Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-08-01 / 14. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Hungarian Reformed Relieíous^ Paper ^Tüunded ín |9oo eVANGeLICAL AND R6FORMGP CHURCH • UNITED CHURCH^CHRISTVolume LX., Number 14. OBERLIN, OHIO August 1960. A MAGYAR KÖLTŐK JÓBJA — Emlékezés Reményik Sándorról — Reményik Sándor költészetéből naponta kellene táplálkoznunk. Azok közé tartozom, akik — egyik verse szerint — sokszor szólnak olvasás közben igy: “Ezt a versedet szeretem, Mert megtaláltam benne magamat, Hitemet és igazságomat.” Reményik Sándor költészete egy szenvedő lélek tulfeszült áramait sugározza szét. Hogy mi volt a szenvedés alapoka, legkifejezőbben költőtársának, Berde Máriának egyik Petőfi- emlékezése magyarázza meg. A legenda szerint a költő, mikor ezen a földön kifogyott a meséből, felmerészkedett az Ur elé, hogy közelről lásson uj, isteni szépségeket. Az Ur azzal bocsátotta vissza a földre: ime láttad, mesélhetsz róla a földön, de örök szenvedés lesz osztályrészed, mert a földön csak az ellenkezőjét találod meg mindannak, amit itt láttál. Megnyugvást a természet mellett özvegy édesanyja közelsége szerzett neki. Sokszor azért adta először kezébe költeményeit (süket volt), mert tőle akarta hallani az első kritikát, mely legtöbbször igy hangzott: “Fiam, csak ne oly szomorút.” Édesanyja halála után állandóan lelkiismeretfurdalás gyötörte, ami legszebb költeményeiben kapott őszinte visszhangot. Volt egy másik sir is, ahová nyugtalan lelkiismerettel zarándokolt. Ez Múzsájának a sirja volt. “Úgy épült belém, mint Strassburg dómjába a gótika” — Írja róla jelképesen, de akit — a saját gyenge szervezete miatt — mégsem mert házastársul magához láncolni. Amikor Piroska férjhez ment, versében ezt üzeni neki: “Szeretlek asszonyom ... s áldom azt, ki e földön szeret, aki legyőzött engem . . . menj békességgel . . . Isten veled.” Vannak, akik betegesnek tartják Reményik szerelmi költészetét. Nem gondolnak arra, hogy az ő tiszta, harmatos levegőjű szerelmi költészete tulajdonképpen ihletés opponálás volt a Léda-dalok epigonjaival szemben, akik úgyszólván prostituálták a szerelmet verseikben. Nagy betűvel Írták az “Asszonyt”, ám kis betűvel “istent” és a “hazát”. Reményik Sándort először hazafias költészete tette igazán népszerűvé. Az elcsatolt részek magyarsága számára a VÉGVÁRI versek magyar életparancsot jelentettek. A szenvedések vésője végezte el az Ur kezében, hogy a “mindent felírunk s egyszer megfizetünk érte” költőjének lelkében a bibliai igazság való formát öltött: “Nem a mi dolgunk igazságot tenni, a mi dolgunk csak igazabbá lenni.” Akadtak olyanok, akik posthumus kötete után úgy érezték, csalódtak benne. Nem érVISZONTLÁT ÁSR A Viszontlátásra — mondom, és megyek Robognak vonatok és életek — Bennem, legbelül valami remeg. Mert nem tudom. Sohasem tudhatom: Szorithatom-e még Azt a kezet, amit elengedek. Viszontlátásra: mondom mégis, mégis. Viszontlátásra — holnap. Vagy ha nem holnap — hát holnapután. Vagy ha nem akkor — hát majd azután. És ha azután sem — talán egy év múlva. S ha még akkor sem — hát ezer év múlva. Viszontlátásra a földnek porában. Viszontlátásra az égi sugárban. Viszontlátásra a hold udvarán. Vagy a Tejut valamely csillagán — "Vidám viszontlátásra" mégis, mégis! REMÉNYIK SÁNDOR
