Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-01-15 / 2. szám
szére járatja; de a fent említett gyülekezetek nagy többségébe is jár kisebb-nagyobb példányszámban. Az elmúlt év folyamán több mint kétezer magyar otthonba járt ez a kiváló amerikai egyházi lap, és bár nem mindnyájan maradtak meg állandó előfizetőknek, mégis az elmúlt év folyamán Egyházunk 34 egyházkerülete közül a Magyar Egyházkerület került első helyre az egyházi lapok terjesztése tekintetében, még pedig messze túlszárnyalva az utána következőket. Valószínűnek tartjuk, hogy Isten segítségével az idei rekordunk is ilyen lesz. Boldogok vagyunk, hogy ilyen jó hírt jelenthettünk. Még egyszer köszönetét mondunk a Magyar Egyházkerület elnökének a régóta nélkülözött bátor fellépésért és kezdeményezésért. Olvasóinkat pedig szeretettel kérjük, hogy sürgessék meg egyháztanácsaiknál a gyülekezeti előfizetés ügyének tárgyalását, hogy ez uj esztendőben csakugyan eljussanak egyházi lapjaink minden egyes gyülekezetünkbe, minden egyes egyháztagunk kezébe! DR. TÓTH SÁNDOR szerkesztő és kiadóhívatali igazgató. ★ ★ ★ FONTOS TUDNIVALÓ! Mindkét lapunknak a gyülekezeti előfizetését egyedül a REFORMÁTUSOK LAPJA kiadóhivatala intézi, Lancasterben. Oda kell küldeni a megrendelést, előfizetési dijakat, címváltozásokat és mindent, ami a gyülekezeti előfizetésre vonatkozik. Ez a két lapnak közös megállapodása. AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL (Folytatás a 2. oldalról) közel 300 gyülekezetben, lelkészük azonban csak száz van. Latvia fővárosában, Rigában, 160,000 lutheránus 21 templomba jár, ahol a múlt évben tízezer gyermeket kereszteltek és csaknem nyolcezret konfirmáltak. Több mint négyezer esketést és 16,500 temetést végeztek e templomokban, az Úr vacsorájával pedig 150,000 lélek élt. E 21 templomban 16 lelkész, két dékán, két evangélista és egy diakonissza szolgál. Film Hussz Jánosról. — A cse- hoszlovák állami film-hivatal három filmet készít a husszita forradalomról; ezek közül az első már elkészült: Hussz János életét és vértanúi halálát mutatja be. Az edinburghi ünnepélyeken általános tetszéssel fogadták e film bemutatását, de a velencei film-ünnepségeken nem lehetett azt bemutatni. Velencében Róma rendelkezik. Már az "ifjabb egyházak" is megérlek a misszióra. — Észak-India Egyesült Egyháza kiküldte a maga első misszionáriusait külföldi munkamezőre. Egy fiatal hindu család ment át a kelet-afrikai Kenya tartományba, misszió munka végzésére. Bernhard herceg prédikálása. — Évek óta minden télen tartanak déli Istentiszteletet az utrechti székes- egyházban a kereskedők és ipari munkások részére. Az idei sorozatot a királynő férje, Bernhard herceg nyitotta meg, aki életében most "prédikált” először. A felelősségről beszélt, amit feladatnak, hűségnyilatkozatnak és kötelességtudásnak jellemzett. A munkaadók felelősek munkásaikért; Genfben a nagyhatalmak vezetői felelősek voltak az atombomba használatáért; az Egyesült Államok felelősséget éreztek a háború által sújtott Európa felemeléséért, és így tovább. Egyénileg sem csak önmagáért felelős az ember, hanem embertársaiért is. Jézus a felebarátainkért való felelősségre tanított, Isten pedig egyenesen munkatársaiéi hív minket. Munkástársaink irányában való magaviseletünk bizonyítsa, hogy elfogadtuk Isten hívását. AZ AMERIKAI PROTESTANTIZMUS HÍREIBŐL Az Egyház szava a Union-konven- ción. — Bizonyára minden olvasónk által jól ismert tény a munkás-uniók két nagy táborának ujra-egyesűlése, ami 16 millió tagot szervezett egy hatalmas táborba. Az egyesülést kimondó konvenciónak nagyszerű újítása volt az, hogy alkalmat adtak a protestáns és katholikus egyházak, valamint a zsidóság, képviselőinek a meghallgatására is. Még pedig nem csupán valami liturgikus forma keretei között való szerepeltetéssel, hanem módot adtak a meghívott szónokoknak a maguk üzenetének szabad átadására is. A protestáns egyházakat az Egyházak Országos Tanácsának elnöke, Dr. Blake, a presbiteriánus egyház főtisztviselője, képviselte, aki beszédében rámutatott arra, hogy az Egyházak Országos Tanácsa is olyan egyesű14 lésnek az eredménye, mint aminő most létesült a munkás-uniók között. “Egyházainknak minden érdeke és a munkásmozgalmaknak minden érdeke teljesen ugyanazonos kell hogy legyen, nem pedig egymással ellentétes. Az erkölcsi élet minden fontos kérdésében állandóan szoros szövetségben kell lennünk egymással” — mondotta Dr. Blake. A konvenció külön ebéden vendégelt meg a környék nyolc protestáns és két zsidó szemináriumából meghívott 60 theológust, míg a konvenció tagjait a new-yorki egyházak és zsinagógák hívták meg Istentiszteleteikre, ahol a lelkészek alkalmi prédikációkban méltatták a konvenció és a munkásmozgalmak jelentőségét. Uj baptista székesegyház a fővárosban. — Másfél millió dollár költséggel készül uj templomot építtetni a washingtoni első baptista egyház, amely 1802-ben alakúit. Az alapkő- letétel ünnepélyén a baptista világ- szövetség elnöke, Dr. Adams, prédikált. Az uj templomban, amely az ország legnagyobb felekezetének bizonyára nemzeti székesegyháza lesz, az ablakok a különböző protestáns felekezetek vezéralakjait fogják megörökíteni. Theológiai szemináriumok is nagy alapítványokat kaptak. — A karácsonyi ajándékozgatásnak minden kétség nélkül legnagyszerűbb tétele volt az a fejedelmi adakozás, amikor a világ legnagyobb tőkéjű alapítványa, a Ford Foundation, 500 millió dollárt osztott ki az ország főiskolái között. Ugyanakkor azonban a Rockefeller-alap is hasonló jót cselekedett: országunk hat híres theológiai szemináriumának tíz milREFORMÁTUSOK LAPJA