Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-04-15 / 8. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

13

templomban, ott hallottam, hogy a jókat összegyűjti a jó Isten, csak azért mert jók. De nem is tudom én úgy megérteni, amit ott mond a tiszteletes úr, hiszen én nem jártam iskolába, pedig úgy szeretnék nagyon sokat tudni. Mert a Karcsi, tessék elhinni, olyan jó gyerek volt, hogy azt még a jó Isten is nagyon szerette.

Hogyne szerette vona, — mondtam szegénynek, — éppen ezért Apóka maga is csak szeresse a jó Istent, mert Ő tud segíteni. Ha él a Karcsi, haza hozza, hogyha nem él, akkor meg egyszer majd találkoznak, mert a jó Isten nem akarja az embereket örökre megszomorítani, hanem meg akarja vídámítani. Tudja, én nem tudom, hogy él-e vagy meghalt a Karcsi, de azt tudom, hogy mindenképpen Isten kezében van. Ha meghalt, akkor a jó Isten magához vette, de a Karcsi él, csak mi nem látjuk, mert ahol ó' van, oda nem láthatunk; egyszer oda megyünk mi is és ott nem lesz többet sem fájdalom, sem elválás, mindig együtt leszünk.

— Soha életemben nem volt ilyen figyelmes hallgatóm, mint szegény Apóka, aki nem akart addig cimbalmozni, amíg eltűnt fia haza nem jön. Eljárt hozzám hetenként és én beszéltem neki Isten szeretetéről és igyekeztem, hogy nyugodjék bele abba is, ha eltűnt fiát nem látná többet. Életemben nem láttam egy másik apát sem, aki annyira szerette volna a fiát. Kérdezgetett szegény nagyon sokat az örök-élet felől, de a végén mégis csak az jött ki, hogy ezért lehetséges, hogy egyszer csak haza jön a Karcsi. Hiszen o- lyan boldogan élhetnének még nehány esztendeig. Már ismertem szegény Apókának minden ismerősét, minden baját és ami kicsi öröme volt, azt is. Megtudtam, hogy van egy lánya és nagyon jó felesége.

Egyszer nagyon szomorúan jött, hogy betegnek érzi magát, pedig a Karcsi hazajövetele előtt nem szeretne meghalni, hiszen lehetetlen, hogy ne lássa többet azt a gyereket, akinél nincsen jobb a világon.

Azután elmaradt, nem jött. — Eleinte sok dolgom miatt nem is gondoltam rá, de azután elhatároztam, hogy felkeresem, mert valaminek kellett vele történnie. Kint laktak a “Cigányvároson”. Elindultam. Gondoltam, ki tudja, mi lehet vele, hiszen a sok bánat megviselte nagyon.

Fehér, kicsi házukat megtaláltam, mert ott laktak az első soron. Mindenki ismerte és mindenki szívesen mutatta meg. Apókát nem találtam, csak a leánya volt otthon, az is nagyon szomorú volt és betegnek látszott. Kérdezőskö- désemre elmondta, hogy szegény Apóka nagyon sokat búsúlt, bár beszélt róla, hogy Karcsi az égben van, de azért a sok éjszakázásba és bánatba, mert sokszor hetekig nem evett és nem a- ludt, egyszer beteg lett. Elvitték az orvoshoz és megállapította, hogy a tüdeje nincs rendben,

most a szanatóriumban van, de nem sok a remény a gyógyulásához. Azonkívül ő is megkapta ezt a betegséget, még ő itthon van, de nem szabad dolgoznia, szegény anyja dolgozik érte. Nagyon sokat panaszkodott és ő is emlegette a Karcsit; biztattam, hogy a jó Isten haza tudja hozni.

Sok idő múlt el és nem hallottam felőlük semmit sem. Egyszer csak kit látok jönni velem szemben egy tavaszi napon, mint Aipókát! Egészen megfiatalodva, mosolygó arccal és szép ruhában! Mi történt, — kérdem tőle, — hogy ilyen nyalkán neki indúlt a világnak? Tán haza jött a Karcsi?

Mosolyogva állt meg előttem és a következőket mondta: “Karcsi nem jött haza, még most sem tudunk felőle semmit sem, de én a szanatóriumban, mikor egyedül voltam, nagyon sokat gondolkoztam, hogy miket is tetszett nekem mondani, — hogy nem szabad Isten akarata ellen lázadni, hanem bele kell nyugodni mindenbe, a- hogy Ő rendeli. Volt ott egy nagyon kedves orvos úr, az is azt mondta, Ihogy ha olyan sokat búsúlok, nemsoká meghalok, pedig ha Karcsi nem is jön haza, Isten ad más örölmöt is, ott van szegény lányom, ő most húsz esztendős, mi lesz azzal, meg szegény feleségemmel, ha én nem leszek? Hogy fájna azoknak, ha el kellene temetni engem is! Meg aztán nem tudjuk, hogy Karcsinak nem jobb-e, ha már nincs ezen a világon, ha Ő már ott lehet az Ur Jézusnál és láthatja Őt. Megnyugodtam és azt mondtam, hogy minden úgy van jól, ahogy a jó Isten akarja; ha Isten csakugyan szeret, akkor azt is tudja, hogy miért vette magához az én Karcsimat.

Attól a naptól kezdve elkezdtem javúlni és most már nincsen olyan nagy bajom. A lányom is szépen javúl és ha Isten segít, férjhez adjuk az ősszel. Bizony majdnem hogy elpusztultunk vele együtt, mert nem akartam az Isten akaratába belenyugodni. De azért olyan jó, hogy olyan sokat tetszett beszélni az Úr Jézusról, mert csak így tudtam elhinni, hogy csakugyan legjobb az Isten akarata.

De cimbalmozni nem cimbalmozok addig, a- míg Karcsi haza nem jön; ha nem jön haza, akkor sohasem teszem rá a kezemet, mert azért azt megfogadtam és meg szoktam tartani a szavamat.

Szegény Apóka, — vájjon haza ment-e a Karcsija? De ha nem is ment haza, tudom, hogy a jó Isten nem hagyta el és oda viszi majd, ahol nem lesz több sírás, sem elválás, ahol Karcsijával együtt lesznek, mert ő úgy vette az Igét, mint a kis gyermek.