Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-08-01 / 14. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA tették meg, hogy miért tartotta magát a fel- szabadulás után is kisebbségi költőnek. Milyen szomorúan Írja: “Nincs helyem itt, Ki hallgatja egy korszerűtlen és beteg költő végső rimeit?” Mikor ezt a költeményét először olvastam, eszembe jutott első találkozásom vele a “szlovenszkói” Dobsinán, ahol akkoriban nagynénje hagyatékát rendezte. Kérdésemre, nem szándékozik-e Pestre költözni, azt felelte, hogy neki nem szabad elhagynia Erdélyt, mert a kisebbségi szenvedés számára Múzsát is jelent. Ezért vágyott a felszabadult Erdélyből is a megszállás alatt maradt Erdélybe. Turóczy Zoltán evangélikus püspök találó jellemzése szerint: “Reményik Sándor nem gondolt arra, hogy korszerűtlensége milyen aktuális volt.” A “MAGUNKBA LE” olyasféle programot adott, mint az “EREDJ, HA TUDSZ”, vagy az “AHOGY LEHET” versei. Reményik Sándor éppen korszerűtlensége miatt volt saját korának igaz szavú költője. Aki vallásos verseit olvassa, azonnal észreveszi, hogy a költő hite élő hit volt. Istennel szembeszálló, viaskodó versei után született csak meg “KEGYELEM” c. gyönyörű költeménye, mely a legtisztább protestáns theoló- giát tükrözi. Hite krisztocentrikusan is mély volt, s meggyőzően példázzák a tanítást, hogy az élő hitnek van születése, halála, megújhodása, fogyása, növekedése s ezért minden napon meg kell harcolnunk a hitnek harcát. Most, hogy megemlékezünk Reményik Sándorról, s a keresztyén magyarság ezúton is hálát ad Istennek, amiért nekünk adta őt, csupán az ő szellemében cselekszünk, hiszen Istennek ez az alázatos és hivő prófétája mintegy végrendeletül hagyta reánk: “Óh, Barátaim, ha egy fénysugár Lelketekig hullt át a lelkemen: Nem az enyém az a fény, csak bennem jár, Istennek köszönjétek — ne nekem.” _________ DR. E. A. 1890 augusztus 30-án, 70 évvel ezelőtt született Reményik Sándor. Sokan először csak Végvári néven irt verseit ismerték, melyek tetemrehivóan és keserű daccal hirdették a megcsonkított haza igazát. Ezek a többnyire kézírással sokszorositott költemények jut- tattá el legelőször az Anyaországba az elszakított Erdély fájdalmas üzenetét. Azonban mégsem mondhatjuk, hogy a hazafias, irredenta verseivel feltűnt Végvári többet adott volna a magyarságnak, mint később a csendes prófétává, alázatosan szenvedő testvérré mélyült Reményik Sándor. Féltő-szerető lélekanalizálása uj mesgyét szántott a magyar lélekben. Nemcsak testvér és tanító volt, de ugyanakkor próféta és olyan költő, akinek verse “szó . . . melynek gyökere földi szenvedés, de koronája csillagokig ér.” Vallásos verseit “Nem a hinni- akarásból születő ‘hitetlen-hivés’ ihleti, hanem a magányosan szenvedő lélek örök honvágya a vallomástevés békessége után” — Írja róla Áprily Lajos. “Fejedelem volt ő, a lélek és az érzések uralkodója. A Széchenyi-arcu magyarok sorsvállalása az övé, amely azt hirdeti, hogy csak minőségi, a lelki magyarság nehéz, de egyedül helyes épitőmunkáján át juthatunk el a legmélyebb és legigazibb magyar életformák megteremtéséhez . . .’ (Jancsó Elemér: Reményik S. élete és költészete, Kolozsvár, 1942.) Reményik Sándor költészetében egy ujhangu ő- szinteség és puritánság vonzotta, nevelte és nemesitette olvasótáborát, ötvözte szavát mindenkor időszerűvé a jelen és jövő magyarsága számára. HÁROM DÉLUTÁN REMÉNYIK SÁNDOR EMLÉKEZETÉRE Emlékszem egy nyári délutánra — kertben fenn, a Rózsadomb tetején — Erdély sorsáról beszélgettünk fájón Piroska, Sándor és én. Emlékszem egy téli délutánra — egy év múltán a Zeneakadémián — Sándort a hires költőt ünnepelték ée felhangzott egy dal az orgonán, a dal, amelynek szavát ő gondolta el — és bus zenéjét Írtam hozzá én — a kotta lapján a Piroska rajza . . . a páholy mélyén Sándor ... és csak én. “A drága Testvér, mint szent távozott, ketten maradtunk . . .’ — a költő szólt. Könnyünk hullott a páholy peremére Mig a közönség lelkesen tapsolt. Emlékszem egy borús délutánra — siró fellegek Kolozsvár fölött — komoran álltam a halhatatlan költő márványba vésett emléke előtt. Azóta megtörtént a hihetetlen! Rettegésben élnek ezrek, milliók. Töviskoszorut hord egész Magyarország diadalt ülnek a győztes zsarnokok. Ha találkozunk majd fenn az égi kertben — hol nincsen árnyék, csak örökös fény — hazánkért bánatunk ott is végtelen, sorsára gondolunk fájón, könnyesen Piroska . . , Sándor , , , és én. ZILAHI FARNOS ESZTER
