Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-02-01 / 3. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 azóta, hogy megértették halálának minden emberre kiterjedő hasznát. Egyenesen parancsolja nekik, hogy — szeretetük hálájával Az iránt, akinek egyedül köszönhetik idvességüket — másokkal is megosszák azokat a ki sem mondható nagy nyereségeket, amiknek ők a birtokába jutottak, hogy így mindenki bémehessen az Úr örömébe. Innen van hát az, hogy akár sikerrel akár sikertelenül, akár bezárt, akár nyitott ajtók előtt, az egyház a maga evangelizáló munkájában szolgaságból látható eredményekre szabadul fel. Az evangéliumot mindenfelé prédikálják azért, mert az Úr feltámadt és a Messiás uralkodása elkezdődött, és “neki uralkodnia kell, míg minden ellenségét lábai alá veti”. Mindezen idő alatt pedig mi az Ő királyi dicsőségének teljes kinyilatkoztatását várjuk. Ő azonban egy korban sem hagyta a maga népét bizonytalanságban anélkül, hogy valami jelt ne adott volna nekik arról, hogy Ő diadalmasan munkálkodik, és most sem hiányoznak az ilyen jelek, ebben a korban, amiben mi élünk. így az egyház meg tudja találni a maga örömét abban, hogy egyszerűen engedelmeskedik az isteni elhívásnak. AZ EVANGELIZÁLÁS SÍKJA Isten népe mint egyház ebben a világban él és soha sincs az ő Urával egyedül a világtól való elszigeteltségben. Ő a VILÁGOT jött megváltani. Evangélium nélkül a világnak nincsen értelme, de világ nélkül az evangéliumnak nincsen valósága. Az evangelizálás az egyháznak nem valami különleges szakmája vagy elkülönített vagy időszakokra korlátozott tevékenysége, hanem sokkal inkább az egyház TELJES tevékenységének a síkja. Bármit tesz az egyház, annak evangelizáló jelentősége van. Életének minden megnyilatkozásában az egyház részt vesz Krisztusnak a világhoz való küldetésében, mind azáltal hogy elfogadja, mind pedig azáltal, hogy másokkal is közölni akarja az evangéliumot. Az evangelizálás az a terület, amelyen az egyház a maga igaz mélységében és kiterjeszkedésében fel tudja fedezni önmagát. Az egyháznak Ura felől való e bizonyság- tételét azonban meggyöngíti a mi hűtlenségünk — és pedig nem utolsó helyen a mi széttagoltságunk. Ennélfogva az egyháznak e széttagoltságokat szent türelmetlenséggel kell kezelnie és szenvedélyesen törekednie kell az egység felé. Az egységet lehetetlenné teszik a hitvallásos szembenállások, mert a hit és élet egysége a keresztyének között csak akkor jöhet létre, ha az egyházak fokozatosan törked- nek arra, hogy az evangéliumot az egész világra elvigyék. Ezért az igazi keresztyének, ahol őket szétválasztó kasztokkal, osztályokkal, faji vagy más akadályokkal kerülnek szembe, ezeken bátran keresztűltörnek, mert bizonyságot kell tenniök arról, hogy Krisztus együtt érez az egész emberiséggel. Megoszlott világban a Krisztus békeszolgálatát végzik, saját életükben adva példáját annak az új embernek, aki Jézus Krisztusban kezdődött. Ha pedig bárhol is társadalmi igazságtalansággal találkoznak, ennek megszüntetéséért bátran síkra kelnek, azt tanúsítva, hogy Krisztusban új életre éledt az emberiség. Sajnos azonban, hogy ezek az igazságok gyakran csak közhelyek maradtak, amiket szájjal ugyan vallottunk, de magunk megmaradtunk a magunk önelégültségében és tétlenségében. Mik hát az evangelizálás körébe tartozó dolgok? Az egyik bizonyosan az, hogy úgy hirdessük az evangéliumot, hogy az olyan erővel formálja át az emberek csoportjait és társaséletét, hogy az emberi intézmények és alkotások pontosabban megegyezzenek az isteni szándékokkal és tiszteletben tartsák az Isten által kiszabott korlátozásokat. Nekünk, akik azt hisszük magunkról, hogy már csakugyan megtérített bennünket az evangélium, és akik már vettük is annak sok áldását, nagyon kell vigyáznunk, mert máskép gondolkozásunknak és világnézetünknek egész nagy területei maradnak ugyanolyanok, mint az újjá nem született embereké — ami azt bizonyítaná, hogy végtére is nem az EGÉSZ evangéliumra tértünk mi meg. Senki sem született teljesen újjá mindaddig, amíg minden gondolatát fog- lyúl nem ejtette a Krisztus iránt való engedelmessége. Másik területe az evangelizálásnak az, amikor be próbáljuk hozni az embereket az egyháznak a helyi gyülekezetben megnyilatkozó teljes életébe; mert az egyedül álló elszigetelten élő keresztyén, ha ugyan lehetne ilyen, bizony siralmas állapotban élne. Az evangelizálás minden érdekkörében azonban az a célunk, hogy az egyéneket azért vigyük oda Krisztushoz mint Megváltójukhoz és Urukhoz, hogy részesülhessenek az Ő örök életében. Ez az egész kérdésnek a szíve, a közepe. Vagyis a Krisztussal személyesen kell találkozniok. Egyáltalán nem elég az, hogy csak követendő példának tüntessük fel Őt. Az evangélium élő Krisztusról szóló kijelentés. A keresztyén élettapasztalásnak pontosan az az ismertető jele, hogy vele maradunk, következésképpen az evangelizálásnak az a célja, hogy odavigyük az embereket Őhozzá, hogy találkozzanak vele. Mert minden embernek az örökkévalóságban való sorsa pontosan attól a viszonyától függ, amibe Istennel lépett a Krisztusban.