Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 jegyezve (lásd a “British Weekly” nov. 22,-iki számát), hogy november másodikán a Nyugatról Budapestre érkezett első protestáns segély- convoy vezetőinél első sorban a lemondásra kényszerűit Vető Lajos és Dezséry László társutas püspökök családjainak segélyezését szorgalmazta. “Ne részesítsük őket ugyanolyan bánásmódban, mint amilyenben a múltban ők részesítettek bennünket”, hangzott a püspök indokolása. Hisszük, hogy az ilyen és ehhez hasonló bizonyságtételek végül is meg fogják hozni a Ti igazságos és tartós felszabadulás- tokat. S ugyanezért, itt a szabadság földjén, mi sem fogunk soha megszűnni: imádkozni és dolgozni. KARÁCSONYI LEGENDA Irta: Szabóné Lévay Margit A pásztorok hazatérve családjaikhoz a beth- lehemi mezőkről, lelkendezve újságolták a szenteseményeket, amik szemeik láttára és velük történtek, míg nyájaikat őrizték éjjel a mezőben. Elbeszélték az angyalok megjelenését a mennyei üzenettel; az angyali sereg dícséretét, ami aranyzáporon sugárzott alá a Magasságból s fényessége bevilágította, hangjuk betöltötte az eget és Bethlehem mezejét, míg ők megrendülve borúitak pásztorbotjaikra . . . Aztán elmondták, hogy miként mentek el gyorsan az angyali útasitásra, a Csillag irányában, Beth- lehembe és ott egy rongyos kis istálló jászolában hogyan találták meg a Messiást, az Isten Fiát. S hogy a Csillag kévéje aranysátorként ragyogott az istálló felett s a jászolban glóriával övezve aludt a Gyermek, Mária és József őrizetében. És hogy egy kis barikát is vittek Néki ajándékúl. Egyik ámulatból a másikba esve hallgatták a mennyei csodát a pásztorok feleségei, de méginkább a gyerekek; még a szájuk is tátva maradt az apjuk szájából ömlő csodákra. Különösen a kis Mir j ám figyelt legéberebben, amint apja térdeit átölelve ült lábainál a földön. Okos szemei, értelmes arca szinte ragyogott, amint hallgatta az édesapját. Apja kedvence volt ő, mert egyik gyermeke sem ragaszkodott hozzá olyan hűséges szeretettel, mint a kis Mir j ám. S nem egyszer vitte magával kis kedvencét, ha meleg szellő lengedezett a beth- lehemi mezőkön. Ilyenkor a szopós barikákra Mirjám vigyázott és játszogatott velük. Ezeknek örömeire gondolt, míg hallgatta apját. — Miért is hogy éppen most nem vitte el az apja, hogy ő is láthatta, hallhatta volna az angyalokat, és látta volna ő is az Isten Fiát, a Messiást! Mikor apja bevégezte a csodatörténet elbeszélését és napi munkája után látott mindenki, míg testvérei hol itt, hol ott lábatlan- kodtak, ő lassan elsompolyogva neki vágott a bethlehemi mezőnek. Ment a bölcseklátta Csillag irányában és éppen akkor ért az istállócs- kához, amikor a Napkeleti Királyok odaértek és szálltak le az aláereszkedett tevékről. Kezükben az ajándékokkal: az ékköves doboz tele arannyal, az ezüst szelencék tömjénnel és mirhával. A kis Mirj ám, aki a három király árnyékában akart besurranni az istállócskába, hogy megláthassa az Isten Fiát, meglátva a királyok kezében az ajándékokat, félre húzódva megállt: neki nincsen ajándéka! Kis-szíve összeszorúlt. Nem mehet be a jászolhoz . . . Nem láthatja a glóriában fénylő Messiást, a szent Gyermeket, mert nincs semmije, amit ajándékba adhatna Néki. Még apja is barikát vitt ajándékúl és neki semmije, de semmije sincs. Megtelt a szeme könnyel és sirdogálva megindúlt a visszaútra . . . Nagycseppekben gördültek köny- nyei végig az arcán és peregtek alá a selymes mezőre, amint vánszorgott, mint beteg, lépésről- lépésre. Egyszercsak, ahogy szoknyácskája aljába meg akarja törülni a szemeit, az arcát: letekint a gyepre és látja, hogy az imént csak füves mező tele van körötte szebbnél-szebb hófehér virágokkal. Lehajlik, hogy jól látja-e?! És csodálkozva nézi a csodát: a könnycseppjeiből fakadt és kinyílt sok-sok fehér virágot . . . Felragyog az arca, felcsillan a szeme és mosolyogva szedi csokorba az illatos virágokat. De kicsi kezébe csak kicsi bokrétát szedhetett, pedig ő mindet le szeretné szedni ajándékúl az Isten Fiának. Felfogja hirtelen szoknyács- káját és teleszedi virággal. Megy, szalad, meg sem áll a jászolig. Oda érve térdre omlik és rászórja hófehér virágait a jászolbölcsőre. Tündökölnek, mint hócsillagok a virágok a glóriás fényben és az isteni Gyermek repesve nyújtja kis kacsóit a virágokért . . . Mirj ám nézi imádattal a Messiást, a Szabadítót . . . (így mondta az apja). Szíve hangosan ver: dobolja a boldogságát, az örömét; mert a virágok halmazán keze összeér a Gyermek szent kezével, amint az ő ajándékaival játszadozik ... És egy újabb csoda tárúl elé: ahogy gyöngéden megérinti a Gyermek csöpp keze a virágokat, mint Nap korongja, aránylik mindnek a közepe és sugarakként szir- mozza be az öt selymes levélkéből álló virágot az aranyló bibe.
