Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-05-01 / 5. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA 'CzCveteke, 'sáiokmc, NE '/7ZCP* RÜ maitokat:: “Prétres — Ouvriers” A második világháború végeíelé egy újszerű katolikus missziói munka indult meg Párisban Suhard hercegprímás kezdeményezésére. Missziós lelkületű és idealista felszentelt papok beöltöztek munkásruhákba s beálltak kikötőkbe, gyárakba dolgozni. Együtt laktak Páris külvárosi negyedeiben az egyháztól régen elhidegült, megkeseredett proletárokkal, hogy személyes példaadással s evangélizálással megnyerjék őket az egyháznak. A mozgalom alapitójának halála után utóda, Fletin kardinális lett a “munkás-papok” vevőre, akiknek száma 1954-ben már elérte a százat. Különböző világlapok és többek között a “Social Action Notes for Priests” c. katolikus újság hozta később a hirt, hogy a munkás-misszióval kapcsolatban olyan problémákat és veszélyeket fedezett fel az egyház, mely János pápát arra indította, hogy a mozgalmat beszüntesse. A párisi delegáció könyörgésére, megszorításokkal — napi három órára redukált munkaidővel — tovább folyt egy kevés ideig a misz- szió, amig a vaiikáni tilalom végérvényesen be nem szüntette feladatuk megoldását lehetetlennek minősítve. "VRAM, SZABADÍTS MEG ENGEM ÖNMAGÁMTÓL!" ELMELKEDES. Sok ember önmagának az áldozata. Nagyon boldogtalanok az ilyenek, hiszen ők maguk Ítélték magukat arra, hogy mindig csak önmagukat fogják szeretni. Ha ebből az állapotukból ki akarjuk szabadítani őket, először meg kell értenünk a szenvedésüket. Ez nem kevesebb, mint a pokol gyötrelmének átélése. De az üdvösség kiindulópontjává lehet ez a szenvedés, ha az ilyenek találkoznak valakivel, aki megérteti velük, hogy ők maguk lettek önmaguk hóhéraivá. Különösen nagy áldás lehet az ilyenek számára az, ha keresztyén emberrel találkoznak s bennük a világossággal és az örömmel találkoznak. Ez előbb-utóbb elő fogja csalogatni őket önön kezükkel bezárt világukból. IMÁDSÁG A feloszlatást magyarázó hírekből kitűnt, hogy “a gyári és kinti munkák összeegyeztethetetlenek a papi élet kötelezettségeivel”, s hogy a lelkészek "olyan materialista atmoszférában éltek, mely károsan befolyásolja lelkiéletüket." Személyes tapasztalatok alapján betekintést nyertek az elhanyagolt proletár osztály szociális problémáiba. A nyomortanyák lakói megnyerték a papokat érdekeik, igazságaik képviseletére s jobban, mint amilyen eredményt a lelkészek tudtak elérni köztük az egyházba vezetés terén. A franciák egyik kitűnő tollú fiatal Írója, Gilbert Cesborn regényt is irt a nagyreményekkel indult “prétres-ouvriers” mozgalom alapján. — Fordításban "Saints in Hell" címmel jelent meg Amerikába annakidején, Doubleday kiadásban. A regény főalakja az Istent szerető s embertársai szenvedéseiben nagylélekkel, szolidaritással osztozkodó pap, Pierre. Napközben az egyik külvárosi iparnegyedben, mint munkás dolgozik és este missziós munkát végez a nyomorban, bűnben élők és elégedetlenek között. Munkatársa, Madeleine hasonló lelkülettel áll mellette minden munkájában. Laurent LeSage kritikus véleménye szerint az iró szinte Zola-szerü lélek-analizálással festi meg a munkásnegyed tipus-alakjait, köztük Luis-t, a volt spanyol anarchistát, a kommunista Henri-t és az öngyilkosságba rohanó Jean-t. A “Szentek a pokolban” könyv Írója életben kívánja tartani Francia- országban az egyház által beszüntetett modern misz- szió emlékét, s ugyanakkor felkelteni a világ lelkiismeretében a felelősségérzést hasonló hittéritések vállalására. ★ ★ ★ Az alább közölt rövid “Elmélkedés” és imádság Michel Quoist francia volt "munkás-pap" tollából származik s a mozgalom által kiadott imakönyvből való, Uram, hallod a szavamat? Rettenetesen szenvedek. Bezárkóztam önmagamba. Önmagámnak foglyává lettem. Nem hallok mást, csak a saját hangomat. Nem látok mást, csak saját magamat. Mögöttem nincs más, csak szenvedés. — Uram, hallod a szavamat? Szabadíts meg a szivemtől. Felfuvalkodottan állítja ez a szív, hogy teli van szeretettel, de látom már keserűen, hogy a másikban is mindig csak magamat szeretem. — Uram, hallod a szavamat? Szabadíts meg a lelkemtől. Tele van a lelkem a saját gondolataival éc ismereteivel. Nem vagyok képes senkivel beszélgetést folytatni, mert igazában nem figyelek senkinek a szavára. Mindig csak a saját szavamra figyelek. Egyedül vagyok és ez elviselhetetlen. Megutáltam már magamat. Iszonyat vagr'ok önmagam számára. Már ott tartok, hogy az egész világot és az embereket is gyűlölöm . . . pusztán azért, mert senkit sem tudok szeretni. Pedig tudom, hogy van öröm, hiszen láttam olyan arcokat, amelyeken szinte énekelt az öröm. Tudom, hogy van világosság, hiszen láttam olyan szemeket, amelyekből csak ugv ragyogott a fény. Néha szeretnék kiszaladni a világból. De
