Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-12-01 / 21. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA A másik véglet még károsabb és veszedelmesebb. Túlsokan vannak, akik nemcsak a Krisztus drámai eljövetelében nem hisznek, de egyáltalán semmilyen jövetelében sem. Nem hiszik, hogy az jött el Őbenne, akinek mondotta magát; még kevésbbé hiszik, hogy visszajön. Utóbbit hinni különösen nehézzé teszi számukra az az égő várakozás, amely eleinte magában Pál apostolban is élt, s amely ezt Íratta vele egy másik görög' gyülekezetnek: “Az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből . . . Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel.” De ha tévedett is Pál az Úr eljövetelének idejében és módjában, magában az Ő jövetelében nem tévedett, nem csalódott. Eljött úgy, ahogy búcsúszavaiban Ígérte: “Egy kevés idő, és nem láttok engem; ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem . . . Jobb néktek, hogy elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jöhet el hozzátok a Vigasztaló, ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok. S a Lélek elvezérel majd titeket minden igazságra. És a világot megfeddi bűn, igazság és ítélet tekintetében . . .” És a világ, ha százszor tagadja is, érzi, hogy ez igy van; hogy addig nem nyugodhat meg, mig Krisztus szellemével, Isten Leikével dacol. Addig nem várhat semmi jobbat. Az a kérdés, hogy a keresztyének várnak-é? Abba tudja-é hagyni a régi, megszokott, szélesre taposott utón való járást és el mer-é indulni a mai keresztyén az élet és igazság utján, mint az első keresztyének, nagy hittel és nagy reménységgel? Idővel Pál is megismerte a teljes igazságot Krisztus eljöveteléről, aki az első pünkösd óta állandóan jön. Mikor azért beállott az ő elköltözésének ideje is, nem csalódottan adta meg magát sorsának, Néró hóhérjának bárdja csillanásakor, hanem pallos helyett koronát, bakó helyett az Urat, Néró helyett az Örökkévalót látták szemei; ugyanakkor saját fenkölt nekrológjában ugyanazt a bizonyosságot ígéri “mindazoknak is, akik vágyva várják az Ő megjelenését.” Várunk-é mi is ilyen dicső találkozást? Az oxfordi egyetem egyik kitűnő professzora éles párhuzamot vont az ősegyház és a mai között. Ezt a címet adta könyvének: “Az Elvesztett Ragyogás (The Lost Radiance). Az első keresztyének arca örömtől és várakozástól sugárzott, a miénken fáradtság és unalom ül; azoké majd kicsattant a boldogságtól, a miénk aggodalom, csüggedés, fásultság és reménytelenség. Hová lett az első szerelem üde rózsaillata? — kéri számon az Úr, nemcsak az efézusi gyülekezettől. “Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!” A BÁBÜK TÖRTÉNETE (A magyarországi ébredésnek természetszerűleg nincsen sajtószolgálata: a lapok mind a kormány kezében vannak. — Nyomdájuk sincs, még sokszorosító-gépet sem engednek használni. Kézzel írt és rejtett szavú példázataikból hozzánk is eljutott egy pár. Egyet itt közlünk.) A Szoba Gazdája elutazott. Kedvenc bábúit, amikkel naponta foglalkozni szokott, a szoba egyik sarkában, a padlón hagyta, szépen elrendezve. A bábúk állandóan várták a Szoba Gazdáját, mert szerették őt és megszokták, hogy naponként vele lehettek. Ezért nem érezték jól magukat a Szoba Gazdája nélkül. A Macska ott ólálkodott a szoba ablaka alatt. Amikor észrevette, hogy a Szoba Gazdája már napok óta nem mutatkozott a szobában, besurrant a szoba nyitott ablakán. A padlón meglátta a bábúkat és elkezdett játszadozni velük. A bábúk kétféle anyagból készültek. Sokan közülük papírból voltak, kevesen pedig ólomból. De csak a súlyúkról lehetett megkülönböztetni őket, mert az alakjuk és a színük teljesen egyforma volt. A bábúk nem is sejtették maguk között a különbséget, mert a Szoba Gazdája annak idején egyforma könnyedén emelgette őket. Csak annyit hallottak a Szoba Gazdájától, hogy egyszer majd ki fogja válogatni őket, és az igazi bábúkat megtartja, a hamis bábúkat pedig eldobja. Mert az igazi bábúknak nagy a tömegük és nem mozdúlnak el helyükről, de a hamis bábúknak kicsi a tömegük és könnyen elmozdúlnak. Amikor a Macska játszadozni kezdett a bábúkkal, észrevette, hogy némely bábúk köny- nyedén elmozdúlnak a talpa érintésére, némelyek pedig nem mozdúlnak el. A Macska sem tudta a különbség okát, de nem is gondolkodott rajta. Hanem csak a papirbábúkkal játszadozott, mert azokat könnyen tudta ide-oda mozgatni. Az ólombábúkkal pedig nem foglalkozott, hanem a helyükön hagyta őket. Telt-múlt az idő, és a Szoba Gazdája még nem érkezett vissza. A Macska pedig mindennap besurrant a szobába és mindennap játszadozott a papirbábúkkal. Talpával állandóan ide- oda mozgatta őket, úgy hogy a papirbábúk lassan egészen eltávolodtak eredeti helyüktől. A papirbábúknak tetszett, hogy ismét naponta rakosgatják őket. Nem törődtek ők azzal, hogy a Szoba Gazdája helyett most már a Macska játszik velük. Csupán a mozgás, a játszadozás volt fontos számukra. Az ólombábúk- nak azonban nagyon hiányzott a foglalkoztatás, és búsan álltak régi helyükön, ahova még a Szoba Gazdája tette őket.
