Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-01-01 / 1. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA FRISS TÖRTÉNETEK A MISSZIÓI MEZŐKRŐL “Egy órával később jövök haza ma este”, mondta az egy-napos fiatal khínai férj a feleségének. “Ne aggódj. Úgy érzem, hogy még egy órát kell adnom az Ür szolgálatára.” Lamb Dávid arra gondolt, hogy Krisztus iránt való szeretetét úgy fogja cselekvésre változtatni, ha kimegy a parkba, traktátusokat osztogat és élőszóval is bizonyságot tesz hitéről. Fiatal felesége, Mária, nem hogy leverte volna, hanem annyira helyeselte elhatározását, hogy maga is ajánlkozott, hogy vele megy. Esztendővel később misszionárius jött keresztül Shanghai városán és beszélt a Lambék templomában. Elmondta, hogy Calcuttában húszezer khínait talált, akiknek nincsen keresztyén lelkészük. Lambék elhatározták, hogy átköltöznek Calcuttába és megpróbálják megnyerni honfitársaikat a Krisztus számára. “Ugyan már hogy hagyhatnátok itt a ti szép nagy egyházatokat? Ilyen jó állást?” Barátaik megpróbálták leverni őket e vállalkozásról. “Gyermeketek, egyetlen gyermeketek, nem fogja kibírni azt a forró, nedves éghajlatot!” Lambékat nem lehetett eltántorítani kitűzött céljuktól. Átmentek Calcuttába, kibéreltek egy nagy termet és abban minden este hirdették az evangéliumot. Kint álltak az ajtó előtt és úgy hívták be az arr aj árókat, napközben pedig házról-házra látogattak. Hamarosan vasárnapi iskolát indítottak, azon keresztül néhány szülőt megnyertek, ezeknek a barátai is járni kezdtek az Istentiszteletekre. — Hamarosan kicsiny lett a terem a bele járó gyülekezet számára. Két helybeli egyháznak a lelkésze is felajánlotta templomát a nagy khínai gyülekezet számára, és Lamb Dávid hűségesen pásztorolta mind a két templomba átköltözött gyülekezetét. Most folyik a gyűjtés a calcuttai khínaiak között, és olyan eredményesen halad, hogy hamarosan nekik is meglesz az első keresztyén templomuk. ★ ★ ★ A tizenhét éves Takahashisan újságkihordó fiú volt Hokkaido sziget egyik városkában, ezzel a munkával próbált segíteni családjuk eltartásában. Hosszú és nagyon nehéz munka volt ez az ő számára, mert nem volt biciklije — sőt még két lába sem volt. Még gyermekkorában baleset érte és az egyik lábát térdénél levágták, úgy hogy mankón bicegve hordta az újságot, olyan gyorsan, ahogy csak tudott haladni a másfél lábával. Ki tudja meddig tartott volna ez a nyomorúságos élete, ha egyszer meg nem látja egy keresztyén ember, aki akkor jött oda városukba. Meghatotta, amit látott és amikor visszament gyülekezetéhez, elmondta nekik ezt a tapasztalatát. A kis keresztyén egyház népének nem sokáig tartott annak a pénznek az összegyűjtése, amivel Ta- kahashisant elküldték a fővárosba, Tokióba. Hónapok múlva boldogan tért vissza a fiatalember a maga városába és mindenkinek mutogatta, hogy milyen jól tud már járni az ő “keresztyén” lábán! Barátait és ismerőseit úgy meghatotta a története, hogy nemsokára a helybeli újságba is belekerült “a műláb, amit a szeretet adott”. ★ ★ ★ “Hé ki trabahar” — dolgozni szükséges — mondta Bogarin József a lelkészének. József nagyon jól tudta, hogy mit jelent a nehéz munka. Elszegényedett paraguayi családnak volt a gyermeke, aki egész ifjúsága alatt nehezen küzködött azzal, hogy két dolgot végezhessen egyszerre: megkeresse a mindennapi kenyeret és amellett kitanúlhasson valami mesterséget. Sikerűit is a nagy küzdelme: maga erejéből kiművelte magát kitűnő rádiókezelőnek, sőt elsajátította a rádió hír leadás tudományát is, ezen kívül két évig még az újságírás mesterségét is tanúlta. Ezelőtt egy évvel, amikor éppen betöltötte a harmincadik évét, két munkája is volt egyszerre: rádiókezelő tisztje volt a Real Air Lines repülőtársaságnak, meg egy másik kisebb kompániának. Akkor érte aztán addigi élete legnagyobb eseménye, olyan vallásos tapasztalás, ami egészen átalakította életét. Keresztyén hívővé lett. Minthogy pedig addig is a munka volt az eleme életének, uj hitéért is dolgozni kívánt. Paraguay államban nem volt protestáns rádióleadás; József elhatározta, hogy ő létesít ilyet. — Elkészített öt rövid áhítatot és elment a TELECO rádió-állomás tulajdonosához; ez az ország négy legnagyobb rádió-állomásainak egyike. Amikor a tulajdonos meghallotta a fiatal keresztyénnek az első áhítat-leadását, mindjárt engedélyezett neki öt percnyi időt naponként, ingyenesen. Egy hét múlva az öt percet tízre változtatták. A karácsonyi időszak alatt József még három órai időt kapott az ő napi tíz percén kívül, a maga által készített karácsonyi programm leadására. Ha valakinek van hozzávaló rádiója, kapcsolja be Paraguay fővárosában, Asuncionban, a TELECO állomást bármelyik hétköznapon este fél nyolc órakor. Először szép harangjátékot fog hallani, aztán kellemes zengő hang fogja mondani spanyol nyelven: “Mirando Nuestro Interior” — ami azt jelenti magyarúl, hogy “nézzünk önmagunkba!” József már feladta az egyik munkáját, hogy több időt fordíthasson rádió-leadásaira. Ebből ugyan ő semmi pénzt nem kap, mert, amint mondani szokta, ebben ő “nem képvisel senki mást, csak az Urat!” (Folytatjuk)
