Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-03-15 / 6. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 hogy Isten szava a mennyei parancs. Aztán a völgyeket emelték fel 1848-ban a nagy magyar szabadságharc idején, ami végigreszketett Franciaországon és Olaszországon és fél-Európán, és megszűnt tőle a hűbériség. Az 1956.-ik év árnyékos völgyéből jönnek elő Magyarországon az egyetemi meg theológus diákok, hogy újra kinyilatkoztassák, mint őseik tették ezer éven át, az örök igazságot: az ő örökkétartó szerelmüket a szabadság iránt, ami századokon át védte Európát a pogány hordák hódításaitól. Zászlóikra ez van írva: szabadság, egyenlőség és testvériség mindenki iránt. Ez a lázadás (ha ennek kell mondani) nem volt hiábavaló, ha más elnyomott nemzeteket is, meg az egész világot is, rá tudta ébreszteni a pogány kultusz legyőzésének lehetőségére. Ez a lázadás nem a maga jószántából jött. Nem is törvényen kívül álló egyének kezdeményezték vagy vitték véghez. Az a sistergő katlan vetette ki, amiben ott főtt esztendőkön át. Ez gyújtott lángot azoknak az istenfélő embereknek a szívében, akik sohasem veszítették el reménységüket és akiknek a hite azt tanította, hogy Jézus Krisztus mindig a gyöngék, a szegények és kínzottak oldalán van. Ézsaiás is világosan azt akarta magyarázni, hogy Isten még a küzdelmek pusztaságán keresztül is mindig nyitva akarja tartani az útat azok számára, akik a szabadságért küzdenek. Amerre férfiak és nők nagy erőfeszítéssel és igyekezettel próbálnak fölibe emelkedni az igazságtalanságnak, Isten is beleavatkozik a dologba. Legalább is mindig kész arra, hogy többet adjon, mint amennyit kérnének tőle. Keresztűl- tör á mi emberi büszkeségünk kérgén, hogy erőt adjon a reánk váró úthoz. Az a rendelkezés, hogy “minden völgy felemelkedjék és minden hegy és halom alászáll- jon”, valósággal személyes parancs itt Amerikában a mi számunkra. Ebben az önző világban, ahol mindenki megpróbálja, hogyan tolhatná át a felelősség terhét valaki másra, és próbál bűnbakot keresni a maga bűnei számára: miért ne lennénk mi az elsők, akik elfogadjuk az áldozatot? Nyúljunk hát le a mi kényelmes otthonaink ablakából és nyújtsunk segítő kezet azoknak az ezereknek, akik a sötét völgyekben küzdenek. Ne tékozoljuk az időt, várva, hogy majd valaki más fog segíteni. Tespedt- ségünk és készűletlenségünk felidézheti azt a rettegett vulkán-rengést, ami megint hegyeket szállíthat alá és elpusztíthat mindnyájunkat. A bethlehemi csillag megint mint valami mennyei szem néz le reánk és int nekünk. Ne felejtsük el, hogy ezt a jelt nemcsak a bölcsek, hanem a pásztorok is látták. Az emberi önzés gőgös szellemét meg kell törni. “Minden test fű”, mondja az Úr. “Megszárad a fű, elhervad a virág, ha az Úr szele fú rá, de Istenünk beszéde mindörökké megmarad.” Az ember szabadúlni kíván a zsarnokok önző nagyravágyásától. Babilon ideje óta a történelem tele van az embernek a zsarnokság és önkényuralom ellen folytatott küzdelmével. A szabadságért ontott vér összevegyül azzal, ami a Golgotháról folyt, és azt követeli tőlünk, hogy vegyünk bátorságot a szabadságért való küzdelemhez, és soha ne csüggedjünk, hanem mint ahogy a magyar hazafiak mutatták, menjünk előre az igazság hatalmával. Arra kötelez bennünket is, hogy övezzük fel magunkat azokra az áldozatokra, amiket a békességért való harc kíván tőlünk, hogy így jöhessen létre a krisztusi világrend. Amikor valami istentelen dölyfös hatalom kegyetlen erőszakoskodással akar elnyomni istenfélő népet, ott Isten beleszól, és aki Ő ellene van, “az Úr szele fú rá”. Aki pedig engedelmeskedik Istennek és az Ő parancsolatainak, az nem más, mint “a kiáltónak szava a pusztában”. A pusztából kiáltó megható magyar szót az egész világon meghallották. Igen, Isten közel van. Halljuk léptei döngését, amint a világtörténelem pusztáján keresztül halad. Mit is mond a próféta? “íme az Úr Isten jön hatalommal és karja uralkodik; íme, jutalma vele jön és megfizetése Ő előtte.” Ézsaiás, háború és zsarnokság zúgása fölött is, a szabadság szavát harsogta. Azt a szót azóta sokszor hatották a történelem csataterein, a kormányok csarnokaiban, a szószékekről és az emberek szívében. Még ma is hangzik ez a szó. Ez a szó tüzeli fel az embereket, mint ahogy megmozgatta azoknak a szívét, akik a judeai halmok csöndjét megtörő panaszos sírását hallották az újszülött csecsemőnek. — Attól a naptól fogva mind máig, folyton hangzott a történelem eseményein keresztül. (Clevelandi presbiteriánus egyházunk lelkészének ez a szép írása a presbiteriánus lelkészek MONDAY MORNING című hetilapjában jelent meg még december havában. •— Minthogy túlkésőn vettük kézhez, közlését e márciusi számunkra halasztottuk, amikor éppen olyan időszerű e szabadságról szóló beszéd, mit írója a bécsi egyetemen tartott angol Istentiszteleten prédikált el, amikor magyar menekültjeink érdekében átrepült oda. Gyülekezetében 74 menekült talált menhelyet és szerető fogadtatást. A világháború utáni menekülés hasonlóképpen növelte ez erőteljesen fejlődő egyházközség tagjainak számát. Csutoros lelkész most töltötte be a tizedik esztendőt az általa fenntartott rádió-Istentisz- teletek megtartásában. Isten kegyelmét kérjük a következő tíz esztendőre is!)
