Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-01-01 / 1. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA Scylla és Charybdis között A kommunista kormány “szelídítő” egyház- politikája következtében az óhazai egyházak életében az utolsó nyolc esztendő alatt mind határozottabban két, egymástól ugyan pontosan külön nem választható, de azért mégis megkülönböztethető rétegződés volt kialakúlóban. Az egyik a kommunista kormánnyal való teljes együttdolgozás elvét képviselte, úgy gondolván, hogy az egyház életét nagyobb zökkenés nélkül csak így tudhatja a jövő számára átmentem. A másik passzív rezisztenciával viselte sorsát s egyházához való ragaszkodásában is a kommunista uralommal meg nem alkuvá- sát igyekezett megbizonyitani. Mindkettő megegyezett abban, hogy a maga legjobb meggyőződése szerint Krisztust és az O egyházának ügyét kívánta szolgálni. Az előbbi csoporthoz tartozott az egyházak 1948 óta megválasztott vezetőségének nagy többsége. Evangéliumi szolgálatukból hiányzott a kormánnyal és az egész kommunista politikai rendszerrel szemben szükséges prófétai kritika határozottsága. Az utóbbiak — számszerűen minden bizonnyal sokkal nagyobb — csoportja viszont a várakozás álláspontjára helyezkedett. Bátrabb szószólóikat bebörtönözték, nyugdíjazták, vagy eldugott helyekre áthelyezték. Nagy többségük azonban úgy remélte, hogy átvészeli a kommunista rabság átmeneti idejét s mind vérmesebb reményekkel nézett teljes felszabadulása elé. — A Sztálin halálával megindult liberalizálódási folyamat, valamint az amerikai republikánusoknak a rabnépek békés felszabadítására irányuló politikája azután szinte ellenállhatatlanul a “lázadás” és a “forradalom” felé sodorta vágy- álmas gondolkozásukat. A kritikátlan kooperálás Scyllája és a robaj szerű felszabadulásban reménykedés Charyb- dise között hányódó magyarországi egyházi élet távlati szemlélete mind több aggodalommal töltötte el lelkemet. Az egyházi vezetők megalkuvó vonalvezetését nyilvánosan nem bírálhattam, mert ez a “páholyban ülőnek” kijáró viszontvád emelését vonta volna elkerülhetetlenül maga után. És annak tudtúladását, hogy szabad bírálatommal csak az ő egyházi helyzetüket nehezítem. Másfelől viszont a felszabadulásukban reménykedőket sem biztathattam, mert kezdettől fogva világosan láttam: a magyar nemzet szabadságvágyával pontosan egyenes arányban állott Amerika népének egy harmadik világháborútól való irtózása. Már pedig hamis remények keltésében a keresztyén ember lelkiismerete sohasem lelheti örömét. Kiváltképen nem az olyané, aki a szabadság földjén is fogolytársa maradt a vasfüggöny mögött hagyott rabnemzetének és az azt szolgáló anyaegyházának. A nagy fordulat 1956 októbere azután meghozta a nagy fordulatot. Békés tüntetéssel kezdődött, a megriadt kommunisták erőszakhoz folyamodása következtében nyílt lázadásban, majd az egész ország hősies felkelésében folytatódott, hogy azután végül is egy újabb orosz katonai elnyomás nehezedjék rá az egész nemzetre. A protestáns egyházak vezetői mintha előre megérezték volna az “idők jeleit”. Szeptember és október folyamán az újrakezdések szükségességét kezdték emlegetni s bizonyos fenntartásokkal bár, de mégis lehetőséget kívántak nyújtani a prófétai kritika szabadabb megnyil- vánúlására. Sajnos, épugy megkéstek evvel, mint ahogy kormányuk sem mutatkozott hajlandónak a magyar nép jogos igényeinek kellő időben történő kielégítésére. Az egyházi vezetők így azután közvetve maguk is hozzájárultak a nagy fordulat előidézéséhez. Az evangélium prófétai kritikáját szóhoz nem juttató egyházpolitikájukat nyilvánosan megítélte a történelem szabados Ura, amikor az október végi “kegyelmi időszakban” az egyházak elkezdhették a maguk újjászervezését. Az Úr e nyilvános itélettartása viszont engem is felszabadított, feljogosított, (sőt mi több: elkötelezett) arra, hogy az eddigi egyházi vezetők csatlós- kodó egyházpolitikáját, innen a távoli Nyugatról, ezután szabadon bírálhassam. Természetesen mindig szem előtt tartván azt is, hogy ugyanez a szabad prófétai kritika az evangéliummal ellenkező “reakciós szellemmel” szemben való állásfoglalást is magába zárja, vagyis hogy minden egyes megszólalásom Krisztus világuralmának előmozdítását célozza. Azokhoz pedig, akik a vérbefojtott forradalomban s a protestáns egyházak újjászervezésében részt vettek, hadd üzenjek egyelőre ennyit: Fogságban maradt testvéreim, szivem csordultig van hálával, mert felszabadítottatok! Nektek köszönhetem, hogy ezután szabadon szólhatok. Egy pillanatra se gondoljátok, hogy hiába való volt véretek hullása. Az Egyesült Államok alelnöke ép e cikk írása közben jelentette ki: “Meg vagyok győződve, hogy a Magyarországon bekövetkezett események a világkommunizmus feletti győzelemért folytatott küzdelmünkben jelentős fordulópontnak fognak bizonyulni.” Mi itt mindent el fogunk követni, hogy az amerikai nép Irántatok való hálája és annak minden irányú megnyilvánulása állandóan napi rendben tartassák. Ti pedig, bízva az igazság erejében, ne szűnjetek meg azt bátran képviselni. Még pedig a szeretet bátorságával. (Ef. 4:15.) Úgy, ahogy ezt a nem rég még börtönt viselt, de utóbb rehabilitált Ordass Lajos evangélikus püspök cselekedte. Mert róla már is fel van
