Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-05-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 MESSZI VÁNDOR ÉRKEZIK Irta: Komáromi János Szokatlan vándor érkezett egyszer a faluba. Nagyon messziről kellett jönnie szegénynek, mert rongyaival csak alig tudta elfedni a testét. Porot volt a mezitlába, poros volt a haja: az egész ember csaknem összeesett már a kimerültségtől. Lehetett negyvenesztendős. Középtermetű alak, bajuszkája elhanyagolt és csepüszinü. Alig húzta magát a falun. Ahogy aztán a Bacsikék háza elé ért volna, pillanatra megállt s körülnézett. Olyan nyugtalankodó tekintettel, mint az üldözött. Aztán elvánszorgott még az agyagpadig, ott leült s tenyerébe görnyesztette fejét. A Bacsikék kertecskéje előtt ugyanis pad húzódott el, amelyet Bácsik Mihály személyesen vert össze agyagból még azon a tavaszon, amikor kevés dollárokkal s még kevesebb angol nyelvkészséggel tért meg Amerikából. — Attólfogva azon az agyagpadon üldögéltek vasárnap délutánonként. Ide telepedett le most az ismeretlen ember. Letelepedett megtámasztott fejjel s szemét a földnek szegezte. Nem szólt egyetlen szót senkihez, mindössze egyszer sóhajtotta el magát: — Hej-haj! De olyan volt ez a sóhajtása, hogy összeremegtek tőle, akiik hallották. Akkorára több asszony verődött össze a szerencsétlen bujdosó körül és sajnálkoztak felette a szivük szerint. De lehetett is! Hisz elég volt egy pillantás a messzi vándorra, hogy lássa mindenki, mennyire boldogtalan ember talált elvetődni a faluba. Szerdai délután volt ez. Körülvették az asszonyok s faggatni próbálták, honnét jött s ugyan mi keseriti any- nyira? Még csak annyit sem sikerült belőle kiszedni, hogy micsoda nemzetiségű lehet. Legfeljebb csepühajáról gyaníthatta az ember, hogy alighanem pólyák lesz a származása. A sajnálkozó asszonyokhoz akkor ért oda Lukács János utkaparó s egy pillantást vetvén az idegenből ideszakadt vándorra, ráhagyta, hogy minden föltevés szerint lengyel lesz az éhen- holt alak. S hozzátette nyomban: — Biztoson a cár elől fut szegény . . . Valami nagy ur lehet . . . Majd intett Bacsiknénak, inkább a szemével: — Bacsikné asszony, hozzék ki egy kis aludttejet s kinálja meg! Látom rajta, hogy az éhségtől esett össze . . . Mert Lukács János szive is megindult az istenadta vándoron, lévén köztudomású, hogy az utkaparók egytől-egyig jószivü emberek. Lukács János megjegyzésére fejhezkapott végül Bácsik Mihályné is és tüstént sietett befelé: — Istenem, hogy ez elébb nem jutott eszembe! Talán édesanyja sincs ennek az árvának . . . Most már sejtették valamennyien, hogy csak lengyel lehet a nyomorult menekülő. Ám föltűnt, hogy hiába szólongatták tótul, meg sem mozdult. Próbálkoztak vele magyar nyelven is — eredmény nélkül. Nem maradt hátra egyéb választás, minthogy várni kell, amig előkerül Bácsik Mihály maga s angolul szólitja meg. Nem tartották ugyanis valószínűtlennek, hogy Angolországból talált idetévedni a szokatlan utas. Oszeleji délután volt ez, amikor — különösen estetájt — ködoszlopok próbálkoztak előMAHATMA GANDHI: “Annak ellenére, hogy felekezeti értelemben nem mondhatom magamról, hogy keresztyén vagyok, Jézus szenvedéseinek a példája mégis hatalmas tényező az én soha el nem múló hitemnek az összetételében, amit a “semmi erőszakot’' elvről vallók és ami az én összes világi és időbeli cselekedeteimnek a kormányzó elve. Biztos vagyok abban, hogy százával vannak keresztyének, akik hasonlóképpen hisznek. Jézus bizony hiába élt és hiába halt meg, ha nem tudott minket arra megtanítani, hogy egész életünket a szeretetnek örök törvényével szabályozzuk.” nyomulni a falu irányába a Vihorlát meg a Bodrogköz felől. De messze, igen messze voltak még e ködök. A nap két embermagosan állhatott ekkor a radványi hegyek fölött . . . Bacsikné kihozta a csupor aludttejet. A jött-ment alak kikapta kezéből a csuprot meg a darab kenyeret, aztán falni kezdett, miközben apró bajuszkáján aludttej maradt vissza. De aközben horgadtan maradt a feje, mint valami végelgyengülésben szenvedő lónak. Szerencsére előkerült akkorára az Amerikát- járt Bácsik Mihály s összes angol nyelvkészségét azonnal kipróbálta a nyomorult alakon. Közelebblépett hozzá s köszöntötte: — Gudbáj! Mert ennyi volt az a tudás, amennyit több esztendő folyamán sikerült Amerikában magára- szednie Bácsik Mihálynak. Ámde a kiéhezett alak, aki két pofára evett, nem szólt vissza. Még csak föl sem (Folytatás a 14-ik oldalon)
