Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-02-01 / 3. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA Száz uj egyházat három év alatt! És száz uj templomnak az építését is! Pár évvel ezelőtt ugyancsak félénken állította oda Egyházunk belmissziói tanácsunkat az elé a feladat elé, hogy minden évben legalább tíz uj egyházközséget szervezzen. Egy évvel később már tizenötnél jártak. Mostani célkitűzésünk harmincnál is többet jelöl ki mindegyik esztendőre. Ha meggondoljuk, hogy nemzetünkben még mindig hatvan vagy hetven millió ember él egyházon kívül, bizony ez a szám nemcsak könnyen elérhetőnek, de égetően sürgősnek és szükségesnek látszik! A harmadik feladat azonban még ennél is szükségesebb és sürgősebb: meg kell növelnünk azoknak a számát, akik Isten Országának szolgálatára akarják adni életüket. A római egyháznak roppant elterjedését csak akkor értjük meg, amikor óriási szemináriumait és nevelő- intézeteit szemléljük, pontosan legnagyobb városainkban vagy azoknak közelében. Ők jól tudják, hogy egyházukat csak olyan egyének vihetik előbbre, akik erre a feladatra szentelték életüket. Az a tömérdek uj templom meg iskola kövekből vagy téglákból épül ugyan, de hiába próbálnánk anyagot gyűjteni ezekhez az építésekhez, ha előbb meg nem nyertük az adakozókat — és ezt a munkát emberek végzik! Korunkban túlsokan mennek olyan életpályákra, miknek pénzszerzés, vagyongyűjtés a célkitűzése — és túlkevesen vállalkoznak arra, hogy megfeledkezzenek saját személyüknek egyéni — tehát mindig önző — céljairól és odaáldozzák az életüket a keresztyén egyház tanítói munkájára. Ennek a szomorú jelenségnek az okát ne a fiatalságban keressük elsősorban. Vájjon hány szülő imádkozott azért, hogy gyermekei közűi legalább egy odaálljon Krisztus szolgálatába? Hány édesapa vagy édesanya kérdezte meg fiától vagy leányától, amikor ez még a középiskolába járt, hogy “fiam — vagy leányom — gondoltál-e arra valamikor, hogy lelkészi pályára menj vagy tanító vagy tanár legyél valamelyik egyházi iskolánkban, vagy elmenj valamelyik missziói állomásunkra akár ilyen minőségben, akár mint orvos vagy ápolónő?” Lelkészek és presbiterek, egyházi tisztviselők és elöljárók, szervezeteink vezetői, ott kellene hogy tartsák a szemüket ifjúságunkon. Válasszák ki közülük az arra legjobban alkalmasabbakat, biztassák őket és támogassák is, megígérve nekik mindazt a segítséget, mit Egyházunk tud nyújtani felsőbb iskolai tanúlmá- nyaik elvégezésében. A szó szoros értelmében attól függ a jövőnk, hogy következik-e utánunk is olyan nemzedék, amelyik átvegye tőlünk a drága örökséget és tovább folytassa azt a diadalmenetet, amit — mint Pálnak — nekünk is megád az Isten a Krisztusban, ha minket is használhat az Ő ismerete jó illatának terjesztésére. Álljunk hát oda egész lélekkel Egyházunk e nagyszerű célkitűzése mellé és dolgozzunk minden erőnkkel, hogy a kitűzött célok megvalósításából mi is kivehessük becsületes részünket! MEGÚJÚLT A JÓZSEF HÍVATÁSA “Isten küldött el engem előttetek, hogy gondoskodjam fennmaradástokról e földön és hogy megmenthesselek titeket nagyszerű sza- badítással.” (I. Mózes 45:7.) Józsefre irigykedtek testvérei. Meg akarták ölni. De aztán meggondolták a dolgot és csak az ó-kútba vetették; majd kivették onnan és eladták egyiptomi kereskedőknek. De az soha meg nem fordúlt volna az eszükben, hogy valamikor ez a gyűlölt testvér lesz az ő megmen- tőjük! Sem az, hogy ők is odakerülnek Egyiptomba, ahová — azt hitték akkor — az ő testvér-árúlásuk révén jutott József. Hogyan gondolhatták volna azt, amit József ismételve megerősít a fentire következő versben: “Nem ti küldöttetek el engem ide, hanem az Isten!” Addig maga József sem tudhatta ezt olyan bizonyossággal; testvérei nem is álmodhatták. Józsefre nézve is egész évtizednek kellett eltelnie, hogy megvilágosodjék előtte az a csodálatos hivatás, amire Isten szánta őt. Miben állott ez a hivatás? Hogy általa gondoskodjék Isten a Jákob családjának — választott népe ős-magjának — azon a földön való fennmaradásáról és hogy ezen az úton keresztül vigye majd véghez az ő csodálatos és nagyszerű szabadításukat. Ez a történet a legtökéletesebb példája annak, hogyan működik az Isten elhatározása. A bűnt is jóra tudja fordítani. Még az is Őt szolgálja, amit Ő ellene tesznek. Végzései mesz- sze időre előre szólnak. Évtized vagy évszázadok nem változtathatnak rajtuk. Minden végzése végzet: föltartóztathatatlanúl halad a meg- valósúlás felé. És amikor elérkezett megszabott ideje — az írás “az idő teljességének” mondja ezt — a végzés láthatóvá, megfoghatóvá, érzékelhetővé válik: tény lesz belőle. Sok ember azonban még akkor sem látja, mert nem tudja hinni. Aki hisz: az már akkor is látja, amikor szemmel még nem látható. Mint József, mikor Isten fölfedi előtte elhívatását. Prófétai lélekkel meglátja azt a “nagyszerű szabadítást” is, amit majd csak négy évszázaddal később teljesít be rajtuk az Isten.
