Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-01-01 / 1. szám
I REFORMÁTUSOK LAPJA 7 “Sok érdekes tapasztalatot gyűjtöttem ebben az országban, de egy sem volt olyan nagy- jelentőségű, mint a népnek a nagy éhsége a közoktatás és köznevelés iránt. Iskolákat olyan gyors egymásutánban állítanak fel, ami messze meghaladja az ország anyagi erejét, a meglevő iskolákhoz pedig újabb magasabb osztályokat adnak. Itt voltam az iskolai év kezdetén és ugyancsak szomorú megfigyeléseket tettem. A megnyitás napján százával kellett szomorúan hazamenniök olyan gyermekeknek, akiket nem tudtak felvenni az iskolákba: nem volt hely. Jövőre megint jelentkezni fognak ugyanezek, és közülük sokat fel is fognak venni, de még többnek a számára a mostani elutasítás már véglegesen bezárta előttük neveltetésük ajtaját, amire pedig mindnyájan olyan epekedve várnak.” Isten a misszió felől határozott megbízatást adott az Egyháznak. Mindenki, aki tagjává lett az Ő Egyháza közösségének, részesévé lett ennek a missziói felelősségnek is. Mibe kerül egy misszionárius? Hogy erre a kérdésre a feleletet megkapjuk, az látszik a legegyszerűbb eljárásnak, hogy a misszionáriusok számával elosztjuk azt az összeget, amit a külmissziót intéző testületek egy év alatt a külmisszióra fordítottak. Ilyen számítással a múlt esztendei külmissziói munka költségeiből minden egyes amerikai misszionáriusra fejenként 5,627 dollár esett. Csakhogy ebben az összegben benne van ám nemcsak a misszionárius fizetése, hanem az összes külmissziói költség, amit kint az ő tengerentúli területén, sőt még itthonn is Amerikában, a közigazgatási és mindenféle kiadásokra együtt fordítottak a külmissziói tanácsok vagy bizottságok. Világos, hogy ezt az összeget nem lehet úgy tekinteni, mintha tényleg ennyibe kerülne egy-egy misszionáriusunk. A misszionáriusok személyi fizetése ennél az összegnél bizony jóval kisebb. Ötvenhat különböző egyházi külmissziói tanács kimutatását vizsgálták át ennek megállapítására. Az eljárás nem könnyű, mert nemcsak itt különbözik az az összeg, amit a tanácsok a misszionáriusoknak fizetés gyanánt adnak, hanem különbözik azon területek szerint is, ahol szolgálnak. Ha minden országot beveszünk a számításba — 124 különböző országban szolgálnak amerikai misszionáriusok — azt találjuk, hogy a legkisebb fizetés, amit egy misszionárius házaspár kap, 1,200 dollár egy évre, a legmagasabb pedig 3,960 dollár egy évre, vagyis átlagosan 2,249 dollár egy évre. A nőtlen misszionáriusok fizetése is különböző, de rendesen valamivel több mint a fele annak, amit egy házaspár kap. Számos missziói tanács külön drágasági pótlékot is ad olyan országokban, ahol erre szükség van. Hetvenhárom ilyen országban ez összeg átlaga körűlbelől 500 dollár házaspáronként. Ezenkívül, a legtöbb külissziói tanács gyermek-pótlékot is ad, aminek az összege rendesen emelkedik, amint a gyermek nő, iskolába megy, ami sokszor más országot is jelent. A legkisebb ilyen gyermek-segély 284 dollár volt a múlt évben. Az uj misszionárius felszerelésre is kap segítséget egyházától; ennek átlagos összege a múlt évben 690 dollár volt. Lakást is kap csaknem minden misszionárius; sőt vagy egész összegében vagy legalább nagyobb részében megtérítik az orvosi és fogorvosi költségeit is. Öt, hat vagy hét évenként a misszionáriusok vakációt kapnak, amikor hazamehetnek; erre az időre átlagosan mintegy 2,500 dollár az évi fizetése a házaspárnak, amihez a gyermek-pótlék és némi lakás-segély is járul. Az ilyen vakációknak az útiköltsége igen súlyos tétel a külmissziói tanácsok költségvetésében; néha több ezer dollárba kerül egész családnak az oda-vissza útazása. A misszionáriusoknak a nyugdíja is éppen olyan különböző, akárcsak a fizetésük. Ajándékokat a misszionáriusok is kapnak, csakúgy mint itteni lelkészeink, magánosoktól vagy az általuk szolgált egyházaktól. De még így is, a misszionáriusok fizetése mélyen alatta van a diplomatákénak vagy az üzletemberekének, vagy még inkább a technikus speciális- tákénak. A missziói társaságok vagy tanácsok becsületesen törekszenek arra, hogy megfelelő fizetést és egészséges megélhetési körülményeket biztosítsanak , misszionáriusaik számára. — Ezek viszont tényleg a legutolsók volnának annak beismerésében, mintha ők “áldozatot” hoznának a missziói munkáért. Mindegyikük tudja, hogy milyen roppant különbségek vannak az ő megszokott életszínvonala és annak a népnek az életszínvonala között, amelyiket most szolgál, valamint hogy mekkora a különbség az ő fizetése, meg azoknak a munkásoknak a fizetése között, akik az ő gyülekezetében élnek és dolgoznak. Neki ezekkel kell együtt élnie, ezeknek a problémáival, szükségleteivel és reménykedéseivel kell összeegyeztetnie az övéit. De hála Istennek azt is tudja, hogy őt nem a fizetése tartja el, hanem sokkal inkább annak az egyháznak és missziói társaságnak vagy tanácsnak a bátorítása és imádsága. Ezért nem hallunk soha panaszkodást vagy elégűletlenséget egyetlen misszionáriusnak az ajkáról sem. T
