Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-11-01 / 19. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 Lorántffy Zsuzsámra nagyasszonynak volt egy mondása: “Áldássá lenni!” Hozzá hasonlóan mi is szeretnénk a béke olaj csepp jeivé válni. Egyik élet a másik után, boldog szép egyházunk keretein belül a hála, az öröm, a szent “megelégedettség”, a béke molekuláivá lenni, hogy egymásba kapcsolódva aztán békesziget lehessünk, melyben az odamenekült hányt-vetett életű jövevény is biztonságban várhassa meg, mig kitombolja magát a körülöttünk zúgó világvihar. Sok személyi és elvi huzavonától megcibált egyházunkra bizony ráfér már a békének és boldogságnak új korszaka. Ezért nem bálványunk sem a statisztika, sem a pénztári kimutatás. Sem tömegek ide- vonzása, sem vagyonok megszerzése nem célunk. Adjon Isten annyi növekedést, amennyit Ő lát jónak. Hálás szivvel köszönjük neki az eredmények morzsáit is. De imádságunk az, hogy lehessünk béke-cseppek és a boldogság fókuszai. Hiszen aligha van áldottabb kvalifikáció az életben. “Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, a ki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, a ki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!” (Ésaiás 52:7.) Magasabb titulust nem adott senki, mint az Úr Jézus, amikor ezt mondta: “Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak.” (Máté 5:9.) Sem nagyobb jutalmat nem Ígért senki, mint ő, mikor így szólt: “Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet.” (Máté 5:5.) Ezzel szemben: “Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Márk 8:36.) Persze most már csak azt kell megállapítani, hogy ez a béke honnan származik. Nyugtalan, neurotikus, sőt pszichötikus testvéreim hiába keresik a békét üres önmagukban, nem lehet az embernek önmagát a saját csizmaszáránál fogva kiemelni a félelem mocsarából. Még Pithagorasnak is egy külső szilárd pontba kellett volna belekapaszkodnia, hogy sarkaiból emelje ki a világot. Hála Istennek, hogy nekünk van külső erőforrásunk. A mi békénk nem teljesítmény, hanem ajándék. “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalan- kodják a ti szivetek, se ne féljen!” (János 14:27.) — mondta Jézus Akit mi a Békesség Fejedelmének nevezünk és Akinek boldog alattvalói gyanánt boldogan mondhatjuk, hogy Ő nemcsak igér, de jó és igaz Űr, Aki ígéretét be is váltja. Hogyha a megelőző hatvan esztendő a növekedésnek, tusakodásnak, fejlődésnek, “growing pains”-nek korszaka volt, bár lenne a következő korszak a békés létezésnek és a békesség terjedésének a kora, mely a maga kis szerepében bár, de elősegítené az egész világ békéjének növekedését. Ezért e boldog ünneplő békeszigetről, jubilánsunk hálás vidámságában fogadjuk el prog- rammunknak Pál apostol halhatatlan tanácsát: “Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! A ti szelidlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni sziveiteket és gondoláitokat a Krisztus Jézusban.” (Fii. 4:4-7.) Ámen. JÓZSEFEK AMERIKÁBAN Irta: Némethy László Teljes hittel meg vagyok afelől győződve, hogy Isten semmit nem tesz cél és terv nélkül. És ha előzetesen nem fogtuk fel szándékait az Ő végzése szerint, akkor utólag kell öntudatosan meglátnunk. Amennyire szerény anyagi körülményeim megengedik, bizonyos időnként megjelenek a postahivatalban. Küldök csomagokat az óhazában élő testvéreimnek és nővéreimnek. És oly jóleső érzései állapítom meg, hogy sokan mások is igy tesznek. Látom a fehér vászonba varrt hatalmas csomagokat tinta-ceruzával megcímezve és ezek mennek és mennek haza, nagy városokba, vagy kicsiny magyar falvakba. Jól emlékszem, mikor az ágyuk dörgése, repülők vijjogása, és istentelen emberekről elnevezett “gyertyák” világítása megszűnt, az egész falu népében uj hitet és reményt keltett egy-egy amerikai csomagnak az érkezése. Valamikor József testvéreiben fogamzott meg az a gondolat, hogy megöljék, vagy rabszolgaságra eladják, mert a család legkedvesebb tagja volt. Tudjuk és jól ismerjük Egyiptomba jutásának történetet, hisz még az elemi iskolában tanultuk. József megállta helyét a bűnnel szemben is. Ártatlanul került börtönbe. De amikor a király álmát megfejtette, onnan kikerült és mai nyelven szólva, gazdasági miniszter lett. Vájjon gondoltak-e arra apja és testvérei, hogy mindez, ami vele történt, benne van abban, amit mi “eleve-elrendelésnek” nevezünk? Hogy ő nem kizárólagosan a gyűlölet révén, hanem Isten végzése folytán került a királyi ház főemberei közé. Mert a hét szűk esztendő, az éhínség és megpróbáltatás övéit arra kény- szeritették, hogy élelemért, segítségért Egyiptomba menjenek.
