Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-01-15 / 2. szám
talos Biblia-szövege azonban továbbra is állandóan a Vulgata latin fordítása maradt és marad. A híveket a római egyház nem tiltja el a Biblia olvasásától, sőt XIII. Leo pápa 300 napi bűnbocsánatot ígért mindazoknak, akik naponként legalább 15 percet fordítanak rá. Föl- tétlen szükségük azonban nincsen erre, mert az Egyház kielégíti ezt a lelki szükségletet a maga liturgiájában és sákramentomainak kiszolgáltatásában. A Biblia szövegének értelmezését vagy magyarázatát az Egyház úgyis fenntartja magának és ennek jogában nem részesíti híveit. — Bizony nagy az ellentét e tekintetben: a protestáns egyházak tanítása szerint a hívőnek magának kell a Biblián keresztül eljutnia Isten és Krisztus ismeretére. Náluk a Biblia Isten teljes kijelentése, és egymagában véve minden tekintetben elégséges idvességüpk munkálására. ELMENNEK A HATÁRŐRÖK Irta: Csia Kálmán lelkészünk Reggel volt, szép nyárvégi reggel. Balázs jelentést írt a hűvös irodában és Urfi, a vadászkutya, ott őrködött az ajtóban, keresztbevetett lábakkal s nagyokat ásított, mint unatkozó porkoláb. Az iroda ajtója a széles veranda felé nyílt, míg a két ablak közül az egyik a hegyekre nézett, a másik pedig a falu irányába. A nyitott ajtón és ablakon a havasok illata tódult a szobába. Az erdők és mezők élőinek románca, tragédiája, harca, csendes muzsikává tompúlva zúgott át az irodán. A muzsikáló csendben aranyporral megrakott rovarok szárnyalása úgy hangzott mint mély basszus az énekkarban. Ha egy-egy berepült az irodába, szinte látni lehetett, hogy aranyport szórnak szárnyai, mintha valami kicsinyített égből csillag-eső hullna. Balázst áhítatba ejtették az ilyen reggelek. A fények, a hangok és arányok, a mély termékeny csend felfokozták hitét, amely eddig is biztosan vezette őt az életében, mint fényes felhő az izraelitákat a pusztában. Aztán egyszerre kemény döngő léptek törték meg a csendet, majd felcsattant a székely határőrök éneke: Szépen szól a keresztúri banda, Székely fiúk masíroznak rajta. Masíroznak idegen országba, Oroszország széles határába. Balázs kinézett az ablakon, amint a székely század elvonúlt a főutcán. Magas, tagbaszakadt 10 férfiak voltak. Fehér harisnyát s csizmát viseltek. Száz kemény munkában és törődésben edzett székely magyar masírozott a kék ég alatt. Feltartott nemes büszke fejekkel. Lábaik egyszerre dobbantottak, mintha a székely föld szívverése dobolt volna, amint indultak idegen országba. Megrendült a föld a lábaik alatt, megrendült a levegő ég felettük. Meghallották az éneket ott fent a havasi fák is. Apró finom leveleik rezegni kezdtek s mint millió apró zöldselyem kendő integettek, hajlongtak, bókol- tak, mert száz székely búcsúzott az édes szerelmes otthonától, falujától. Mentek meghalni idegen országba, mint azelőtt is, mindig is, a végzet, a sors parancsa alapján. Utánuk pedig leányok és asszonyok jöttek, fekete, szőke hajú asszonyok. Finom vonású, síró, csillogó szemű asszonyok s fehérkendővel integettek az elvo- núló férfiak után. Balázs mindebből megértette, hogy most már nemcsak gyakorlatról van szó, hanem megjött a levél, a sasos behívó a székelyek számára is. Most valóban elmennek, elmasíroznak. Itt hagyják a falut, a templomot s mennek a háborúba. Azt már előre kihirdették s ő is tudta, hogy ha majd be kell vonúlni, az illetékes határőr-zászlóaljat Erdőszentgyörgyön fogják be- vagonozni. A parancs hirtelen jött, bármilyen régen várták is. Bizony a férfiak talán még a családjuktól se búcsúzkodhattak el. Ezért Balázs elhatározta, hogy a legközelebbi vonattal lemegy Szentgyörgyre s elbúcsúzik a híveitől. A vonat egy kicsit késve indúlt s mikor leérkezett Szentgyörgyre, már az egész állomás olyan volt, mint egy sürgő-forgó katonatábor. A gulyás-ágyúk füstölögtek, vezényszók ropogtak. Balázsnak volt egy pár ismerőse a tisztek között, akik meleg barátsággal fogadták. Jól esett, hogy egy civil is van közöttük, aki előtt nem kell vigyázzba állani s akivel nem kell a regula szerint bánni. Beszélgetés közben megtudta, hogy a zászlóalj csak este kilenc órakor indul ki az állomásról. Mivel az állomás csak egy pár kilométerre volt a falujától, az a jó gondolata támadt, hogy estig elkéri a híveit a zászlóalj-parancsnoktól. A parancsnok frontot járt fiatal katonatiszt volt. Balázs elmondta neki, hogy az ő székelyei korán reggel kapták meg a parancsot s nem kondúlhatott meg még a torony harangja sem nekik búcsúztatóéi. Ha a parancsnok elengedi őket estig, úgy lesz idejük még Úrvacsorát is venni. A fiatal századosnak drága emlékek, fehérvirágos vasárnapok juthattak eszébe, mert teljesítette Balázs kérését. “Vidd a székelyeidet, papom — mondta neki — de ha estére nem lesznek mind egy szálig itt, téged teszlek felelőssé érte.” Balázs aztán megkereste az övéit. Az öreg REFORMÁTUSOK LAPJA
