Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-11-01 / 19. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Budapesten vasárnap reggel négy fiatal pár hozta kereszteltetni a kis gyermekét, Foton pedig, mint később hallottam, még több keresztelés volt akkor reggel. Ne feledjük, hogy pontosan ezeknek a fiatal férjeknek és apáknak a gazdasági helyzete a legsebezhetőbb — és azt se, hogy ott ahol a kommunista kormány éppen csak hogy megtűri a vallás gyakorlatát, bátorság kell ahoz, hogy folytassák az Isten házának gyakorlását, és még több ahoz, hogy azt lássák róluk, hogy vallásos hagyományokban kívánják neveltetni gyermekeiket. Megfigyeltem e budapesti fiatal apák egyikét. Az az érdeklődés és nyilvánvaló gyakorlottság, amivel részt vett az Apostoli Hitvallás meg az Úriima közös elmondásában, az a lel- kesűltség, amivel az éneklésben vett részt, félreérthetetlenül bizonyította, hogy mekkora örömöt jelent neki ez az Istentisztelet — és azt is meg kell említenem, hogy bizonyára emlékezetből énekelte az énekeket, mert nem volt énekeskönyve. — És az az éneklés! Van valami azoknak a magyar énekeknek a dallamában, ami mélyen beleás az ember leikébe. Némelyik hatalommal és elragadtatással dörgi oda a barátságtalan világ elé az Istenbe és az Ő végső győzelmébe vetett bizodalomnak a rendíthetetlen megerősítését. Másokban olyan szívettépő fájdalom ja- jongása zendűl, mint hogyha annak a népnek hosszú történelmi küzdelme visszhangoznék benne. Ilyen dallamokkal az a gyülekezeti éneklés, amit én Budapesten és Debrecenben, Foton és Kisújszálláson hallottam, olyan “tetőt- emelő és lelket-felkavaró” éneklés volt, aminél különbet soha sehol nem hallottam Amerikában. Anyagilag, az egyházakat most kényszerítik át az önkéntes adakozás önfenntartási rendszerének az alapjára. Több mint öt évvel ezelőtt a kormány egy húsz-éves tervet vezetett be, amely szerint minden öt évben 25 százalékkal csökkenti az államsegélyt, amit végül teljesen megszüntet. Most történt az első 25 százalékos levágás. De egy fiatal lutheránus püspök azt mondta nekem, és másoktól is ugyanazt hallottam, hogy a nép adakozása úgy megnövekedett — dacára nagyon szerény életkörülményeiknek — hogy az egyház ma jobb anyagi helyzetben van, mint amikor teljes államsegélyt élvezett. Hogy összefoglaljam: Magyarországból néminemű félelmekkel jöttem el arra a lehetőségre nézve, hogy az Egyház hivatalosai netalán túlságosan megelégesznek azokkal az egyezményekkel, amiket az állammal kötöttek. De aztán, amikor a magyar népnek egyháza iránt tanúsított hűségére gondoltam, ennek hatása alatt mégis úgy jöttem ki Magyar- országból, hogy megújult és megerősödött bennem az a bizodalom, hogy semmiféle földi hatalom, sem totalitárius állam, amely tagadja, vagy el nem ismeri, vagy elnyomja és ki akarja irtani a vallásos hitet, nem tudja ezt megtenni; sőt inkább, ha talán hosszú időbe kerül is, a vallásos hit túléli és végeredményben legyőzi azt a hatalmat, amely őt kiirtani próbálta. Budapesten, a theológiai szeminárium dísztermében, Dr. Pap László dékán adja át a tiszteletbeli theológiai doktori oklevelet a következő külföldi vendégeknek: G. Bromley Oxnam püspök, Dr. John Baillie, Prof. Otto Eissfeldt, James E. Wagner elnök, Prof. Stephen Zankow, Prof. Ethelbert Stauffer, Dr. Martin Niemöller, Prof. Hendrikus Berkhof. — Eissfeldt, Stauffer és Niemöller Németországból, Baillie Skóciából, Berkhof Hollandiából és Zankow Bolgáriából valók; Oxnam püspök és Dr. Wagner amerikaiak. E képet Dr. Wagner elnökünk hozta magával.
