Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-11-01 / 19. szám

10

REFORMÁTUSOK LAPJA

Én úgy ismerem fel Istennek azt a szándékát is, hogy sok magyar embernek azért kellett Amerikában kerülni, hogy betölthessék azt az elrendelést, amit annak idején Isten Józsefnek szánt.

Manapság szokás azt kutatni, hogy kit vádoljunk azzal, miért kellett a magyarnak vándorbotot venni a kezébe? Sokan verik arcul árva magyar hazánkat. Nem gondolnak arra, hogy nem tud védekezni? Olyan megpróbáltatás alatt nyög, amihez foghatót még nem élt át. Mint József tizenegy testvére, úgy kerültünk mi is a bűn alá; egyikünk sem kivétel és őszintén bevallhatjuk, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk. De nem a bűnöskeresés a fontos, hanem az, hogy felismerjük-e Isten kezét ebben a sujtásban? Mert Ő most sem pusztulásunkat akarja, ellenben ád drága alkalmat arra, hogy az öntudatos ráismerés után végezzük el azt, ami az Ő akarata mi velünk.

És drága magyar keresztyén Vérem, én hiszem, hogy azok a szép és értékes csomagok abból az eszmélésből hajóznak kicsiny Magyar- országunk felé, amiben megláttad kötelességedet. Ma mi vagyunk abban a helyzetben, hogy segitőkezet nyújtsunk véreinknek. Isten itt Amerikában a dolgos és tisztességes magyarra két kézzel szórja áldását. Van bőségben mindened. Szép takaros kis otthonod. Szabad hazád. Erőd és egészséged. Nyelved és hited szerinti templomaid. Nem vagy sem rabszolga sem börtön foglya. Pénzzel meg nem vásárolható és semmivel meg nem mérhető áldások ezek. Ezt senki más, csak Isten adhatja az embernek. Oly boldogság látni az amerikai postán a küldő embereket és tudni, hogy neked is Írnak majd levelet otthonról, mikor a te véreid gyermekei bontják hozzájuk küldött csomagodat! Óh ezt csak angyali nyelven lehetne hiven visszatükrözni! Érzéseiket emberi nyelven le nem Írhatják.

Az Úr Jézus Krisztus, a mi drága Megváltónk, ki helyetted és a te bűneid miatt is vállalta a kereszthalált, így hagyta meg: ‘“akinek két felső kabátja van, adja oda az egyiket, annak, akinek nincs.” És, hála a mi jóságos mennyei Atyánknak, tudom drága magyar vérem, neked több van, mint két felső kabátod — azért adj! Ne várj érte jutalmat, hisz Isten az Ő ingyen kegyelméből már régen megadta azt neked.

Mikoron varród a csomagot és öltögeted vagy tűbe fűzöd a cérnát, gondolj arra a boldogságra, amit csomagod fog okozni. Tudom, hogy ez neked is mérhetetlen örömöt jelent majd, mert ezt látom a postán, a dolgos magyar Márthák, Krisztusra figyelő Máriák és kérges tenyerű magyar Józsefek arcán.

Adj ma, ne késlekedj, mert igaz az, hogy kétszer ad, aki rögtön ad!

Tunyogi Cs. András

Peron és a pápa

Mindenki tudja, hiszen nyílt titok, hogy Argentínában a pápa győzött Peron felett. Ezért nem is titkoljuk el, hogy mi, evangéliumi keresztények nem ünnepeljük a győzőket. Meg kell azonban azt is vallanunk, hogy a Peron uralma sem volt a szívünk ügye. A magunk arcát egyikben sem látjuk, szívünk nem az ő szívok. — Miért?

A katolicizmus úgy, amint négyszáz esztendős eretnekségében él, a világ egyháza. Mint emberi vallás és vallási szervezet kétségtelenül a vallásos fejlődés csúcspontján áll. A természetes, az Isten kegyelmét igazán nem ismerő, ember számára megfelelőbb, kielégítőbb, impo- nálóbb vallást teremteni nem lehet. Minden emberi vallásos szükségletre megvan benne a végső felelet. Politikai elve és gyakorlata is, az államról és társadalomról való gondolkozása, az a mód ahogyan kormányozni kívánja az állam népét és rendezni a társadalom életét, nagyon könnyen áttekinthetőnek, jónak és biztonságosnak látszik nagyon sok ember számára. Azoknak a számára t. i., akik nem függetlenséget, hanem biztonságot, nem szabadságot, hanem a szabadság árán is szilárdan álló, folyamatos, társadalmi rendet akarnak.

Mi az oka annak, hogy a katolicizmus olyan, amilyen?

A katolicizmus bevallott és hirdetett hitelve, hogy Isten kijelentésének egyik — és a gyakorlatban fontosabbik formája — a hagyomány, a tradíció. Ennek a szerinte tisztán isteni eredetű tradíciónak hordozója az Egyház, az a hely pedig, ahol csalhatatlanul megnyilatkozik, a pápa. Ezt a tanítást már akkor is vallotta, amikor, a Reformáció előtt, mint hatóerő még benne élt az egységes Egyházban. A tradíciónak azonban — minden tagadás ellenére — az az egyik jellegzetes vonása, hogy ha isteni hatásra indul is el, amikor a világban megjelenik, benne az emberi elem látható és hallható. Ez természetes, mert a tradíció emberi forrásokból is táplálkozik. így arca emberi arc, illata ennek a világnak illata. Nem kell más példát említeni, mint a skót és magyar református egyházak különböző tradícióit. A magyar református ember egy kissé “más vallásnak” tartja a skót református vallást — nehezen lesz otthonossá a presbiteriánusok templomában, és viszont. Pedig mind a kettő ugyanaz az egyház.

Tragédia a tradíció dolgában akkor történik, amikor azt kezdjük hinni, hogy benne az emberi elem is isteni. Ekkor őszinte vallásos meggyőződésünk lesz, hogy az isteni igazságot mi emberek a kezünkben tartjuk. Volt kor az Evan-