Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 BÉKE-KÖRŰT E sorok írásakor Elnökünk még Európában jár, miután ázsiai körútját már befejezte. Úgy halljuk, hogy azután Dél-Amerikába is készül. Azért megy, hogy mindenütt a békességről beszéljen. Amit a bethlehemi angyalok is hirdettek: “Békesség a földön és az emberekhez jóakarat!” Legfőbb ideje volt, hogy Amerika ráeszméljen erre a hivatására. Amit már majdnem ellopott tőle a mi ellenségünk az ördög, aki most széjjeljár, mint ordító oroszlán, s keresi akit elnyeljen. Számára életszükséglet volt, hogy világpropagandát indítson a béke érdekében, minthogy a világ meghódítására most már a fegyverek nem alkalmasak: a támadó fél önmagát is elpusztítaná. Azt azonban még mindig nagyon kevesen értik meg, hogy miért lehet világbékéről egyedül csak ennek a két hatalomnak beszélnie. Az igazság az, hogy tulajdonképpen csak egyiknek lehetne ilyen joga; ezt az igazságot azonban még nem elegen látják ahoz, hogy érvényt is tudnának szerezni neki. Majd ha ők is megismerik az igazságot, majd akkor teszi az őket is szabadokká, ahogy Urunk megígérte. Mert az igazság az, hogy az angyalok énekét nem lehet felibe levágni, és úgy hirdetni békességet a földön és jóakaratot az emberek között — anélkül, hogy megadnánk a dicsőséget a magasságos mennyekben lakozó Istennek. Amíg az Ő mennyei dicsőségét a földre is ki nem terjesztjük, amíg bele nem egyezünk abba, hogy a földön is éppen úgy az O akarata legyen meg, mint a mennyekben: addig hiába prédikálunk békességet és az emberek között jóakaratot. Az Ő akarata pedig az, hogy ne legyen a földön más ország, csak az Ő országa. “Jöjjön el a Te Országod!” Ne legyenek egymással versengő vagy éppen ellenkező nemzetiségek. Isten nem akar zsidót vagy rómait vagy görögöt vagy magyart vagy oroszt tartani a földön. Hogy ezt félreérthetetlenül kijelentse, saját Fiát a már akkor is lenézett és azóta mindig gyűlölt nemzetségben küldte el a földre. Tanítványai megértették Mesterük tanítását és könnyen túlláttak, szándékosan túlnéztek azok fölött a kerítések fölöt, amiket az emberfajok között a különböző nyelvek, politikai vagy más mesterséges elhatárolások emeltek. Tanításukat azonban éppen úgy nem fogadta el a világ, mint Mesterükét. Sőt utódjaik teljesen cserbenhagyták ezt a tanítást és az ellenkezőjét kezdték hirdetni és hirdetik ma is. Jól felfogták, hogy az általuk kitalált egyházi világuralmat csak úgy lehet megteremteni és fenntartani, ha a nemzetiségek mennél élesebben el fogják magukat a többiektől választani és mindmegannyi külön szigetként akarják élni a maguk elzárkózott életét. A pápai szék hatalmát az egymással versengő királyok és császárok és egymást gyilkoló fajok és nemzetek növelték naggyá. A reformáció ez irányban semmit sem tudott tenni, hiszen éppen akkor volt a nemzetiségi érzés a maga tavaszi virágzásában: a pogány renaissance nem Isten Országát, hanem a nemzetiségi érzéseket szolgálta és a nyelvek elválasztó erejét még magasabbra fokozta, amíg végre mindenütt elhitték és mindmáig vallják, hogy “nyelvében él a nemzet”. Pedig már akkor is voltak olyan nemzetek, miknek nem egy volt a nyelvük. A nemzetiségi érzés aztán folyton nőtt, dagadt, akár csak a tűzhányók kráterében forró láva; ki is tört sokszor és sok részén a földnek és pusztítása nem volt enyhébb ezekénél. És a földön a békesség és az emberekhez való jóakarat ügye újra meg újra elakadt. Ellenben állandóan nőtt azoknak a száma, befolyása és hatalma, akiknek az önző egyéni érdeke kívánta és elősegítette a nemzetek között dúló háborúkat. Amint aztán a tudományok előbbrevitték az embereket, az évezredeken keresztül tartott igazságtalanságnak és egyenlőtlenségnek immár elviselhetetlenné lett nyomása rávezette az elnyomottakat annak meglátására, hogy az uralkodó családok és osztályok zsarnokságát csak az elnyomottak együttes világ-összefogásával tudják magukról lerázni. “Világ proletárjai egyesüljetek!” A gondolat egyik fele jó és helyes, de mert a másik fele hazug: áldás helyett átok jött ki belőle. A békességet és jóakaratot kizárólagosan az emberi önzés alapjára akarta helyezni; Isten helyett egyedül a gazdasági érdeket tenni vezérré. A hazugság természetesen megölte a szabadságot, mit egyedül az igazság adhat meg. Mekkora tragédia, hogy azt féligazságot, ami elég volt a világ kettészakítására, nem használtuk fel már előbb MI, a keresztyének, a hittudósok, akiknek Jézus Krisztus az egész igazságot kijelentette már kétezer esztendővel ezelőtt! Amivel, ha megfelelően alkalmazzuk, nem kettészakítottuk, hanem egyesítettük volna az egész emberiséget, ahogyan azt Urunk célúi tűzte elénk. Isten kegyelme két századdal ezelőtt létesített is egy nagyszerű kísérleti telepet, amelyen félreérthetetlenül megmutatta a keresztyén elvek helyes alkalmazásának páratlan diadalát. Bizonyítékúl adta és hogy érve ellenállhatatlan legyen: ráhalmozta minden áldását és úgy felvirágoztatta ezt az Uj Világot, hogy ahoz foghatót még nem látott az emberi történelem. Igen, Amerika volt ez az isteni iránytű, helyesebben az Egyesült Államok — az első ország, amelyet nem nyelvre, fajra, nemzetiségre alapítottak; amelyiknek nem voltak politikai vagy hódítási céljai; amelyben meg
