-indulóval. Bécsben. Az abszolutizmus évei alatt, amikor az osztrák cenzúra megtiltotta az induló játszását és nyolc heti biztos börtön várt arra, aki a tilalom ellenére megszólaltatja.
